
Avagy: álmodnak-e az ideológusok afgán kecskékkel?
Egy igazán érdekes kérdésen rugózik és hisztériázik a baloldali sajtó: lehet-e egy egyetem nevében az ott tanítottakkal ellentétes dolgokat publikálni?
Szerintük igen, mert hát szólásszabadság, meg minden. Ilyen alapon, ha a fizika tanszék rektora arról publikál, hogy a Föld lapos, akkor az rendben van. Ha az orvosi kar néhány oktatója arról publikálna az orvosi tanszék nevében, hogy a rákot jól leköpködött varjúhájjal kevert békanyállal lehet gyógyítani, az is rendben lenne?
Ha egy biológia tanszék adjunktusa arról publikálna, hogy a férfiakat análisan meg lehet termékenyíteni, és ilyen esetben a herezacskójukban hordják ki a magzatot, az is teljesen rendben lenne, és az egyetem vezetőségének tapsikolnia kellene ahhoz, hogy ilyen emberek oktatnak náluk?
Mert most pont ezt állítja a bal-lib média. Az a tudomány, ami nem tudomány, és arról publikáljon egy egyetemi tanár, ami ellentétes az egyetemen tanítottakkal.
Nem lesz rövid, de igyekeztünk minden részletre kitérve, teljes és átfogó képet adni az LMBTQI(xyz) mibenlétéről és hátteréről; az „így született” mítoszok hamis állításaitól a „nemváltó” műtétek részletein át azokig, akik ezt nyíltan támogatják - de azokra is kitérve, akik ezt titokban teszik.
Tartalom:
-
- Bevezető
1. Fejezet: Valóság a mítoszok mögött
-
- Médiahiszti
- Tudomány-e a képzeletvilág?
- A házasság paródiái
- Ők így születtek(?)
- A kiváltó okok valósága
- Egészségi mutatók?
- Az érzékenyítés mögött
- Keresztény-e az antikeresztény?
- Hazudhat-e egy pszichológus?
- A gender-elméletek
- A példaértékű Hart család
2. Fejezet: A jövő ma kezdődik
-
- Az ismeretlen ismeretek kultúrharca
- A szómágia mögött
- Vigyázó szemetek Thaiföldre vessétek
- A nemváltó műtét valósága
- A fajváltás új korszaka
- Mi az, hogy semlegesnemű?
- Mindez kinek az érdeke?
- Vera helyett Fatima szüljön gyereket
- A kalifátus felemelkedése
- A testvériség hatalma
- Konklúzió helyett
ezt az oldalt, itt is megteheti:
Lássuk a részleteket.
Valóság a mítoszok mögött
- Médiahiszti
Felháborodás cunami indult az ellenzéki médiában, mert a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen etikai eljárást indítottak három, náluk tanító pszichológus ellen, akik gyakorlatilag az egyetem nevében publikáltak olyat, ami ellentétes annak nézeteivel és állásfoglalásával.
Részlet a HVG-ből:
„Egy keresztény szellemiségű egyetem oktatóiként és pszichológusként valljuk: minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű címmel Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézete pszichológus oktatói arról írtak a HVG-n, hogy tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.”
Vagyis a „szivárvány család” nevű képződményt dicsőítették egy katolikus egyetem nevében.
És látszólag nem értik, mi ezzel a gond, és fel vannak háborodva, hogy (remélhetőleg) ki lesznek rúgva.
Érdekes ez a felháborodás meg értetlenség. Fordítsuk meg. Tegyük fel, a liberálisok által dicsőített CEU egyik muciológiát tanító professzora a CEU nevében a következőt publikálná a kuruc.info-n:
„Egy liberális szellemiségű egyetem oktatójaként kijelentem, hogy kutatásaim szerint minden liberális értelmiségi egyrészt zsidó, másrészt buzi is. Tudományos bizonyítékok szerint eme buzizsidók sabbath idején kecskebékával szoktak nemi életet élni, és ők ettől annyira boldogok lesznek, hogy transz-görénynek identifikálva magukat az általános egészség jellemzőit mutatják.”
Vajon azonnal kirúgnák, és minden liberális minden irányból ráöntené gyűlöletük minden tüzét, vagy pedig megtapsolnák érte, mondván:
„Aztaaa, milyen bátor volt! Jaj, de nagyszerű, hogy így elmondta a véleményét! Ó, milyen izgalmas, újszerű kutatás, éljen a szólásszabadság!”
Ez esetben hányan írnák azt, mint most:
„Mi kiállunk az alapjogaink mellett, azaz az oktatói és tudományos szabadság, valamint a szabad véleménynyilvánítás mellett, és elutasítjuk ezt a diszkriminatív eljárást hallgatóink és kollégáink ellen!”
Ha senki, és a CEU-ról az ilyesmik helyett azonnal kirúgnák az illetőt, vajon hány HVG, 444, Népszava és egyéb újságcikk sírna érte? Netán egy sem? És ha egy sem, akkor mi is ez az ajvékolás valójában?
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Tudomány-e a képzeletvilág?
A köztudatban a pszichiáter és a pszichológus ugyanaz. Pedig nem. Ez két különböző szakterület. Az egyik orvos, a másik nem az. Az egyik valódi tudományra és biológiai tényekre épül, a másik a képzeletvilágra. Az egyik gyógyítani tud, a másik csak beszélni.
Egy pszichológus nem orvos, hanem bölcsész. Még akkor is, ha a köztudatban a psziché doktoraiként szerepelnek. Nem, nem azok - NEM orvosok. Bölcsészek. Ezért tanítják az általános pszichológiát az egyetemeken a bölcsészkaron - és nem az orvostudományin.
A bölcsészet pedig - természettudományi szempontból - még csak nem is tudomány.
A VALÓDI tudomány ugyanis az alábbi tényszerű megállapítást képviseli:
azonos hatásra azonos módon reagálnak.
PONT. Ami ennek nem felel meg, az nem igazi tudomány, hanem egy feltételezgetésekre alapozott, képzeletvilágból épített kártyavár. A kártyavár nem tudomány. Az egy mesevilág, amiben ideológusok, filozófusok és egyéb figurák olyan irodalmi műveket kreálnak, amit tudományként adnak elő - csakhogy a valódi tudományhoz semmi közük. A „szocialista embertípus csodái”, a „szivárvány családok tökéletessége” pont olyan, mint „Alice csodaországban”, csak más az irodalmi műfaj.
Ráadásul egy valódi tudományban bármilyen teória is bukkan fel, a világ tudományos közössége a világ számos pontján, egymástól függetlenül ellenőrzi azt - és ha bármelyik kutatólaboratóriumban nem az jött ki eredményként, akkor a teóriát elvetik - mert bizonyítást nyert, hogy hibás.
A teológia is a természettudományokkal hasonlatosan működik: adottak az Isten parancsai és elvárásai, és minden más erre épül és mindenhol s mindenkinél ezzel kapcsolatos. (A létrontók persze erről is öblöseket hazudnak, és mára kereszténynek mondják az antikeresztényt, mert pénzért/elismerésért bármikor és bármire képesek.)
A bölcsészkedésben nincs ilyen, ott (akár az ezoteriában) annyi történik, hogy ha a szakterületen belül sokaknak tetszik (mert jól lehet vele keresni), akkor elfogadják. Bizonyítási eljárás valójában nem létezik, az mindig később jön, különféle igazoló szándékú, ám áltudományos okoskodásokkal.
A tudomány, ha valamit nem ért, azt mondja: „Nem tudjuk”. Vagy ezt: „Van elméletünk, de bár dolgozunk rajta, (még) nem tudjuk bizonyítani”. (Pl. kvantumfizika)
Az áltudomány semmit sem ért, de mindenre van ténynek mondott hazugsága. (Pl. gendertanoda)
A tudomány részecskegyorsítókat épített, hogy kipróbálhassa/bizonyíthassa a kvantumfizika bizonyos hipotéziseit. Ezekben máig hasznos kutatásokat végeznek.
A bölcsészet az áltudományok szintjére rohadt, az ezotériából érkezett divatos halandzsák és a kozmopolita hatalmi érdekek kiszolgálója lett. Mára a filozófusokból és a pszichológusokból is szellemi prostituáltak lettek, korunk szégyenei.
A tudomány bizonyít, és megvalósít. Az áltudomány ködösít és ígérget.
A tudomány TUD. Az áltudomány a megfigyelt jelenségekre képzeletük alkotta válaszokat ad, és e feltételezéseiket valós tényként tálalják.
A bölcsészkedők bizonyíték helyett azzal szoktak érvelni, hogy egy-egy elméletüket világszerte kik és hányan támogatják. De vajon a II. világháborúban nem támogatták tízmilliók az árja ideológiákat? És a Szovjetunióban nem támogatták a kommunizmus elméleteit? És igazuk volt? Persze hogy nem. Ennyit arról, hogy hányan támogatnak bizonyíthatatlan elméleteket. Ha a világon mindenki, kivétel nélkül ugyanazt a marhaságot képzelné, attól az még nem lesz valóság.
Ezért van az, hogy a fizika tudományának tényszerű felfedezései a minket körülvevő technikai eszközök (tévé, telefon, autó, stb.) fejlesztésére szolgálnak.
A biológiai kutatások a betegségek gyógyítását és megelőzését javítják évről évre.
A filozofálgató létrontók (ideológusok) pedig a velük szellemi rokonságban álló, másik bölcsész társasággal, a pszichológusokkal karöltve egyre mélyebb mentális romlásba döntik a világot. Ők társadalmilag semmi hasznosra nem képesek - létrontó mibenlétük lényege önnön nyereségvágyukban rejlik.
A biológiai kutatások a betegségek gyógyítását és megelőzését javítják évről évre.
A filozofálgató létrontók (ideológusok) pedig a velük szellemi rokonságban álló, másik bölcsész társasággal, a pszichológusokkal karöltve egyre mélyebb mentális romlásba döntik a világot. Ők társadalmilag semmi hasznosra nem képesek - létrontó mibenlétük lényege önnön nyereségvágyukban rejlik.
És ebben rejlik a fenti trió, Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes publikációjának mibenléte is.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A házasság paródiái
Míg a pszichológia egyértelműen fontosnak tartja a gyermekkorban ért hatásokat, és ebben a helyes apa és helyes anyaképet is, addig ők - a pszichológia nevében! - azt állítják, hogy az apa lecserélhető anyára, és fordítva, mert 2 nő vagy 6 férfi (meg 3 csillár) is képes a normális (és fontos!) „apa és anya” kép kialakítására.
Tehát a férfi és nő mibenlétének és családon belüli szerepének helyes megismeréséhet nem kell valódi férfi, sem valódi nő. Bőven elég, ha van valami.
Ennyi erővel Maugli is teljesen normális családban nevelkedett és teljesen jó és helyes családmodellt tanult, elvégre állatok nevelték, ehhez még ember sem kell.
De a liberális világban olyan is volt már, aki a guminőjét vette feleségül. Innentől ők házaspár, tehát nyugodtan lehet nekik gyereket adni örökbefogadásra, elvégre a család az család. És gumi-anyu mindig szeretettel és tátott nyílt szájjal figyelné őket, tehát az egészségi-mutatók is hibátlanok lennének.
Volt már olyan, aki egy csillárral kötött házasságot, és volt, aki egy pályaudvarral. Egy brit nő nemrég egy 16. században meghalt férfi kísértetével. És egyre többen saját magukkal.
A házasság tehát az ő szemükben csak paródia. Egy szájíz szerinti érdekközösség, társas üzleti vállalkozás, amiben bárki lehet üzlettárs.
Mivel náluk a látszat és az imitáció mindennél fontosabb, ez nem lehet bejegyzett élettársi kapcsolat, ez házasság legyen, templomban megkötve - mert ezzel lehet a legjobban meggyalázni mindazt, amit a házasság valójában jelent.
Itt már a nemek is lényegtelenek, a lényeg, hogy minél távolabb álljon a házasság szentségétől, ahogy a „szivárványoskodás” a természet törvényeitől.
Persze, tudjuk (hisz állandóan ezt harsogják): ők nem bolondok, és mentális gondjaik sincsenek.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Ők így születtek(?)
ideológia egy áltudományos nonszensz.
Már az alaptézis is hamis: azt állítják, ők így születtek.
Ez bizonyítottan nem igaz.
Persze az ideológusok, és a hozzájuk csatlakozott mindenféle bölcsészkék a szociológusoktól a pszichológusokig filozófiai, ideológiai és egyéb okoskodásokkal próbálnak mentális problémákra válaszokat adni - nem pedig természettudományi tényekkel.
Ennélfogva az „így született” teória is egy orvosbiológiai nonszensz, hiszen bizonyított tény, hogy ez a dolog:
- Nem genetikus
A kutatások bebizonyították, hogy nincs ilyesmit okozó gén. Találtak ugyan 4-et (amit újabban már 5-nek emlegetnek) csakhogy ez nesze semmi, fogd meg jól. Ugyanis az ezen génekkel rendelkezők egy része tényleg „Pride-os”, másik része viszont abszolút heteroszexuális életvitelű.
Tehát lényegileg az a „felfedezés” olyan, mint azt mondani: minden vörös hajú homoszexuális - kivéve akik heteroszexuálisok.
A vörös haj pl. az MC1R nevű génnek köszönhető. Azért nem látni ilyen konkrét tényeket soha a genetikára hivatkozóknál, mert LMBTQI(xyz) gén csak a képzeletükben létezik.
Ez tehát csak egy hamis génmítosz, amit a természettudományok bizonyítható és kimutatható valóságát elhazudó bölcsészkék és ezoterikusok harsognak.
A kutatások bebizonyították, hogy nincs ilyesmit okozó gén. Találtak ugyan 4-et (amit újabban már 5-nek emlegetnek) csakhogy ez nesze semmi, fogd meg jól. Ugyanis az ezen génekkel rendelkezők egy része tényleg „Pride-os”, másik része viszont abszolút heteroszexuális életvitelű.
Tehát lényegileg az a „felfedezés” olyan, mint azt mondani: minden vörös hajú homoszexuális - kivéve akik heteroszexuálisok.
