Avagy: a középszerűség géniusza.
Legutóbb részleteztük a Katolikus Egyházban a 20. század második felében lezajlott, radikális változásokat, összevetve a politikai és vallási tér adta nyomással. Most személy szerint a pápát, és legfontosabb tetteit elemezzük.
Az előző fejezetben részleteztük, hogy mennyire szánalmasan röhejes, hogy ugyanazért az emberért a politikai terek egyformán rajongtak, csak épp mást állítva róla. Így lett Ferenc pápa egyszerre progresszív és konzervatív, reformer és hagyományhű, LMBTQI(xyz) támogató és elutasító.
(A pápa és a politika: A politika teológiája, A politika rózsaszín elefántja, Az erkölcstelenség modern csőszei.
A Vatikán valósága, Bugnini, és a Vatikán reformátorai, Pokoli helyzet.
Mi a pápa valódi jogköre?)
Bemutattuk, kik miért és hogyan valósították meg a Katolikus Egyház 1969-es reformjait, amik máig tartanak, valamint azt is, mekkora hazugságokra képesek bizonyos médiamunkások.
Most Ferenc pápa személyiségét, legfontosabb nyilatkozatait és ajánlásait nézzük át, hogy megértsük, miért mond róla mindenki mást, politikai szájízének megfelelően. Rátérünk arra is, mi lenne az új pápa (XIV. Leó) feladata, és mi nem az. Ez sem lesz rövid, viszont rengeteg aktuális kérdésre (és tévedésre) választ fog adni.
Lássuk a részleteket.
Tartalom:
-
1. Fejezet: A pápa és a politika
2. Fejezet: A pápa, akiről mindenki mást mond
A felszabadítási teológia
Ferenc pápa, a középszerűség géniusza
- Sátánimádó?
- Családbarát?
- Háborúellenes?
- Házasság vagy LMBTQI támogató?
- Eltörlendő cölibátus?
- Konzervatív?
- Szinódus?
- LBMTQI áldás?
- A homokvilág papjai?!
- A hit védelmezője? Konklúzió helyett
A most kezdődő jövő
- Tovább a Ferencnekség útján? Végszó helyett
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A felszabadítási teológia
Mivel Ferenc pápa Argentínából érkezett, rögtön mindenki (tévesen) a felszabadítási teológiával azonosította. Erről nálunk a progresszív Perintfalvi Rita és néhány hasonszőrű által képviselt, „cukisan” Felszabtér néven hívott irányról már sokan hallottak, de alig néhányan tudják, mi is ez valójában.
Ennek oka az, hogy az újságírók nem teológusok, és nem a katolicizmus, hanem az aktuálpolitikai bulvár a szakterületük - amibe nem férnek bele holmi 1 bitesnél bonyolultabb, napi érdeken (pláne politikán) messze túlmutató gondolatok.
A felszabadítási teológia még csak nem is katolikus eredetű. Ez egy Rudolf Bultmann (1884-1976) nevű, evangélikus - vagyis: lutheránus - lelkész agyszüleménye.
Ő az Újszövetség ún. „mítosztalanításával” vált ismertté, vagyis mindent, ami Isteni akarat, emberi gyarlóságoknak meg képzeteknek hazudott. Persze nem ezen bibliakutatóként tetszelgő személy az első a történelemben, aki a Szentírás szándékos félremagyarázásával annak mibenlétét és fontosságát próbálta a mocsokba rántani. De ő az, akinek ötleteit az egyházakba a XX.században beépült létrontók oly boldogan ragadták magukhoz, mint G. Soros tette Karl R. Popper, a nyitott társadalomról szóló utópiájával.
1990-ben jelent meg egy könyv, mely a világ számos országában, sok nyelvre lefordítva kapható. (Nálunk pl. ide kattintva.)
A könyv címe:
Joseph Ratzinger: Beszélgetés a hitről.
Sok más mellett a felszabadítási teológiáról is részletes információkat tartalmaz.
A szerző jól ismerte e témát, hiszen hosszan és alaposan tanulmányozta. Ez munkaköri kötelessége is volt, ugyanis II. János Pál pápa 1981-ben őt nevezte ki az egyházi tanítóhivatal, a Hittani Kongregáció prefektusává.
Olvassunk bele, mit ír a felszabadítási teológiáról.
„Ez a teológia egyáltalán nem szándékozik megalkotni a teológia egy újabb fejezetét, és azt a már meglevőkhöz csatlakoztatni; így például kidolgozni az egyház szociális erkölcstanának újabb vonatkozásait. Inkább úgy jelenik meg, mint a keresztény hit új szövegmagyarázata (hermeneutika), mint a kereszténység felfogásának és megvalósításának egy teljesen új formája.
Ezért alapszerkezetében támadja a teológiát, és nemcsak egyes részleteiben. Így megváltoztatja az egyházi életnek minden formáját: az egyházi alkotmányt, a liturgiát, a hittanítást, az erkölcsi irányokat.”
Ezért alapszerkezetében támadja a teológiát, és nemcsak egyes részleteiben. Így megváltoztatja az egyházi életnek minden formáját: az egyházi alkotmányt, a liturgiát, a hittanítást, az erkölcsi irányokat.”
Magyarán: eme modernista förtelem a közel 2000 éves katolikus vallással ellentétes tanokat igyekszik a katolicizmus mibenlétének hazudni.
Lássuk mit ír arról, hogy hol van ennek a legnagyobb tábora?
„Nyilvánvaló, hogy a felszabadítási teológia mai súlypontja DélAmerikában van, viszont egyáltalán nem kizárólagosan délamerikai jelenség.
Nem is érthető meg az európai és észak-amerikai teológusok befolyása nélkül.
De megtalálható Indiában, Srí-Lankán, a Fülöp-szigeteken, Formózán, sőt Afrikában is, bár itt az „afrikai teológia” keresése áll az élvonalban.
A Harmadik Világ teológusainak együttesét erősen jellemzi az az odafigyelés, amellyel a felszabadítási teológia problémái felé fordulnak.”
Nem is érthető meg az európai és észak-amerikai teológusok befolyása nélkül.
De megtalálható Indiában, Srí-Lankán, a Fülöp-szigeteken, Formózán, sőt Afrikában is, bár itt az „afrikai teológia” keresése áll az élvonalban.
A Harmadik Világ teológusainak együttesét erősen jellemzi az az odafigyelés, amellyel a felszabadítási teológia problémái felé fordulnak.”
Igen, a marxizmus frankfurti iskolájának hála, Dél-Amerikában a marxizmust és a katolicizmust oly ügyesen egybekalapálták, hogy ennek hatására mára sokan (főleg az ateisták) azt az ostobaságot hirdetik, hogy az apostolok is mind ős-kommunisták voltak, és a kommunizmus azon állapot, ami Istennek tetsző.
Igaz, sem Marx, sem az apostolok nemhogy hasonlót sem mondtak, de még csak nem is gondoltak soha, de sebaj. A hazugságok terén az egyik ostobaság legalább olyan jó, mint a másik.
Ratzinger bíboros szerint ennek az eszelős teóriának mi a célja a katolikus vallással?
„A felszabadítási teológia túllép a felekezeti határokon: egy csapásra valami új egyetemességet akarna teremteni, amelynek révén az egyházak közti eddigi különbségek elveszítenék minden súlyukat.”
Vagyis az összes katolikus és az összes protestáns egyház, mozgalom és szekta (kb. 45 ezer) egyetlen, globális monstrummá egyesüljön - de úgy, hogy ebben a katolicizmus csak nevében maradhat meg, minden másban a progresszív-protestantizmushoz és a világi érdekekhez kell torzítani.
De hogyan viszonyul eme modernista elképzelés a világi hatalmakhoz és annak politikájához?
„... a felszabadítási teológia azt igényli, hogy a kereszténység új, átfogó értelmezését adja: úgy mutatja be a kereszténységet, mint felszabadítási gyakorlatot, és magát, mint ennek a gyakorlatnak a vezetőjét. De minthogy e szerint a teológia szerint minden valóság politikai, a felszabadítás is politikai fogalom, és így a felszabadításra irányuló magatartási vonalnak magának is politikai akcióra irányuló magatartási vonalnak kell lennie.
[...]
’A politikai elkötelezettségen semmi sem áll kívül. Mindennek, ami létezik, politikai színe van’ - írja szó szerint ennek az irányzatnak egyik legismertebb dél-amerikai képviselője.”
[...]
’A politikai elkötelezettségen semmi sem áll kívül. Mindennek, ami létezik, politikai színe van’ - írja szó szerint ennek az irányzatnak egyik legismertebb dél-amerikai képviselője.”
Röviden: szerintük a világ aktuálpolitikai érdekeit az Egyháznak támogatni kell, Isten akarataként tálalva. (Ezek hazai képviselőiről itt írtunk részletesen.)
De mit ír még ezekről Ratzinger bíboros, a Katolikus Egyház Tanítóhivatalának egykori prefektusa?
„Az a teológus, aki klasszikus hagyományok alapján tanult teológiát, aki elfogadta a maga lelkiéleti hivatását, nehezen tudja elképzelni, hogy komolyan törekedni lehessen megváltoztatni a kereszténység egész valóságtartalmát abból a célból, hogy átalakítsuk a felszabadítás szocio-politikai gyakorlatának rendszerévé.
A dolog annál nehezebb, mert a felszabadítás sok teológusa továbbra is használja az egyház aszketikus és dogmatikai nyelvezetének jó részét, csakhogy a régitől eltérő értelemben.
Aki ezeket a szövegeket olvassa vagy hallja, az a benyomása támadhat, hogy korábbi területén mozog, amelyhez csak néhány kissé „idegenszerű” állítást csatoltak, amelyek annyi jámborsághoz kapcsolódva, nem lehetnek veszedelmesek.
Éppen radikalizmusa folytán a felszabadítási teológia súlyát sokszor alábecsülik, hiszen egyetlen eddig ismert eretnekséghez sem hasonlít.
Kiindulópontja idegen mindattól, ami a viták hagyományos keretei közé egyáltalán beszorítható.”
A dolog annál nehezebb, mert a felszabadítás sok teológusa továbbra is használja az egyház aszketikus és dogmatikai nyelvezetének jó részét, csakhogy a régitől eltérő értelemben.
Aki ezeket a szövegeket olvassa vagy hallja, az a benyomása támadhat, hogy korábbi területén mozog, amelyhez csak néhány kissé „idegenszerű” állítást csatoltak, amelyek annyi jámborsághoz kapcsolódva, nem lehetnek veszedelmesek.
Éppen radikalizmusa folytán a felszabadítási teológia súlyát sokszor alábecsülik, hiszen egyetlen eddig ismert eretnekséghez sem hasonlít.
Kiindulópontja idegen mindattól, ami a viták hagyományos keretei közé egyáltalán beszorítható.”
Magyarán: ez a végtelenül aljas, progresszív hazudozás az eretnekség egy új formája. Ennyire alattomos és gonosz még senki sem volt a történelem során, mint ezek. Ráadásul oly tökéletesen álcázzák magukat, hogy a naiv és jóakaratú emberek észre sem veszik, hogy elfordították őket Istentől, és a sátán imádatára vették rá őket.
Jól láthatóan mindez nem felszabadítás, hanem a legalantasabb emberi vágyak sátáni érdekeinek rászabadítása az emberekre, lelket mérgező negédes sziruppal leöntve.
Hosszan lehetne még idézni ebből a könyvből - de felesleges. Aki ebből nem érti, miről van szó, további ezer oldalból sem fogja. Akinek viszont (legalább részben) sikerült megérteni a fentieket, annak már kezd összeállni a kép, a puzzle eddigi darabjaiból.
Talán még annyit, hogy Ratzinger bíborost mindenki ismeri. Nem más ő, mint a jó
Ő megpróbált ellenállni a modernizmus züllésének, ami a progresszív protestáns egyházak, valamint a világi liberális politika teréből érkezett létrontók gyalázatos rombolásának köszönhető.
