Avagy: az új európai értékek.
Új idők, új világnézet. Ami volt, mára elmúlt, ami most elfogadott, hamarosan elvárt, majd kötelező lesz.
Európa valaha keresztény volt, ez kétségtelen. De vajon mára mi lett? A liberalizmus által elterjesztett új európai értékek vajon mit képviselnek? Tényleg csak „feljavított” és modernizált, keresztény alapú értékeket, vagy homlokegyenest ennek ellenkezőjét? Hogy a válasz kétségtelen legyen, vizsgáljuk meg alaposan a kereszténység értékeit, és hasonlítsuk össze azzal, ami korunk európai értékeinek számít.
Felesleges bonyolult teológiai és ideológiai okfejtésekbe merülni. Bőven elegendő a Tízparancsolat, a 7 főbűn és a 7 fő erény. Ezek katolikusoknak és protestánsoknak egyaránt annyira alapvetőek, hogy ami ezek bármelyikének is ellentmond, már nem lehet keresztény.
Lássuk ezeket egyesével, mibenlétüket, és azt, miként vélekedik erről manapság egy modern, haladó européer.
Ez utóbbiak tekintetében az ateistákat lépjük most át, csak azokat nézzük, akik - önnön állításaik szerint - vallásosak, de minimum a maguk módján (jelentsen is ez bármit) keresztények.
A Tízparancsolat
A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a valláserkölcsi élet örökérvényű alaptörvényei (Kiv 20).
Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi.
Érvényessége minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: „Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni” (Mt 5,17).
10 darab törvény; nem bonyolultak, és a legalapvetőbb erkölcsi normák, melyek megkérdőjelezhetetlenek egy keresztények alkotta társadalomban. Vagy mégsem?
Az első 3 arról szól, hogy az ember hogyan viszonyuljon Istenhez.
I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Istent felismerve első kötelességünk a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése.
A vallásszabadság kezdetben arra kötelezte a társadalmat, hogy mindenféle vallásokat, legyen az bármilyen zavaros katyvasz (szcientológia, raëlizmus, stb.) köteles eltűrni.
Később arra, hogy ezeket köteles a sajátjával azonos értékűnek kezelni.
Majd a keresztényeket arra, hogy ezeket a sajátjánál is fontosabbnak, értékesebbnek kezelje. Főleg az iszlámot, amely még felületesen nézve is a kereszténységgel ellentétes világnézet. (Erről részletesen lásd ide kattintva)
Ezzel az a gond, hogy az ilyen hozzáállás ellentétes mindazzal, amit a Szentírás tanít.
Mózes Második Törvénykönyve azt írja, hogy aki elmegy más isteneket imádni, verjék agyon. (Lásd ide kattintva)
De Jézus sem azt mondta, hogy azért jött, hogy össze-vissza fecsegjen, hanem azt, hogy aki nem az ő tanításai szerint él s cselekszik, az a kárhozat felé vezető utat járja.
„... aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom mennyei Atyám előtt. De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt10:33)
És azt sem mondta, hogy mindenféle vallásokat imádni kell, és szeretni a sátánt, a bűnöket vagy a tévhiteket, hogy aztán álszent, hazug és megalkuvó életet éljünk. Ő ezt mondta:
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem, hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert atyjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki föl nem veszi keresztjét s nem követ engem, nem méltó hozzám.” (Mt10,34-42)
De mi is a gond azzal, ha más vallásokat a sajátunkkal azonosként szemlélünk? Nos: MINDEN.
Főként az, hogy ez azt jelentené, hogy Isten nem az egyetlen és kizárólagos ISTEN - hanem valami egészen más.
Hogyan szolgálná Jézust az, aki szerint Ő pont olyan, mint Buddha vagy Mohamed? Hogy mondhatná őszintén a világot teremtő Isten kizárólagos mindenek felettiségét az, aki szerint Istennel azonos szinten áll Siva, Káli, Krisna, Pawahtun, Manitu, Tengri, a napkorong, a Hold, vagy egy formára faragott kődarab? Talán ez nem Isten lealacsonyítása, kilétének megtagadása, a csak neki való szolgálat megtagadása? Dehogynem. Mégis egyre többen vannak, akik kétségbeesetten próbálják magyarázni az összeférhetetlenség összeférhetőségét.
Lássuk ezzel kapcsolatban a leggyakoribb állításokat, és azok legnyilvánvalóbb tévedéseit.
Az ilyen nézetek lényegileg azt hitetik el az emberekkel, hogy Jézus Krisztus azt mondta, részéről mindenki abban és úgy hisz, amiben és ahogy akar, neki nincs érdemi mondandója, elvégre Isten senkitől sem vár el semmit. De nem ilyesmit mondott, hanem ezek ellenkezőjét - hiszen a mindent elfogadásért eleve kár lett volna eljönnie, az az embereknek maguktól is jól megy.
„Lesz ugyanis idő, amikor az emberek
nem viselik el az egészséges tanítást,
hanem saját kívánságaik szerint
seregszámra szereznek maguknak tanítókat,
mert viszket a fülük;
Elfordítják fülüket az igazságtól,
és átadják magukat a meséknek.”
(2Tim4:3-4)
Aki azt mondja, hogy elfogadja a többi vallást igazságnak, de magában az ellenkezőjét gondolja, az a hazugság bűnében él (erről később), és mellé a fentiek okán megtagadja Istent.
Aki azt mondja, hogy bár nem fogadja el a többi vallást igazságnak, elfogadja és tolerálja azok létezését és működését, megint Isten ellen cselekszik. Ezzel ugyanis egyrészt legalizálja (és ezzel szolgálatkészen segíti) a sátán (és annak démoni hordájának) tevékenységeit, másrészt lelki segítségnyújtás és útmutatás helyett vállát rándítva hátat fordít azon tévelygőknek, akik a tévhitek mocsarába süllyedtek, vagy fognak süllyedni a jövőben.
Tehát egy keresztény vagy kizárólag Istent imádja és szolgálja, vagy nem keresztény.