A vörös haj pl. az MC1R nevű génnek köszönhető. Azért nem látni ilyen konkrét tényeket soha a genetikára hivatkozóknál, mert LMBTQI(xyz) gén csak a képzeletükben létezik.
Ez tehát csak egy hamis génmítosz, amit a természettudományok bizonyítható és kimutatható valóságát elhazudó bölcsészkék és ezoterikusok harsognak.
- Nem a kromoszómák okozzák
Ez is bizonyított. A kromoszóma-mítosz pont olyan, mint a fenti génmítosz.
Valóban vannak emberek, akik nem 2, hanem 3 (4, 5, vagy akár több) kromoszómával rendelkeznek - csakhogy biológiailag bizonyított tény, hogy a szervezet a természet bináris (nő/férfi) törvénye szerint működik, így e többletet egyszerűen nem veszi figyelembe. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy a kettőnél több kromoszómával rendelkezők egy része valóban a magát LMBTQI(xyz) társasághoz tartozónak mondja - bár közülük is keveseknek van 2-nél több kromoszómája - más részük azonban a 3, 4, (vagy több) kromoszóma ellenére is heteroszexuális.
Mókás, hogy sok transz-akármi oldalon azt is látni, hogy ezt nem a több kromoszóma okozza, hanem ellenkezőleg: nekik a kettő helyett csak egy van. Ez azért vicces, mert 1 kromoszómájú ember bizonyítottan nem létezik, ez a természetben a fonalférgekre jellemző.
Ennyit a kromoszóma mítoszról.
Ez is bizonyított. A kromoszóma-mítosz pont olyan, mint a fenti génmítosz.
Valóban vannak emberek, akik nem 2, hanem 3 (4, 5, vagy akár több) kromoszómával rendelkeznek - csakhogy biológiailag bizonyított tény, hogy a szervezet a természet bináris (nő/férfi) törvénye szerint működik, így e többletet egyszerűen nem veszi figyelembe. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy a kettőnél több kromoszómával rendelkezők egy része valóban a magát LMBTQI(xyz) társasághoz tartozónak mondja - bár közülük is keveseknek van 2-nél több kromoszómája - más részük azonban a 3, 4, (vagy több) kromoszóma ellenére is heteroszexuális.
Mókás, hogy sok transz-akármi oldalon azt is látni, hogy ezt nem a több kromoszóma okozza, hanem ellenkezőleg: nekik a kettő helyett csak egy van. Ez azért vicces, mert 1 kromoszómájú ember bizonyítottan nem létezik, ez a természetben a fonalférgekre jellemző.
Ennyit a kromoszóma mítoszról.
- Neurális mítoszok
Újabban neuromítosz is van ezen probléma okaként tálalva. A neuromítoszok olyan tévhitek, amelyek az agyműködéssel kapcsolatos információk, jelenségek félreértésén, leegyszerűsítésén, rosszul idézésén, félreolvasásán, esetenként szándékos félremagyarázásán alapulnak.
Ilyenek voltak nem túl régen az „agyunknak mindössze 10%-át használjuk”, vagy az, hogy: „az agy működése alvás közben leáll”. Mindkettő bizonyítottan marhaság, de ide tartozik a tanárok körében terjedt, „jobb, és bal agyféltekére ható tevékenységek” mítosza is. Bár ezekre még oktatási módszereket is fejlesztettek és terjesztettek, az agyhullámokat mérő EEG többszörösen is bizonyította, hogy elképesztően nagy ostobaság. Ezek azonban semmiben sem akadályozzák a tudománytalan idiotizmus kitalálóit és terjesztőit.
Immár a „női és férfi agy” meséje dívik, mellé mindenféle agyterületekre kitalált működésbeli eltérések. Ezek szintén bizonyított marhaságok, de ahol a tudomány a kitalálmány, ott ez lesz a képzelt valóság.
Újabban neuromítosz is van ezen probléma okaként tálalva. A neuromítoszok olyan tévhitek, amelyek az agyműködéssel kapcsolatos információk, jelenségek félreértésén, leegyszerűsítésén, rosszul idézésén, félreolvasásán, esetenként szándékos félremagyarázásán alapulnak.
Ilyenek voltak nem túl régen az „agyunknak mindössze 10%-át használjuk”, vagy az, hogy: „az agy működése alvás közben leáll”. Mindkettő bizonyítottan marhaság, de ide tartozik a tanárok körében terjedt, „jobb, és bal agyféltekére ható tevékenységek” mítosza is. Bár ezekre még oktatási módszereket is fejlesztettek és terjesztettek, az agyhullámokat mérő EEG többszörösen is bizonyította, hogy elképesztően nagy ostobaság. Ezek azonban semmiben sem akadályozzák a tudománytalan idiotizmus kitalálóit és terjesztőit.
Immár a „női és férfi agy” meséje dívik, mellé mindenféle agyterületekre kitalált működésbeli eltérések. Ezek szintén bizonyított marhaságok, de ahol a tudomány a kitalálmány, ott ez lesz a képzelt valóság.
Persze ezeknek van egy mókás vonulata is. Elvégre, ha a szexuális tévelygést nem a képzelet, hanem az agy különböző területei okozzák, akkor a kecskéket meghágók kecske-aggyal, a szamarat erőszakolók pedig szamár agyműködéssel rendelkeznek? És a kutyával szexelők? És akik kutyának szoktak beöltözni?
Tessék mondani, milyen az emberi fejben a Morzsi kutya agy?
A dendrofiliásoknak, vagyis a fákkal nemi életet élőknek fa-agyuk van? Netán csak az agyuk egy része működik úgy, mint egy fa? Vagy fa-génjeik vannak, meg kecske-génjeik, a fenti génmítosz szerint? És a halottakra izguló nekrofil vajon hulla-agyú, vagy hulla-gén okozza bennük ezt a természetellenes vágyat?
- Az előző életében ...
Mivel minden magyarázattal kapcsolatos ötletükről kiderült, hogy tudománytalan ostobaság, megjelentek a reinkarnációs, hinduizmusból eredő zöldségek is. Pistike azért lett homoszexuális, mert előző életében nő volt - mondják ezek, és mára ott tartanak, hogy Pistike előző élében egy másik bolygón élő semlegesnemű űrlény volt, ezért lett most is semleges nemű. Erre csak nevetni lenne kedve az embernek - ha ezt nem halálosan komolyan gondolnák.
Mivel minden magyarázattal kapcsolatos ötletükről kiderült, hogy tudománytalan ostobaság, megjelentek a reinkarnációs, hinduizmusból eredő zöldségek is. Pistike azért lett homoszexuális, mert előző életében nő volt - mondják ezek, és mára ott tartanak, hogy Pistike előző élében egy másik bolygón élő semlegesnemű űrlény volt, ezért lett most is semleges nemű. Erre csak nevetni lenne kedve az embernek - ha ezt nem halálosan komolyan gondolnák.
Bezzegnyugaton olyanok is vannak, akik földönkívülivé, vámpírrá, a Gyűrűk Ura c. filmekben látott tündévé, vagy sárkánnyá operáltatták magukat.
Akkor ők tényleg űrlény-génekkel, vámpír-kromoszómákkal vagy sárkány-aggyal születtek?
A tünde fiú pedig előző életében Zöldlombfi Legolas volt? És aki szerint nem, az kirekesztő tündefób, bigott vámpírfób, esetleg ostoba (és érzéketlen) sárkányfóbiás gyűlöletkeltő?
Innentől talán mindenkinek egyértelmű, hogy szerzett, mentális jelenségekről van szó - aminek senki sem születik, hanem élete során X féle befolyások hatására azzá válik.
Az ember ugyanis nem állat, az ösztöneit mindig felülírja a gondolkodása.
Így párzásnál nem a másik szaga vagy hangja indítja be a szexuális vágyait, amiben a természet törvényeinek ösztönösen engedelmeskedik, hanem a szexualitással kapcsolatos elképzelései.
Ha az a nő-férfi kapcsolat, akkor az. Ha az a férfi-férfi, nő-nő kapcsolat, akkor az. Ha kecskével, szamárral, halottal vagy fával, akkor az. És ha idővel ráun, és más irányba kezd fantáziálni, akkor idővel az új lesz az. Ezért van az, hogy az LMBTQI(xyz) skáláján ritkán van valaki egy ponton, általában ide-oda csúszkálnak rajta, hol ennek, hol annak, hol amannak identifikálva magukat.
Ráadásul sokan vannak közülük, akik egy idő után heteroszexuálisokká válnak. Ilyen volt pl. a népszerű homoszexuális aktivista, Michael Glatze is. Számtalan „gay” népszerűsítő és dicsőítő publikáció után, rádöbbent ennek az életmódnak a hamisságára, és megundorodott tőle. Nemcsak heteroszexuálissá vált, hanem megnősült, és később keresztény lelkész lett. Azóta az lmbtqi-propaganda ellensége, publikációi ennek leleplezéséről szólnak. Mivel sokáig ennek része volt, nála jobban ki lehetne hiteles? Erről az esetről életrajzi film is készült 2015-ben, „I Am Michael” címmel. (Magyarországon sosem mutatták be. MIÉRT IS?!)
Ha ő is homoszexuálisnak született, akkor mi történt? A fejében a „női agy”-ból hirtelen „férfi agy lett”? Vagy gammasugárzás érte, és eltűnt a szervezetéből az LBMTQI(xyz) gén? Vagy a plusz kromoszómák? Esetleg visszament a Plejádok csillagképbe a reinkarnácós űrlénysége?
Netán csak megjött az esze, mert mindez nem „így-úgy-amúgy” (gender 1-től gender 85-ig) született, hanem mindez nem rejtélyes hajlam, csak simán gondolkodás szerinti?
Ez is azt bizonyítja, hogy senki sem született LMBTQI(xyz)-nek, hanem csak az idők során azzá lett.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A kiváltó okok valósága
Az alapvetően kiváltó okokat azonban nem kutatja senki. Pedig van bőven:
- Megerőszakolták kiskorában, vagy egyéb szexuális abúzus érte
- Anyuka kislányt akart, de mivel fiú lett, a fiát nevelte lányként
- Mikor a nagyinál volt, ő mindig kislánynak öltöztette, és dicsérte, milyen szép kislány lenne
- Apuka semmirekellő volt, anyuka pedig kemény asszony - így felnőttként úgy gondolja, hogy a férfi rossz, gonosz és semmirekellő, a jó férfi anyukára hasonlít
- A környezetében minden ismerőse aberrált, így számára az a normális
- Kisebbségi komplexusai vannak, és ő is akar valaki lenni - és ha ehhez homoszexuálisnak kell lenni, akkor büszkén be is áll közéjük, elvégre így már ő is valaki
- Apu alkoholista volt, ő férfigyűlölő feminista lett, és a leszbikusok között találta meg a férfimentes életet
- Kisfiúként 4 nővére volt, és úgy irigyelte őket, hogy ő is kislány akart lenni
- Kislányként két nő nevelte, így benne az a kép alakult ki, hogy a férfi valamiféle külön faj, egy nőnek a szerelem és a szexualitás kizárólag másik nővel lehetséges
- Fiatal fiúként a lányok érdekelték, de néhány csalódás úgy megviselte, hogy inkább alternatív megoldást próbált keresni
- Elhitették vele, hogy a szexualitás csak pillanatnyi testiség, amiben teljesen mindegy, hogy mit kivel és hogyan, a létezés egyetlen lényege a testi élvezet.
- Anyuka kislányt akart, de mivel fiú lett, a fiát nevelte lányként
- Mikor a nagyinál volt, ő mindig kislánynak öltöztette, és dicsérte, milyen szép kislány lenne
- Apuka semmirekellő volt, anyuka pedig kemény asszony - így felnőttként úgy gondolja, hogy a férfi rossz, gonosz és semmirekellő, a jó férfi anyukára hasonlít
- A környezetében minden ismerőse aberrált, így számára az a normális
- Kisebbségi komplexusai vannak, és ő is akar valaki lenni - és ha ehhez homoszexuálisnak kell lenni, akkor büszkén be is áll közéjük, elvégre így már ő is valaki
- Apu alkoholista volt, ő férfigyűlölő feminista lett, és a leszbikusok között találta meg a férfimentes életet
- Kisfiúként 4 nővére volt, és úgy irigyelte őket, hogy ő is kislány akart lenni
- Kislányként két nő nevelte, így benne az a kép alakult ki, hogy a férfi valamiféle külön faj, egy nőnek a szerelem és a szexualitás kizárólag másik nővel lehetséges
- Fiatal fiúként a lányok érdekelték, de néhány csalódás úgy megviselte, hogy inkább alternatív megoldást próbált keresni
- Elhitették vele, hogy a szexualitás csak pillanatnyi testiség, amiben teljesen mindegy, hogy mit kivel és hogyan, a létezés egyetlen lényege a testi élvezet.
Hosszú lenne még a sor - de ilyen kutatásokra senki sem ad pénzt, így nincsenek.
Legalábbis a köztudatban - mert ezekről senki nem beszél, és a Google sem kínálja fel.
Vannak helyettük mindenhol a megfizetettek, amikkel jó pénzeket lehet keresni, ha arról szól, amire elvárják. Például, hogy a férfiak is szülhetnek. Vagy hogy egy eleve hibás családmodellben hibátlan mintát lát és tanul a gyerek.
Ez sem újdonság, a szovjet kommunizmusban tízezernyi filozófiai és pszichológiai tanulmány született arról, hogy aki Sztálin elvtárs ideológiáját követi, boldog, szép, erős, meg kb. örökéletű lesz. Nem lettek, de sebaj, jött aztán Hruscsov majd Brezsnyev elvtárs, és új halandzsák, amiket bölcsészként bizonygatva jó pénzeket (és megbecsülést) lehetett szerezni - így ezrével jöttek az új, s még újabb hazug tanulmányok. De ettől ezek még nem lettek igazak.
Ezek ma is csak a „Sztálin elvtárs a világ legcsodálatosabb embere” szellemiségben íródott, „A homoszexuális a világ legcsodálatosabb gendere”, „így született, nem tehet róla, ez ellen tenni bűncselekmény” típusú irodalmi művek, okoskodó áltudományos stílusban. Ezek mind a „szovjet család” c. történetek felújított folytatásai.
