vitathatatlan.blogspot.hu
Főoldal (nyitólap) | Tartalomjegyzék
(x)

2021. május 22., szombat

A rablógyilkosok köz(ellenes)társasága (4/1)


Avagy: hiánypótlás az öncenzúrával finomkodó dokumentumfilmhez - ami a 133 napról szóló filmből (sajnos) kimaradt

Lelkesen vártam a 2021.03.21.-én bemutatásra került „A Halál Népbiztosa” c. filmet. 55 perc múlva nemcsak a film, de a lelkesedésem is véget ért, és szertefoszlottak a reményeim arról, hogy végre a rideg és kőkemény valóságot látjuk majd eltartott kisujjú finomkodás helyett.
Persze értem én, hogy a „kedves baloldal” számára nagyon fájdalmas lett volna, ha szembesülni kénytelenek nagy példaképeik gerinctelen, aljas, rablógyilkos gazember mivoltával – pláne hogy ők 102 év alatt mit sem változtak.

Nem azt mondom, hogy a film nem volt jó – mert sok olyan dologról is szó volt benne, amiről nagyon kevesen tudnak, és jól bemutatta azt is, hogy kerültek hatalomra Kun Béláék. A Lenines rész pláne jó és hasznos volt, de a téma megérdemelt volna rendes filmhosszúságot, és akkor lett volna idő bemutatni mindazokat, amik szégyenlősen egy mondattal le lettek tudva.
S mi több, be lehetett volna mutatni azokat a történelmi tényeket is, amikről még mindig nem szokás beszélni, pedig kellene.

Hiánypótlásként tehát felsorolok néhány tényt, és a film készítőivel ellentétben

nem érdekel a kedves baloldali elvtársak érzékenysége.

Nem lesz rövid, viszont olyan tényeket fogok felsorolni, amikről (szinte) soha, senki nem beszél, így ezek a köztudat számára sajnos ismeretlenek – pedig meghökkentően sok a hasonlóság 1919 és napjaink baloldali politikusainak retorikája és valódi céljai, módszerük, jellemük és támogatóik között. Túl sok ahhoz, hogy ne vegyük észre, mert akkor egy nap arra fogunk rádöbbenni, hogy a múlt megismétlődött – mint oly sokszor a történelem során.

Kezdem talán ott, hogy a Tanácsköztársaság alatt nem, nem csak a burzsoázia került kivégzőosztag elé, nem, nem csak a „burzsujok” lettek kirabolva, hanem gyakorlatilag mindenki.
Vagy talán a napszámos, az intéző vagy a gyári munkás a „népnyúzó burzsujok” közé tartozott? Esetleg az apja meggyilkolásától kiborult 16 éves gyerek Szamuelynek intézett egyetlen mondata tényleg oly veszélyes volt a kommunizmusra, hogy rögvest fel kellett akasztani? Vagy az orvostanhallgató is akkora burzsuj volt, hogy megérdemelte, hogy a másnapi vizsgájára készülés bűne miatt az elvtársak agyondöfködték a bajonettjükkel? És a budapesti nyugdíjas, akit azért lőttek agyon, mert kiöltözve ment sétálni? És mindazok, akiket csak úgy véletlenszerűen választottak ki kivégzésre, akiknek semmijük se volt, de mégis kivégezték őket, csupán azért, mert ők voltak rögvest lefogható közelségben a gyilkolásra vágyó, felfegyverzett elvtársaknak?

Sajnos erről az időszakról az emberek – jobb és baloldalon egyaránt – nagyon keveset tudnak. És még kevesebbet az előzményekről és az utána történtekről.