Az új európai értékek szerint azonban mindenkinek kötelező mindenféle Istenkáromló hamis tanokat és pogányságokat tolerálni és elfogadni. S mi több: véleményük szerint a vallás csak lélekkufárság, ami nem több, mint üzlet; így gazdasági szempontból kell kezelni, és minden ilyen üzletágnak egyenlő esélyeket adni. (Lásd pl. ide kattintva)
Ez ellentétes a Tízparancsolat első pontjával.
Istent felismerve első kötelességünk a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése.
A vallásszabadság kezdetben arra kötelezte a társadalmat, hogy mindenféle vallásokat, legyen az bármilyen zavaros katyvasz (szcientológia, raëlizmus, stb.) köteles eltűrni.
Később arra, hogy ezeket köteles a sajátjával azonos értékűnek kezelni.
Majd a keresztényeket arra, hogy ezeket a sajátjánál is fontosabbnak, értékesebbnek kezelje. Főleg az iszlámot, amely még felületesen nézve is a kereszténységgel ellentétes világnézet. (Erről részletesen lásd ide kattintva)
Ezzel az a gond, hogy az ilyen hozzáállás ellentétes mindazzal, amit a Szentírás tanít.
Mózes Második Törvénykönyve azt írja, hogy aki elmegy más isteneket imádni, verjék agyon. (Lásd ide kattintva)
De Jézus sem azt mondta, hogy azért jött, hogy össze-vissza fecsegjen, hanem azt, hogy aki nem az ő tanításai szerint él s cselekszik, az a kárhozat felé vezető utat járja.
„... aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom mennyei Atyám előtt. De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt10:33)
És azt sem mondta, hogy mindenféle vallásokat imádni kell, és szeretni a sátánt, a bűnöket vagy a tévhiteket, hogy aztán álszent, hazug és megalkuvó életet éljünk. Ő ezt mondta:
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem, hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert atyjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki föl nem veszi keresztjét s nem követ engem, nem méltó hozzám.” (Mt10,34-42)
De mi is a gond azzal, ha más vallásokat a sajátunkkal azonosként szemlélünk? Nos: MINDEN.
Főként az, hogy ez azt jelentené, hogy Isten nem az egyetlen és kizárólagos ISTEN - hanem valami egészen más.
Hogyan szolgálná Jézust az, aki szerint Ő pont olyan, mint Buddha vagy Mohamed? Hogy mondhatná őszintén a világot teremtő Isten kizárólagos mindenek felettiségét az, aki szerint Istennel azonos szinten áll Siva, Káli, Krisna, Pawahtun, Manitu, Tengri, a napkorong, a Hold, vagy egy formára faragott kődarab? Talán ez nem Isten lealacsonyítása, kilétének megtagadása, a csak neki való szolgálat megtagadása? Dehogynem. Mégis egyre többen vannak, akik kétségbeesetten próbálják magyarázni az összeférhetetlenség összeférhetőségét.
Lássuk ezzel kapcsolatban a leggyakoribb állításokat, és azok legnyilvánvalóbb tévedéseit.
- - Ha Ő csak egy a sok közül, akkor ez nem egyistenhit (monoteizmus) hanem sokistenhit (politeizmus). Az, hogy ezek közül csak az egyikhez imádkozunk, de a többit is elfogadjuk, pont olyan, mint amikor valaki az ókori Rómában a számtalan pogány istenség közül választott magának szájíze szerintit.
- - Akik szerint minden vallás ugyanarról szól, csak másként, azok magát Istent mondják elmebetegnek, aki hol ezt, hol azt várja el a híveitől, attól függően, hogy épp milyen kedve van, vagy mi tetszik jobban egy adott népnek. Ez nem a legfőbb igazság, hanem egy öncélú, képmutató félrevezetés kinyilatkozása lenne.
- - Gyakran hangoztatott állítás, hogy a Szentírás nem Isten szavait és elvárásait tartalmazza, mert az Ószövetség és/vagy az Újszövetség csupán fércmű, meg hamisítvány, meg tele van ellentmondással. Valójában nincs benne ellentmondás, csak azok képzelik ezt, akik nem olvasták, vagy nem értik. Ráadásul a Szentírás megkérdőjelezése egyben azt is állítja, hogy Isten nem mindenható, mert a róla szóló propagandakönyvet sem volt képes rendesen összehozni. Vagy nem érdekli, mit tartalmaz, mert nem érdeklik az emberek. Ezek lényegileg nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy az évezredek során senki se tudta, mit akar az Isten, mert mindenki ostoba volt, Isten pedig balfék; de szerencsére itt vannak ők, a modern bölcsészek, akik végre kijavítják Isten hibáit.
- - Egyre jobban terjed az a nézet is, mely szerint Isten azonos az univerzummal. És hogy lényegileg minden egy, és az univerzum üzenete és elvárása a szeretet. Nem zavarja őket, hogy az univerzum egy tárgy, értelem nélküli anyaghalmaz. Ennyi erővel azt is mondhatnák, hogy a templomban nem Istent, hanem a templom épületét kell imádni. Pont úgy, ahogy az ókorban egyes népek nagy sziklákat, magasra nőtt fákat vagy faragott bálványokat imádtak. De ezek pont olyan tárgyak, mint a napok, bolygók, holdak (bár vannak, akik ezeket imádják) és pont úgy nincs sem értelmük, sem üzenetük, mint a folyami kavicsnak.
- - Az ezoterikus újpogányság több tucatnyi zöldsége mellé nálunk saját is van. Ők a Szíriuszról Mezopotámiába jött „pártus-Jézusos”, magukat főleg napkereszténynek mondók, akik a Biblia és az összes keresztény tan tagadása mellett Szent István királyt is gyalázzák.
Az ilyen nézetek lényegileg azt hitetik el az emberekkel, hogy Jézus Krisztus azt mondta, részéről mindenki abban és úgy hisz, amiben és ahogy akar, neki nincs érdemi mondandója, elvégre Isten senkitől sem vár el semmit. De nem ilyesmit mondott, hanem ezek ellenkezőjét - hiszen a mindent elfogadásért eleve kár lett volna eljönnie, az az embereknek maguktól is jól megy.
nem viselik el az egészséges tanítást,
hanem saját kívánságaik szerint
seregszámra szereznek maguknak tanítókat,
mert viszket a fülük;
Elfordítják fülüket az igazságtól,
és átadják magukat a meséknek.”