Pontosan ilyenek azok a „tanulmányok” is, amikre a fenti, álkeresztény pszichológus trió hivatkozott.
Most a „szivárvány család” a divat, de hamarosan a mesterséges intelligenciával ellátott robotokkal való házasság lesz a trendi.
Ha jobban szétnéznek, találtak volna a nyugatiak között olyanokat is, amik arra biztatják az embereket, hogy egyenek halottakat, vagy épp baktérium-mentesített fekáliát. Ennyi erővel ezeket is dicsőíthették volna.
Arról is létezik számtalan tanulmány, hogy a férfias férfi gyűlölni való borzalom, gonosz maszkulin, az ilyesmit (Marx szavaival élve) le kell rombolni, meg kell semmisíteni.
Az igazi férfi vagy kígyóvállú, gender-semleges feminista, vagy néhány éve még nő volt.
Ez sem születés kérdése, hanem ideológiai átnevelésé, kötelezővé tett elvárásoknak való, kényszeres megfelelésé. Itt már kommunista átnevelő-tábor sem kell, a média és általa az embereket körülvevő hazugságvilág valósítja meg az átnevelést.
Már az eddigiekből is egyértelmű, hogy „szivárványosnak” senki sem született, az életük során az őket ért hatásokra lettek azzá. Mégis azt hirdetik, hogy ők így születtek.
Ennyi erővel a pszichológusok sem tanulták ezt a szakmát, hanem annak születtek.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Egészségi mutatók?
Hasonló átverés az „általános egészségi mutatók” is, amire e trió a publikációjában hivatkozott. Persze hogy nincs köze a szexuális hovatartozásnak és párkapcsolati elképzeléseknek a tanuláshoz, meg érzelmi nehézségekhez - de a halottakkal, fákkal vagy állatokkal nemi éltre vágyóknak sincs. Sőt, a pedofiloknak, a piromániásoknak (stb.) sincs, tehát ezek is teljesen normális gondolkodású, makkegészséges emberek?
Ennyi erővel a sorozatgyilkosok „egészségi mutatói” is teljesen rendben vannak, meg mindenkié, akinek természetellenes tévképzetei vannak. Elvégre nem szenved álmatlanságban, van étvágya, nincsenek koncentrációs zavarai, és a járdán is tud egyenesen menni - tehát az általános egészségi mutatók szerint semmi gond nincs vele.
Hogy az így felnőtt gyerek egy teljesen hibás párkapcsolati modellt sajátít el, és felnőttként ennek megfelelően él majd ő is, így zavarodott és számtalan pszichés ellentmondástól szenvedő boldogtalan lesz, az már lényegtelen.
Persze aki felül egy jól fizető, politikai ideológiai vonatra, annak az egyik hazugság pont olyan jó, mint a másik.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Az érzékenyítés mögött
És végül az is pszichológiai tény, hogy egy zárt közösségben, aki nem a többiekhez hasonló módon viselkedik, egy idő után kényelmetlenül kezdi magát érezni, a többiek rosszallása miatt. Így aztán idővel - hacsak nem hivalkodó magamutogató - beáll a sorba. Onnantól egy lesz közülük, és idővel mindenki mást lenéz majd, mert különben önnön döntését kérdőjelezné meg.
Kognitív kutatások szerint elegendő három hónap ahhoz, hogy valakinek akár a teljes világnézete megváltozzon - és még speciális agymosás sem kell erre: bőven elegendő, ha csak és kizárólag az eddigiekkel ellentétes médiatartalmakat fogyaszt.
Bár az agymosás gyermekkorban megy a legkönnyebben, e fenti a felnőttekre(!!!) vonatkozik.
Nem véletlen tehát, hogy a homoszexuálisok oly gyakran mondogatják: „senki sem hetero, csak olyanok vannak, akik még kéretik magukat.”
Ugyanis az emberek egy jelentős részét nemhogy kisgyerekként, pláne önmagát kereső kamaszként, hanem még felnőttként is rá lehet venni bármire - ha ez megfelelő módszerrel, és elegendő ideig tartó rávezetéssel történik.
Ennek neve: ÉRZÉKENYÍTÉS.
A modern világban a gyerekek a tévén nőnek fel - nem véletlen, hogy a mesefilmeket elárasztotta a woke propaganda.
Az sem véletlen, hogy azoknál a gyereknél, akiket sikerült meggyőzni arról, hogy ők rossz testbe született ellenkező neműek, bezzegnyugaton azonnal igyekeznek ezt az állapotot véglegesíteni. 12, de van, ahol már 8 éves korban elkezdik a gyógyszerezését.
Ezek a hormonblokkoló készítmények arra szolgálnak, hogy a pubertás változások ne történjenek meg, ne indulhasson el a hormonok termelődése, és ne kezdjenek kialakulni a nemi jellegek. Pedig még a „szivárványos életmódú” felnőttek közül is sokan visszafordulnak, és heteroszexuálisként élnek tovább. De a mindenre nyitott, gyurmaként képlékeny gyermeki elmének már nem adják meg ezt a lehetőséget (sem), elindítják náluk a végleges és visszafordíthatatlan, mesterséges változtatásokat.
Tehát aki szerint nem lehetséges megfelelő módszerekkel akár egy egész társadalomban totális LMBTQI(xyz) fiatalságot kinevelni, az vagy nem olvasta figyelmesen e fentieket, vagy nem értette. Mert bármit lehet nevelni a fiatalokból. Akár kannibált is - a pápuáknál ez ma is bevett gyakorlat.
Ennyit a dolog pszichológiai hátteréről.
A teljességet nézve ide tartozik a hormonkezelések milliárdos hasznot hajtó üzletága, és a szintén nyerészkedésen alapuló plasztikai műtétek, melyekből a „nemváltó műtét” nevű átverés lett. Erről most csak annyit, hogy bármennyi műtéten is essen át, és bármennyi gyógyszert is szedjen, egy férfiből sosem lesz nő, és egy nőből sem férfi. A közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem arról van szó, hogy amit az egyikről levágnak, a másikra felvarrják. Ez nem így működik. (A részletekről később.)
Az ilyen műtétek végeredménye a legoptimálisabb esetben is csak látszólagosság. Az „olyan, mintha” illúziója. De az illúzió nem valóság - és ami nem valós, az hamis és hazug. Hiába műtteti át magát valaki látszólag kecskévé, attól még nem lesz valódi kecske, így sem legelni, sem tejet adni nem fog.
Pont úgy, mint a nőnek öltözött férfiak, akik affektáló hanghordozással és burleszk filmekbe való, színpadias „kishercegnős” mozdulatokkal imitálják a nőt; és ahogy a „kőbunkó csávó”, vagy a „sikeres üzletember” megjelenését és viselkedését próbálják imitálni a magukat férfinak mondó nők.
De ettől még mindezek csak hazugságok, mások félrevezetésére szolgáló trükkök. Rájuk jellemző módon, aki nem fogadja el a hazugságot, és nem élteti a valóság-imitációkat, az rögtön homofób gyűlöletkeltő náci lesz. Ami önmagában is ellentmondásos oximoron, mert így a valóság és a náci válik azonos fogalommá.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Keresztény-e az antikeresztény?
egy katolikus egyetemen.
Kezdjük ott, hogy a katolikus nem kaotikus. Az előbbi az isteni igazságokat, és a teremtett világ rendjét és törvényeit tanítja, a második az emberi ösztönök állatias kiélését és a mindenféle ködös zűrzavart.
A Bibliában nagyon sok ponton jelen van az LMBT téma - és teljesen jól érthető az isteni parancs, ami ide vonatkozik. Pl. Mózes III. 18. fejezete az Isten szemében utálatos szexuális bűnökről, azonos neművel, állattal, szüleivel stb. Akinek nem sikerült ebből megérteni, mi vonatkozik az azonos neműekre, a Mózes III, 20:13 elég konkrétan leírja újra. (Öljétek meg őket, vérük rajtuk.) Szodoma városa a róla elnevezett szodómia (mai nevén: LMBTQI) társadalmi szokása miatt lett elpusztítva.
Jézus Krisztus pedig maga mondta, hogy nem eltörölni jött a törvényeket, hanem beteljesíteni. (Máté 5:17-20).
De Pál apostol is (lásd a rómaiakhoz írt levél) Isten büntetéseként tekintett a természetellenes életmódra.
Mindezeket Beer Miklós kapcsán itt részleteztük.
Ezért ezt most felesleges folytatni, aki mindezekben azt látja, hogy az Isten által teremtett világ természetének rendje a természetellenes, az vagy értelmi fogyatékos, vagy liberális.
A teológiai mélységek helyett most lássuk a legegyszerűbb indokot arra, hogy egy keresztény miért NEM fogadhatja el az lmbt-lobbit.
Isten az egyén megszületésére már eldöntötte, leány lesz-e, avagy fiú. Isten tökéletes, pontosan tudja mit és miért csinál - így ebben sem téved, lévén tévedhetetlen.
És akkor jönnek a bal-liberális gendertanodás álbölcsek, mint a most fegyelmi eljárás alá volt pszicho-mókus oktatók, akik lényegileg ezt közlik: „Isten elcseszte. De nagyon durván, így az embereknek kell helyrehozni, hogy ki nő, ki férfi, mert Isten még erre se képes.”
Hogy Isten cseszte-e el, vagy azok cseszték el az életük, akik ilyesmit képzelnek, egy dolog.
Viszont aki ilyet állít, és közben van képe két istenkáromlás között önmagát kereszténynek mondani, az micsoda, ha nem hazug ember?
Persze ez sem egyedi jelenség. Manapság azok harsognak a legjobban a kereszténység mibenlétéről, akik még a Bibliát sem olvasták.
De hogy kerültek ők egy katolikus egyetemre, oktatónak?
A tévhitekkel ellentétben a katolicizmus NEM utasítja el a tudományt. S mi több, mindig is támogatta, a legelső világi egyetemeket is ők hozták létre. (Galilei csillagászati kutatásait is a Vatikán pénzelte élete végéig, a „mégis mozog a Föld” laposföldezős sztori újfent csak egy hazugság - de ez már más történet.)
Egy katolikus szemében a világ olyan, mint egy pénzérme. Van egy ilyen, és egy olyan oldala. E pénzérme egyik oldalán Isten és az ő akarata és elvárásai. Az érme másik oldala az Isten által teremtett világ művének (csodálattal történő) megértése és megismerése.
Tehát az érme egyik oldala a teológia, a másik a matematika, fizika, kémia, biológia (és ebből az orvostudomány).
E kettő együtt alkotja azt az egészet, ami a minket körülvevő világ (ha úgy tetszik: a természet törvényeinek) megértését adja.
A pszichológia pedig segít megérteni az emberi hibás gondolkodásokat - főként: a kevélység, a fösvénység, az irigység, a haragosság, a bujaság, a torkosság és a jóra való restség (avagy: lustaság) - és azok mozgatórugóit.
Ám korunkban megjelentek a bal-liberális ideológiákat kiszolgáló progresszívek, akik marxista nézeteiket álkeresztény köntösbe csomagolják, majd önmagukat hazudják igazi kereszténynek.
Ezek hazai reklámarca a „szivárványos” életmódot dicsőítő Perintfalvi Rita, és erre a vonatra ült fel a fenti pszichológus trió is.
Ők a fenti érmét, annak mindkét oldalával a kukába dobják, és a tudománytalan, biológiai nonszenszeiket antikeresztény tanokba csomagolva tálalják.
Érdemes azt is észrevenni itt, hogy a fenti „érme” mindkét oldala örökérvényű dolgokkal foglalkozik. Tudományuk az univerzum, a naprendszer, az élet - és benne az ember „működéséről” és mibenlétének megismeréséről szól. Vagyis olyan dolgokról, amelyek emberi ésszel felfoghatatlanul régóta pont úgy vannak, mint most - tehát ezek megismerése csak mikrobiológiai vagy kvantummechanikai ismeretekben újdonságok, valójában nincs bennük semmi új.
Azonban a bal-liberális álbölcselkedők meg álpszichológusok mind olyan dolgokat dicsőítenek, ami soha nem volt, így amire semmiféle történelmi, vagy tudományos bizonyíték sincs; ami nemhogy egymillió, vagy akár 10 ezer, de még 100 évvel ezelőtt sem létezett. Vagyis egy teljesen új, általuk kitalált, ám semmiféle pragmatikus módon nem bizonyítható hipotézisek, aminek valóságát, és megbízható működését semmiféle módon nem tudják bizonyítani.
De álszent módon ezt a valós tudás nélküli ötletelést „tudományos meggyőződésnek” mondják, amivel társadalmilag olyan kipróbálatlan és ismeretlen hatású emberkísérleteket végeznek, mint a nácik Mengele doktora. Fogalmuk sincs, mi lesz az eredmény (elvégre nem látnak a jövőbe), de annyira önteltek és önimádó szociopaták, hogy nem érdekli őket sem a valóság, sem a tetteikben rejlő veszélyek - mert mindent és mindenkit feláldoznának a saját, pillanatnyi érdekeikért, a kordivat szerinti elvárásokat kiszolgálva.
És közben önmagukat „jóembernek” imitálják, tetteiket pedig a „közjó” érdekeinek hazudják.
Mengele a legborzalmasabb sebészeti beavatkozásokat végezte élő embereken, mert érdekelte, mi lesz az eredmény. Korunk liberálisai ugyanazt teszik, csak ki sem várják a végeredményt, helyette azt hirdetik: „Sikerrel jártunk! Íme az új ember, ez így a tökéletes”. És a tudatlanság áltudománya ezzel valóságnak hazudja öntelt vágyait.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Hazudhat-e egy pszichológus?
A címben feltett kérdésre, hogy: hazudhat-e egy pszichológus - tehát részben ez a válasz. De csak részben. Mert alaposabban megnézve egyre inkább arrafelé halad a világ, ahol ezt a kérdést kell feltenni:
igazat egy pszichológus?