Nem véletlenül támogatta a katolicizmus tradicionális ágát - amit nem véletlenül gyűlölnek annyira a modernisták.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Ferenc pápa, a középszerűség géniusza
Bár Ferenc pápát hatalmas divat lett a „reformok pápájának” nevezni, valójában messze nem volt az. A reformok pápája VI. Pál volt, aki az Egyház 1963 és 1978 közötti kormányzása alatt nekiállt protestantizálni a Katolikus Egyházat. (Ezt már részleteztük a II. Vatikáni Zsinat kapcsán.) Személyes jóbarátja, a francia Jean Guitton egyik könyvében így jellemezte: „a pápa mindent, ami a protestánsokat zavarta volna, el akart távolítani a szentmiséből, illetve azon volt, hogy katolikus szentmise és a protestáns úrvacsora majdnem egybeessenek, ilyetén a katolikus misét közelebb hozni a kálvinista miséhez”.
Nem véletlenül rajonganak érte máig a modernisták, és nem véletlenül akarták/vágyták/képzelték valami hasonlónak Ferenc pápát is. De nem kapták meg az elvárt dolgokat. Viszont a tradicionalisták sem, meg úgy általában senki sem.
Ferenc pápának ugyanis esze ágában sem volt valami mellett őszintén, teljes elánnal kiállni. E helyett az Egyházat belülről szétfeszítő, világi politikai érdekekben gondolkodó, különféle csoportok hol egyikének, hol másikának kedvezett egy-egy kijelentéssel, néha egy ajánlással (ami eleve nem kötelező) és szép szavakkal meg hangzatos enciklikával.
Abszolút nem az az ember volt, aki egy nagy vitában bárkinek is igazat adna, inkább az, aki mindenkinek egyformán bólogat. Ezt a hozzáállását Egyházon belül és kívül egyaránt alkalmazta. Ennek köszönhető, hogy a politika világi terében, egymásnak homlokegyenest ellentétes nézetű csoportok mind azt képzelték, hogy velük van, és nekik ad igazat.
Sokat elmond róla az a tény, hogy bár jezsuita szerzetes volt, nem lett rendjének alapítója után Ignác pápa, hanem egy másik szerzetesrend alapítójára emlékezve, Ferenc pápa lett.
A jezsuiták ugyanis a tanítás, és a hit védelme érdekében történő kemény kiállást favorizálják, missziókkal és az Egyház erősítésére való törekvéssel, míg a ferencesek a világ hívságaitól és hóbortjaitól elfordulást, és a szegények, rászorulók segítségére fókuszálnak.
Ez utóbbi manapság nagyon népszerű, a marxistáktól a liberálisokig tele van bezzegnyugat önjelölt jóemberekkel meg társadalmi igazságszolgáltatókkal. Nekik elég annyit mondani, hogy „támogassuk az elnyomottakat” és máris harsány üdvrivalgásban törnek ki.
Ezt erősítette az is, hogy kikeresztelkedett zsidó családból származott, amely az olasz fasizmus elől - mint oly sokan - Argentínába menekült. Ám később ott sem lett fenékig tejfel az élet, a hunta oly eszelős méretre vette a marxizmus vélt vagy valós szimpatizánsainak kivégzését, hogy már repülőgépekről dobáltak ki élő embereket. Idővel már kevés olyan család maradt, amelyikben valakit nem börtönöztek be egy hamis váddal - így aztán a marxisták az argentin emberek fejében mártírrá lettek, a baloldali ideológiák bizonyos lózungjai pedig elméjükben összemosódtak a keresztény értékekkel.
Még maga Jorge Mario Bergoglio (később: I. Ferenc pápa) is börtönbe került közel fél évre, vizsgálati fogság címen, de aztán felmentették.
Ilyen előélettel lenni a „rászorulók pápájának” magában kódolta a népszerűséget.
Erre rátett egy lapáttal, amikor a németeknél a mohamedán migránsok lábát mosta, meg csókolgatta - mondván: ez egy régi hagyomány. Mondjuk nem a katolikus, hanem a zsidó tradíciók között, de sebaj. Bezzegnyugaton a népszerűsége nagyobb lett, mint amilyen Michael Jacksoné volt fénykorában. Keleten és Délen viszont undorral nézték, de ezt a nyugati civilizáció elvakult önteltségében észre sem vette.
Eközben a hagyományok, az alázat és a szerénység jegyében elvágta elődje, a jó XVI. Benedek által indított, a modernizálásokat megszakító, a hagyományos (és tiszta) hithez való visszatérési folyamatokat. Neki tetszőkre cserélte a vatikáni bíborosok zömét, és a szerető megértés jegyében keményen kirúgta a katolikus vallás legismertebb tradicionalista püspökeit és vezetőit, a világ minden pontjáról. Ferenc pápa ebben a VI. Pál féle megoldásokat választotta, mert más pápák a bíborosok kilétét az adott terület vezetőinek ajánlására jelölték ki. De szavakban mindig kiállt a hagyományos értékek mellett, mert a látszatra sokat kell adni annak, aki nem akar tömegeket magára haragítani. És látszólag a saját hatalmából is visszavett - de valójában csak a felelőséget hárította az általa kiválasztott bíborosokra.
Mindez kísértetiesen hasonlít arra, amikor egy középszerű ember egy nagyvállalatnál kap vezető marketinges pozíciót - és nekiáll mindenkit kirúgni és mindent eltaposni, ami leleplezné a tehetségtelenségét.
A világ betegsége újfent az Egyház betegsége is lett, nem megfelelő ember egy rajta messze túlmutató beosztásban, ahol aztán próbál úgy tenni, mint aki csinál valamit. De mivel semmi nagy dologra nem alkalmas, diagrammos kimutatásokban, semmitmondó értekezletekben, meg hangzatos lózungokból álló nyilatkozatokban merül ki a tevékenysége, amiért mindig megtapsolják azok a nála is alkalmatlanabbak, akikkel körbevette magát. És mivel ők munkacsoport, a cég vezetőivel elhitetik, hogy milyen csodálatosan kimagasló munkát végeznek.
És ha ezt úgy teszi, hogy közben - teljesen feleslegesen és haszontalanul - bedob néhány DEI lózungot az elnyomott feketék/barnák/zöldek/kékek, és transzszexuálisok munkahelyi javításnak fontosságáról, akkor már senki se kételkedhet abban, hogy milyen jóember, és milyen nagyszerű vezető. És közben belül rettegve, izzadtságszagúan igyekszik arra törekedni, nehogy magára haragítsa a cég valamelyik befolyásos emberét, így aztán felváltva próbál mindegyikhez dörgölőzni.
Ha ezt sikerül a nyugdíjazásáig tenni, akkor büszkén elmondhatja magáról, hogy ő volt a vállalatnál a
akinek sikerült mindenkivel elhitetni, hogy a tehetségtelenség az tehetség, és a semmi az valami.
Hogy közben a vállalat soha nem látott mélyrepülésbe kezdett, és minden addiginál nagyobb veszteségeket zárt évről évre? Ó, arról ő nem tehet, ilyen a nemzetközi helyzet. Vagy a sors keze. Vagy a klímaválság. Vagy Putyin. Hiszen ő annyira jóember volt a cégnél, ő nem a semmit, hanem mindent IS tett, és oly csodásan, hogy mindenki szerette.
Ez lehetne akár Ferenc pápa nekrológja is.
Mellé a tájékozottsága sem volt kimagasló. Ennek egyszerű az oka. A pápa dolga nem az, hogy napi 4-6-12 órában az internetet olvasgassa, híreknek mondott csacskaságokat és propagandákat bújva. A titkársága reggelente az asztalára teszi az előző nap (szerintük) legfontosabb híreit, amit aztán őszentsége vagy elolvas, vagy nem. De még ezen hírek is vagy korrektek, vagy nem, elvégre a világi médiából érkeznek, így aztán sok mindent könnyen félre lehet érteni.
A Magyarországhoz való hozzáállása tipikus példa erre.
- Magyarbarát?
Amikor Erdélyből mentek hozzá, közölte velük, hogy felőlük eddig csak Drakulával kapcsolatban hallott. Aztán Magyarországot is ekézte egy ideig, amíg nem beszélgetett a magyar kormány küldöttségével. Onnantól megváltozott az álláspontja.
De ettől még nem lett Magyarország barátja, csak megértette, hogy a magyaroknál nem népszerű a liberális halandzsa, és onnantól ennek megfelelően beszélt, pl. amikor az idelátogatásakor hozzánk szólt. Azóta nálunk a jobboldalon a konzervatív értékek nagy támogatója lett. Csakhogy másról és máshogy beszélt másoknak.
- Sátánimádó?
Például amikor Szingapúrba ment, ott olyan dolgokat mondott, amitől Magyarországon minden jobber lefejelte volna az íróasztalt. De még az ősbalos modernisták is. A minden vallást mániákusan összemosó progresszív ezoterikusok viszont azonnal beleszerettek volna.
Ferenc pápa a szingapúri Katolikus Ifjúsági Főiskolán 2024. szeptember 13.-án, gyökereiben megtagadta a katolikus egyház eredendő igazságát. S mi több: úgy általában a protestáns keresztényekét is.
A Vatikán hivatalos beszámolója szó szerint idézi Ferenc pápa ezen mondatait:
„Minden vallás egy út, amely Istenhez vezet. Olyanok – teszek egy összehasonlítást -, mint a különböző nyelvek, különböző idiómák, hogy eljussunk oda. De Isten mindenki számára Isten. És mivel Isten mindenki számára Isten, mindannyian Isten gyermekei vagyunk. „De az én Istenem fontosabb, mint a tiéd!” Igaz ez? Csak egy Isten van, és mi, a vallásaink a nyelvek, utak, hogy eljussunk Istenhez. Van szikh, van muszlim, van hindu, van keresztény [út], de ezek különböző utak. Megértettétek?”
Tehát Isten = Allah = Visnu = Buddha. Ennyi erővel hozzátehette volna azt is, hogy Jézus Krisztus = Karl Marx = Joseph Goebbels.
Isten lénye tehát nem az egyetlen örök igazság, hanem az egymástól homlokegyenest eltérő, ördögi zűrzavar. Így a démonok nem az adott társadalomban élők vágyai szerint torzították a végletekig mindazt, amit elvárásként Noénak mondott az Úr az özönvíz után, sőt: démonok nem is léteznek.
Isten tehát a mindenféle, ellentmondásos világképek összességének támogatása által skizofrén, és/vagy multiplex személyiségzavarban szenved. Csuhaj, jaj de jó, lehet is indulni a sátánt imádni, mondjuk luciferiánus vagy bogumilista módon, mert akkor bukott angyalok se léteznek, ők is Isten akaratát közvetítik, csak - ahogy Ferenc pápa magyarázta a fenti gondolatát - ezek csak „más nyelven” történő kinyilatkozások.
Lett is ebből hatalmas botrány világszerte, ugyanis ennél eretnekebb Istenkáromlást 2000 éve nem láttunk. Egyházon belül is azonnal felhördültek püspökök és bíborosok is.
Sokan ki is jelentették, hogy a pápa megszűnt katolikusnak lenni, ezzel kizárta magát az Egyházból, és Szent Péter trónszéke üresen áll, új pápát kell választani.
És joggal mondták - volna, ha ezt Ferenc pápa komolyan gondolta volna. De nem gondolta komolyan. Mert csak azért mondta ezt, mert ismerte a szingapúri közéletet és közgondolkodást.
A megértéshez nézzük Szingapúr lakosságát. Maláj 13,6%, indiai 8,8%, arabok, zsidók, thaiok, japánok és európaiak 2,4%. Kínai: 75,2%. A kínaiak elég érdekesen állnak a vallásokhoz, az átlagemberek fejében kezdettől fogva az ősi pogány Jáde császár Buddhával és Konfuciusszal együtt uralják az eget, Jézus Krisztus segítségével. (Ezt a káoszt majmolják a nyugati újpogány ezoterikusok is.)
Mellé Szingapúrban kőkemény diktatúra van. Engedélyezve van a buddhizmus, a kereszténység, az iszlám, a hinduizmus, és a taoizmus. Ám ezeknek is csak az állam által kiválasztott ága. Minden más nemcsak tiltott, hanem aki megpróbálja hirdetni, azt azonnal börtönbe zárják, és eldobják a kulcsot, mert a tárgyalása majd egyszer, soha napján kiskedden lesz. Rengetegen várják a szingapúri börtönben ezt a kiskeddet.
Mindezeket már tudva, mégis mit is mondhatott volna egy ilyen társadalomban élőknek a mindenkinek megfelelni vágyó Ferenc pápa, ha nem azt, amit hallani szerettek volna?