(2Tim4:3-4)
Aki azt mondja, hogy elfogadja a többi vallást igazságnak, de magában az ellenkezőjét gondolja, az a hazugság bűnében él (erről később), és mellé a fentiek okán megtagadja Istent.
Aki azt mondja, hogy bár nem fogadja el a többi vallást igazságnak, elfogadja és tolerálja azok létezését és működését, megint Isten ellen cselekszik. Ezzel ugyanis egyrészt legalizálja (és ezzel szolgálatkészen segíti) a sátán (és annak démoni hordájának) tevékenységeit, másrészt lelki segítségnyújtás és útmutatás helyett vállát rándítva hátat fordít azon tévelygőknek, akik a tévhitek mocsarába süllyedtek, vagy fognak süllyedni a jövőben.
Tehát egy keresztény vagy kizárólag Istent imádja és szolgálja, vagy nem keresztény.
Az új európai értékek szerint azonban mindenkinek kötelező mindenféle Istenkáromló hamis tanokat és pogányságokat tolerálni és elfogadni. S mi több: véleményük szerint a vallás csak lélekkufárság, ami nem több, mint üzlet; így gazdasági szempontból kell kezelni, és minden ilyen üzletágnak egyenlő esélyeket adni. (Lásd pl. ide kattintva)
Ez ellentétes a Tízparancsolat első pontjával.
II. Isten nevét hiába (szádra) ne vedd!
Minthogy az ember gondolkodása és kimondott szava között szoros kapcsolat van, e hódolathoz hozzá tartozik Isten nevének (és általában az isteni dolgoknak) tisztelete.
Ez a parancsolat sokak fejében kimerül annyiban, hogy ne káromolja (szidja) az Istent, valamint ne mondjon olyasmit, hogy bárkit vagy bármit az Isten ide-oda tegyen, vagy mindenféle rossz dolgokat műveljen vele, pláne ne szexuális jelleggel. Ez idáig rendben is van, aki ilyet tesz, az tényleg megszegi az első parancsolatot, hiszen ezzel nem imádja, nem szereti, de még csak nem is tiszteli Istent.
Sokak szerint e mellett ez a parancsolat kimerül ott, hogy nem szabad meggondolatlanul kiejteni a szánkon: „Jaj, Istenem!”
Ám ez ennél többről és súlyosabb dolgokról szól.
Sokan szeretnek esküdözni, és hogy ez komolyabbnak tűnjön, hát esküdöznek ége s földre, vagy akár Istenre.
A hamis esküdözés is a második parancsolat megsértésére. Ugyanis az eskü lényege, hogy az esküt tevő személy Istent hívja tanúul, ezzel próbálja bizonyítani szavai igazságát, és Isten nevével hitelesíteni a mondanivalóját. A hamis eskü viszont a szent Isten nevét hazugságra használja, amely igencsak komoly bűn - mert hogy imádná/szeretné/tisztelné valaki Istent, ha önnön alantas céljaira akarja felhasználni?
Ám van ennek további vonzata is. Ott vannak mindazok, akik a legelképesztőbb hazugságokat állítják Istenről, vagy belemagyaráznak a Szentírásba olyasmit, amit nem tartalmaz, tisztán azért, hogy önnön hamis állításaikat igazolják.
A modern, új európai értékeket képviselő progresszívek folyamatosan ezt teszik. Visszaélve a bennük bízó emberek naivitásával és tudatlanságával, a többezer éves tanok ellentétét állítják Isten akaratának és elvárásának. Állításuk mibenléte szerint új idők járnak, Isten meg semmit sem gondolt örökkön valónak (pláne a parancsaival), hanem azt akarja, ami az emberek zömének tetszik. Az ember gyarlóságait és hiábavalóságait Isten elvárásai szerintinek mondani tömény Istenkáromlás. Ráadásul az ilyen állítások azt feltételezik, hogy nem az ember szolgálja Istent, hanem Isten kötelessége az ember kedvében járni.
Ezzel megint megsértik nemcsak e második, hanem az első parancsolatot is, mert gondolatmenetük logikája szerint nem az embernek kell feltétel nélkül imádni és szolgálni Istent, hanem Isten dolga az emberek feltétel nélküli imádata és szolgálata; így korok szerinti kötelessége átdefiniálnia mindazt, amit előzőleg örökkön valónak mondott.
Valójában nincs olyan demokratikus választás a földön, ami Istent bármire is rákényszeríthetné, hiszen a világi kormányok nem a Mindenható Atyaistent irányítják.
Sokan azzal próbálják kimagyarázni magukat, hogy nem szóban, hanem írásban (újságcikk, poszt és egyéb publikáció) cselekedtek. Ám ez megint a szavak kiforgatása, amivel azt próbálják elhitetni, hogy Isten elvárásait buta trükkökkel meg lehet kerülni. De ez a parancsolat bármiféle kommunikációra vonatkozik, és nem korlátozódik hanghullámokra.
A keresztény ember Isten nevét nem használhatja saját, önző céljaira; hanem kizárólag arra, hogy ezt a Nevet áldja, hirdesse és segítségül hívja. Ha pedig Isten nevében beszél, akkor csakis az Ő kijelentéseit, vagyis a Szentírás igazságait kell szem előtt tartania.
Az új európai értékek ennek ellenkezőjét tartják szem előtt, és az örökérvényű tanok helyett az általuk kitalált ideológiákat mondják Isten akaratával megegyezőnek. Jobb esetben. Rosszabb esetben - bár mellüket döngetve szabad vallásgyakorlásról beszélnek - közlik, hogy nem érdekli őket, mit gondolnak a keresztények, hitük elvárásaival ellentétes módon kötelesek élni. E képmutató világban csak az élhet hitéletet, aki hitetlen. (Ezt pár éve itt részleteztük)
Egy keresztény ember számára ez elfogadhatatlan, mert ez ellentétes a Tízparancsolat első, és második pontjával is.