Mert a köreikben mostanság ez egyre kevésbé divat.
Aki a (valódi)tudomány, és keresztényellenes nézeteit hirdeti egy keresztény oktatási intézményben, az oda nem illő dolgot tesz - tehát törvényt szeg, szabályokat tipor öncélúan, és mellé szemrebbenés nélkül hazudik, hisz azt állítja, hogy amit mond, az az oktatási intézménynek megfelelő.
A Kengyel, Szondy és Zsila triónak az ilyen emberek tevékenységének okait és motivációit kellene elemeznie, rámutatva ezek problematikus tetteire, nem pedig dicsőítenie és kiállnia mellette.
De mivel a modern világ elhozta a természetellenes életmód és világnézet dicsőítését, és vele a hazugságok, a tévképzetek és a mentális betegségek imádatát, érdekből eme pszichológusok is ezekkel azonosultak.
Hogy ezzel önnön szakmájuk árulói-e, vagy csak prostituáltjai, lényegtelen.
Persze, értjük publikációjuk lényegét - a pedofil és a pedagógus között az a legfőbb különbség, hogy a pedofil TÉNYLEG szereti a gyerekeket. Így aztán a gyerek ezzel lesz igazán szerető családi körülmények között. Dicsőség érte a sátánnak, és elhivatott szolgáinak.
Olybá tűnik, e pszichológus trióra ráférne egy kollégájuk segítsége, mert szemlátomást önmaguk is elveszítették a kapcsolatukat a valósággal, és önnön tévképzetükbe zárkóztak egy nemzetközi méretű téveszmés pszichózis hatása alatt.
De az is lehet, hogy csak a népszerűséget és az elismerést keresik, és nárcisztikus önimádatuk elvakítja őket - de ez újfent egy pszichés rendellenesség.
Persze az is korunk ténye, hogy a pszichológusok egyre inkább feladják a hozzájuk fordulók gyógyítására vonatkozó álmaikat - és inkább a statisztikák haszna felé fordulnak.
Újabban nemcsak a magukat transznemű csillámpóninak képzelőket hagyják meg tévképzetükben, hanem mindenki mást is.
Példaként itt vannak azok, akik azon nyilvánvaló elmebetegségben szenvednek, hogy elrabolták (és esetenként meg is erőszakolták) a földönkívüliek. Már itt sem az a favorit módszer, hogy kigyógyítsák, és megértessék vele a valóságot, ott kezdve, hogy errefelé semmiféle földönkívüliek nem kószálnak.
E helyett elhitetik velük, hogy ettől nem kell szoronganiuk, sőt: örüljenek, mert az univerzum szemében különlegesek, és mennyire szuper, hogy pont ők keltették fel a(z amúgy nem létező!) földönkívüliek figyelmét. Ez egy sokkal hatékonyabb módszer, igaz ugyan, hogy a paciens hülye marad, de legalább boldog és büszke hülye lesz.
Ez valóban hatékony, ha az eredmények statisztikáit mutogatják - sokkal hatékonyabb, mint a leszbikusokat és homoszexuálisokat kigyógyítani. Mert ez bizonyítottan lehetséges, ezrével vannak rá példák. Persze erővel nem megy, ehhez az is kell, hogy az illető valóban meg akarjon szabadulni a tévképzeteitől.
Így ez csak 50%-ban szokott sikerülni, viszont elhitetni velük, hogy velük minden rendben van - csak a világot kell átformálni körülöttük - mára szemlátomást cirka 98%-os hatékonysággal megy nekik. Elvégre egy őrülttel sokkal könnyebb elhitetni, hogy normális, mint meggyógyítani. (És onnantól az őrült mindenkinek bizonygatni fogja, hogy ő nemcsak normális, hanem különleges is.)
Ráadásul a „szivárványos közösségek” olyan pusztító gyűlölettel fordulnak azokhoz, akik közülük heteroszexuálissá lettek, meg azokhoz, akik őket ebben segítik, hogy egyre kevesebben merik megpróbálni. Akik mégis megteszik, nácinak és homofóbnak nyilvánítják, és az eredményeiket az lmbt-lobbisták mindenhonnan igyekeznek eltüntetni, mert ezek ellentétesen az általuk mondott mesékkel, amiket mindenfelé terjesztenek.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A gender-elméletek
is erről szólnak.
A pszichológusok - lévén nem valódi tudósok, csak bölcsészek - akár a filozófusok, önmagukkal sem szoktak egyetérteni.
Tipikus példa erre Sigmund Freud, aki egy nap úgy döntött: minden ember egy önnön szexuális vágyai alá rendelt állat, egy undorító ösztönlény, aki képtelen kivetkőzni ebből, és minden tette erre vezethető vissza. Erről több könyvet is írt. Ezek mindegyikét a modern pszichológia már megcáfolta.
Az ő egykori tanítványa volt Carl Gustav Jung, aki szerint Freud hülyeségeket beszélt (ebben igaza volt) mert őszerinte minden embert egy személyiség-dobozba lehet tenni, amiből alig néhány típus van. (Ebben meg ő beszélt hülyeséget.) Ezt archetípusoknak nevezte el, amik szerinte olyan ismétlődő emberi karakterek, amelyek minden emberre jellemzőek és a tudatalattiból erednek. Ez lényegileg olyan, mint a pogány horoszkópok: valaki azért ilyen vagy olyan, mert így született, és így is fog meghalni, mert soha senki nem változik semmit, még véletlenül sem.
(Ezt vitte tovább a szcientológus L. Ron Hubbard is, a sci-fi íróból lett áltudományos vallás alapítója az általa kitalált dianetikában. Ez hozta az oxfordi személyiségteszt nevű ostobaságot is, ami egy időben sok multicégnél felvételi követelmény volt.)
A modern pszichológia ezt a bedobozolást is rég megcáfolta - többszörösen bizonyítva, hogy ezen személyiség-besorolások annyira függenek az egyén pillanatnyi állapotától, hogy az ilyen felmérések eredményei évente, de néha naponta is megváltoznak.
Ám e két, egyértelmű tévedésből lett a gendertanoda, amiben mindenki a nemi szerve által irányított állatias ösztönlény, különféle személyiségtípusok szerint osztályozhatóan. Ez szociológiának indult, „társadalmi nemek” néven, de pillanatok alatt a szexuális aberrációk tárháza lett - most úgy 85-nél tartanak.
Vagyis a rég bebizonyítottan ostoba, Freud és Jung tanok újra töltve. Nyilvánvaló tévedések új köntösben, mert ez most újra eladható, és sok pénzt hoz azoknak, akik hirdetik.
Vagyis a rég bebizonyítottan ostoba, Freud és Jung tanok újra töltve. Nyilvánvaló tévedések új köntösben, mert ez most újra eladható, és sok pénzt hoz azoknak, akik hirdetik.
És most lássuk, milyen jó egy gyereknek, ha szivárványcsaládban él - elvégre a Pázmányon (eddig?) dolgozó, három antikeresztény pszichológus publikációja erről szólt.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A példaértékű Hart család
Itt van rögtön az a család, ami látszólag minden leszbikus nő ideája.
Jennifer Hart és Sarah Hart, mindketten 38 évesek, leszbikus házasságban éltek, és ehhez Amerikában kaptak 6 örökbe fogadott gyereket is. Név szerint: Ciera (12), Abigail (14), Jeremiah (14), Devonte (15), Hannah (16), és Markis (19).
Boldogágban és szeretetben éltek - pont úgy, ahogy a bal-lib média új sztárjai, a Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes pszichológusai definiálták a boldog szivárvány családot.
Igaz, a gyerekek enni nem kaptak, és az iskoláikban is folyamatosan kóros soványságot állapítottak meg náluk, de mivel ők leszbikus házaspár, senki nem mert fellépni ellenük. Viszont naponta hatalmas vigyorral készült szelfiket tett ki magukról a Hart házaspár - elvégre ők csupa heart, azaz szivecskés szeretet, mindenki láthatja.
Anyu 1-nek és anyu 2-nek mindig volt pénze drogra és piára, és kajára is telt volna a gyerekeknek - de napi egy szelet vegán pizzánál mégsem kaptak többet, mert hát az egészséges életmód fontosabb holmi zabálásnál. Meg a szeretet, természetesen.
Óh, hisz a család az család, oly mindegy kik a szülők - mondják a liberálisok.
Igaz, a Hart családnak rabszolgának adott - jaj, bocs: örökbe adott - gyerekek közül a legkisebb, a 12 éves (de az éhezés miatt 8-nak látszó) Ciera időnként éjjelente kimászott az emeleti ablakból, és átlopódzott a szomszédba, ahol enni kért - mindegy mit, akár egy szelet kenyeret. De hát ezek a lurkók már csak ilyenek, mindig csibészkednek, csak a baj van velük. Pedig folyamatosan verték is őket, de hiába, csak nem híztak és nőttek rendesen a nagy leszbikus szeretettől.
Ezért a Kengyel-Szondy-Zsila félék családi mintaképei, a leszbikus Hart pár egy napon úgy döntött, merő szeretetből és szívjóságból mind a hat gyereket megöli. És sikeresen meg is tették, előbb elkábítva, majd egy kocsival a szakadékba lökve őket.
Igaz, önmagukkal együtt, mert hiába kaptak meg mindent az államtól, inkább úgy döntöttek: a halál is jobb nekik, mint az az életmód, amiről éveken át vigyorogva szelfizgettek a közösségi médiában. És persze ha már ők nem akarnak élni, akkor a gondjaikra bízott gyerekek se éljenek tovább.
Ebből is látszik, hogy ezeknek mire is való a gyerek valójában - és kik is azok, akik az ilyesmit dicsőítik.
Senki ne gondolja, hogy ez egyedi eset - rengeteg leszbikus gyerekgyilkos van, ahogy feminista sorozatgyilkos is, csak épp róluk nem szokás beszélni, mert az ilyesmi zavarja a róluk kialakított hamis képet.
Mindezekből talán egyértelmű, hogy az LMBTQI(xyz) ideológia nem tudomány, hanem egy képzelt valóság, amiben mára az ideológiák és ál-pszichológiai okoskodások összemosódtak az ezoteria újpogány, valóságellenes katyvaszával.
Ez a jelen.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
A jövő ma kezdődik
- Az ismeretlen ismeretek kultúrharca
A nyugati civilizáció halálsikolyaként sokan készítettek tanulmányokat és írtak könyveket.
A valóság azonban túl unalmasnak tűnik a médiának, így nem szoktak foglalkozni ezzel, ezáltal az ismeretlenség homályában maradnak, míg a bal-liberális okoskodások folyamatosan harsogják a meseviláguk ámításait.
Csak néhány könyv az ismeretlenek közül.
- A tömegek tébolya
Ebben a könyvében Douglas Murray, a meghatározó „Európa furcsa halála” szerzője a tömeghisztéria okait kutatja; hogyan uralt le mindent a nemi és faji megszállottság, hogyan vált aknamezővé a közösségi média, ahol egy ártatlan megjegyzés is nyilvános kiátkozást eredményezhet, és hogyan vált a kultúra és a tudomány a félelem terepévé az abszurditásig fokozott politikai korrektség nevében.
A klasszikus liberális eszméktől a posztmarxista filozófián át a kortárs szórakoztatóiparig terjedő nagy ívű elemzésében tüzetesen szemügyre veszi napjaink bolondériáit és az azokat tápláló, kártyavár stabilitású eszmerendszereket.
Ez a könyv 2019-ben készült.
Ebben a könyvében Douglas Murray, a meghatározó „Európa furcsa halála” szerzője a tömeghisztéria okait kutatja; hogyan uralt le mindent a nemi és faji megszállottság, hogyan vált aknamezővé a közösségi média, ahol egy ártatlan megjegyzés is nyilvános kiátkozást eredményezhet, és hogyan vált a kultúra és a tudomány a félelem terepévé az abszurditásig fokozott politikai korrektség nevében.
A klasszikus liberális eszméktől a posztmarxista filozófián át a kortárs szórakoztatóiparig terjedő nagy ívű elemzésében tüzetesen szemügyre veszi napjaink bolondériáit és az azokat tápláló, kártyavár stabilitású eszmerendszereket.
Ez a könyv 2019-ben készült.
- Már 1934-ben megírta J. D. Unwin a „Szex és kultúra” c. könyvét.
Ez egy igen terjedelmes könyv, ahol a szerző több mint 80 népet vizsgált meg, és mindegyik népnél ugyanazt találta: az a nép, ahol a szexualitás terén szigorú szabályok érvényesülnek, virágzik. Viszont az a nép, ahol a szexuális szabályok lazulni kezdenek, 3-4 nemzedék múlva teljesen széthullik. Mind a 80 népnél ezt találta, egyetlen kivétel sem akadt, pedig a szerző igencsak liberális, és egyáltalán nem örült a felismerésének, de becsületére legyen szólva, nem hazudta el azt.
A nyugati civilizációval is ez történt. Az 50-es, 60-as évek hippimozgalmaiból eredő szexuális forradalomtól kezdve három nemzedéknyi idő telt el.
És lám: mára egyre kevesebben kötnek házasságot, rendkívül kevés gyermek születik, a felbomló vagy már létre sem jövő házasságokból származó gyermekek egyre több fizikai és mentális problémával küszködő felnőttek lesznek, akik egyre képtelenebbé válnak rá, hogy életképes, teherbíró és boldog gyermekeket neveljenek.
Ez egy igen terjedelmes könyv, ahol a szerző több mint 80 népet vizsgált meg, és mindegyik népnél ugyanazt találta: az a nép, ahol a szexualitás terén szigorú szabályok érvényesülnek, virágzik. Viszont az a nép, ahol a szexuális szabályok lazulni kezdenek, 3-4 nemzedék múlva teljesen széthullik. Mind a 80 népnél ezt találta, egyetlen kivétel sem akadt, pedig a szerző igencsak liberális, és egyáltalán nem örült a felismerésének, de becsületére legyen szólva, nem hazudta el azt.
A nyugati civilizációval is ez történt. Az 50-es, 60-as évek hippimozgalmaiból eredő szexuális forradalomtól kezdve három nemzedéknyi idő telt el.