Sokan az 1919. március 21. – 1919. augusztus 1. közötti időszakot az 1918-as „őszirózsás forradalom”-nak hívott eseményekkel, mások Rákosi Mátyás a II. Világháború utáni rémuralmával keverik össze.
Bár ez a 133 nap mindkettő jellegzetességeit magában hordozta, mégis teljesen más volt. Benne volt egy 1956-hoz hasonló, vérbe fojtott forradalom is, melynek nemhogy a hőseire, de eseményeire sem emlékszik senki.
Pedig kellene, hisz eme rövid időszak a kommunizmus minden jellegzetességét magában hordozza.
Persze az emlékezést nehezíti, hogy itt is „ellenforradalmár”-nak lett titulálva a magukat szocialistának mondó szociopaták rémuralma ellen fellázadt nép, és az eseményeket itt is teljesen áthazudták. Először Rákosiék, majd Kádárék, majd megint Kádárék, aztán a megrögzött szocialistákból nagy demokratának öltözött MSZP-SZDSZ társaság Sztálin propagandistáival azonos hitelességű bértollnokai.

1956 eseményeivel ellentétben 1919 emléke úgy maradt, ahogy az elvtársak a rendszerváltás után elhazudták. A 70 évvel később alkotott álságos mesében ezen időszak egyetlen hibája az volt, hogy kivégezték és kifosztották a burzsujokat.

Napjaink bal-liberálisaitól ugyanazokat a kommunikációs trükköket látjuk, mint 102 évvel ezelőtti elvtársaiknál. Csupán a kulcsszavak lettek mások, de a hazudozás, az ígéretdömping, a megtévesztés és uszítás, s mi több: a narratívák is kísértetiesen ugyanazok. S mi több: a célok is ugyanazok.
De mivel az átlagember nem tudja, mit, hogyan és miért tettek 102 éve, ezek a trükkök újfent bevethetők lettek.


A múlt eseményeinek megismerése
segít a jelenben való eligazodáson,
ami elengedhetetlen ahhoz,
hogy a jövőt jó irányba alakítsuk...

De ha a múltat elhazudják,
a jelenben senki nem ismeri fel a régi trükköket,
így azokat újra be lehet vetni. Újra és újra, és megint.

Bár Rákosi Mátyásról és az ő kedvenc ÁVÓ-járól nagyjából mindenki tud, ám mindaz, amit ők műveltek nem volt újdonság Magyarországon: ezek csak visszahozták a baloldal által imádott „dicsőséges 133 nap” szellemiségét.

De kezdjük az elején – lássuk mily dicső tettek százai jellemezték a Tanácsköztársaságot, mire emlékeznek büszkén a mai elvtársak, kik azok, akiknek eltávolított szobraiért visítottak, és kiknek vágynak szobrot emelni most is.

Lássuk hát a 133 napig tartó terrorizmust, a politikára parazitaként tapadt haramiák tombolását.

„az ... áldozatokat haláltusájuk
közepette mindig kirabolták,
...
sőt azoknak vergődő testéről
lehúzták a cipőket és a ruháikat is,
s ezeket maguk között testvériesen felosztották. ...”

(Dr. Stocker Antal kúriai bíró,1921)

Mivel ahogy - a baloldal nagy példaképe - Sztálin mondta: „Egy ember halála tragédia. Milliók halála statisztika.”, számok és statisztikák helyett nevekkel és dátumokkal fogok felsorolni néhány esetet. Témakör szerint, és jobbára csak az első 3 hónapból – bár a későbbi hónapok sem voltak különbek. Sőt...
Aki napról napra, időrendben szeretné végigjárni a 133 nap eseményeit, annak javaslom Gerencsér Miklós: Vörös Könyv 1919 c. könyvét.

Mindezek tények, és aki azt gondolná, hogy csupán „egyedi, elszigetelt esetek” lettek volna, jelzem, hogy 133 nap alatt több mint 700 (azaz: hétszáz) ártatlan embert öltek meg, ami naponta legalább 5 ember. Mivel nem dokumentáltak mindent, valószínűleg jóval több áldozat volt, de a balos elemzők szerint ennyi sem volt, „csak” 600.
Gondolom mivel ez már csupán 4,5 naponta, szerintük elfogadható. Vajon ha mától a baloldali (ál)értelmiségből lőnénk le ennyit naponta, akkor is csak legyintenének, hogy ez nem nagy dolog?