Minthogy az ember gondolkodása és kimondott szava között szoros kapcsolat van, e hódolathoz hozzá tartozik Isten nevének (és általában az isteni dolgoknak) tisztelete.
Ez a parancsolat sokak fejében kimerül annyiban, hogy ne káromolja (szidja) az Istent, valamint ne mondjon olyasmit, hogy bárkit vagy bármit az Isten ide-oda tegyen, vagy mindenféle rossz dolgokat műveljen vele, pláne ne szexuális jelleggel. Ez idáig rendben is van, aki ilyet tesz, az tényleg megszegi az első parancsolatot, hiszen ezzel nem imádja, nem szereti, de még csak nem is tiszteli Istent.
Sokak szerint e mellett ez a parancsolat kimerül ott, hogy nem szabad meggondolatlanul kiejteni a szánkon: „Jaj, Istenem!”
Ám ez ennél többről és súlyosabb dolgokról szól.
Sokan szeretnek esküdözni, és hogy ez komolyabbnak tűnjön, hát esküdöznek ége s földre, vagy akár Istenre.
A hamis esküdözés is a második parancsolat megsértésére. Ugyanis az eskü lényege, hogy az esküt tevő személy Istent hívja tanúul, ezzel próbálja bizonyítani szavai igazságát, és Isten nevével hitelesíteni a mondanivalóját. A hamis eskü viszont a szent Isten nevét hazugságra használja, amely igencsak komoly bűn - mert hogy imádná/szeretné/tisztelné valaki Istent, ha önnön alantas céljaira akarja felhasználni?
Ám van ennek további vonzata is. Ott vannak mindazok, akik a legelképesztőbb hazugságokat állítják Istenről, vagy belemagyaráznak a Szentírásba olyasmit, amit nem tartalmaz, tisztán azért, hogy önnön hamis állításaikat igazolják.
A modern, új európai értékeket képviselő progresszívek folyamatosan ezt teszik. Visszaélve a bennük bízó emberek naivitásával és tudatlanságával, a többezer éves tanok ellentétét állítják Isten akaratának és elvárásának. Állításuk mibenléte szerint új idők járnak, Isten meg semmit sem gondolt örökkön valónak (pláne a parancsaival), hanem azt akarja, ami az emberek zömének tetszik. Az ember gyarlóságait és hiábavalóságait Isten elvárásai szerintinek mondani tömény Istenkáromlás. Ráadásul az ilyen állítások azt feltételezik, hogy nem az ember szolgálja Istent, hanem Isten kötelessége az ember kedvében járni.
Ezzel megint megsértik nemcsak e második, hanem az első parancsolatot is, mert gondolatmenetük logikája szerint nem az embernek kell feltétel nélkül imádni és szolgálni Istent, hanem Isten dolga az emberek feltétel nélküli imádata és szolgálata; így korok szerinti kötelessége átdefiniálnia mindazt, amit előzőleg örökkön valónak mondott.
Valójában nincs olyan demokratikus választás a földön, ami Istent bármire is rákényszeríthetné, hiszen a világi kormányok nem a Mindenható Atyaistent irányítják.
Sokan azzal próbálják kimagyarázni magukat, hogy nem szóban, hanem írásban (újságcikk, poszt és egyéb publikáció) cselekedtek. Ám ez megint a szavak kiforgatása, amivel azt próbálják elhitetni, hogy Isten elvárásait buta trükkökkel meg lehet kerülni. De ez a parancsolat bármiféle kommunikációra vonatkozik, és nem korlátozódik hanghullámokra.
A keresztény ember Isten nevét nem használhatja saját, önző céljaira; hanem kizárólag arra, hogy ezt a Nevet áldja, hirdesse és segítségül hívja. Ha pedig Isten nevében beszél, akkor csakis az Ő kijelentéseit, vagyis a Szentírás igazságait kell szem előtt tartania.
Az új európai értékek ennek ellenkezőjét tartják szem előtt, és az örökérvényű tanok helyett az általuk kitalált ideológiákat mondják Isten akaratával megegyezőnek. Jobb esetben. Rosszabb esetben - bár mellüket döngetve szabad vallásgyakorlásról beszélnek - közlik, hogy nem érdekli őket, mit gondolnak a keresztények, hitük elvárásaival ellentétes módon kötelesek élni. E képmutató világban csak az élhet hitéletet, aki hitetlen. (Ezt pár éve itt részleteztük)
Egy keresztény ember számára ez elfogadhatatlan, mert ez ellentétes a Tízparancsolat első, és második pontjával is.
III. Az Úr napját szenteld meg!
Istentől való függőségünket fejezzük ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt (egész életünkkel együtt) Neki szenteljük, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszünetet tartunk!
Ez a parancsolat sokkal összetettebb, mint elsőre gondolnánk. Egyszerre szól arról, hogy pihenni is kell és arról, hogy e pihenő alatt Istenre is szánjunk időt (minimum templomba menve) és arról, hogy a hét többi napját viszont valami hasznos cselekvéssel kell eltölteni.
Magyarországon a vasárnapi boltzárral kapcsolatos közfelháborodás mutatta meg az ezzel kapcsolatos új, európai értékeket. Magukat kereszténynek mondó emberek tomboltak dühödten, hogy miféle dolog az, hogy vasárnap nem tudnak lemenni a boltba vásárolni. Hogy szombaton vegyék meg, ami vasárnapra szükséges, az nekik elképzelhetetlen. Nyilván túl bonyolult tervezést igénylő feladat. A bolti eladó az áruházak által biztosított rabszolga, neki nem jár pihenőnap, ha kell hajnal háromkor is álljon rendelkezésre, nemhogy vasárnap délután.
Indok: miféle dolog megtiltani bárkinek, hogy akkor és annyit dolgozzon, amikor és amennyit akar.
Amikor ugyanezen kormány törvényt hozott arról, hogy mindenki annyit (és akkor) túlórázzon, amennyit (és amikor) akar, akkor e fentiek megint őrjöngeni kezdtek, és ezt rabszolgatörvénynek titulálták.