És lám: mára egyre kevesebben kötnek házasságot, rendkívül kevés gyermek születik, a felbomló vagy már létre sem jövő házasságokból származó gyermekek egyre több fizikai és mentális problémával küszködő felnőttek lesznek, akik egyre képtelenebbé válnak rá, hogy életképes, teherbíró és boldog gyermekeket neveljenek.
- Dr. Debra W. Soh az idegtudományok szexuális orientációkutató ágában szerzett doktori diplomát. Több esszét és számtalan újságcikket írt a gender-lobbi áltudományoskodásainak leleplezéséről.
2020-ban írta meg „A gender vége: a szexről és identitásról szóló mítoszok megcáfolása társadalmunkban” c. könyvét.
2020-ban írta meg „A gender vége: a szexről és identitásról szóló mítoszok megcáfolása társadalmunkban” c. könyvét.
- Abigail Shrier a gyerekeknél alkalmazott hormonterápiák káros hatásairól írt könyvet. Címe: „Visszafordíthatatlan kár”.
Sok hasonló létezik, pl. Jennifer Roback Morse könyve: „A szexuális állapot: Hogyan pusztítják el az elit ideológiák az életet, és miért volt az egyháznak mindvégig igaza” (2018)
Ezek zöme magyarul meg se jelent, mert kereszténydemokráciánkban ugyan minek tudományos válaszokkal foglalkozni, amikor sokkal olcsóbb és egyszerűbb kijelenteni: „Ez nekünk nem tetszik.” Tények, érvek, valóság bizonyítás? Minek? „Nem tetszik” és kész. A túloldal persze azonnal kontráz: „Nekünk viszont tetszik!”
És ezzel a valóság bizonyítása, a realitás megismerése helyett nálunk elkezdődött egy
aminek se füle se farka, se eleje se vége, csak a süketek párbeszéde arról, hogy kinek mi tetszik, és mi nem.
És közben már fel sem tűnik senkinek, hogy ebben a kultúrharcban csak folyamatosan hátrálunk. Persze „bátran” és „hősiesen” hátrálunk, nem csak úgy tessék-lássék.
Akkora klubunk lett (kultúr)harcosokból, hogy még az idei Pride is úgy lett megakadályozva, hogy meg lett tartva.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A szómágia mögött
Ebben a bátor(?) hátrálásban már fel sem tűnik, hogy a kommunikáció is lefeküdt a bal-liberális elvárásoknak.
Az „1984” c. könyvében Orwell már 1949-ben megírta, hogy a zsarnokság alapvetően a dolgok meghatározásáról szól. Nehéz küzdeni a szabadságért, ha nincs rá szavunk. Nehéz megérteni pl. a házasság mibenlétét is, ha a fogalom mögött a bárki bármivel elképzelése áll.
Ilyen a „meleg” szó is a homoszexuálisokra.
A meleg szó azonban eredetileg egészen más tartalommal bírt.
Télen meleg a radiátor, ezzel fagyos hideg helyett kellemes meleg van a lakásban.
Meleg a rántotthús az ünnepi ebédnél.
Meleg az anyai szeretet.
A meleg szó tehát csupa jó és kellemes dolgot takar, így a tudatalattinkban pozitív dologként jelenik meg.
A homoszexuális nem jó és nem kellemes dolog. A baloldali aljasság adta rájuk a „meleg” jelzőt, hogy e szóra ösztönösen mindenki mosolyogva és szeretettel forduljon feléjük.
Pedig a magyar nyelvben erre léteznek régi, és valós tartalommal bíró szavak: ilyen a buzi, vagy a köcsög. Esetleg a homokos, vagy a ratyi.
Persze a jobboldal kultúrharcában e szavak is tiltva lettek, és ezt is a baloldal játékszabályai szerint játssza. Vagyis már rég feladta önmagát, és lénye lényegét, helyette nyelvöltögetésbe, szamárfül mutogatásba és szájkaratéba menekült.
Hiszen már nemhogy büdös köcsögök, de homokosok sincsenek, csak melegek. Akik nem elmebetegek, csak így születtek. Az ennek ellenkezőjéről szóló könyvek és tanulmányok sosem kerülnek magyarra lefordítva a könyvesboltokba, és az újságok sem tekintik fontosnak a tudományos tényeken alapuló tájékoztatást. Van helyette a „nekünk nem tetszik a drag queen”.
Persze, persze tudjuk. A „buzi” szó már sértőnek minősül. Az miért is nem sért senkit, hogy édesanyánk szerető, meleg ölelésének jelentéséből
ezek lettek?
A mottóból, ami nem is oly rég még így hangzott: „Gyáva népnek nincs hazája!”, mára ez lett: „Juj juj juj, Brüsszel!” meg hogy: „Jaaaaj, ENSZ kéksisakosok”, és „Juj, nehogy Majdan-tér”, meg hogy: „Nyafi nyafi, csúnyán fognak nézni!” És közben csodálkozni illik, hogy a túloldal már semmit nem tisztel a konzervatív értékekben. De mégis mit kellene tisztelniük az állandó hátrálásban, ahol még a szavak jelentését is ők definiálják?
Orwell könyvének Óceániája a legalapvetőbb emberi gondolatokat tette ellentmondásossá. A baloldal ugyanezt teszi a társadalmi értékek lebontásával, amikor olyan alapvető intézményeket támad, mint a házasság, amelyből bizonytalan természetű és értékű, változékony dolog lesz.
A baloldal legnagyobb trükkje, hogy mindent önmaga ellentétévé változtat. A lopásból a vagyon megosztása lesz. A bűncselekményből igazságosság. A tulajdonból lopás. Valahányszor lebont valamit, a dolog jelentését is megváltoztatja, úgyhogy éppen az ellenkezőjét jelenti annak, mint ami.
Ha le akarjuk rombolni az embert, először a meggyőződéseit, majd az életformáját kell lerombolnunk. Lerombolják a szabadságot, amíg rabszolgaságot nem jelent. Lerombolják a békét, amíg háborút nem jelent. Lerombolják a tulajdont, amíg lopást nem jelent. És lerombolják a házasságot, amíg bármely emberi csoport bármeddig tartó testi kapcsolatát nem jelenti. Lerombolják az igazságokat, hazugságokat állítva tényként.
Miután az összes alapvető értéket érvénytelennek nyilvánították és ellenkezőjére fordították, mindent esetlegesnek és értelmetlennek mutatva, az ember is esetleges és értelmetlen teremtménnyé válik, kinek sorsa felett azoknak kell dönteniük, akik mindent jobban tudnak nála.
Annamarie Jagose: „Bevezetés a queer- elméletbe” c. könyve az egyetemi genderszakon is tananyag.
Az LMBTQ(qeer)I főbb törekvései ebben is jól érthetőek:
„A queer-elmélet [...] rámutat arra, hogy nem létezik semmiféle ’természetes’ szexualitás, megkérdőjelezi még az olyan látszólag problémamentesen használható terminusokat is, mint a ’férfi’ vagy a ’nő’. ”
Ezzel válik teljesé a szemünk láttára épített „szép új világ”, melyben minden férfi köcsög (jaj, elnézést: meleg) és minden nő buzinő (jaj, elnézést: leszbikus), esetleg a kínálatból választható szexuális aberrációval spékelve.
A végeredmény megszünteti nemcsak a nemzetet, a vallást, a családot, de még a nemeket is, és az ember lelkét oly végtelenül üressé teszi, amely már kétségbeesetten vár arra, hogy valakik megtöltsék értékelhető tartalommal. És ez az iszlám - de erről majd később.
Ez ellen lehet úgy fellépni, hogy tényeket és tudományos érveket sorolunk az emberek meggyőzésére, meg lehet úgy is, hogy azt hajtogatjuk: „Ez nekünk nem tetszik!”
Kultúrharc vagy hatékony közoktatás és általános tájékoztatás? Elég költői kérdésnek tűnik, hogy melyik a hatékonyabb.
Vajon hányszor láttuk/hallottuk már ezt a kijelentést:
És jönnek a gyerekeket érzékenyítő kampányok, rosszindulatú mesekönyvek, hamis világképű történetek, valóságtalan woke filmek, stb., stb., stb…
Miközben a szemünk láttára, exponenciálisan növekszik, egyre gyorsuló ütemben azok száma, akik már nem tartják magukat heteroszexuálisnak.
Aki a fenti, pszichológiai részeket megértette, az már tudja, mi ennek a jelenségnek a valódi oka. Nem, nem az elnyomottak felszabadulása, hanem egy pszichózis ráerőltetése a társadalomra. És az minél erősebb, annál hatékonyabb.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Vigyázó szemetek Thaiföldre vessétek
Az egykori harcos királyságot, melynek neve Sziám volt, mára leuralta a nyugati „piacgazdaság”. Már a nevük sem a régi: Thaiföld lett, és a nemzetközi szexturizmus központja.
Az országban uralkodó nyomor és nélkülözés egy új családmodellt alakított ki.
Az első szülött fiút már kiskorától arra nevelik, hogy neki kell eltartani a családot. Az ő feladata annyi pénzt hozni a konyhára, amiből normálisan fel lehet nevelni a testvéreit, hogy aztán ők rendes életet élhessenek. Cserébe az ő élete kerül feláldozásra.
És a kisfiúból kisbuzi lesz, aki prostituáltként szolgálja a turisták örömét. Kezdetben jó pénzért a pedofilokét, aztán amikor felnőtt, akikét csak tudja. A sikeresebbek idővel apránként különféle plasztikai beavatkozásokon, majd „nem-átalakító” műtéteken is átesnek. Ők azok a „ladyboy”-ok, akikről az hírlik, hogy már sokkal szebbek, mint a valódi lányok.
Életük örökre megpecsételődött, innen számukra nincs visszaút - társadalmuk ezt a sorsot szánta nekik. Idővel megöregednek, már senki nem tart igényt a szolgáltatásukra, így aztán zömmel az öngyilkosságot választják végső megoldásnak. De addig büszkék önmagukra, hiszen valóban hasznos tagjai voltak a családjuknak, nekik köszönhetően a testvéreik normális családot alapíthattak. Amikben persze az elsőszülött fiú sorsa már születésekor eldöntetett.
A dolog mibenlétét tekintve ez pont ugyanaz a minta, mint nyugaton:
„Ha könnyen és gyorsan boldogulni akarsz, ha elismerést vársz a többiektől, ha szeretnél büszke és sikeres lenni - légy LMBTQI. Kezedben a siker kulcsa, csak egy döntés, és örökre megváltozhat az életed. Téged is vár az igazi boldogság!”
És ugyan ki ne akarna könnyen és gyorsan sikeres lenni? A minta ott van a woke filmekben, meg a szappanoperákban. A pszichózis pedig, mint a pestis, terjedni kezd.
A különbség Thaiföld és Európa között az, hogy a nyugati családok nem 6-8 gyereket vállalnak, amiből egyet visz el a szivárványszínű démon, hanem jobb esetben is csak egyet - és azt az egyet adják önként a természetellenesség ördögének, „modern, liberális gyereknevelés” címen.
És persze mindenben támogatják is őket, elvégre ugyebár „így született”, meg ez „genetikus”, tehát ez van, ezt kell szeretni. De legalább az ő gyereke (ettől?!) különleges. És a különleges az nagyszerű. A nagyszerűre pedig büszkének kell lenni, és mindenben támogatni kell.
Ha van rá pénz, jöhetnek a hormonkezelések, és ha sok pénz van, fiatal felnőkként a „nemváltó műtét” következik. De mi is az valójában?
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A nemváltó műtét valósága
Oka van annak, hogy a részletekről soha, senki nem beszél. Helyette úgy tesznek, mintha arról lenne szó, ami a neve. De nem arról van szó, ez is csak egy bal-liberális szómágia.
Ez a műtéti beavatkozás-sorozat (mert nem egyetlen műtétről van szó!) valójában semmiféle nemváltásra nem alkalmas. Ahogy a szilikonmellek, vagy a feltöltött szájak tartalma, úgy ennek eredménye is távol áll a természetestől.
Az első ilyen műtét egy dán homoszexuális festőművész, Einar Wegener esete volt. Egy év alatt négy műtéten esett át, de az utolsó műtét után három hónappal meghalt. Sebaj, a műtét sikerült (csak a beteg halt bele), és ezzel új üzletág indult.
Meseországban, amit az egyikről levágnak, a másikra felvarrják és hopp, kész is, minden szuperül működik, a férfiból nő, a nőből férfi lett. A szükséges belső szervek varázsütésre maguktól kinőnek, a csontvelő is átalakul, a sejtekben lévő DNS pedig, mint egy Marvel filmben, módosul. De ez nem így van, s mi több: nem is lehetséges.
A valóság rémisztőbb, mint egy trancsírozós horrorfilm.
- Férfiból nő(?)
-
A történet hormonkezeléssel indul, megváltozik a test, de ezzel hangulatingadozások, érzelmi kitörések járnak, melyek gyakran a pszichiátria gumiszobájába juttatják az illetőt.
Idővel melle nő, változik a bőre, jöhet a következő lépés, a sebészi szike.
Elsőként kidobják a hasából a prosztatáját, és kivágnak egy 20-30 centis darabot a vastagbeléből. Miután némileg felgyógyult, jöhet a lényegi műtét.
A péniszét és herezacskóját NEM nyissz, tőből levágják, hanem előbb hosszában felszabdalják.
Vágnak a testébe egy nyílást - ez lesz hüvely - amibe az előzőleg kivágott béldarabot varrják. (Ha nem sikerült tökéletesen baktérium-mentesíteni, ez garantált fertőzést okoz, és belehal. Időnként ez is történik.)
Ehhez hozzávarrnak a péniszéből néhány érzőideget, aminek maradékából csiklót faragnak. A herezacskóját ügyesen szabdalva és hajtogatva, szeméremajkak formára varrják - és tadaaam, kész is a látszólag nő.
Ha később nem lépnek fel komplikációk, akkor idővel a hangszálait is megfaragják, hogy vékonyabb legyen a hangja. És az arcszőrzet eltávolítása után az álcsontját is módosítják, hogy nőiesebb arca legyen.