Az első tévhit:


A köztudatban az él, hogy „az embereket ’csak’ a Lenin-fiúk gyilkolták”. Pedig nem. Ott volt a „Vörös Őrség” nevű, a Vörös Hadseregnek kiegészítő részét képező rendvédelmi(?!) szerv is, ami egy 1919. március 26-ai rendelet alapján jött létre. A csendőrség, rendőrség, határőrség és pénzügyőrség szerepét vette át. Országos főparancsnoka volt Landler Ernő, Chlepkó Ede mellett az akkor még ifjú Rákosi Mátyás(!) is.

A vörösőrök kiemelten jó fizetést kaptak, mellé kiutalt lakást és mindent, amit a szociális juttatásokból adható volt. Ami akkoriban azt jelentette, hogy sokkal jobban éltek, mint az átlag, nem voltak rákényszerülve azokra a rablásokra és kifosztásokra, amit mégis gyakran elkövettek.

1919. május 22, csütörtök.

Csákány Sándor 15 éves szegény kamasz fiú hullott szárazgallyat szedett a budai Hűvösvölgy erdejében, hogy anyja főzni tudjon. Major István vörösőr szintén főzni akart, de nem volt kedve gyűjtögetni, és el akarta venni tőle a kis rőzsekévét. A fiú nem adta oda, inkább futásnak eredt vele. A vörösőr agyonlőtte, és elvitte a rőzsét.


1919. június 24, kedd.

Budapesten a fehér zsebkendőjét lobogtató dr. Berend Miklós gyermekorvost a Mária Valéria-utcán Lőbl Mór, Steiger János, Rosen Antal és Alexandrovszky Leó vörösőrök lelőtték.
Aztán Schön Béla vörösőr a haláltusában rángatózó orvosba közvetlen közelről még hármat lőtt.
A holttest zsebeit módszeresen kiforgatták, zsebóráját (és annak láncát), ezüstgombos sétabotját és pénztárcáját (a benne lévő pénzzel) elrabolták, majd a Dunába dobták. De előtte Lőbl Mór elvtárs még lehúzta az áldozat cipőit is, amit másnap egy cimborájával elcserélt egy pár bakancsra.

„Este volt, sötétedett. (...) Egy férfi fehér zsebkendőt lobogtatva ellenforradalmi jelszavakat kiabált. A mieink lelőtték. Láttam elvágódni a kövön.” (Részlet Szamuelyné Szilágyi Jolán visszaemlékezéseiből)

Más források szerint, amikor a vöröskatonák lelőtték, csak kifújta az orrát – az elvtárs pedig megrémült, hogy a fehér színű zsebkendővel jelzést akar adni a fehér ellenforradalmároknak.


Budán Réti Lesku Lajos huszonnégy éves laktanyaparancsnok, Róth Armin negyvenéves laktanyaparancsnok-helyettes és Herbst József vörösőrségi kerületi előadó sötétedés után ellenforradalmárok után kutatva járták körzetüket.
A Márvány utca 40-ben vitába bonyolódtak idős Kiss Róza segédházfelügyelővel, akit minden komolyabb ok nélkül agyonlőttek. Kegyetlenségüket szóvá tette az egyik lakó, Reisz Ferenc. Neki a combjába lőttek, majd eltávoztak.


Kecel község egész külterületét és tanyavilágát átfésülték a vörösök, ellenforradalmárok után kutatva.
Így jutottak el a Szarkásszőlő nevezetű dűlőbe is. Az egyik pincében találták Lajkó M. András 39 éves és Halász József 32 éves földműveseket.
Anélkül, hogy bármit kérdeztek volna tőlük, Kelemen István elvtárs belelőtt a két pincézőbe, majd puskatussal agyonverte őket.


1919. június 25, szerda.

A Gellért Szálló előtt Hyadacs Péterné tizennyolc éves fiatalasszonyt hasba lőtték. Csak úgy. Egyetlen bűne az volt, hogy kiment az utcára.