Az emberek elvárásainak nehéz megfelelni. S mi több: lehetetlen.
Isten elvárásainak azonban könnyű (lenne) megfelelni. A harmadik parancsolat szerint a hét utolsó napját töltsük pihenéssel. Hogy ez aktív (hobbi, sport stb.) vagy passzív (alvás, tévézés stb.) ránk bízza - kinek mi pihentető, tegye azt. Ám hányan is töltik ezt a napot valódi pihenéssel?
Pedig a túlhajszolt és túlpörgetett társadalmunk egyik legjellemzőbb problémája pont a túlhajszoltság. Ennek okán jönnek a testi és/vagy mentális panaszok. Betegségek, depresszió, kiégés. Nincs olyan orvos, aki ne értene egyet azzal, hogy a túlhajszoltság ellenszere a rendszeresen beiktatott pihenés.
A Biblia a fáradtságot nem a gyengeség vagy az alkalmatlanság jelének tekinti: „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is.” (Ézs 40,30)
Igen, még a legkülönb is elfáradt: „Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.” (Jn 4,6)
Ráadásul akik az év 365 napjából 365 napon át pörgetik magukat a mókuskerékben, életük gyertyáját mindkét végén nagy lánggal égetve, jóval rövidebb ideig szoktak élni, mint azok, akik nem óhajtják a végletekig felőrölni az egészségüket. És akik mindennapjait - afféle önkéntes, munkamániás rabszolgaként - a túlhajszoltság jellemzi, amikor a halálos ágyukon visszagondolnak az életükre, azzal szembesülnek, hogy valójában nem is éltek.
Isten senkiből nem akar egészségkárosult rabszolgát csinálni - ezt az emberek saját magukkal teszik, az Ő parancsa ellenére.
Persze a boldog, kiegyensúlyozott életre mindenki vágyik - de vajon mit tesznek érte? Indokok mindig vannak, hiszen amit az ember nem akar, arra mindig tud magyarázatot találni, és e téren az egyik kifogás mindig legalább olyan jó, mint a másik. Mára a boldogság mibenléte is ködbe lett burkolva, így az emberek zöme külsőségekben keresi azt (pl. wellness, hatalmas tv, nagy autó stb.) és életének valóban boldog pillanatait észre sem veszi. Mellé önnön sirámaikba zárkóznak, észre sem véve, hogy ezek zöme megint önnön rossz döntéseik eredménye, mely mögött az új, európai érték lapul: a pénz, a vagyon és a külsőségek imádata - Isten helyett. És csodálkoznak, hogy nem boldogok miközben a külsőségeket hajszolják.
Megoldásként még többet hajszolják a külsőségeket, pedig ezek csak a boldogság délibábjai.
Hogy lehet-e keresztény az, aki így cselekszik, csak költői kérdés.
Ezen parancsolathoz tartozik az is, hogy tessenek elmenni templomba. Manapság ez sem divat. Ugyan, kit érdekel mit mond a katolikus pap, vagy a protestáns lelkész egy épp aktuális kérdés kapcsán Istenről, és a helyes keresztény gondolkodásról, mint problémamegoldás.
Manapság több az önjelölt keresztény próféta, mint ahány ateista tolongott Sztálin körül. Mind sokkal jobban tudja, mit vár el az Isten, mint az, aki egész életét a teológiának szentelte. Ők a „maguk módján keresztények”, akik önnön kevélységük (erről majd később) mocsarában pancsolva jelentik ki gőgjük hegyének tetejéről: ők sokkal jobban értik és tudják a kereszténység mibenlétét holmi templomban prédikáló csuhásoknál.
Ez pont olyan, mint amikor egy bölcsész beszél biológiáról, vagy egy irodalmár asztrofizikáról - s bár ez mókásnak tűnik, de valójában számtalan ilyen (is) van. Ez is kortünet. Az új, európai értékek világában a szakértelem csak a bigott elmaradottak trükkje, egy igazi européer 3 TikTok videó után máris többet tud egy témáról, mint amit az egyetemen tanító professzorok.
Ugyanezért Istennek hálát adni sem divat, pláne templomban. Isten úgyis látja a gondolatainkat, akkor lássa benne, hogy hiszünk benne, és elégedjen meg ennyivel, ne legyen mohó, ne képzelje már magát Istennek, akinek kötelező jellegű elvárásai is vannak.
Hogy lehet-e keresztény az, aki így gondolkodik, csak költői kérdés.
A nem használt templomok feleslegessé válnak. Át lehet alakítani mecsetté, üzletközponttá, vagy le lehet rombolni. Miért is ne, hiszen már nem kell senkinek. Idővel látható emléke sem marad annak, hogy az emberek egykor komolyan vették a Tízparancsolatot.
Ugyanezen parancsolathoz tartozik egy harmadik, még érdekesebb megközelítés is. Ugyanis az Úr napja a hét hetedik napja, és nem az egész hét. A 7. nap pihenése annak jár, aki az előző 6-ot hasznos cselekvéssel töltötte, hiszen a harmadik parancsolat nem azt mondja, hogy a hét, a hónap, (az év, az egész élet) minden napját neki szentelt pihenéssel kell(ene) eltölteni. S mi több, pont ellenkezőleg: a semmittevő, másokon élősködő léhűtőket nem kedveli, és az ilyen haszonlesők támogatását sem favorizálja. Annak ugyanis semmi köze nincs az igazságossághoz. Ahogy annak sem, hogy kvóta néven szakmájához félanalfabéta embereket kellene alkalmazni, csak mert a kordivat szerint a bőrszíne, vagy épp képzelt/valós nemi (szexuális) identitása alapján ő a favorit.
Attól, hogy egy díszkertben sokféle gyom is nő a virágok mellett, még nem a csalánt tesszük a szobában, az asztal közepére tett vázába. Így egy ember önnön diverzitásától nem lesz különb, és felmagasztalni valóbb a többinél. Sőt: pont ellenkezőleg.