Persze élete végéig szednie kell a hormongyógyszereket, hiszen e műtéttől az ösztrogén nem termelődik a szervezetében. Ettől csak vaginának látszó pénisze van, mesterséges mellekkel. Rengeteg pénzért, számtalan fájdalom és szenvedés árán a valódi nő imitált karikatúrája lett, egy mesterséges illúzió.
Sokuk életük végéig fájdalomcsillapítón él, mert a szervezetük megállás nélküli fájdalomérzettel tiltakozik. Elvileg - pszichésen - pár év gyakorlás után élvezni is képes lesz a szex új módját - de ez sem sikerül mindenkinél.
Nem véletlenül lesznek közülük oly sokan később öngyilkosok - akár Tahiföldön a kiöregedett ladyboyok.
- Nőből férfi(?)
-
Ez az előbbinél is sokkal durvább, kegyetlenebb, és jóval kevesebb eredményt hozó beavatkozás-sorozat.
Természetesen hormonkezeléssel indul, majd a mellek levágása következik. Ezután kidobják a méhét és a petefészkét.
És mindez csak a kezdet.
A gondok ott kezdődnek, hogy nem lehet valakire csak úgy rávarrni egy másik ember testrészét. Ahogy a vese, a máj vagy a szív is kilökődik, ha nem tökéletesen kompatibilis a szervezettel (vércsoport, stb.) úgy egy valakiről levágott péniszt sem lehet csak úgy rávarrni valakire. Ráadásul még ha minden egyezik is, és tökéletesen sikerült, akkor is fennáll a veszélye annak, hogy néhány év múlva a szervezet nekiáll kilökni - és olyankor vagy azonnal eltávolítják, vagy belehal. Ez tehát keveseknél jön össze.
A megoldás itt az, hogy hónapokig speciális injekciókat adnak a csiklóba, ami attól megduzzad és megnyúlik. Na, nem túl nagyra, ez általában 4-5, max. 6-7 cm.
Na, ebből faragnak a plasztikai sebészek pénisz formát, ráhúzva a combjáról (vagy a hátról) levágott bőrt, és tadaaam, férfi lett, hisz pénisze van. A hüvelynyílást is bevarrják, hisz arra sincs már szükség.
Persze ettől még pisilni nem fog a csiklóból faragott pénisz imitáción, de a legjobb sebészek képesek arra, hogy lyukat fúrva bele, egy szervezetbarát, rugalmas műanyagcsövet végig vezetve benne, rákössék a húgyhólyaghoz, és akkor hurrá. Mondjuk itt a vizelettartási problémák szoktak fellépni, de sebaj; a lényeg az, hogy a műtét sikerült.
Ha ez nem jön össze, akkor marad a régi, az eredeti helyéről, leguggolva pisilő megoldás.
Persze a szeméremajkak sem vesznek kárba, azokat hosszában felvágva és ügyesen összevarrva herezacskó-imitációk lesznek. Benne két szilikon golyóval, a hitelesség kedvéért.
Igen ám, de ezzel még a látszólagos férfi nemiszerv nem fog működni. Sebaj, itt jön az impotens férfiaknál alkalmazott megoldás: a péniszbe (ez esetben: annak imitációjába) beépítenek egy felpumpálható protézist. Ha a szervezet elfogadja: hurrá.
Onnantól felpumpálja: merev. Egészen addig, amíg egy ponton megnyomva le nem lankasztja. Ez innentől lényegileg egy műpénisz, csak be van építve. Meg kicsi.
Sok gyakorlással - pszichés alapon - pár év múlva, ha szerencséje van, élvezni is fogja vele az aktust. Persze ejakuláció, pláne megtermékenyítés ezzel a valamivel lehetetlen, de spongyát rá. És persze át lehet alakítani az állcsontot is, és hajhagymákat is át lehet ültetni az arcbőrbe, ha a hormonkezelések hatására mégsem lett sűrű szakálla.
Ez a létező legjobb, amit el tudnak érni. Ez keveseknek sikerül, zömmel valahol félúton állnak meg, mert a szervezetük már nem bírja, így a további beavatkozások már nem lehetségesek.
A lényeg, hogy ha minden álomszerűen tökéletesen sikerült, akkor lett egy mikropéniszes, impotens férfi-imitáció, beépített feláll/lelankad protézissel.
A sok műtétért cserébe itt is gyakori az élethosszig tartó fantomfájdalom, de arra ott vannak a fájdalomcsillapítók. Be lehet venni a hormontablettákhoz, amiket kötelezően kell szedni élete végéig.
Nos, e fenti ismeretében már nem is meglepő az a tény, hogy az átműtöttek jó része idővel öngyilkos lesz. Hiszen a képzeletében várt, erős, egészséges és potens férfitest helyett valami egészen mást kapott.
Ez az a nagyszerű és csodálatos, mindenben támogatandó „nem-váltó” műtétek VALÓSÁGA, amit nálunk az óbaloldal utáni újbaloldal Tisza pártjának új alvezére, Kulja András is támogat, a TB alapú nemváltoztató műtétekért való kiállásával.
Ez az, amit bezzegnyugat mint minden identitás-váltság adta problémát megoldó, pompázatos megoldást kínál.
És amelyik szülő akadályozni próbálja, azt börtönbe zárják. Mert hogy képzeli, hogy útjába áll - a minek is? A gyereke testi és lelki megnyomorításának? Ezt akadályozni bezzegnyugaton mára bűncselekmény lett, támogatni viszont kötelező.
az nem irgalmas, hanem kegyetlen.”
(Szent Jeromos)
„Egy nyolcéves gyerek el tudja dönteni, hogy transznemű-e!” - mondta Joe Biden 2020-ban, és a világ haladárjai boldogan megtapsolták érte, majd megválasztották az USA elnökének. Szerintük bűncselekmény megakadályozni, hogy egy tévképzetes kisgyereknek az óhajára visszavonhatatlan hatású hormonblokkolókkal módosítsák a szervezetét, hogy aztán később a fenti „nem-átalakító” műtétek csodájában részesüljön.
Egy pillanatra érdemes itt elgondolkodni azon is, hogy létezik egy pszichés betegség, amelyben valaki a saját testrészét idegennek érzi és le akarja vágatni. A neve: Body Integrity Dysphoria (BID), magyarul: testi integritás zavar, vagy régebben: apotemnofília.
Az érintett személy úgy érzi, hogy valamelyik testrésze (leggyakrabban egy végtag) nem tartozik a testéhez, mintha idegen tárgy lenne. Erős vágy él benne, hogy ezt a testrészt amputációval eltávolítsák. Ez a zavar gyakran már gyermekkorban megjelenik.
A zavarban szenvedő nem érzi tökéletesnek magát ép emberként, de meg van arról győződve, hogy az amputáció, a siketség, a vakság, a bénítás vagy más meghatározott módszer segítene megoldani ezt a problémát. „Tudja”, hogy melyik végtagjának melyik részét kellene eltávolítani, és irigykedik az amputáltakra. Egyesek a hátukra szíjazzák a karjukat, hogy ne zavarja őket. Gyakran amputáltként viselkednek, vagy annak adják ki magukat.
Érdekes, hogy amikor e mentális zavarban szenvedő orvoshoz megy, NEM amputálják a karját, vagy nem szúrják ki a szemét, hiába kéri - hanem beutalják egy pszichiátriára, és ott addig gyógyszerezik és kezelik, amíg be nem látja, hogy a boldogságot nem a lenyomorodás okozza.
Viszont aki LMBTQI(xyz)-ként azonosítja magát, akkor kérésére minden különösebb teketória nélkül levágják a melleit, vagy a péniszét.
Több kutatás is azt támasztja alá, hogy a nemváltó műtétek statisztikailag egyáltalán nem hozzák azt az eredményt, amit várnak tőlük, sőt: gyakran éppen ellentétes a hatásuk.
Orvosi és lélekgyógyászati nézőpontból is igazolhatatlan az a kulturális trend, amely a gender diszfóriában szenvedő mentális betegeket egy olyan radikális, visszafordíthatatlan, és elképesztően traumatikus zsákutcába tereli, amely a test megcsonkításával és élethosszig tartó hormonkezelésével jár.
A (valódi) tudomány egyszerűen nem támasztja alá az ideológiát.
Ennek ellenére a bezzegnyugati társadalomban megkérdőjelezik a biológiai nemek adottságát, a jog szintjén is kodifikálva azt a zavart, amely a nemi identitászavarban szenvedő emberek elméjében létezik.
Így lett mára az elmebaj emberi jog, amiben mindenkinek jogában áll annak képzelni magát, aminek akarja - és mindenkinek kötelező ezt megtapsolni, és azt mondani: ő ilyennek született, milyen jó, hogy végre önmaga lehet.
Nézzünk néhány hasonló példát.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A fajváltás új korszaka
A francia származású Anthony Loffredo Mexikóban él. Az ottani kormánynak egy évébe telt, mire ki tudott állítani neki egy személyi igazolványt.
Ami nem csoda, mert eme úriember szintén műtétek sorait hajtatta végre önmagán. Csak ez „nem-átalakító” műtét helyett „faj-átalakító” műtét lett. Amputálták az orrát, levágták a füleit, feketére tetoválták a bőrét, a szemébe fecskendezett festéktől feketék lettek a szemgolyói, kettévágták a nyelvét, lereszelték a fogait és eltávolították két ujját. (Emellett „extraként” démoni szimbólumokat is égettek a bőrébe, valamint szarvakat ültettek a bőre alá és a kezeibe.)
A brit Channel 4-nek adott riportban elmondta, hogy 26 évesen vágott bele a nem mindennapi átalakulásába, amikor is rájött, hogy nem elégedett a külsőjével és szeretne minél inkább a valódi önmagához hasonlítani. De még csak 65 százalékosan van kész, mert azt is tervezi, hogy levágatja az egyik lábát és biomechanikusra cseréli.
Azt is elmondta, hogy ő azelőtt nem a megfelelő testben élt, mert ez az új az igazi teste. Vajon így született, vagy túl sok ufós filmet látott?
Érdemes észrevenni az azonos mintát a „szivárvány-lobbi” transz-akármicsodáival. Ő rossz testbe született, de a műtét-sorozatok végén majd végre...
Ugyanaz, pepitában. Nem érdekli a valóság, egy képzeletében megfogalmazott valaminek az imitációja akar lenni. Hogy aki ránéz, az ne őt, hanem egy általa vágyott illúziót lásson. Egy valótlanságokra épített, mesterkélt világ mesterséges valóságát. Vajon ettől az átműtött tényleg földönkívüli lett? Vagy csak pont annyira, mint a „nem-váltó” műtétek eredményei?
A transz-földönkívüli bezzegnyugat liberálisai szerint nem elmebeteg. Ahogy Oli London, brit influenszer sem az, akinek annyira megtetszett a Bangtan Boys nevű, héttagú dél-koreai fiúegyüttes, hogy átműttette magát koreainak.
Majd kijelentette, hogy ne britként, hanem koreaiként hivatkozzanak rá, mert a dél-koreai kultúrát érzi a sajátjának.
Transz-földönkívüli, transz-koreai. De fentebb említettük, hogy transz-vámpír, transz-sárkány és transz-tünde is létezik. (És hát persze, hogy mind annak született, csak előtte rossz testben éltek.)
Sokan azt állítják, hogy a filmekben látott leszbikus meg homoszexuális jelenetek nem lehetnek mentális hatással a nézőkre. (A mindenre nyitott gyerekekre meg pláne nem.)
A vámpírságnak Amerikában már kultusza van. Jelképeket tetováltatnak magukra, szemfogaikat a fogorvossal hosszú, hegyesre cseréltetik. Tényleg nincs köze ehhez a mozikban látott vérszívókhoz?
Létezik egy Cotard-szindróma nevű mentális betegség. A más néven élőhalott-szindrómában szenvedők azt hiszik, hogy már nem élnek, csak valahogy itt ragadtak a földön. Emiatt szoronganak, depressziósak, zavarodottak. Gyakran azt érzik, hogy a testük rohad, de még az étel is, amit esznek, undorító. Vajon a zombi filmek voltak rájuk rossz hatással, vagy képzelt élőhalottnak születtek?
A hipertrichózis nevű betegség tünete, hogy az ember egész testét vastagon szőr borítja, még a hátán is. Valószínűleg ebből erednek a farkasember mítoszok, amikből mára a vérfarkas filmek tucatjai lettek. És lám, itt van a klinikai likantropia, ami egy olyan pszichiátriai szindróma, amelyben a beteg azt hiszi, hogy ő: farkasember.
Miután (a képzeletében) átváltozott, úgy viselkedik, mint az állat: üvölt, négykézláb jár, harap. Gyakran kapcsolódik olyan pszichotikus állapotokhoz, mint a skizofrénia, a bipoláris zavar vagy a súlyos depresszió, hiszen a „gonosz” társadalom nem érti meg őket és kirekeszti.
Ezek bármelyikéből lehetne új divatot kreálni, egy újfajta társadalmi pszichózishoz.
A férfi testbe született nők mítoszai után jöhetnek az embertestbe született földönkívüliek, „Földönkívüli büszkeség” meneteket tartva. Ehhez semmi több nem kellene, mint az, hogy a „földönkívüli” (és/vagy vámpír, sárkány, tünde, esetleg farkasember) tudatosságot sulykolják a médiák, mint a létezés különleges és csodálatos formáját. Elég lenne annyi, ha korrupt szakemberek és újságcikkek mellett filmek tucatjai dicsőítenék.
A fiataloknak: ez a trendi és a menő, az időseknek: ők ilyenek, ezt el kell fogadni. Idővel milliók utánoznák a látottakat. És akkor jöhet a következő lépés: eddig a gonosz társadalom elnyomta őket, de végre eljött az ideje, hogy ezt a kisebbséget is felszabadítsák, és a társadalom legfelső szintjére emeljék.
Mondjuk kötelező kvótával, és onnantól, ha nincs egy munkahelyen legalább 2 vámpír és 4 földönkívüli, de minimum 3 farkasember, akkor az a cég gonosz és kirekesztő. Tönkre kell tenni, be kell záratni.