És meg is kapták. „Óh, ti mind egyforma, szorgos hangyák vagytok!” Mivel pont ez a helyi diktatúra elvárása is a népük felé, minden bizonnyal ők is megtapsolták érte, és azóta pont úgy a szingapúri nép jóbarátjának mondják a politikai térben, mint nálunk.
A hazai modernista katolikusok tipikus politikai szemüvegét mutatja az a tény is, hogy a Magyar Kurír ezt a pápa által mondott antikeresztény zöldséget egy hosszas dicshimnusszal elemezte. Mert hát Ferenc pápa mondta, és akkor jó proto-kádárista békepapként rögtön nem a vallás, hanem a politikai sokszínűség demokratikus szemüvegén át kell nézni a mondandóját.
Arról nincs információnk, hogy ázsiai körútja során Pápua Új-Guineában mit mondott. (Mert ott is járt.) Őt ismerve még az is lehet, hogy az emberevést mondta Istennek tetszőnek, hogy a lándzsát lóbáló pápua törzsek boldogan ugrálhassák körbe a varázstüzet.
Sajnos ennek a beszédnek van egy másik olvasata is. Gregory Aymond New Orleans-i érsek, az USA püspöki liturgikus bizottságának elnöke tíz pontban foglalta össze, milyen újításokat hozott az Egyház életében a II. Vatikáni Zsinat. Ennek 6. pontja így hangzik:
„Átalakította az Egyház más keresztény felekezetekhez és vallásokhoz fűződő kapcsolatát. A II. Vatikáni Zsinaton az Egyház a más hitbeli hagyományokkal szemben a tisztelet és a párbeszéd álláspontjára helyezkedett. A kialakuló párbeszéd a megértés hídjait építette és megerősítette a kapcsolatot az ortodox keresztényekkel, a zsidókkal, a muzulmánokkal, a protestánsokkal és másokkal.”
Az 1969 óta hozott újítások egyik „zsenialitása”, hogy ezek nem egyértelmű kijelentések, hanem akár több módon is értelmezhetőek. Mindenesetre eme vallásközi párbeszédek gyakorlati eredménye az lett, hogy a politikai tér elvárásai szerint, a katolikusoknak is úgy kell tenni, mint egy liberálisnak. Ebben a hozzáállásban minden vallás egyforma, senkinek sincs joga az övét különbnek képzelni. (Arról, hogy a nyugati civilizációban a hitélet kizárólag hitetleneknek engedélyezett, itt írtunk részletes elemzést)
Érdekes, hogy ha ez a 20. század második felén kialakult szemlélet valóban katolikus lenne, a pogány Római Birodalom soha nem üldözte volna a keresztényeket. Semmi más dolguk nem lett volna, csak a Pantheonban a számtalan mindenféle istenség bálványa mellé felállítani egy feszületet, és kijelenteni: a mi Istenünk is csak egy, a sok közül. És mellé, hogy a császár is istenség - és többé egy keresztényt se vetettek volna oroszláneledelnek az arénában.
De ők ezt nem tették meg, inkább vállalták az üldözést és a kínhalált. Ennek oka egyszerű: csak a hazug ember nem áll ki az igazság mellett. És Istent megtagadni a létező legnagyobb aljasság, ami egy valódi hívő számára elképzelhetetlen.
Úgy tűnik, ezen apróságról Ferenc pápa elfeledkezett, amikor a hírhedté vált, szingapúri beszédét mondta.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Családbarát?
A jobboldalról oly sokat hangoztatta a média, hogy milyen nagyszerű volt Ferenc pápa kiállása a családok és a gyerekvállalás mellett. És közben nem röhögtek fel. Mert a katolicizmus nem politikai tér, ahol aztán hol angyalt, hol ördögöt választanak az ország élére - szájíz szerinti megítéléssel. És a Katolikus Egyház mégis, hogy dicsőíthetné ennek ellenkezőjét, amikor kb. az Ószövetség fele házasságról és gyereknevelésről szól, meg hogy arról, hogy menjetek és sokasodjatok - nem pedig arról, hogy megteremtette Isten Ádámot, és mondá néki: szingli maradsz, mert az általam teremtett világ természetének rendje a magány.
Innentől mi a meglepő, és mi a csodálatos abban, amikor Ferenc pápa a világ (tehát nem egyes ország!) felé azt kommunikálja a családról, amit az összes elődje az elmúlt 2000 évben?
Ebben a politikai megközelítésben tehát meglepő és csodálatra méltó, hogy a pápa azt teszi, ami amúgy a kötelessége? Ráadásul a II. Vatikáni Zsinat is kiemelte a családok fontosságát. A Lumen gentium szerint a család: „családegyház”. Az Egyház hite a plébániákon, az egyházmegyékben és világszerte megnyilvánul, de mindenekelőtt a család áll, mert legtöbbször minden hívő a családban kapja az erős alapokat.
Ferenc pápa ezzel kapcsolatban tehát valójában nem mondott semmit - legalábbis semmi újat vagy meglepőt.
- Háborúellenes?
Ferenc pápát azonnal a szívébe zárták az orosz-ukrán háború ellenzői. Mert a pápa azt mondta, hogy tegyék le a fegyvert, és ne háborúzzanak. Mégis Jézus Krisztus egyházának földi helytartójaként mi mást mondhatott volna? Egyik fél se mohamedán, hogy keresztes hadjáratot hirdessen a katolikusokat vallási okból legyilkoló dzsihadisták ellen. Két keresztény ország háborújában a világ katolikusainak legfőbb papja nem is mondhat mást, csakis azt, amit mondott.
Ha jobban megnézzük, itt se mondott semmit. Hiszen mindenki a békét harsogja. Csak épp a béke mibenlétéről térnek el a politikai álláspontok.
Mert mi hozza el a békét a két ország között? Putyin foglalja már el végre az összes, általa kiszemelt területet? Álljanak le itt és most az oroszok, és az legyen a határ? Vonuljanak vissza az oroszok egészen Moszkváig, átadva a területeket az ukránoknak, és fizessenek kártérítést 65 ezer éven át?
De semmi ilyet nem mondott, helyette úgy tett, mint egy szépségkirálynő a dobogón, amikor azt mondja: „legyen világbéke!”
És a világ pont úgy megtapsolta érte, mint a szépségverseny nyertesét annak közönsége.
Abban viszont tökéletesen igaza volt, hogy egyik háborús országot se támogassa senki. Mert ha az egyiket valakik támogatják, akkor a másikat másvalakik fogják, és ezzel vagy egy végtelen háború kezdődik, vagy világháború robban ki.
De ezzel megint csak az elvárt, katolikus hozzáállást képviselte. Ha két testvérünk az orrunk előtt összeverekedik, nem kést adunk az egyiknek, meg baltát a másiknak, hanem megpróbálunk közéjük állva szétválasztani és kibékíteni őket. És nem buzdítunk közben másokat arra, hogy hozzanak vasvillákat a verekedőknek, mert még nem folyt elég vér.
- Házasság vagy LMBTQI támogató?
Nos, ez már izgalmasabb kérdés. Egyrészt volt idő, amikor az a hazugság árasztott el mindent a médiában, hogy a pápa engedélyezte a melegházasságot. De sosem tett ilyet. E helyett azt mondta, hogy a világi bíróságok dolga ez, ha annyira akarják, engedélyezzék nekik az élettársi kapcsolatot. De a házasság az más.
A házasság ugyanis még Ferenc pápának is vörös vonal volt, amit ha átlép, a fél világ katolikusai a torkának ugrottak volna, amit ő nem mert megkockáztatni. Így inkább erről megint nem mondott semmi újat. És e semmit sikerült hőlégballonra fújni a médiának.
A katolicizmusban ugyanis a házasság egy szent kötelék.
Egyrészt Ádám és Éva jelleggel, férfi és nő között lehetséges. Biológiai férfi és biológiai nő között, mert az összes genderkedés, meg identifikáció csak az emberek által felvett álca. Az álca pedig megtévesztés, a megtévesztés hazugság. Ez utóbbit még a Tízparancsolat is tiltja. Ezért írja a Biblia erről azt, hogy: „A férfi ne vegyen fel női ruhát, és a nő se viseljen férfiruhát, mert aki ezt teszi, az Úr, a te Istened előtt gyalázatot követ el.” (5Móz 22:5)
És ez azokra is vonatkozik, akik ezzel valami másnak képzelik magukat, amint amik valójában.
És azt is írja, hogy: „Férfiúval ne hálj úgy, mint asszonnyal hálnak: utálatosság az. [...] Mert aki megcselekszik valamit ez utálatosságokból, mind kiírttatik az így cselekvő ember az ő népe közül. Tartsátok meg azért amit én megtartani rendelek, hogy egyet se kövessetek amaz utálatos szokásokból.” (3Móz 18, 22 és 30)
A manapság LMBTQI néven hívott kapcsolatok finoman szólva is elutasítását, megvetését írja a Biblia számos más ponton is. Ezt csak a mindenről mindent is bármikor hazudó progresszívek tagadják. Hogy engedhetne ilyesmit a legősibb keresztény vallás vezetője?
Ferenc pápa erről szó szerint ezt nyilatkozta: „A házasság egy férfi és egy nő közötti kizárólagos, stabil és felbonthatatlan életszövetség, mely természeténél fogva nyitott a gyermeknemzésre. Csak egy ilyen egybekelés nevezhető házasságnak.”
És így folytatta: „Nem pusztán elnevezési kérdésről van szó, hanem arról, hogy az általunk házasságnak nevezett valóságnak olyan egyedi, lényegi felépítése van, amely más valóságokra nem alkalmazható, kizárólagos nevet követel. Kétségkívül sokkal több puszta ’eszményképnél’.
Az Egyház kerül mindenféle rítust vagy szentségi szertartást, amely ellentmondhatna ennek a meggyőződésnek, és azt a benyomást kelthetné, hogy házasságként ismer el olyasmit, ami nem az.”
Innen ’gratulálunk’ mindazoknak, akik ezt úgy értelmezték, hogy a pápa engedélyezi az azonos neműek házasságát. Szemlátomást nagyon tájékozottak, csak az értelmező olvasással vannak komoly problémáik.
Másrészt a katolikus házasság Isten szent színe előtt köttetik (katolikus templomi szertartással). Minden más csak egy vadházasságban történő, bűnös együttélés. (Így nézve érhető Ferenc pápa az azonosneműek együttélésével kapcsolatos kijelentése - bár bűn és bűn között is van különbség, az ellenkező neműek házassáságon kívüli szexuális együttléte sokkal súlyosabb bűn. De tudjuk, hogy Ferenc pápa szeretett mindenkinek az elvárása szerintit mondani, magánjellegű nyilatkozatként.)
Harmadrészt a katolikus házasság szentségi kötelék, ezért ezt ember többé szét nem választhatja. Ahogy Jézus mondta: „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Máté 19,6)
A protestánsoknál azért engedett a válás, mert a katolikusokkal ellentétben náluk az nem szentségi kötelék. Ők lényegileg csak bejelentik Istennek a házasságukat, nem pedig élethosszig tartó, szent kapcsolatot létesítenek. Meg hát a lelkész sem felszentelt pap, így nem is tehetne ilyet.
A válás a protestánsok gyakorlata, ahogy újabban az azonosneműek házasságának engedélyezése is. Ez a katolikus szentségek ismeretében olyan szintű eretnekség, amit Ferenc pápa nem vállalt fel - és remélhetőleg nem azért, mert nem merte, hanem azért, mert ő is így látta helyesnek.
Így viszont megint nem mondott semmi újat, és megint a média csinált szenzációt a semmiről.
És ezt a hozzáállást újfent csak a nem-katolikusok nem értik, és ezen változtatni csak azok a protestánsok szeretnének, akik úgy gondolják, hogy jó lenne katolikusnak lenni úgy, hogy közben nem kell katolikusként élni.
(Meg persze a progresszív liberálisok, akik a katolicizmusból is a politikai ideológiák spirituális magyarázatait akarják kreálni.)
Ugyanez a papi nőtlenség kérdése is.
- Eltörlendő cölibátus?