„Én vagyok az Úr. Ne légy igazságtalan az ítélkezésben. Ne kedvezz a gyengének, és ne engedd, hogy a hatalmas elszédítsen: igazság szerint ítélkezz embertársad fölött.” - olvassuk az Ószövetségben (lásd ide kattintva), az új európai értékek szerint azonban mint látjuk elég sokan vannak, akik nem a hét hetedik, hanem a hét összes napját pihenéssel tölthetik, és még fizetést is kapnak hozzá. És ezt egyenlőségnek és igazságosságnak mondva teszik.
Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ne kellene támogatni a gyerekeket, betegeket, idősöket. Ez azt jelenti, hogy azon egészséges és életerős emberek, akik az élősködő semmirekellőség léhűtő életét élik, csak azt kaphassák, amit érdemelnek: semmit.
Hogy lehet-e keresztény az, aki nem így cselekszik, csak költői kérdés.
Ugyanitt még érdekesebb az alapjövedelem, a semmiért adott segélyek és a mohamedán országokból millió számra importált és eltartott semmittevők kérdése. Ebben egy dolog a közös a fentivel: újfent életerős, fiatal embereknek lényegileg arra adni fizetést, hogy egész héten ne csináljanak semmi hasznosat. Az új, európai értékek szerint tehát a jól végzett semmittevés után édes a pihenés.
A kommunizmusban állandóan azt hangoztatták, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék - ezzel próbálva legalizálni a sztahanovista mozgalomra kötelezett dolgozók maximális kihasználását és önnön érdekeikért lényegileg rabszolgasorba kényszerítését.
Csakhogy ezt a mondatot nem ők találták ki. A Bibliából vették, Pál apostol egyik leveléből kiollózva.
„Urunk, Jézus Krisztus nevében
meghagyjuk nektek, testvérek,
kerüljetek minden olyan testvért,
aki kifogásolható módon él,
és nem ragaszkodik
a tőlünk kapott hagyományhoz.
Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni.
Nem éltünk tétlenül közöttetek;
senki kenyerét ingyen nem ettük,
hanem keserves fáradsággal,
éjjel-nappal megdolgoztunk érte,
hogy senkinek ne legyünk terhére.
Nem mintha nem lett volna rá jogunk,
hanem mert példát akartunk nektek adni,
hogy kövessétek.
Mert akkor is, amikor nálatok voltunk,
azt parancsoltuk nektek:
ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.
Mert halljuk, hogy némelyek
tétlenül élnek közöttetek,
nem dolgoznak, hanem
haszontalan dolgokat művelnek.
Az ilyeneknek megparancsoljuk,
figyelmeztetjük őket Urunkban,
Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva
a maguk kenyerét egyék.
Ti pedig, testvérek,
ne unjatok bele a jótettekbe.
Ha valaki nem engedelmeskednék
a levélben adott tanításnak,
azt jegyezzétek meg,
és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen.”
(Részlet Pál apostol, a Tesszalonikaiaknak írt 2. leveléből)
Pál apostolnak tehát - szimbolikusan értve - nem esett le a gyűrű az ujjáról, amikor a közösségekbe tanítani menve együtt dolgozott velük, hogy jelenlétét még hasznosabbá tegye. A hét első hat napján.
Az új európai értékek szerint azok, akik dolgoznak, életerős emberek millióit tartsák el csak azért, mert azok nemcsak pár hetet, hanem az egész életük összes napját a semmittevésnek szentelve óhajtják eltölteni. Ám közben a saját nincstelenjeiktől és hajléktalanjaiktól elfordulnak, őket semmiben nem segítik ahhoz, hogy visszatérhessenek a normális életbe. Tipikus eset ebben Budapest européer főpolgármestere, aki „kiharcolta”, hogy a hajléktalanok az utcán alhassanak. Húh, de jó lett nekik, ezzel aztán minden gondjukat megoldotta. Miközben idegen földről jólélni érkező, semmiféle munkát, vagy hasznos tevékenységet végezni nem akaró tömegeknek adna lakást és megélhetésre elegendő pénzt.
Mindebből jól látszik, hogy a szocialisták (nevezzék magukat bárhogy, zöldtől kezdve liberálisig), legyenek keletiek vagy nyugatiak, csak szélsőségekben tudnak gondolkodni. Istentől, a természettől, és így a realitástól elrugaszkodott ideológiáikkal képtelenek a normalitásnak megfelelő gondolkodásra.
Hogy lehet-e keresztény az, aki ilyesmit támogat, csak költői kérdés.
Az Úr napjának megszentelése tehát az új, európai értékek szerint minden téren az Úr napjának megszentségtelenítése.
Ez ellentétes a Tízparancsolat harmadik pontjával.
Istentől való függőségünket fejezzük ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt (egész életünkkel együtt) Neki szenteljük, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszünetet tartunk!
Ez a parancsolat sokkal összetettebb, mint elsőre gondolnánk. Egyszerre szól arról, hogy pihenni is kell és arról, hogy e pihenő alatt Istenre is szánjunk időt (minimum templomba menve) és arról, hogy a hét többi napját viszont valami hasznos cselekvéssel kell eltölteni.
Magyarországon a vasárnapi boltzárral kapcsolatos közfelháborodás mutatta meg az ezzel kapcsolatos új, európai értékeket. Magukat kereszténynek mondó emberek tomboltak dühödten, hogy miféle dolog az, hogy vasárnap nem tudnak lemenni a boltba vásárolni. Hogy szombaton vegyék meg, ami vasárnapra szükséges, az nekik elképzelhetetlen. Nyilván túl bonyolult tervezést igénylő feladat. A bolti eladó az áruházak által biztosított rabszolga, neki nem jár pihenőnap, ha kell hajnal háromkor is álljon rendelkezésre, nemhogy vasárnap délután.
Indok: miféle dolog megtiltani bárkinek, hogy akkor és annyit dolgozzon, amikor és amennyit akar.
Amikor ugyanezen kormány törvényt hozott arról, hogy mindenki annyit (és akkor) túlórázzon, amennyit (és amikor) akar, akkor e fentiek megint őrjöngeni kezdtek, és ezt rabszolgatörvénynek titulálták.