És azokat is, akik akadályozni próbálják, hogy a kisgyerekek semlegesnemű vámpírrá-alakító, vagy földönkívüli-zombira módosító gyógyszereket kapjanak.
csak (még?!) szexuális és nemi alapon.
A varázsszó: LMBTQI (angolul: LGBT, vagy LGBTQI) jogok, ami mára az EU egyik bálványa lett, amit egy fanatikus vallási szektára jellemző módon imádnak.
Ebben sincs semmi meglepő. Az LGBT mozgalmak (mára: LMBTQI(xyz) közösségek), és a nálunk ezotéria néven ismert álspirituális, magát Új Korszak (New Age) néven összefoglaló mozgalmak egy tőről fakadnak, és ez: az amerikai hippimozgalom.
A tinédzser gyerekeket a csavargó életmód mellett az alkoholizmus és a drogfüggőség mételyébe taszító, szellemi rothadás a „szabadság” nevében történt. A világról semmiféle valós tudással nem rendelkező, a szüleik ellen fordított, majd állandó bódulatba taszított fiatalok tömegeit a beatzene (és a drogárusok) mellett sokan használták fel önös céljaikra.
Charles Manson sorozatgyilkos szektát épített belőlük, általa kitalált, zűrzavaros ál-misztikumokat hirdetve. Az újságíró Claude Vorilhon a földönkívülieket imádó szektát hozott létre, raëlizmus néven. Ugyanígy jött létre a magát tudománynak mondó, de minden részletében tudománytalan szcientológia egyház is, amit egy sci-fi író, L. Ron Hubbard alapított.
Mindhárman rendszeresen pedofilkodtak a hozzájuk csatlakozott kamaszlányokkal. De voltak más „nagyon okos”, meg „eltitkolt tudások birtokában lévő” bácsik és nénik is bőven, akik ugyanezt tették. Összességében a hippimozgalom elhitette a kamaszokkal, hogy a szüleik ostobák és rosszindulatúak (ebből lett mára a boomerezés) majd azt, hogy a kereszténység is rossz dolog, sőt: Isten és a túlvilág egészen más (ebből lettek mára az álspirituális szekták) majd azt is, hogy a szexualitás nem párkapcsolatokról meg érzelmekről szól, hanem szimpla pillanatnyi élvezetekről (ebből lett a szexuális forradalom, majd a pornóipar).
Mindez tökéletes táptalaja lett a pedofil férfiaknak és nőknek(!!!), és nemcsak a heteroszexuálisok közül. A szexuális ragadozók elhitették fiatal áldozataikkal, hogy azonos neművel szexelni nem természetellenes aberráció, hanem pont ellenkezőleg: ez egy kifinomult, és nagyon különleges módja az élvezeteknek. Aki ezt teszi, az maga is különlegessé válik. Aztán azt, hogy ennél már csak az jobb, ha ugyanezt csoportosan csinálják (gangbang és gruppenszex).
hanem: kulturális felszabadulás.
A totális nihil és az őrületek mögött a hidegháború okán, a nyugati civilizációt lerombolni akaró KGB állt, profin kiképzett ügynökeivel. Mindezeket hosszan részleteztük a „A világrombolók trükkjei” címen a Csalók misztériuma sorozatunkban.
El kell ismerni, a szovjet elvtársak alapos munkát végeztek. A New Age elmebeteg ostobaságai mára a nyugati világ spirituális útmutatójává váltak, az általa első perctől dicsőített szexuális aberrációk pedig nemzetközi LMBTQI (avagy: LGBT) jogok. A marxizmus szándékosan pusztító változatával megfertőzött fiatalok pedig mára a nyugati civilizáció jól öltözött, idős megmondóemberei lettek. Tanítványaik korunk fiataljainak oktatják, hogyan kell az Új Korszak szellemiségében a világot erővel felforgatni, és benne semlegesnemű, mesterséges hermafroditaként létezni.
Persze, tudjuk: mindezt ez el KELL fogadni.
Akinek volt gyerekszobája, az már kiskorában megtanulta: nincs olyan, hogy neki ez KELL vagy az KELL. Csak olyan létezik, hogy pisilni KELL, vagy kakálni KELL, esetleg tüsszenteni KELL - minden más max: kérem szépen.
De a bezzegnyugati új, liberális hatalmi elitnek szemlátomást nem volt gyerekszobája, így kőbunkó felnőttekként hörgik a követeléseiket (kell, kell, kell) és közben akár az elefánt a porcelánboltban, törnek, zúznak és rombolnak le mindent, amit az emberiség évezredek kínkeserves tapasztalataival felépített.
A valóságot, a tényeket és azok hátterét kevesen ismerik. Elvégre a „tetszik / nem tetszik” kultúrharc bulvárjában a tudás felesleges luxus, a parttalan és értelmetlen sárdobálás sokkal könnyebb.
Csakhogy a bulvár a közélet fekáliája, így minden, amit azzal borítanak be, csak önmaga melléktermékévé válik. A divatossá lett buta vihorászások pedig senkit nem fognak elvezetni a valósághoz.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Mi az, hogy semlegesnemű?
A teljességhez hozzá kell tenni az L(leszbikus) M(meleg) B(biszexuális) T(transzvesztita) Q(queer, azaz: „furcsa”) I(interszexuális) utolsó betűjét.
Ez megint a fent részletezett szómágia. Az interszexuális, amit olyannyira szeretnek „semlegesneműnek” mondani, az nem más, mint a hermafrodita. Csak hát ez utóbbiról kb. mindenki tudja, micsoda, míg az előbbi szó olyan „hűűű de nagyon tudományos, micsoda felfedezés, erről nem is tudott soha senki” jelleget ad.
Hogy mitől lesz egy magzatból hermafrodita, csak találgatások vannak, de valószínűleg köze van ehhez a terhesség kezdeti szakaszában az anyuka egészségtelen életvitelének.
Interszexuálisnak (vagyis: hermafroditának) kétezerből egy születik. Ám ez a legtöbb esetben olyasmi, hogy a fiú hasában egy ki nem fejlődött, pici és elcsökevényesedett petefészek is van, vagy a lány hasában egy ugyanilyen csökött, kis prosztata. Ezeknek semmiféle hatásuk nincs semmire, és nem is láthatóak. Legtöbben úgy élik le az életüket, hogy nem is tudtak róla.
Nagyon kevés az, ahol látható (külső nemiszerv) is van - de általában ott is az egyik erős és életképes, a másik egy csökevényes bigyó. Nem sokkal a születés után ezt sebészetileg szokták megoldani.
A hermafroditák közül még kevesebb van, akinél mindkét nemi jelleg egyaránt erős. Na, ott tényleg nehéz dönteni. De ez még a hermafroditáknál is 5% alatti előfordulású.
Konkrét százalék erre már nincs, mert az érintett „interszexuálisok” adatai (lásd: személyiségi jogok) erősen védettek.
És akkor most számoljunk. Kerekítsünk, hogy egyszerű legyen. A 10 milliós Magyarországon (mondom: kerekítsünk) az 1:2000 azt jelenti, hogy (10 000 000 / 2000) 5 000 (azaz: ötezer) olyan ember van, akinél a hermafroditizmus veleszületett rendellenessége kimutatható. De mivel ezek zöme maga se tud róla, azokkal kell törődni, akik életét ez befolyásolja. Ez a fenti 2000-ből max. 100 ember, vagyis a magyarországi 5000-ből ez maximum 250 ember.
Tehát maximum 250 ember veleszületett rendellenesége miatt 10 000 000 ember felejtse el, hogy nő/férfi, és a semleges neműt vegyék fel a listákra. Ez az arány világszerte így van.
Ennyi erővel a sziámi ikreknek is hivatalos elismerést kell adni, csak gendersemleges helyett mondjuk genderdupla néven. És akinek 6 ujja van (ilyen rendellenesség is létezik) az is kapjon külön identitást.
És a „sokszínűség” jegyében töröltessen el, hogy valakinek a szeme kék, zöld vagy barna. Legyen helyette színkód. Sőt, akinek vörös a szeme, az sem betegség miatt van, hanem az egy különleges egészségi állapot.
Itt jön a nyugati társadalom pszichózisa. Nyugaton divat lett, hogy makkegészséges kisgyerekeket is semleges neműként anyakönyveznek, mondván: majd hogyha felnő, eldönti mi akar lenni. Nem hermafroditákat: makkegészségeseket.
Mára a nyugati fiatalok átlag 30%-a már „non-binárisnak” (vagyis: NEM heteroszexuális) tartja/mondja magát. Így lett a kb. minden negyvenezredikből minden harmadik, és ez a szám rohamosan növekszik. Ja, és persze: így születtek, ez genetikus meg minden. Meg persze szabadságjogok.
Így lesz egy mérhetetlen kisebbségből idővel divatos többség, és ezzel a néhány rászoruló hermafrodita mellett biológiailag makkegészséges emberek százezrei mennek önként a nemátalakítók szikéje alá - hiszen ő rossz testbe született, de ezt most majd helyrehozzák. (Mellesleg a transznemű valójában egy mesterséges hermafrodita imitáció. Nem annak született, de hormonkezeléssel és plasztikázással azzá lett.)
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Mindez kinek az érdeke?
Könnyen ki lehetne jelenteni, hogy tisztán azoké, akik a „szivárványos” mentális problémákkal küzdenek - és nem kapnak segítséget, mert a pszichológusok is cserbenhagyták őket, a tévképzeteik elfogadtatásával.
Csakhogy a bolondok űrhajója sem épül meg, és repül ki az űrbe, ha valaki nem finanszírozza - és senki sem dobálja ki a pénzét az ablakon hülyeségre, még az un. filantrópok se.
Első körben az látható, hogy ez éves és nemzetközi szinten egy sokmilliárdos üzlet. Hormontabletták, műtétek, pszichológiai tanácsok, könyvek, filmek, és a többi. Erre építve megélhetési szervezetek, alapítványok százai. Egy nemzetközivé növelt pszichózis élősködői.
Na ezt támogatni már befektetés, hiszen minél többen csatlakoznak, annál több lesz a hormonkezelés, sebészeti beavatkozás, méregdrága szaktanácsadás stb.
A második körben azt érdemes észrevenni, hogy ez az egész dolog arról szól, hogy ne szaporodjanak. Elvégre a nő-nő, férfi-férfi, nő-hóember, férfi-póniló kapcsolatokból nem lesz gyerek.
Ezt a célt nagyban elősegítik az abortuszok is, amit már van olyan amerikai állam, ahol akár a születés előtti pillanatban is végre lehet hajtani.
Ugyanezt segíti elő a zöldlobbi öko-lábnyomos lózungja, melyben aki gyereket szül az klímaterrorista, hiszen újabb CO2-t szuszogót hozott a világra.
Erről szól a divatos szingliség is.
Rövid távon a multinacionális cégeknek. Akik szép lassan, de mindent bekebeleznek a bezzegnyugati piacgazdaságban.
Nekik nem jó, ha valaki nem megy be dolgozni, mert megbetegedett a gyerek.
Az pláne nem, ha elmegy szülési szabadságra - bár erről nálunk kevesen tudják, hogy ez nyugaton csak 2-3 hónap (és nem 2 év, mint Magyarországon) és ha nem megy vissza a kismama 3 hónap múlva dolgozni, akkor ki van rúgva. Hogy a gyerekre ki vigyáz az sokszor megoldhatatlan, mert nyugaton bölcsődék meg óvodák sem úgy és annyian vannak, mint nálunk.
De egy multicégnek az se jó, ha munka közben a gyerekkel kapcsolatos dolgokon jár az esze.
A multicégnél dolgozónak a cége legyen a családja, a kollégái a testvérei, a főnökei a szülei, és munkája a gyereke.
A hobbija pedig az legyen, hogy kitalálja, hogy tudna még többet tenni a munkahelyéért
A hobbija pedig az legyen, hogy kitalálja, hogy tudna még többet tenni a munkahelyéért
Erről szól az egész HR. És így tudott beépülni hozzájuk a DEI.
Gyerek? Eszedbe ne jusson, inkább dolgozz!
Jövőkép? Minek több annál, hogy dolgozol?
Boldogság? Majd megjutalmazlak, ha jól dolgozol!
Öröm? Növekszik a GDP, ha odaadóan dolgozol!
Életcél? Hogy minél magasabb beosztásban dolgozhass!
Fejlődés, haladás? Nálunk, a munkád kapcsán!
Elismerés? Tőlünk megkapod, ha lelkesen dolgozol!
Ugye mennyi szép és csodás dolog?
A gyerek ebben akadály!
Na hagyd, hogy elrontsa a karriered!
SOHA NE vállalj gyereket!”
A Szovjetunióban ez a sztahanovista mozgalom volt, azelőtt pedig rabszolgaságnak hívták.
Igaz, a rabszolgatartók a kis költőpénz mellé szállást és ételt is adtak, manapság már ez sem jár.
Erre az életformára varázsszó is van: karrier. Meg: sikerorientált élet. A coach néven hívott figurák pedig megtanítják, hogyan kell ezért mindent feláldozva törtetni, könyökölni és taposni. Közben félni, hogy nem sikerül, és rettegni, hogy jön valaki, aki majd vele is ezt teszi.
És amikor jönnek a pszichés problémák ezerrel, persze hogy nem ez az életforma a gond - hanem az, hogy rossz a szexuális identitás, meg kell változtatni mondjuk „queer”-re, és akkor minden rendben lesz, vissza lehet menni a multihoz túlórázni és karriert építeni.
Ha netán még sincs minden rendben, akkor ez azért van, mert a világban a rosszemberek el akarják őt nyomni - de milyen jó, hogy itt a multicég, aki véletlenül se nyomja el, sőt: támogatja is. Ha többet és jobban dolgozik, mint addig, de hát valamit valamiért.
És ha majd megöregszik és nyugdíjba meg, és csak kutyája meg macskája van, gyereke egy se, és már nem bírja ellátni magát, ott a remek megoldás: az eutanázia nevű öngyilkosság.