A papi nőtlenség kérdése már régen is képezte viták tárgyát. A katolikusok római része végül a nőtlenséget, a görög-keleti a házasságot választotta. Ám ez utóbbiak sem a protestáns lelkészekre jellemző módon, pl. a nős pap már ott sem lehet püspök, de ebbe most ne menjünk bele.
A kereszténységellenes politikai tér egy ideje mániákus módos harsog pedofil papokról, úgy általánosítva. Szerintük minden pap pedofil buzi. Érdekes, hogy ők viszont megsértődnek, ha valaki azt mondja: minden liberális buzi, és minden buzi pedofil.
Pedig mindkettő ugyanazon elvakult sztereotípia.
A média - köszönhetően az elbulvárosodásának - azt a súlyos tévképzetet terjeszti, hogy a katolikus papok pedofilok. Tisztán azért, mert ha egy katolikus papról derül ki ilyen, a csapból is ez folyik heteken át.
De amikor egy protestáns lelkész áll pedofília vádjával a bíróság előtt, arról nem írnak.
Amikor egy zsidó rabbi keveredik pedofilgyanúba, arról oly mélyen hallgatnak, mint a sír.
Ugyanez történik a pedofil imámok, vagy hindu guruk esetében is.
Sőt, amikor egy zenészük, divatmajmuk, tanáruk, vagy egyéb kedvencükről derül ki minden kétséget kizáróan, hogy pedofil, azt rögtön mosdatni kezdik, és tettét letagadni.
A valóságban minden embercsoportban előfordul ez a förtelem, de arányaiban pont a katolikus papok közül kerül ki ezek közül a legkevesebb!
Főleg azért, mert egy katolikus pap, ha hisz Istenben (és elvileg neki ez a munkaköre) jól ismeri a bűnöket, a különbségeket azok típusai között, és azok büntetését (kárhozat, pokol) is.
Hatalmas és hibás lózung, hogy meggyónja és ennyi. Ez NEM így működik. Ha olyat gyón meg, amit nem bán őszintén és teljes szívéből, az nem megbocsátást, hanem a bűnei súlyosbodását okozza.
Namost... Tegyük fel, hogy egy pap nem bírja a szexuális önmegtartóztatást, mert gyenge jellem, és a bűnbeesést választja. Lássuk, milyen lehetőségei vannak.
Nursiai Szent Benedek (480-547) nagyon egyszerűen (ám annál hatékonyabban) oldotta meg, ha szexuális vágyai támadtak: beült egy nagy bokornyi csalánba, és rögtön más gondolatai támadtak. Ez nyilván egy nagyvárosban nehezen lenne megoldható, de léteznek más megoldások is.
Kezdjük ott, hogy a normális férfiember nőre vágyik, és nem beteges nőpótlékként kisfiúra.
Egyrészt ott van körülötte rengeteg nő. Férjezett, özvegy és hajadon, szőke, barna, vörös, vékony és telt, kis mellű és bögyös. Egy jelentős részük lazán belemenne abba, hogy az általuk oly nagyon tisztelt és szeretett papjukkal bensőségesebb viszonyt létesítsen. Akár alkalmilag, akár mint a középkorban, amikor a szerető házvezetőnő címen tartózkodott a paplakban.
Ha tehát nem bír magával, és mindenképp bűnös életre vágyik, a lehetőség kézenfekvően adott.
Másrészt aki még nem tudta eddig, az most megtudja: léteznek prostituáltak. S mi több: kb. azóta léteznek, amióta a civilizáció. Manapság egy pap bármikor kimehet az utcára civil ruhában, és mehet bárhova. Tehát ha már a testiség meg nem engedett bűneire vágyik, felvesz egy farmert, baseball sapkát és napszemüveget, bemegy a szomszéd városba, és ott felkeres egy prostituáltat, olyat, aki tuti nem ismerheti. Vagy felszed egyet egy sarkon és elmennek egy panzióba.
Ez kb. 80 IQ-val már megoldható, és a papok nem értelmi fogyatékosok.
Ehhez képest a végtelenül ostoba narratívák szerint a cölibátus okán a pap rögtön buzi lesz (noha az Isten szemében utálatos, és halált érdemlő bűn!) és mellé azonnal kisgyereket fog molesztálni, noha Jézus azt mondta: „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tenger fenekére vetnék” (Máté 18, 6)
Tehát a cölibátust nem bíró papok azonnal a létező legnagyobb bűnt követik el, azt, amelyik nagyon lebukás veszélyes, és amelyikért a legnagyobb büntetés jár - nem pedig azokat a kisebbeket, amelyeket még elkövetni is sokkal könnyebb, és nagy valószínűséggel soha nem derülnek ki.
Meghökkentően butának kell lenni ahhoz, hogy ezt tényleg így gondolja valaki.
Ennyit a papokat lepedofilozó gazemberekről.
A református lelkészek vasárnaponta tartanak egy istentisztelet nevű igehirdetést. A katolikus papok naponta több Szentmisét celebrálnak.
A református lelkészeknek innentől rengeteg idejük van, a katolikus papoknak annál kevesebb.
A református lelkész figyelme megoszlik a családja és a gyülekezete között.
Egy katolikus pap figyelme csak és kizárólag az egyházközsége híveié, neki ők a családja.
Aki a családra figyel, a hívekre kevesebb odafigyelést tanúsít. Amelyik lelkész a gyülekezetre fordít több időt, az a családját hanyagolja.
A római katolikus szemlélet szerint miféle családapa az, amelyik nem a családjáért él, és nem értük tesz meg mindent? És miféle pásztora a rá bízott nyájnak az, amelyik nem kizárólag a rá bízott hívek szolgálatának szenteli az életét?
Egy római katolikus szerint két lovat nem lehet egyszerre megülni, előbb-utóbb ez egyikről - vagy mindkettőről - le fog csúszni.
Egy példa az érthetőséghez. Megbetegszik a lelkész gyereke. Súlyosan, azonnal kórházba kell vinni. De most kezdődne az Istentisztelet is. A gyerek anyja még dolgozni van. Mit tegyen a lelkész? A gyereket vigye kórházba, ezzel a gyülekezet e héten istentisztelet nélkül marad, hogy ne tudja betartani a Tízparancsolatban foglaltat? Vagy vigye a szomszéd a gyereket a kórházba, és a lelkész az istentiszteletkor még csak ne is gondoljon rá, mert akkor csak egy feszült hebegés lesz az igehirdetésből?
Nos, egy római katolikus papnál ez soha nem fordulhat elő, az ő figyelme nem oszlik meg a hívek és családja között - mert cölibátusban él.
Nos, e fentiek ismeretében egyértelműen a protestánsok. Közülük is azon lelkészek, akik nagy gyülekezetre vágynak. Vagyis a kis elszigetelt, helyi világuk helyett a világméretű Katolikus Egyház adta lehetőségekre. (Akár a progresszív liberálisok, akik a katolicizmusból is a politikai ideológiák spirituális magyarázatait akarják kreálni.)
Tehát megint azok, akik a katolikusság előnyeire vágynak, annak szabályainak betartása nélkül.
Ferenc pápa nem adott ezeknek a vágyaknak utat. Nem véletlenül, mert ez egyértelműen hatalmas káoszt és (jogos) közfelháborodást okozna.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Konzervatív?
Ha valaki mindezek alapján úgy gondolja, hogy Ferenc pápa hagyományhű és konzervatív, a tradíciókat tisztelő volt, hatalmasat téved.
A jó XVI. Benedek által indított folyamatokat gyorsan befagyasztotta. Tipikus példa erre a hagyományhű papokból álló, Szent X. Piusz papi testvérület, akik teljes körű jogosultságait a jó Benedek pápa engedélyezte, ám ennek a hivatalos, egyházjogi iratok véglegesítése előtt le kellett mondania. Ez egy max. 3 éves, bürokratikus folyamat lett volna, ám Ferenc pápának 12 év pontifikátus kevés volt ahhoz, hogy megtegye és aláírja, valahogy nem volt rá ideje.
Így aztán azóta is egy olyan nonszensz állapotban vannak, hogy úgy van teljes körű jogosultságuk minden papi tevékenységre, hogy erről nincsenek meg a szükséges egyházjogi véglegesítések. E miatt több vizsgálatot is indítottak már, és mind azzal az oximoronnal zárult, hogy létezésük egyszerre jogszerű és jogszerűtlen. De Ferenc pápának ez sem adott indíttatást eme papi testvérület tragikomikus állapotának rendezésére.
Emellett az elődjével szemben a VI. Pál és Bugnini féle miserítust favorizálta, az ősi és örökérvényű, latin rítusú „trienti” helyett. De nem ám bátran és nyíltan kiállva a hagyományok tarkón lövésével, hanem ügyesen, ajánlásként. Azt erről tudni érdemes, hogy egy pápai ajánlás nem doktrína, hanem csak ajánlás, amit aztán vagy betart valaki, vagy nem.
Ezt azért fontos megérteni, mert a világ összes többi országának katolikus vezetőivel ellentétben, ezt Erdő Péternek (és modernistáinak, élükön Pajor Andrással és Udvardy Györggyel) sikerült kötelezőnek értelmezni, és ezért azonnal betiltották a hagyományos miserítust.
Mellé nálunk nemcsak a templomokból tiltották ki a hagyományokhoz hű papokat, hanem velük kapcsolatban a magyar katolikus lexikonban is megállt az élet 1970-ben, mintha azóta semmi sem történt volna. Pedig Prof. Dr. Georg May, a világ egyik legismertebb katolikus kánonjogásza ezt írta róluk:
„Nem ismerem az Apostoli Szék egyetlen olyan kötelező jellegű kijelentését sem, mely szerint a Szent X. Piusz Papi Testvérület szakadást hozott volna létre és abban élne.
Ahogyan én látom, ilyesféle feltételezéseket vagy a tudatlanok, vagy a modernisták fogalmaznak meg.”
Ahogyan én látom, ilyesféle feltételezéseket vagy a tudatlanok, vagy a modernisták fogalmaznak meg.”
Hát nem érdekes, hogy egy konzervatív kormány alatt, a magukat konzervatívnak beállító egyházi vezetők pont a konzervatívok létezését is igyekeznek elrejteni? (Ezen áldatlan tevékenységüket itt részleteztük.)
Aki őket eddig konzervatívnak gondolta, az most gondolja át újra az álláspontját. Igaz, lehet ezt is hagyományőrzőnek venni, csak ez Rákosi Mátyás békepapjainak hagyománya, nem pedig Szent Istváné.
Szintén hungaricum, hogy a Covid-pandémia alatt kötelező lett a kézbe áldozás, és bár rég véget ért a világjárvány, elfeledték tájékoztatni a híveket arról, hogy lehet végre újra a blaszfémia jellegű, ostyafogdosós chips evő hangulat helyett a letérdelő, kezeket imára kulcsoló, nyelvre történő Szentáldozást is választani. A kettő közötti különbségről is valahogy elmaradt a köztájékoztatás. Nyilván túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy holmi szentségek kiszolgálásával kapcsolatos dolgokat a köztudatba juttassanak. (Hacsak nem itt is a protestáns úrvacsora szimbólum favorizálása a cél, Annibale Bugnini érsek módszerével.)
Visszatérve Ferenc pápához, ennyit arról, hogy ő konzervatív lett volna. A konzervatív a hagyományos értékeket konzerválja, nem pedig kidobálja, vagy az ellenkezőjét ajánlgatja.
A II. Vatikáni Zsinat találmánya, a Novus Ordo Missae ugyanis 1970. november 30-án vált hivatalossá, lecserélve az ősit, amit a modernisták "trientinek" gúnyolnak.
S mi több: amíg Ferenc pápa volt a világ katolikus híveinek lelki atyja, még a modern liturgiában is történtek újabb változtatások. Az új, Bugnini féle Szentmise egyre inkább kezd tornaórára hasonlítani. Felállunk, leülünk, felállunk, leülünk, felállunk, leülünk. Ez nyilván nagyon egészséges a vérkeringésnek (pláne 80 éves kor felett) és bizonyára nagyban elősegíti az elmélyülést és az áhítatot Krisztus felé. Ja, nem. Csak folytatódott az 1969 óta tartó, a protestáns igehirdetésekhez való igazodás.
Éneklünk, imádkozunk, átmenet nélkül, hogy minél gyorsabban le lehessen tudni az egészet, hiszen vár otthon a televízió adta hétköznapi csoda, minek is kellene időt húzni holmi elmélyedéssel meg áhítattal.