Az emberek elvárásainak nehéz megfelelni. S mi több: lehetetlen.
Isten elvárásainak azonban könnyű (lenne) megfelelni. A harmadik parancsolat szerint a hét utolsó napját töltsük pihenéssel. Hogy ez aktív (hobbi, sport stb.) vagy passzív (alvás, tévézés stb.) ránk bízza - kinek mi pihentető, tegye azt. Ám hányan is töltik ezt a napot valódi pihenéssel?
Pedig a túlhajszolt és túlpörgetett társadalmunk egyik legjellemzőbb problémája pont a túlhajszoltság. Ennek okán jönnek a testi és/vagy mentális panaszok. Betegségek, depresszió, kiégés. Nincs olyan orvos, aki ne értene egyet azzal, hogy a túlhajszoltság ellenszere a rendszeresen beiktatott pihenés.
A Biblia a fáradtságot nem a gyengeség vagy az alkalmatlanság jelének tekinti: „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is.” (Ézs 40,30)
Igen, még a legkülönb is elfáradt: „Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.” (Jn 4,6)
Ráadásul akik az év 365 napjából 365 napon át pörgetik magukat a mókuskerékben, életük gyertyáját mindkét végén nagy lánggal égetve, jóval rövidebb ideig szoktak élni, mint azok, akik nem óhajtják a végletekig felőrölni az egészségüket. És akik mindennapjait - afféle önkéntes, munkamániás rabszolgaként - a túlhajszoltság jellemzi, amikor a halálos ágyukon visszagondolnak az életükre, azzal szembesülnek, hogy valójában nem is éltek.
Isten senkiből nem akar egészségkárosult rabszolgát csinálni - ezt az emberek saját magukkal teszik, az Ő parancsa ellenére.
Persze a boldog, kiegyensúlyozott életre mindenki vágyik - de vajon mit tesznek érte? Indokok mindig vannak, hiszen amit az ember nem akar, arra mindig tud magyarázatot találni, és e téren az egyik kifogás mindig legalább olyan jó, mint a másik. Mára a boldogság mibenléte is ködbe lett burkolva, így az emberek zöme külsőségekben keresi azt (pl. wellness, hatalmas tv, nagy autó stb.) és életének valóban boldog pillanatait észre sem veszi. Mellé önnön sirámaikba zárkóznak, észre sem véve, hogy ezek zöme megint önnön rossz döntéseik eredménye, mely mögött az új, európai érték lapul: a pénz, a vagyon és a külsőségek imádata - Isten helyett. És csodálkoznak, hogy nem boldogok miközben a külsőségeket hajszolják.
Megoldásként még többet hajszolják a külsőségeket, pedig ezek csak a boldogság délibábjai.
Hogy lehet-e keresztény az, aki így cselekszik, csak költői kérdés.
Ezen parancsolathoz tartozik az is, hogy tessenek elmenni templomba. Manapság ez sem divat. Ugyan, kit érdekel mit mond a katolikus pap, vagy a protestáns lelkész egy épp aktuális kérdés kapcsán Istenről, és a helyes keresztény gondolkodásról, mint problémamegoldás.
Manapság több az önjelölt keresztény próféta, mint ahány ateista tolongott Sztálin körül. Mind sokkal jobban tudja, mit vár el az Isten, mint az, aki egész életét a teológiának szentelte. Ők a „maguk módján keresztények”, akik önnön kevélységük (erről majd később) mocsarában pancsolva jelentik ki gőgjük hegyének tetejéről: ők sokkal jobban értik és tudják a kereszténység mibenlétét holmi templomban prédikáló csuhásoknál.
Ez pont olyan, mint amikor egy bölcsész beszél biológiáról, vagy egy irodalmár asztrofizikáról - s bár ez mókásnak tűnik, de valójában számtalan ilyen (is) van. Ez is kortünet. Az új, európai értékek világában a szakértelem csak a bigott elmaradottak trükkje, egy igazi européer 3 TikTok videó után máris többet tud egy témáról, mint amit az egyetemen tanító professzorok.
Ugyanezért Istennek hálát adni sem divat, pláne templomban. Isten úgyis látja a gondolatainkat, akkor lássa benne, hogy hiszünk benne, és elégedjen meg ennyivel, ne legyen mohó, ne képzelje már magát Istennek, akinek kötelező jellegű elvárásai is vannak.
Hogy lehet-e keresztény az, aki így gondolkodik, csak költői kérdés.
A nem használt templomok feleslegessé válnak. Át lehet alakítani mecsetté, üzletközponttá, vagy le lehet rombolni. Miért is ne, hiszen már nem kell senkinek. Idővel látható emléke sem marad annak, hogy az emberek egykor komolyan vették a Tízparancsolatot.
Ugyanezen parancsolathoz tartozik egy harmadik, még érdekesebb megközelítés is. Ugyanis az Úr napja a hét hetedik napja, és nem az egész hét. A 7. nap pihenése annak jár, aki az előző 6-ot hasznos cselekvéssel töltötte, hiszen a harmadik parancsolat nem azt mondja, hogy a hét, a hónap, (az év, az egész élet) minden napját neki szentelt pihenéssel kell(ene) eltölteni. S mi több, pont ellenkezőleg: a semmittevő, másokon élősködő léhűtőket nem kedveli, és az ilyen haszonlesők támogatását sem favorizálja. Annak ugyanis semmi köze nincs az igazságossághoz. Ahogy annak sem, hogy kvóta néven szakmájához félanalfabéta embereket kellene alkalmazni, csak mert a kordivat szerint a bőrszíne, vagy épp képzelt/valós nemi (szexuális) identitása alapján ő a favorit.
Attól, hogy egy díszkertben sokféle gyom is nő a virágok mellett, még nem a csalánt tesszük a szobában, az asztal közepére tett vázába. Így egy ember önnön diverzitásától nem lesz különb, és felmagasztalni valóbb a többinél. Sőt: pont ellenkezőleg.