Lehetne mondani erre az életútra, hogy a multinacionális cég hősi halottja, de a nyugdíjazásakor az imádott munkahelye még az emlékezetéből is kitörölte.
Lehetne mondani erre az életútra, hogy a multinacionális cég hősi halottja, de a nyugdíjazásakor az imádott munkahelye még az emlékezetéből is kitörölte.
A közgazdaság bebizonyította: minél több a szingli munkaerő, annál többen tartják életcéljuknak a munkájukat. Ezért 10, multimilliárdos cégtulajdonosból 12 a szingliséget ajánlja.
Ez akkor lehet a legtökéletesebb, ha LMBTQI(xyz) életmódot választ, jó kamatra (meg hűségnyilatkozatra) akár a munkahely is adhat pénzt nemváltó műtétre. Mert így garantáltan nem gondolja meg magát, mert tutira nem lesz gyereke.
A lényeg az élethosszig tartó rabszolgaság, ahol az igazi család a multinacionális cég.
A „szivárványos” kapcsolatok amúgy sem tartanak sokáig, meg amúgy is a munkahely az első, a cégtulajdonos a második, a statisztikai eredmények a harmadik, és a minden más csak ezután jöhet.
Ha így nézzük, nyugaton a gender-propagandák elutasításért járó büntetések azonosak azzal, mint amikor a rabszolgatartók megkorbácsoltatták az engedetleneket. (Iszlamofóbia: szidod a gazdát. Gyűlöletbeszéd: szidod a gazda érdekeit, vagy verőlegényeit. Homofóbia: eleged van a gyapotföldből. Illiberalizmus: el akarod törölni a rabszolgaságot.) És mindez a bal-liberális szómágiával „szabadság” néven hívva. Ja, meg: „jogállamiság”.
Ja, hogy ezzel kihal a genderiségre alakított emberiség? Semmi gond, importálni kell új rabszolgákat a harmadik világokból.
Hogy ezek meg segélyen élnek, és eszükben sincs a multinacionális cégek bálványát imádni? „Emberek! Dolgozzatok többet és jobban, hogy eltartsuk őket! (Pláne ne vállaljatok gyereket.)”
És ha már ez se megy, akkor fel lehet pörgetni a gazdaságot egy jó kis háborúval.
Csakhogy az importáltak immunisak a nyugati civilizáció új vívmányára, a társadalmi pszichózisra. És ezzel egy párhuzamos társadalom jött létre, amiben az importálók létszáma csökken, az importáltaké meg rohamosan növekszik.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Vera helyett Fatima szüljön gyereket
Bezzegnyugat nagyvárosainak egyre több iskolájában már nemhogy 50, hanem 90% feletti a mohamedán migránsok száma. És bizony ők nem szivárványkodnak. Sőt, még „nem-váltó” műtétet se akarnak, és az LMBTQI(xyz) életformára se állnak át. Helyette gyerekeket vállalnak, nem is keveset.
„Ne szülj gyereket, mert akkor a nácik szülőgépe leszel” - mondják a liberális nők. Sebaj, a mohamedán Leila és Fatima megteszi helyettük, fejenként 6-8 gyerekkel járulva az iszlám céljához.
És ahol az iszlám a cél, ott minden csak eszköz.
A liberális lángelmék megoldása erre az, hogy a „férfiak is szülhetnek”, és aki ellenáll, az gonosz náci/homofób/gyűlölködő, börtönbe vele, és aztán munkát se kapjon többé - dögöljön meg az utcán, hajléktalanként, ahol nemhogy ételt, de TB hiányában orvosi ellátást se kapjon.
Ezt elég nehéz lenne másként definiálni, mint ami:
amiben az LMBTQI a gyilkos fegyver.
A liberális szómágia ezt úgy hívja: társadalmi fejlődés.
De kinek az érdeke ez? Ki finanszírozza?
Csak a jéghegy csúcsa a nemrég felszámolt USAID, ahogy a Soros féle szervezetek is.
Ha ezek mind megszűnnének, és többé közpénzt sem kapnának, az LMBTQI(xyz) lobbi akkor sem maradna pénz nélkül, mert e fentieknél sokkal nagyobb érdek is van mögöttük.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A kalifátus felemelkedése
Akinek szeme van, látja, hogy a bezzegnyugati mintaországok utcáin lassan több a migrációs mohamedán, mint az őslakos.
És már iszlám pártok is vannak náluk. Őrá pl. Brüsszelben lehet szavazni:
Viszont az iszlám civilizációt ennek ellenére sem szokás ismerni. Igen, civilizációt - mert az iszlám nem egy vallás a sok közül, hanem egy teljes civilizáció, vallási alapon.
Maga az iszlám szó azt jelenti: behódolni Allah akaratának. És az iszlám legfőbb, Mohamed által meghatározott célja az, hogy az egész világ mohamedán legyen.
A dzsihad sem azt jelenti, ami a köztudatban van. A szó jelentése: „Allah útján való járás”.
Ez minden mohamedánnak kötelessége, valamilyen formában. Életében legalább egyszer valami olyat kell tennie a világ iszlamizálásáért, amit nem szokott.
A leghülyébbek ezt az utcán szembejövők torkának elvágásával szokták tenni.
Az értelmesek olyan tevékenységek szervezésével és támogatásával, mint pl. új mecsetek építése, a közterekről a keresztény jelképek eltávolíttatása, több segély intézése a mohamedán családoknak stb.
A többiek pedig pénzt adnak egy iszlám szervezetnek.
De nem csak innen érkezik pénz az iszlám szervezeteknek.
A mohamedán vallásban nem létezik bűnbocsánat - legalábbis olyan nem, mint a kereszténységben.
Náluk az van, hogy vannak a rossz, és vannak a jó cselekedetek, amiket a végítélet napján Allah mérlegre tesz. Akinél a rossz van túlsúlyban, az gyehenna, akinél a jó, az paradicsom.
CSAKHOGY az iszlámban az is jótettnek számít, ha egy iszlám szervezetnek pénzt ad.
Hogy működik ez a gyakorlatban?
Lássunk egy példát. Dubai-ban a sejk a hajójára hozat néhány, mondjuk Lengyelországból érkezett prostituáltat, majd kihajózva a tengerre, önfeledten iszik és szexel velük egy héten át. (Ez gyakori arrafelé.)
Csakhogy ez Allah szemében sokszoros és nagy bűn. Hisz nem ihat alkoholt, és nem törhet házasságot, és nem élhet nemi életet házasságon kívül.
De semmi gond. Amikor visszatért, átutal egy nagy összeget egy, a világ iszlamizálására törekvő szervezetnek - és ezzel kiegyenlítette azt a bizonyos mérleget.
Hogy ez 1 millió vagy 10 millió dollár, az a vagyoni helyzetétől függ.
Összességében évente több ezer ilyen hajókázást végeznek a sejkek, emírek és hasonlók.
Ez felfoghatatlanul hatalmas összeg az iszlám szervezetek bankszámláján.
És nem csak hajókázók vannak, otthon a palotában is el lehet követni valamit, amit megint adománnyal lehet kiváltani.
És nemcsak a sejkek, emírek meg kalifák, hanem minden mohamedán, még a kecskepásztor is. Folyamatosan, egész életükben.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- A testvériség hatalma
Az egyik legnagyobb ilyen szervezet a Muszlim Testvériség.
Őket a Szaúd-Arábiai koronaherceg és családja (meg népe) mellet az Egyesült Arab Emirátuson át a fél Közel-Kelet folyamatosan pénzeli. (Dzsihad, bűnbocsánat, stb. okán.) Ez évente emberi ésszel már fel sem fogható vagyon.
Ők pedig működtetnek iszlám egyetemet, támogatnak terrorista szervezeteket - és persze a világ meghódítását szolgáló tevékenységeket.
És bármilyen furcsa: a világ, de legalábbis Európa meghódítására a legtökéletesebb megoldás az LMBTQI(xyz) szervezetek támogatása.
Ugyanis az iszlám által uralt országok zöme nem háborúval lett a mohamedánoké, hanem úgy, hogy beköltöztek, mit csendes és békés kisebbség. Aztán elszaporodtak, majd átvették az uralmat, és megöltek mindenkit, aki ellenállt. Évezredes gyakorlatuk van ebben, jól dokumentált módszerekkel, amiket ismernek és követnek. Mellesleg ezért nem vásárolnak fel gyárakat, földeket stb. Amikor átveszik az uralmat, a kalifa (vagy emír) mindezeket azonnal elveszi erővel.
És akinek nem tetszik valami, annak rögtön elgurul a feje.
Miután átvették a hatalmat Európában, nem fog nehezükre esni kiirtani a helyiek maradékait, mert ezt a deviáns, és önnön aberrációjával hivalkodó népséget zsigerből gyűlölik. (Nemrég a tálibok is megmutatták, hogy kell ezt, amikor az amerikaiak kivonultak Afganisztánból.)
Viszont a benépesítés akkor igazán hatékony, ha közben a leuralni akart nép létszáma csökken. És ha radikális mélyrepülésben csökken, akkor lehet a leghamarabb a benépesüléssel átvenni az uralmat.
És kell-e ehhez jobb, kényelmesebb és hatékonyabb megoldás, mint háttérből milliárdokkal támogatni a nemzetközi lmbt-lobbit?
Feltűnt már valakinek, hogy pl. G. Soros szervezetei jóval több pénzt költenek évente migráns importra és LMBTQI(xyz) támogatásra, mint amennyi bevétele van? G. Soros annyit költ ilyesmire, hogy a teljes vagyonának 10 évente el kellene fogynia - de nem ez történik, hanem pont ellenkezőleg. A fentiek ismeretében vajon költői-e a kérdés, hogy honnan van a pénz?
És ez csak egy hálózat a sokból.
Ahogy a Muszlim Testvériség is csak egy a sokból.
És itt a válasz arra, hogy a „szivárványos életformát” választott bal-liberálisok miért gyűlölik Izrael államot, miért rajonganak a mohamedán palesztinokért, és miért tapsolnak annyira a mohamedánok importálásáért.
Meg arra is, hogy miért gyűlölik azokat, aki nem támogatják az iszlámot, vagy a mohamedánok millióinak „migrációját”.
Mert az őket hülyítő szervezeteknek ez az érdeke - és az érdek mindig azé, aki megfizeti.
Az iszlám szervezetek pedig kényelmesen hátra dőlve nézik, ahogy a pénzükért cserébe Európa lakossága felszámolja és kipusztítja önmagát.
Lenin után szabadon, az LMBTQI(xyz) hívei és támogatói az iszlám hasznos idiótái.
És ezzel nemcsak részletes és minden e témakörrel kapcsolatos dolgokra kiterjedő elemzésük végéhez értünk, hanem visszatértünk az elején bemutatott, Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes „a Pázmány nevében keresztényellenes” publikációjának valódi mibenlétéhez is.
Ők is remekül szolgálták ezzel az eljövendő európai kalifátust - még akkor is, ha nem ennek tudatában tették.
Persze, tudjuk: aki mindezeknek ellenáll, az náci, homofób és iszlamofób (EU), meg gyűlöletkeltő (DK), hiszen ostoba, pincében nevelt gomba (MZP), agyhalott(MP) meg értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglény (Azahriah).
Mert nem tudjuk felfogni, hogy a szerelem az szerelem, és minden más teljesen lényegtelen. Ja, és persze a rákosista jelmondat: „Szabadság, elvtársak! Szabadság!”
Az önsorsrontó elmebaj szabadsága, a „jóemberség” imitációjával, melyben jövő nem létezik, csak a jelen szexuális élvezetei.
ezt az oldalt, itt is megteheti:
- Konklúzió helyett
És végül, mindezek ismeretében adjunk választ az alcímre is: „Álmodnak-e az ideológusok afgán kecskékkel?”
A sci-fi író Philip. K. Dick talán legismertebb műve az „Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?” című.
Ebben azt boncolgatja, hogy a látszólag embernek tűnő és emberként viselkedő robotok ettől valódi emberek-e, vagy ez csupán látszólagosság?
Vajon a természetellenes életmódokért rajongó gender-ideológusok és támogatóik szerint: ha valami embernek tűnik, az akkor is ember, ha amúgy nélkülöz minden emberséget? Vajon nekik is elég a látszat - és onnantól már az emberalatti elállatiasodás is emberi? S mit több, miért tűnik úgy, hogy nekik pont ez az, ami emberi?
Ha a természetellenesség hívei álmodnak afgán kecskékkel, akkor vajon álmaikban ők maguk is kecskék, ...
... azok közül, akiket a hegyek közt unatkozó afgán a magáévá tesz? Vagy csak szeretnének azzá válni, mert irigylik a megerőszakolt kecskét?
... boldog mekegéssel, elégedetten gyalogolnak (az iszlám kóser,) a halal vágóhídja felé?
... közben elégedettek azzal, hogy sikerült ostoba állatként létezniük?
... büszkék rá, hogy bárki lehet kecske, aki annak identifikálja magát?
... boldog mekegéssel, elégedetten gyalogolnak (az iszlám kóser,) a halal vágóhídja felé?
... közben elégedettek azzal, hogy sikerült ostoba állatként létezniük?
... büszkék rá, hogy bárki lehet kecske, aki annak identifikálja magát?
Vajon büszkék-e arra, hogy a rájuk haszonállatként tekintő mohamedánok a kietlen sziklákról a szakadékba terelgetik őket?
Vettek már lábtörlőt, amin naponta 5-ször a földhöz verhetik magukat Mekka felé, vagy lustán megvárják, amíg új gazdáik ledobálják őket egy emeletes ház tetejéről?
Insallah, mondaná erre a művelt francia. Mek-mek-mek, mondaná erre álmában a büszke liberális, miközben szivárványos zászló alatt, egy méhlegelő közepén rágja a gazt.
(by L.W.L.)
2025.07.12.
2025.07.12.
A témához hasonló, előző bejegyzések:
- 2022.05.06. Értelmes-e a bal-liberális értelmiség? (1. rész)
Avagy: hétköznapi tények a pszichózisok mögött. (megnyitom)

Avagy: hétköznapi tények a pszichózisok mögött. (megnyitom)