A 2022-es, új Római misekönyv is ennek megfelelőre sikerült. Az úgynevezett közgyónás szövege, ami eddig így hangzott: „... kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Máriát ...”, innentől ez lett: „... kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szűz Máriát ...”
Igen, kidobták a Szeplőtelen szót is az imából, mert zavarta bizonyos protestánsok, vagy ateisták nézeteit.
De más is módosult. Az áldozás előtti szöveg addig így hangzott: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya”, a módosítás után ez lett: „Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára”. Ez újfent a protestantizmus, mert nekik az Utolsó Vacsora nem Krisztus áldozatáról, hanem egy jól sikerült lakmározásról szól.
Így múlik el az Egyház dicsősége. Lépésről lépésre válik valamivé, ami nem katolikus, hanem ökumenikus katyvasz, Bugnini féle szakértelemmel. Innen már nincs messze, hogy Szent Ágostont is lecseréljék Luther Mártonra.
Persze vannak köztük, akik a világ áljóembereskedő liberálisaihoz hasonló, képmutató farizeus módon azt hazudják, hogy mindez a Szentlélek akarata volt. Ilyenek régen is voltak, megítélésük ott van a Szentírásban: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be. Jaj nektek, írástudók és képmutató farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek és árvák vagyonát. Közben nagyokat imádkoztok, ezért nagyobb ítélet vár rátok.” (Máté 23, 13-14)
Emellett érdemes azt is észrevenni, hogy Ferenc pápa ahányszor a vatikáni Szent Péter bazilikában Szentmisét pontifikált, azt mindig latin nyelven tette (tehát nem népnyelven olaszul, vagy angolul), és a Szentáldozás egyiken sem történt kézbe.
Ezt látva, a különféle ajánlatai kapcsán az embernek azok a tévéreklámok jutnak eszébe, amiben híres emberek olyan dolgokat ajánlgatnak, amiket valójában eszük ágában sincs használni.
- Szinódus?
A 2021-2023 közötti, Szinódusi út (avagy szinódusi folyamat) is „Ferenc pápásra” sikerült.
Ennek célja az lett volna, hogy a világ összes országának katolikus vezetői elmondhatták, mi módon képzelik el a Katolikus Egyház jövőjét. A nyugati és keleti katolikus egyházaktól egyaránt.
Ez amennyire nagy lánggal indult, olyan kis füsttel aludt ki.
Igaz, a német bíborosok elképzeléseit azonnal elutasította a női papság, az azonos neműek házassága és hasonló elvárásaikkal együtt, mondván: csináltak már a németek egy evangélikus egyházat, nincs szükség még egyre.
De azért a Római Kúria dikasztériumaiban teljes jogú tagokká tette a nőket, mert kit érdekelnek a hagyományok, amikor a feminizmusnak kedvezve a politikai tér elvárásainak is lehet engedményeket tenni. Nem volt különösebb jelentősége, de világi látszatokban leledzőknek ez örömet okozott.
A többi is inkább a „Mátyás király és az okos lány” mesében olvasható, „hoztam is ajándékot meg nem is” jellegű.
- LBMTQI áldás?!
Ferenc pápa ki nem állhatta a természetellenes életmód legalizálását követelő hangokat.
Ki is jelentette, hogy nagyon unja már a buzikérdést. És igen, a buzi szót használva. (2024-ben szó szerint az olasz „frociaggine” szót használta rájuk, aminek a legfinomabb fordítása is a „buzeráns”.)
Persze a buzik fel is háborodtak erre, mert a pénisszel rendelkező kishercegnőt sérti a valóság az önmagáról identifikált álomképben.
De amikor a Biden kormány, az USAID, a Soros hálózat és egyéb létrontók nemzetközi hatása a tetőfokán volt, Ferenc pápa engedményeket tett nekik - talán mert nem gondolt arra, hogy a világi érdekek folyton változnak, és ennek megfelelően a vágyaik adta elvárásaik is.
Így aztán engedélyezte az azonos nemű párok (felkészülhetnek az állatokkal fajtalankodók?) megáldását.
Csakhogy a katolikus egyházban áldás és áldás között különbség van. Ennek itt köze nincs pl. a házasság szentségéhez, és annak megáldásához.
Itt csak arról van szó, amikor - profánul fogalmazva, hogy mindenki értse - a pap keresztet rajzol az áldást kérő felé.
Az azonos nemű párok esetében ez nem a bűneik megáldása vagy elfogadása, és messze nem a kapcsolatuk kap áldást, hanem az ember, aki Isten segítségéért könyörög, hogy jobban tudjon élni.
Tekintve, hogy a katolikus felfogás a bűnt és nem a bűnöst utasítja el, ez akár úgy is felfogható, hogy az utálatos bűnben élők azt kérik ezzel, hogy sikerüljön gátat szabniuk végre természetellenes vágyaiknak.
Ugyanis az LMBTQI(xyz) teljes tárházában nem a vágyak és az ezzel kapcsolatos gondolatok a nagy gond, hanem amikor ezek megvalósulnak. Az ilyen jellegű, természetellenes testi kapcsolatok már súlyos probléma, a Katolikus Egyház mindenkinek a rendelkezésére áll, aki szeretne ezektől megszabadulva helyes útra térni, és az Isten által teremtett világ természetének megfelelő életet élni.
És ez megint nem azonos azzal, hogy otthon a 4 fal között tegye nyugodtan - mert attól, hogy nem látjuk, még Istennek nem tetsző dolgokat cselekszik. Egy protestánsnak lehet, hogy „jólvanezígy”, de egy katolikusnak kötelessége az üdvözülés felé segíteni felebarátait.
Ezt másként megközelítve, ha egy meleg pár normálisnak öltözve, külön-külön kér áldást egy paptól, akkor gond nélkül kap. Ezt nézve akár együtt is kérhetik, ugyanott vagyunk.
A nekik adott áldás kapcsán Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy: „a lelkipásztori bölcsességnek kellőképpen meg kell vizsgálnia, vannak-e olyan, egy vagy több személy által kért áldási formák, amelyek nem közvetítenek téves felfogást a házasságról”.
Ám ezzel megnyitotta Pandora szelencéjét, hiszen mint láttuk, a szándékos félremagyarázás nem áll távol a modernistáktól és a progresszívektől, akik az ajánlására hivatkozva bármit képesek hazudni.
Ferenc pápa következő ajánlása ennél is problémásabb.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A homokvilág papjai?!
És ez nem más, mint a homoszexuális beállítottságú emberek engedélyezése, hogy papok lehessenek - amennyiben betartják a cölibátust, tehát minden nemű testi kapcsolatól mentes életet élnek. (A cölibátus okát és mibenlétét fentebb már részleteztük.)
Ferenc pápa nyilván nem ismerte Hodász András vagy Bese Gergő életútját. De azért hasonlókkal csak találkozhatott hosszú élete során.
De valahogy nem gondolkodott el bizonyos összefüggéseken, noha ő maga állt ki a kapott szentséggel minden téren visszaélő, a pedofília förtelmes mocsarába süppedő papok ellen.
Mert aki eleve beteg, nehezen fog egészségesen gondolkodni. Akinek a feje természetellenes vágyakkal van tele, nehezen fogja megérteni a természetest.
Bár az is igaz, hogy aki ilyen vágyakkal sikeresen meg tud küzdeni, az hitelesebben és jobban tud segíteni azoknak, akik hasonló gondokkal küzdenek. De az is igaz, hogy pestisjárvány idején egészségesek közé pestisest küldeni, nem a járvány megszüntetésének módja. Márpedig a természetellenes szexualitás vágya nem genetikus, hanem mentális gond, ami a mai világban nyugodtan felfogható az elme pestiseként, ami a médiából árad és fertőz.
Nem beszélve arról, hogy a katolikus 7 szentség egyike pont az egyházi rend, tehát maga a pap. Ő szolgálja ki a másik hatot (keresztelés, bérmálás, áldozás, házasság, gyóntatás, betegek kenete) ám mi módon szolgáltathat isteni szentséget az, aki szentségtelen és Isten szemében utálatos dolgokra vágyakozik? (Függetlenül attól, hogy ez elvileg érvényes.)
Egy biztos: ha túl sok homoszexuális beállítottságú pap lesz a jövő Vatikánjában, eljöhet az a nap, amikor az lesz a kötelező, ami Isten szemében utálatos és üldözendő.
(Mindezt a progresszív liberálisok érdekei szerint, akik a katolicizmusból is a politikai ideológiák spirituális magyarázatait akarják kreálni.)
És van itt még egy kanyar. A katolicizmus nem a protestáns „sola Scriptura” elvet követi, ami a gyakorlatban úgy lett „csak a Biblia”, hogy még abból is kihagytak fejezeteket.
A katolikus világkép kialakulásának folyamatát a szentek tanításai és útmutatásai is irányították. És bizony a szentek már az ókorban is keményen bírálták a korunkban imádni való bálványként mutogatott LMBTQI(xyz) életformát. Lássunk egy példát. Mit tanított erről Aranyszájú Szent János, a prédikátor, teológus, egyházatya és egyháztanító, aki 398-tól 404-ig I. János néven konstantinápolyi pátriárka volt.
„Hogy még világosabban szemetek elé állítsam ezt a gazságot, hadd mondjak egy másik példát is.
Ha egy hajadont arra ítélnének, hogy egy esztelen állat elhurcolja őt nász-szobába és ő idővel tetszést találna a vele való nemi érintkezésben, nem kellene-e legfőkép azért szánni azt a szegényt, hogy nem érzi ennek az állapotnak a kórságos voltát, és hogy emiatt nem tud már szabadulni tőle? Ez világos mindenki előtt.
[...]
Mert saját népétől gyalázatot szenvedni sokkal szomorúbb, mint idegenektől. Az ilyeneket még a gyilkosoknál is rosszabbnak tartanám, mivel sokkal jobb meghalni, mint ilyen gyalázatban élni. Mert a gyilkos elválasztja a lelket a testtől, ez pedig mind a lelket, mind a testet kárhozatba dönti. És akármilyen bűnt emlegetnél, egyet sem tudsz mondani, amely csak megközelítené is ezt a természetellenességet. Ha ezek tisztában volnának azzal, hogy mi történik velük, ezerszer inkább választanák a halált, minthogy ilyesmit elszenvedjenek.
Valóban nincs ennél a bűnnél valami esztelenebb és gonoszabb.
[...]
’Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül vagyon, aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik’ (1. Kor. 6, 18.), mit mondjunk erről az őrültségről, amely a paráznaságnál annyira rosszabb, hogy szóval ki sem mondható?
Az ilyennek nemcsak azt kell mondanom, hogy asszony lettél, hanem azt is, hogy elvesztetted férfivoltodat! Nem vetted fel a női természetet, de a magadét sem őrizted meg, hanem mindkét nemnek az árulója lettél és megérdemled, hogy a férfiak is, a nők is elkergessenek, megkövezzenek, mivel mind a két nemet bemocskoltad.
Hogy megértsd ennek szégyenletes voltát, mondd csak: Ha valaki hozzá jönne és azt az ajánlatot tenné, hogy belőled, az emberből kutyát csinál, nem futnál-e el előle, mint valami megrontó elöl? És nézd, te nem kutyát csináltál magadból, hanem ennél sokkal nagyobb megvetésre méltó lényt.
Mert a kutyának mégis csak hasznát vesszük, de az ilyen hímekkel paráználkodó semmire sem való.
Hát ahhoz mit szólsz, ha valaki azzal fenyegetne meg, hogy kieszközli, hogy a férfiak lebetegedjenek és szüljenek, nem telnénk meg haraggal? Pedig akik ebbe az őrültségbe estek, sokkal rosszabbat követnek el magukon. Mert nővé változni egészen más dolog, mint nővé lenni, de férfinak is megmaradni.
Jobban mondva ezek sem nők, sem férfiak.
[...]
az ilyen kéjnővé lett férfiú a leghaszontalanabb ember a világon, mert nemcsak a lelke, hanem a teste is becstelen lett. Megérdemli, hogy mindenünnen elűzzék. Mekkora pokolbeli büntetés lesz ezeknek elégséges? Ha pedig nevetsz, mikor a poklot hallod emlegetni, és nem hiszel benne, gondolj a szodomai lángtengerre. Itt bizony már az életben láttuk a pokolnak mását.”