„Én vagyok az Úr. Ne légy igazságtalan az ítélkezésben. Ne kedvezz a gyengének, és ne engedd, hogy a hatalmas elszédítsen: igazság szerint ítélkezz embertársad fölött.” - olvassuk az Ószövetségben (lásd ide kattintva), az új európai értékek szerint azonban mint látjuk elég sokan vannak, akik nem a hét hetedik, hanem a hét összes napját pihenéssel tölthetik, és még fizetést is kapnak hozzá. És ezt egyenlőségnek és igazságosságnak mondva teszik.
Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ne kellene támogatni a gyerekeket, betegeket, idősöket. Ez azt jelenti, hogy azon egészséges és életerős emberek, akik az élősködő semmirekellőség léhűtő életét élik, csak azt kaphassák, amit érdemelnek: semmit.
Hogy lehet-e keresztény az, aki nem így cselekszik, csak költői kérdés.
Ugyanitt még érdekesebb az alapjövedelem, a semmiért adott segélyek és a mohamedán országokból millió számra importált és eltartott semmittevők kérdése. Ebben egy dolog a közös a fentivel: újfent életerős, fiatal embereknek lényegileg arra adni fizetést, hogy egész héten ne csináljanak semmi hasznosat. Az új, európai értékek szerint tehát a jól végzett semmittevés után édes a pihenés.
A kommunizmusban állandóan azt hangoztatták, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék - ezzel próbálva legalizálni a sztahanovista mozgalomra kötelezett dolgozók maximális kihasználását és önnön érdekeikért lényegileg rabszolgasorba kényszerítését.
Csakhogy ezt a mondatot nem ők találták ki. A Bibliából vették, Pál apostol egyik leveléből kiollózva.
meghagyjuk nektek, testvérek,
kerüljetek minden olyan testvért,
aki kifogásolható módon él,
és nem ragaszkodik
a tőlünk kapott hagyományhoz.
Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni.
Nem éltünk tétlenül közöttetek;
senki kenyerét ingyen nem ettük,
hanem keserves fáradsággal,
éjjel-nappal megdolgoztunk érte,
hogy senkinek ne legyünk terhére.
Nem mintha nem lett volna rá jogunk,
hanem mert példát akartunk nektek adni,
hogy kövessétek.
Mert akkor is, amikor nálatok voltunk,
azt parancsoltuk nektek:
ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.
Mert halljuk, hogy némelyek
tétlenül élnek közöttetek,
nem dolgoznak, hanem
haszontalan dolgokat művelnek.
Az ilyeneknek megparancsoljuk,
figyelmeztetjük őket Urunkban,
Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva
a maguk kenyerét egyék.
Ti pedig, testvérek,
ne unjatok bele a jótettekbe.
Ha valaki nem engedelmeskednék
a levélben adott tanításnak,
azt jegyezzétek meg,
és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen.”
(Részlet Pál apostol, a Tesszalonikaiaknak írt 2. leveléből)
Pál apostolnak tehát - szimbolikusan értve - nem esett le a gyűrű az ujjáról, amikor a közösségekbe tanítani menve együtt dolgozott velük, hogy jelenlétét még hasznosabbá tegye. A hét első hat napján.
Az új európai értékek szerint azok, akik dolgoznak, életerős emberek millióit tartsák el csak azért, mert azok nemcsak pár hetet, hanem az egész életük összes napját a semmittevésnek szentelve óhajtják eltölteni. Ám közben a saját nincstelenjeiktől és hajléktalanjaiktól elfordulnak, őket semmiben nem segítik ahhoz, hogy visszatérhessenek a normális életbe. Tipikus eset ebben Budapest européer főpolgármestere, aki „kiharcolta”, hogy a hajléktalanok az utcán alhassanak. Húh, de jó lett nekik, ezzel aztán minden gondjukat megoldotta. Miközben idegen földről jólélni érkező, semmiféle munkát, vagy hasznos tevékenységet végezni nem akaró tömegeknek adna lakást és megélhetésre elegendő pénzt.
Mindebből jól látszik, hogy a szocialisták (nevezzék magukat bárhogy, zöldtől kezdve liberálisig), legyenek keletiek vagy nyugatiak, csak szélsőségekben tudnak gondolkodni. Istentől, a természettől, és így a realitástól elrugaszkodott ideológiáikkal képtelenek a normalitásnak megfelelő gondolkodásra.
Hogy lehet-e keresztény az, aki ilyesmit támogat, csak költői kérdés.
Az Úr napjának megszentelése tehát az új, európai értékek szerint minden téren az Úr napjának megszentségtelenítése.
Ez ellentétes a Tízparancsolat harmadik pontjával.
Az első három parancs (Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Isten nevét hiába (szádra) ne vedd! Az Úr napját szenteld meg!) tehát Isten uralmának elismeréséhez vezet minket.
Egy keresztény ember számára csak ez biztosítja az ember tökéletes szabadságát. Az új európai értékek szerint csak ezek ellenkezője.
A Tízparancsolat második része (táblája) az embertársak iránti kötelességeket tartalmazza, összhangban a teremtett világ természeti törvényeivel. Ezek elemzése még érdekesebb, mert a modern világnézet ezekben is homlokegyenest az ellenkezőjét hirdeti.
Pedig ezek az erkölcs olyan alapvető elvárásai, melyek nélkül tisztesség sem létezik.
Mivel az eddigi elemzéseink olvasása után sokan panaszkodtak, hogy nagyon hosszú, és így fárasztó elolvasni (megírni nyilván pihentető lehetett) e témakört nem most, hanem egy következő részben folytatjuk.
(by L.W.L.)
2024.11.03.
2024.11.03.
Ha úgy gondolja, a fentiek hasznosak, vagy érdekesek lehetnek másoknak is, kérjük ossza meg ismerőseivel, barátaival, és kedvenc Facebook csoportjaiban is.
Ha úgy gondolja, a fentiek valamiféle náci, rasszista szörnyűség, kérjük ossza meg haragosaival, ellenségeivel, és megvetett Facebook csoportjaiban is.
Ezt ide kattintva is megteheti.
Ha nem használ Facebookot, ismerőseivel az oldal linkjének bemásolásával E-mailben is megoszthatja. Köszönjük.
Bejegyzések