[...]
Mert saját népétől gyalázatot szenvedni sokkal szomorúbb, mint idegenektől. Az ilyeneket még a gyilkosoknál is rosszabbnak tartanám, mivel sokkal jobb meghalni, mint ilyen gyalázatban élni. Mert a gyilkos elválasztja a lelket a testtől, ez pedig mind a lelket, mind a testet kárhozatba dönti. És akármilyen bűnt emlegetnél, egyet sem tudsz mondani, amely csak megközelítené is ezt a természetellenességet. Ha ezek tisztában volnának azzal, hogy mi történik velük, ezerszer inkább választanák a halált, minthogy ilyesmit elszenvedjenek.
Valóban nincs ennél a bűnnél valami esztelenebb és gonoszabb.
[...]
’Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül vagyon, aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik’ (1. Kor. 6, 18.), mit mondjunk erről az őrültségről, amely a paráznaságnál annyira rosszabb, hogy szóval ki sem mondható?
Az ilyennek nemcsak azt kell mondanom, hogy asszony lettél, hanem azt is, hogy elvesztetted férfivoltodat! Nem vetted fel a női természetet, de a magadét sem őrizted meg, hanem mindkét nemnek az árulója lettél és megérdemled, hogy a férfiak is, a nők is elkergessenek, megkövezzenek, mivel mind a két nemet bemocskoltad.
Hogy megértsd ennek szégyenletes voltát, mondd csak: Ha valaki hozzá jönne és azt az ajánlatot tenné, hogy belőled, az emberből kutyát csinál, nem futnál-e el előle, mint valami megrontó elöl? És nézd, te nem kutyát csináltál magadból, hanem ennél sokkal nagyobb megvetésre méltó lényt.
Mert a kutyának mégis csak hasznát vesszük, de az ilyen hímekkel paráználkodó semmire sem való.
Hát ahhoz mit szólsz, ha valaki azzal fenyegetne meg, hogy kieszközli, hogy a férfiak lebetegedjenek és szüljenek, nem telnénk meg haraggal? Pedig akik ebbe az őrültségbe estek, sokkal rosszabbat követnek el magukon. Mert nővé változni egészen más dolog, mint nővé lenni, de férfinak is megmaradni.
Jobban mondva ezek sem nők, sem férfiak.
[...]
az ilyen kéjnővé lett férfiú a leghaszontalanabb ember a világon, mert nemcsak a lelke, hanem a teste is becstelen lett. Megérdemli, hogy mindenünnen elűzzék. Mekkora pokolbeli büntetés lesz ezeknek elégséges? Ha pedig nevetsz, mikor a poklot hallod emlegetni, és nem hiszel benne, gondolj a szodomai lángtengerre. Itt bizony már az életben láttuk a pokolnak mását.”
Úgy tűnik, őszentsége I. Ferenc pápa valahogy elfeledkezett erről a tanításról (is), amikor az ilyesmire vágyókat beengedte a papok közé - nem pedig csak és kizárólag szerzetesnek, hogy cellájukban imádkozva sikerüljön legyőzniük önmagukban a sötétség hercege által sugallt vágyakat.
Mindenesetre Aranyszájú Szent János 1600 évvel ezelőtti intelmeiből - melyek akkoriban nyilván utópisztikus képzeletnek tűntek - durván visszaköszön a minket körülvevő világ. Kutyaemberek mászkálnak négykézláb a Prideon, és az EU törvénybe hozta, hogy a férfiak is szülhetnek. Nyilván korunk politikai elvárásainak megfelelő volt Ferenc pápa kiskapuja, de ebbe az van kódolva, hogy legközelebb már a kutyának öltözött gender is mehet négykézláb Szentmisét tartani.
Vegyük észre, hogy az ilyesmit akárhány bíboros által támogatva, akármelyik pápa is teszi, az attól még NEM katolikus, hanem valami egészen más.
Tény, hogy Ferenc pápa újfent az Egyházba is befészkelődött, nyugati politikai érdekeknek próbált ezzel kedvezni. De ettől még nem volt progresszív.
Mert az is tény, hogy mindezzel nem engedélyezte a melegházasságokat, sem egy ilyenben élők, sem a leszbikus kapcsolatban élő nők pappá vagy diakónussá szentelését. De ettől még nem volt konzervatív sem.
Csak egy ember, aki folyamatosan, engedményekkel próbálta a mindenféle újítási hóbortok tüzét oltani, ám ebben volt egy vörös vonala, amit már nem volt hajlandó átlépni.
Ettől még nem lett a reformok pápája. De a hagyományoké sem.
Mindezzel az ellentmondások pápája lett, aki látszólag zárt kapukkal próbált megállítani különféle folyamatokat - de közben mindegyiknek nyitott egy jogilag félremagyarázható kiskaput.
- A hit védelmezője?
Gregory Aymond New Orleans-i érsek, az USA püspöki liturgikus bizottságának elnöke tíz pontban foglalta össze, milyen újításokat hozott az Egyház életében a II. Vatikáni Zsinat. Ennek 6. pontja így hangzik:
„Átalakította az Egyház más keresztény felekezetekhez és vallásokhoz fűződő kapcsolatát. A II. Vatikáni Zsinaton az Egyház a más hitbeli hagyományokkal szemben a tisztelet és a párbeszéd álláspontjára helyezkedett. A kialakuló párbeszéd a megértés hídjait építette és megerősítette a kapcsolatot az ortodox keresztényekkel, a zsidókkal, a muzulmánokkal, a protestánsokkal és másokkal.”
Ez borzasztóan érdekes. Egyrészt mégis miről kellene csevegni mohamedánokkal, vagy hindukkal, és egyéb tévelygőkkel?
Max. azon kívül, hogy: „mi nem csesztetünk titeket, ti se csesztessetek minket”. Ehhez nem kell odautazni és ölelkezni, ebben 2 SMS-ben meg lehet állapodni. Persze ha az a cél, hogy az oltáron Visnu bálványa legyen, a templom tornyán pedig Buddha legyen keresztre feszítve, akkor tényleg sok egyeztetni való van. De ennek eredménye megint nem lehet katolikus.
A katolikus szentek az ilyen „párbeszédekről” egészen másként vélekedtek. Lássunk egy tipikus példát:
soha nem szántam meg őket; ellenkezőleg,
gondoskodtam róla hogy az egyház ellenségei
az én ellenségeim is legyenek.”
(Szent Jeromos)
Ezeknek a modern „vallásközi párbeszédeknek” gyakorlati mibenlétét láttuk Ferenc pápa Szingapúri beszédében, de ennek úttörője volt II. János Pál pápa is. Jól sikerült, le is lőtte egy mohamedán terrorista.
Mellé elnézést kért mindenkitől mindenért, függetlenül attól, mennyire volt az valós, és mennyire kitalált vádaskodás.
Cserébe az Egyház ellenségei nem megbékéltek a katolikus vallással, hanem erőtlennek és gyengének látták, amit innentől nyugodtan támadhat és rugdoshat bárki.
Mára a mohamedánok pont úgy gyilkolják világszerte a keresztényeket, mint ezer évvel ezelőtt, de a bezzegnyugati politika is páros lábbal ugrálva tapossa mindazt, ami a valódi keresztény világnézet. És ebben a megalkuvás és az önfeladás a jövőben sem fogja akadályozni őket.
A világi tér politikája számára a „vallásszabadság” azt jelenti, hogy a hitélet kizárólag a hitetleneknek lehetséges, mert aki valóban hiszi a vallását, az nem fogadhatja el a másét, mert akkor a saját hitéből (és így önmagából) csinált bohócot. Aki tehát a hitet a politikától elvárt módon értelmezi, az kufárként tekint rá, és értékesíteni akarja egy vallási piacon.
Mit tett Ferenc pápa azért, hogy megszűnjön a katolikusok üldözése? Mármint érdemben. Semmit?! És mit tudtak elérni ezzel a (II. vatikáni) zsinatista hozzáállással a modernisták az elmúlt 60 évben? Semmit? Akkor mi értelme van továbbra is ehhez ragaszkodni, és visszafordulás helyett tovább gyalogolni a szakadékba?!
Érdemes azt is észrevenni, hogy ezen nagy hídépítgető, meg vallásközi párbeszédezgető haladárok a valláson belül felégették a hidakat, és nem beszélnek a katolikus hit jövőjét másként gondolókkal. Az Annibale Bugnini féle gondolkodás lett a modernisták szellemiségének alapja, amiben minden jobb, mint az ősi saját, és aki mást mond, azt meg kell fojtani, és el kell taposni.
A magyarországi példa erre Pajor András, a politika által felkapott pap. Ő a „Miért nem lettem tientista” c. Youtube videójában azt mondta, hogy a hagyományhű katolikusok egy elhajlás az Egyházon belül. És nem sült ki a szeme! Volt bőr a képén azt mondani, hogy ami 19 évszázadon át volt, az az elhajlás, nem pedig ami 60 évvel ezelőtt történt.
És mellé Pajor azt is kijelentette, hogy nem vitázik „trientistákkal” mert azok logikusan érvelnek, ami neki méltóságán aluli. Ím a magyar Bugnini, és a modernizmus eleven mibenléte.
És mellé Pajor azt is kijelentette, hogy nem vitázik „trientistákkal” mert azok logikusan érvelnek, ami neki méltóságán aluli. Ím a magyar Bugnini, és a modernizmus eleven mibenléte.
Ferenc pápára visszatérve: lehet-e a hit védelmezőjeként értelmezni azt, aki nem a hitet, hanem egy arra épült szervezet anyagi érdekeit védelmezi? Lehet-e Krisztusnak tetszőnek mondani világi érdekeket és mindenféle démonimádó vallásokat és tévtanokat? Lehetni lehet, csak az olyan ember onnantól NEM katolikus.
Ferenc pápa többi rendelkezését felesleges ragozni, az egész pápaságára ez a kétségbeesett, mindenkinek megfelelni vágyás izzadtságszaga a jellemző, melyben a középszerűség géniusza több kárt csinált, mit hasznot.
Persze nem lehetett könnyű neki, hisz a négy, ellentétes irányba történő széthúzás megszüntetésére nem volt képes, így bármit is tett az egyiknek engedve, a másik három rögtön utálta érte.
Mindezt az Egyház általa vélt érdekében.
A Jóisten nyugosztalja Ferenc pápát, és kérjük az Urat, bocsájtsa meg neki a Katolikus Egyház ellen tett mindazon bűneit, melyeket a Katolikus Egyház érdekében tett.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Konklúzió helyett
Ferenc pápa tehát finoman szólva sem volt se progresszív, se konzervatív. És valójában a hagyományos értékek mellett sem állt ki, hanem csak rendkívül óvatos volt a liberálisok által elvárt változtatások terén. Pláne nem volt a reformok pápája - viszont megnyitott egy olyan kaput, ami a világ joggal való visszaéléseinek mintájára hasonlít. Ott szokás a törvények jogszabályainak szó szerinti értelmezése, melyben a szavakat más értelműre cserélik, és ezzel az adott paragrafus egészen más értelmet nyer.
A Ferenc pápa által nyitott kiskapu ehhez az ajánlásai. Ajánlások, amelyek homlokegyenest eltérnek az Egyház majd 2 ezer éves szellemiségétől. Ajánlások, melyek a világi indíttatású modernizálás bűvkörében leledzők megoldásgyűjteményei.
Ajánlások, melyekkel elhozta a „látszólag katolikus” lehetőségek széles tárházát mindazoknak, akik úgy akarnak a Katolikus Egyház adta lehetőségekkel élni, hogy közben eszükben sincs a katolikus nézeteket és gondolkodást elsajátítani.
Ha ez igy marad, hosszútávon pont azt a 45 ezer irányba való széthullást fogja okozni, ami a protestánsokkal történt.
Malachi Martin így definiálta ezeket a modernizáló törekvéseket:
„A keresztet akarják eltávolítani a katolicizmusból, hogy a vallást könnyűvé, kellemessé és ízletessé tegyék a világ számára.
Az alapelv az volt, hogy meg kell szegni a törvényt, utána pedig már lehetett arra hivatkozni, hogy ez a helyi szokás. Pontosan ez történt. Ezt a taktikát más területeken is alkalmazták.”
Az alapelv az volt, hogy meg kell szegni a törvényt, utána pedig már lehetett arra hivatkozni, hogy ez a helyi szokás. Pontosan ez történt. Ezt a taktikát más területeken is alkalmazták.”
Malachi Martin (1921-1999) ír születésű amerikai tradicionalista katolikus pap, bibliai régész, ördögűző, paleográfus professzor és a katolikus egyházzal foglalkozó író volt.
Miután jezsuitává szentelték, a római Pápai Bibliai Intézet paleográfia professzora lett. 1958-tól Augustin Bea, német bíboros titkáraként szolgált a II. Vatikáni Zsinat előkészületei során.
A zsinatból kiábrándulva Martin 1964-ben felmentését kérte az általa betöltött pozíciókból, és a Vatikánból New Yorkba költözött. Egy 1990-ben adott, hosszú interjújában egy nagyon elgondolkodtató kérdést tett fel a modernizálgatások támogatóinak:
„Mit mond majd Krisztusnak, amikor szemben áll majd Vele a megítéltetésekor? Mit fog majd mondani, amikor Krisztus megkérdezi:
’Miért foszlattad szét Péter hatalmát, Péterét, aki engem képvisel? Miért nem engedelmeskedtél neki? Miért hallgattál a szabadkőművesekre? Miért volt homoszexuális szeretőd? Miért nem kergetted el a homoszexuális papokat? Miért hagytad, hogy teológusok eretnekségeket tanítsanak az én papnevelő intézeteimben? Miért engedted meg érvénytelen misék tartását? Számot vetsz azzal, hogy milyen sok lélek veszett el mindezért?’”
’Miért foszlattad szét Péter hatalmát, Péterét, aki engem képvisel? Miért nem engedelmeskedtél neki? Miért hallgattál a szabadkőművesekre? Miért volt homoszexuális szeretőd? Miért nem kergetted el a homoszexuális papokat? Miért hagytad, hogy teológusok eretnekségeket tanítsanak az én papnevelő intézeteimben? Miért engedted meg érvénytelen misék tartását? Számot vetsz azzal, hogy milyen sok lélek veszett el mindezért?’”
Döbbenetes, hogy ezen 35 évvel ezelőtt feltett kérdése mára aktuálisabb lett, mint valaha.
Rámutatott arra is, hogy úgy tenni, mintha ezek a problémák nem léteznének, vagy ezeket elfogadni egyaránt hiba:
„Tételezzük fel, hogy én vagyok ennek a háznak feje. Tudom, hogy lakik ebben a házban három ember, aki éjjelenként kijár rabolni és gyilkolni. Én ezt tudom. Ha nem teszek ellene semmit, magam is bűnös vagyok. Bűnös vagyok abban, amit ők tesznek.”
E mellett a modernistákról, és a mai progresszívekről ezt mondta:
„Manapság az általános eszme a neokatolikusok között az, hogy szabadon teszel azt, ami neked tetszik. ’Szabad tévesen élned. Ez egy emberi jog.’
Az Egyház mindig elutasította ezt a gondolatot. Egyetlen embernek sem szabad a tévedést választania. Nem mondhatjuk azt, hogy az emberek tetszésük szerint szabadon lehetnek bármilyenek. Ez nem így van!
Krisztushoz az út a Katolikus Egyházon át vezet. Ez egy katolikus doktrína, mert az Egyházon kívül nincs üdvözülés.
[...]
A liberálisok, hogy elérjék a céljukat, először megszegik a törvényt, ebből precedenst csinálnak, majd a precedenst körülbástyázzák.
[...]
Ha megvizsgáljuk, miként cselekednek a püspökök, miként cselekednek a papok és a teológusok, és látjuk, hogy a legjobbak miként követik el a legszörnyűbb hibákat, miközben egymásnak ellentmondó nézeteket hangoztatnak, akkor megértjük, mit jelent ez a zavarodottság.
Már nem is tudják többé, mit jelent katolikusnak lenni. Elvesztették katolikus ösztöneiket. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a nép már nem katolikus. Csak csoportok vannak, amelyek kitartanak, és még katolikusok. Ennyi maradt.
Aki ezt eddig nem fogta fel, az a homokba dugta a fejét.”
Az Egyház mindig elutasította ezt a gondolatot. Egyetlen embernek sem szabad a tévedést választania. Nem mondhatjuk azt, hogy az emberek tetszésük szerint szabadon lehetnek bármilyenek. Ez nem így van!
Krisztushoz az út a Katolikus Egyházon át vezet. Ez egy katolikus doktrína, mert az Egyházon kívül nincs üdvözülés.
[...]
A liberálisok, hogy elérjék a céljukat, először megszegik a törvényt, ebből precedenst csinálnak, majd a precedenst körülbástyázzák.
[...]
Ha megvizsgáljuk, miként cselekednek a püspökök, miként cselekednek a papok és a teológusok, és látjuk, hogy a legjobbak miként követik el a legszörnyűbb hibákat, miközben egymásnak ellentmondó nézeteket hangoztatnak, akkor megértjük, mit jelent ez a zavarodottság.
Már nem is tudják többé, mit jelent katolikusnak lenni. Elvesztették katolikus ösztöneiket. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a nép már nem katolikus. Csak csoportok vannak, amelyek kitartanak, és még katolikusok. Ennyi maradt.
Aki ezt eddig nem fogta fel, az a homokba dugta a fejét.”
Mindeközben az iszlám egyre erősebb, és a hódításért mindig összefognak. Eme modernizálgató haladároknak hála a muzulmán testvériség már röhögve hátradőlt, és csak egy kávét kérve nézi a műsort - mert a keresztények épp lerombolják a saját vallásukat és egyházaikat.
És amikor az országukban az iszlám lesz az úr, az Isten helyett a politikát szolgáló papok és lelkészek kéz a kézben állnak majd be mohamedán imámnak. Elvégre nekik mindegy, csak népszerű legyen és önnön hasznukra váljon.
Insallah, mondaná erre a művelt francia katolikus, miközben újabb templomról szedi le a keresztet.
De ennek nem muszáj így történnie. És a megoldás nem az, hogy hisztiző kisgyerekként „vallást váltunk”, mintha az valamiféle politikai párt lenne, amiből az aktuális érdekeink szerint választunk.
Tiszteletreméltó Fulton John Sheen amerikai érsek ezt javasolta:
„Ki menti majd meg az Egyházunkat?
Nem a püspökeink, nem a papjaink, nem a szerzeteseink.
Ti, a hívők menthetitek meg. Nektek van eszetek, szemetek, fületek a megmentésre.
A ti feladatotok, hogy figyeljetek, hogy a papok papként, a püspökök püspökként, a szerzetesek szerzetesként éljenek és cselekedjenek.”
Nem a püspökeink, nem a papjaink, nem a szerzeteseink.
Ti, a hívők menthetitek meg. Nektek van eszetek, szemetek, fületek a megmentésre.
A ti feladatotok, hogy figyeljetek, hogy a papok papként, a püspökök püspökként, a szerzetesek szerzetesként éljenek és cselekedjenek.”
Ám ehhez érteni is kell, mi katolikus, és mi nem az. Ezt nem lehet a bulvárrá süllyedt médiából, politikusoktól vagy agitátoraiktól megérteni. Hosszúra sikerült elemzésünk talán útmutató ehhez. És további útmutatók lehetnek a szentek tanításai, és a katolikus papok 100 évnél régebbi könyvei. A modernizálás és a mindent mindennel összemosás káoszával szemben pedig a mindenevő médiafogyasztás helyett a célirányos információszerzés lehet ellenszer. (Erről anno itt írtunk részletesen)
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A most kezdődő jövő
Közel egy heten át íródott ez az elemzés, és épphogy sikerült a végére érni, felszállt a fehér füst, és új pápánk lett, akivel új fejezet nyílik a vallástörténelem könyvében.
Robert Francis Prevost, XIV. Leó néven a katolikus egyház 267. pápája lett.
És korszokás szerint máris kristálygömbözve és jóskártyázva oly sokan tudni vélik, milyen egyházfő lesz és miket fog tenni. Lépjünk hátra tőlük, és nézzük a tényeket.
- A névválasztás mögött
A pápai név választása általában azt az irányt fejezi ki, amit az új egyházfő követni szeretne.
A II. Vatikáni Zsinat két pápa nevéhez köthető. XXIII. János indította el, és VI. Pál fejezte be. A következő pápa Albino Luciani lett, aki - rendhagyó módon - nem egy, hanem két nevet vett fel, így ő lett I. János Pál pápa. Ezzel a II. Vatikáni Zsinathoz való, maximális elköteleződését akarta kifejezni, amivel afféle új időszámítás kezdetét, és új idők szemléletét jelezte.
Az ő útját akarta követni Karol Wojtyła, ezért vette fel a II. János Pál nevet. Ám utolsó éveiben elbizonytalanodott a zsinatizmus tökéletességében és kizárólagosságában, ezért megkérte Joseph Ratzinger bíborost, hogy az Egyház nevében vegye fel a kapcsolatot a tradicionalistákkal. Ez jól sikerült, hiszen ők nem zárkóztak el a párbeszédtől, így Ratzinger bíboros később, XVI. Benedekként mindenben támogatta őket és céljaikat. (És mindezt utána I. Ferenc befagyasztotta)
A Benedek név választása is érdekes - egyértelműen nem az önfeladó, mindenkitől mindenért elnézést kérő, és lehajtott fővel mindent elfogadni próbáló (II. Vatikáni) zsinatizmus folytatására utalt.
I. Benedek pápa a 6. század legzavarosabb időszakában töltötte be hivatalát. A pogány longobárdok támadásai felőrölték pontifikátusának minden pillanatát, akik végül meg is ölték.
XV. Benedek az első világháború idején volt pápa, aki a világi nagyhatalmak akarata ellenére is meg tudta őrizni a Szentszék semlegességét, és folyamatosan próbált mindent megtenni a béke érdekében. A nagyhatalmak meg is sértődtek, és a Párizsban tartott béketárgyalások során a Szentszéket kizárták annak ellenére, hogy a Vatikán volt az egyetlen, aki elfogultság és önző érdekek nélkül próbált béketárgyalásokat kezdeményezni és abban közvetítőnek lenni.
XV. Benedek pápa mindezek mellet, elődjéhez (Szent X. Piusz) hasonlóan megerősítette a modernizmus minden akkori megjelenési formájának elítélését. Másik fontos célkitűzése a papság képzése volt.
Ezek tudatában nyer értelmet a jó XVI. Benedek pápa névválasztása, és célkitűzései. A többi már történelem.
Ugyanígy a Leó név választása sem véletlen.
I. Leó (egyházi nevén: Nagy Szent Leó) pápa a legjobb pápák között is kiemelkedő személyiség volt. 440. őszétől vezette az egyházat, és több mint 21 éves uralkodása alatt megváltoztatta a keresztény világot. A római katolikus egyház első pápája, aki a „Nagy” címet kapta. A köztudatban talán arról a legismertebb, hogy 452-ben Rómán kívül találkozott a hunok királyával, Atillával és rávette arra, hogy ne támadja meg a várost. Ezért Róma megmentőjeként tartják számon. Erős és karizmatikus személyiség volt, a hintapolitika és az önfeladás meg a mindenkivel összeborulás helyett céltudatosan és határozottan vezette az Egyházat.
XIII. Leó pápa is érdekes személyiség volt. 1878-tól 1903-ig volt Róma püspöke, ezzel ő a negyedik leghosszabb ideig uralkodott pápa. A pápaság presztízsének mélypontján lett egyházfő, mert miután a pápai állam megszűnt, a pápa 1870 óta „fogoly” volt a Vatikánban, amivel szemben az olasz állam rideg és ellenséges volt. Ennek ellenére a század végére sikerrel vezette ki az egyházat ebből az elszigeteltségből. Legfontosabb célja az egyház és a kultúra összhangba hozása, valamint a modern társadalom megnyerése volt - amit azonban nem tudott elérni. Első vállalkozásainak egyike az volt, hogy ellensúlyozza az államok szekularizáló társadalmát, amelyek kormányait gyakran antiklerikális, pápaellenes és egyházellenes politika jellemzett, főleg Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában.
Erkölcsi tanításában a keresztény embereknek mutatott utat a politikától kezdve a munkáig. Mivel kiállt az iparosodás miatt az újkori rabszolgaság nyomorába döntött emberekért, máig olyan nevekkel illetik, mint a „munkások pápája” vagy „szociális pápa” - de valójában a társadalmi kérdésekben a konzervativizmust és a szocializmust egyaránt kritizálta. Ennek oka pontosan az, amit ezen elemzés elején írtunk a politikai érdekeket a vallással való egybemosás hatalmas hibáiról.
Róma új püspöke, XIV. Leó pápa tehát nem egy toporgó, mindenkinek megfelelni óhajtó pápa akar lenni, hanem olyasvalaki, aki bátran kiáll és keményen küzd a céljaiért.
A személyiségét látva valóban alkalmas erre, és Peru, ahol sokáig vezette a katolikusokat, erős és nagyon kemény emberekből áll. (Ott nem megy az argentin „felszabadítási” marxizmus, meg az LMBTQI(xyz) sem. S mi több, Peruban az utcán „Prideozni” vágyó rendbontókat pár pofon kíséretében simán elviszi a rendőr.)
Hogy mik lesznek az új célok, és azokból mi fog megvalósulni, a jövő titka. Mert egy dolog, hogy eddig mit képviselt, és egy másik, hogy rá tudnak-e erőltetni olyasmit, amivel nem ért egyet.
És megint a jövő titka, hogy az első beszédében említett hidak kapcsán pontosan mire gondolt, a belső vagy a külső erőkre? Ez utóbbiból politikai, vagy a modernista zsinatisták mindenféle vallásokkal való összeborulására?
Egy dolog biztos: attól, hogy Trumpot régebben többször is kritizálta, még nem lett libsi, hiszen a politika és a katolikus világnézet korunkban sehol sem azonos.
De attól sem lett konzervatív, hogy eddig elítélte a meleglobbit, vagy hogy a békét favorizálja a háborús konfliktusok kapcsán.
Ha sikerül a politikai elvárásoktól, és egyéb világi hívságoktól mentesen irányítania a Katolikus Egyházat, már jól járunk. Ha nem, akkor folytatódik a zuhanórepülés.
Vajon a János Pál pápák, vagy a Benedek féle irányban megy tovább? Nem tudni még.
De az egészen biztos, hogy a médiában ő is a Ferenc pápánál látott módon fog megjelenni, dezinformációk és félremagyarázások tengerével, melynek jobbos és balos hullámai egyaránt a valóságot elpolitizálva fogják tálalni.
- Tovább a Ferencnekség útján?
Alig pár nap telt el azóta, hogy XIV. Leó lett Róma új püspöke, és máris kezd kirajzolódni, mi módon szándékszik vezetni a rá bízott Egyházat.
A Vatican News mindenkit tájékoztatott arról, hogy május 10-én szombaton délelőtt XIV. Leó pápa a Konzisztórium-teremben fogadta a bíborosi kollégium tagjait. A hozzájuk intézett beszédében köszönetet mondott a konklávén végzett szolgálatukért és jelezte, hogy a II. Vatikáni Zsinat által megkezdett úton kíván tovább haladni. (Lásd ide kattintva)
Ugyanitt ezt is mondta: „... oly sok elődöm példája, legutóbb maga Ferenc pápa példája a szolgálatban való teljes odaadás és az élet lényegében való józanság stílusával, a küldetés idején Istennek szóló önátadásával és az Atya házába való visszatérés pillanatában a derűs bizalmával. Gyűjtsük össze ezt a drága örökséget, és folytassuk utunkat, ugyanattól a reménytől vezérelve, amely a hitből fakad.”
Minderről nehéz mit mondani, a fejébe látni most még lehetetlen. Hogy képzeli el mindezt? Csak találgatni lehet, de a kristálygömbözést hagyjuk meg a politikai terek ámítóinak.
Az egyik első üzenete az a levél volt, melyet az Amerikai Zsidó Bizottság (American Jewish Committee, AJC) vallásközi kapcsolatokért felelős igazgatójának, Noam Marans rabbinak írt. (Lásd pl. ide kattintva)
Ezzel legalább tudjuk a fontossági sorrendjét. Nem volt meglepő, de azért mást vártunk.
A Nostra aetate kezdetű dokumentumban - melyet hivatalosan 1965. október 28-án bocsátott ki a II. Vatikáni Zsinat atyja, VI. Pál pápa - már régen megerősítette a lelki rokonságukat a zsidó néppel, és persze elítélte az antiszemitizmus minden formáját.
Ferenc pápa is ennek megfelelően állt a két (valójában szöges ellentéteket tartalmazó) valláshoz.
Mellé XIV. Leó pápa már a legelső napokban interjút adott a perui Semanario Expresión című lapnak, amiben határozottan elítélte Oroszország Ukrajna elleni háborúját. „Ez valódi, imperialista jellegű invázió, amiben Oroszország hatalmi megfontolásokból próbál területeket megszerezni” - mondta. (Lásd pl. ide kattintva)
Ha csatlakozva dicső(?) modernista elődjeihez, ő is pápa helyett politikai celebnek képzeli magát, akkor a jövőben komolyabb gondok köszönthetnek az Egyházra, mint gondolnánk.
Isten nem politizál.
Ez az emberek szokása. Innentől megpróbálni a politika mocsarába lehúzni Istent lehet, csak nem érdemes, mert az mindig visszafelé fog elsülni. A nagyhatalmak harcaiban állást foglalni ugyanis politikai, és nem vallási kérdés.
A papoknak kötelességük a világban felbukkanó új nézetek meg utópiák értelmezési szemlélete a vallás szempontjából - hol és miben ellentétesek az ilyen ideológiák a Bibliával, a katolicizmussal stb. És ezek jól érthető magyarázata. De a politikai állásfoglalás már más. Az nem vallási, hanem világi érdek; és a világ folyton változó hívságaiban egyetlen politikai tér sem követi tisztán Krisztust, így teljes elánnal állni ezek közül bármelyik mellé, az a Tőle való elfordulás.
A celebitás médiaködében manapság divat nem észrevenni, hogy az állam és az egyház különvált, és a politikusok nem papok, a papok pedig nem politikusok, s mi több: egymás szakterületéhez sem értenek.
Így akár az egyik, akár a másik teszi ezt, az nem más, mint a kevélység bűnéből eredő kontárkodás. Az önteltség hamisságot, a hamiság hazugságot hoz magával - ami megint nem Isten, hanem a sátán területe.
Így akár az egyik, akár a másik teszi ezt, az nem más, mint a kevélység bűnéből eredő kontárkodás. Az önteltség hamisságot, a hamiság hazugságot hoz magával - ami megint nem Isten, hanem a sátán területe.
Az I. világháborúban XV. Benedeknek sikerült semlegesnek maradva, útmutatóként szolgálni az Istenhez vezető úton.
A II. világháborúban, XII. Piusz pápa idején ez már nehezebb volt. A mohamedánokhoz hasonlóan, a keresztény embereket milliószámra röhögve legyilkoló szovjet kommunizmus annyira elborzasztotta a bíborosokat, hogy nem vették észre azt, hogy Európa túloldalán is egy ilyen szörnyeteg növekszik.
Így jött létre 1933-ban (6 évvel a világháború kirobbanása előtt) a Reichskonkordat, más néven birodalmi konkordátum. Ennek oka egyszerű volt: a Vatikánban elhitték Hitlernek mindazt, amit akkor mondott, amikor 1933. január 30-án birodalmi kancellár lett.
(Ekkor még a kereszténységet úgy jellemezte, mint minden német erkölcsük alapját.)
Hatalmas, elvakult naivitás okozta hiba volt megbízni bennük. A német vezérkar ugyanis saját vallást kreált magának, amiben egy sosem volt ország (Atlantisz) sosem volt félistenei(!!!) leszármazottjainak mondták magukat (az volt az árja), és mellé mindenféle ostoba pogány mítoszokat és jelképeket zsákoltak be maguknak, eszelős nézeteik igazolásához - akár a mai ezoterikusok.
Ennek megfelelően nem sokkal a Vatikánnal kötött egyezség után már arra kényszerítették a német katolikus egyházat, hogy oszlassa föl önmagát, keresztény egyesületeket tiltottak be, és a katolikus sajtó többé nem írhatott szabadon. Később a kereszteket is eltávolították az iskolákból, akadályozták, majd be is tiltották a hittan oktatást. 1937 áprilisától már kolostorokat és iskolákat zártak be és templomokat foglaltak le. (Ennyit arról a tévhitről, hogy a nácik keresztények voltak.)
Ezek miatt egyre több katolikus pap határolja el magát a náciktól, és több német püspök állást foglalt a kormánnyal szemben - ők koncentrációs táborban végezték. A Katolikus Egyház hiába tiltakozott, és hiába próbált már bármit is tenni, a nácik saját árja-mítoszos „vallásukra” és ideológiájukra hivatkozva pont olyan rablógyilkos hadjáratba kezdtek, mint évszázadokkal korábban a jakobinusok, akik szintén saját vallást kreáltak maguknak. (Erről részletesen itt írtunk)
Persze érdemes azt is észrevenni, hogy a nácik párját Nemzetiszocialista Német Munkáspártnak (igen, szocialista munkáspárt!) hívták, és egy időben hatalmas barátságban voltak a szovjet kommunistákkal. (Erről itt írtunk részletes elemzést)
Noha XII. Piusz pápát tisztelői aszkétának és „Isten szentjének” tartották, kritikusai a népirtással szembeni „nyilvános hallgatását”, a második világháború alatti ellentmondásos pártatlansági politikáját, a háború utáni időszakban pedig a buzgó antikommunizmusát rótták fel neki. Bosszúból azóta is „Hitler pápájának” nevezi a köztudat - tévesen.
A mai, szekularizálódott nyugati politika pont olyan, mint a Hitler és Sztálin szájízének megfelelő „Szociálfasizmus” volt, a maga korában.
Attól, hogy az árjából LMBTQI(xyz) lett, a sztahanovistából woke aktivista, a szovjet és Nagynémet szocialista lózungokból pedig liberális demagógia, a lényeg ugyanaz maradt: egy önimádó, veszett kutyaként acsarkodó politikai vezetés, amelyhez bármi módon csatlakozni hosszútávon öngyilkosság. Mindegy, hogy ezt Szovjetuniónak, Nagynémet Birodalomnak, vagy Európai Egyesült Államoknak hívjuk.
Ha a Katolikus Egyház új pápájának, XIV. Leónak ezt nem sikerül időben észrevenni, teljesen mindegy, melyik politikai tér oldalára áll, a katolikus valláson fognak bosszút állni a modern bálványimádók. Sőt, ők már most is azt teszik Európában, amit anno Hitlerék műveltek a keresztény vallással. De ez attól, hogy ők annak mondják, az már rég nem kereszténység, hanem valami egészen más. Így ezekhez csatlakozni a Krisztus útjára való visszatérés helyett megint nem lehet katolikus - még akkor sem, ha tízezernyi sajtó harsogja majd az ellenkezőjét.
- Végszó helyett
Bármit is tegyen XIV. Leó pápa a jövőben, két dolgot sose feledjünk:
A politika erkölcsi feladata az lenne, hogy tanácsot kér tőle, nem pedig az, hogy pökhendi gőggel megmondja, mit miről kell mondania.
Adja Isten, hogy XIV. Leó, a névadó elődjeihez méltóan éljen s gondolkodjon, és hogy sikerüljön neki visszavezetni Krisztus útjára az Egyház eltévelyedett tagjait, a laikusoktól a püspökökig és bíborosokig.
(by L.W.L.)
2025.05.16.
2025.05.16.
A témához hasonló, előző bejegyzések:
- 2025.05.11. A pápa, akiről senki se mond igazat (2/1)
Avagy: amikor a jobb-, és baloldal egyaránt téved. (megnyitom)
Avagy: amikor a jobb-, és baloldal egyaránt téved. (megnyitom)
- 2023.11.27. Miért vezeti félre híveit egy modernista pap?
Avagy: aktuális érdekekkel az örökérvényű hittételek ellen. (megnyitom)
Avagy: aktuális érdekekkel az örökérvényű hittételek ellen. (megnyitom)
Bejegyzések