19-20 óra között, (még teljes világosban) Taubinger Géza nyugalmazott pénzügyi igazgató napi egészségügyi sétájára indult a Duna-part felé. Elegáns külseje elegendő volt arra, hogy magára vonja az arra járőröző vörös karhatalmisták figyelmét.
Hozzá lépett Kovács István vörösőr és gorombán hátba verte:
- Hé, vissza, ne korzózzon erre, mintha még mindig az urak világa lenne!
Ugyanitt cirkált Balogh Mihály politikai nyomozó, aki ismerte Kovács István vörösőrt. Felettesi eréllyel rákiáltott Kovácsra:
- Rögtön lője agyon azt a büdös burzsujt, a pofája se áll jól!
Kovács István szó nélkül lelőtte Taubinger Gézát, aki a járókelők szeme láttára holtan vágódott a kövezetre.
Miután a vörösök eltávoztak, mentőért telefonáltak a szemtanúk. A mentőnapló szűkszavú esetleírása:
„Egy projectalt találtam. Bemeneti nyílás bal lapocka csúcsán, kimeneti nyílás a bal II. bordaközben. Holtan találtam. A hulla zsebei kifordítva, üresek!”

A frissen legyilkoltak kirablása mindennapos volt az elvtársaknál – de erről majd később.

A fenti esetek is a napi rutin részei voltak, e két napon több gyilkosság is volt, pont úgy, mint a 133 nap mindegyikén.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nemcsak járókelők, valamint boldog és boldogtalan lett „ad hoc” agyonlőve, hanem esetenként az elvtársak az általuk kiadott parancsot teljesítő elvtárssal is végeztek.

1919. március 24, hétfő.

Pescha Oszkár 21 éves volt tengerész, járőrparancsnokként teljesített szolgálatot embereivel Érd és Nagytétény között, amikor Budapest irányából egy autó robogott feléjük.
A parancsnak megfelelően igazoltatni akarták, de a ponyvatetejű tehergépkocsi nem állt meg. Pescha Oszkár elvtárs a mellettük tovarobogó járműre lőtt és két embert megsebesített. Erre azonnal leállt a teherautó. Kiderült, hogy az utasok a budafoki munkástanács tagjai: Esztráb János festő, Pollacsek Gyula szobrász, Beck Ferenc kőműves, Krausz János szobafestő, ifj. Belicher Pál lakatos, Stréhn Károly főhadnagy, valamint a forradalmi törvényszék tagjai: Andra János és Keck Ferenc.

A főelvtársak azonnal letartóztatták és magukkal hurcolták a csak az ő parancsukat teljesítő Pescha Oszkár elvtársat Budafokra.
A községházára érve rögvest átalakultak rögtönítélő bírósággá és golyó általi halálra ítélték, majd megkötözték, s az udvaron a fal tövébe ültették.

Mivel már sötét volt, parázsló szivart dugtak a szájába, hogy célzáskor jobban lássák.

Andra János vezényelte a sortüzet, amelyet Klie Antal fémöntő, Zsíros Gyula fehérnemű-tisztító, Foltin Pál segédmunkás, Glasz Ágoston rendőr, a budafoki vörösőrség tagjai adtak le.
De négyen sem tudták pontosan eltalálni, mire Foltin Pál közelről, revolverrel a vergődő fiatalember szívébe lőtt.

„...igaza volt Leninnek, amikor naponta figyelmünkbe ajánlotta nekünk, tanítványainak, Liebknecht Vilmos mondását, hogy a taktikámat ha kell, minden 24 órában huszonnégyszer megváltoztatom...” – Írta Kun Béla a Népszavában, 3 nappal később. Talán Pescha Oszkárra gondolt közben és arra, hogy a jó kommunista taktikája időnként a sajátjaik kivégzése.

Persze egymást ritkábban ölték, mint a „népellenséget”. Egy példa a vöröskatonák hősies küzdelméről:

1919. május 4, vasárnap.

Pihenőt tartottak Jászkarajenőn a Jászságon keresztül vonuló vörös katonák. Dobák Imre 29 éves földműves, közlegény a községháza előtt üldögélt az árokparton. 10 és 11 óra között arra vezetett az útja a 41 éves Kosa József helybeli plébánosnak és káplánjának, a 30 éves Hornyik Károly segédlelkésznek.

A közeledő papok láttán Dobák Imre fölállt, fogta a karabélyát és se szó, se beszéd, agyonlőtte a mit sem sejtő Kosa József plébánost. Hornyik Károly káplán fennhangon imádkozni kezdett, mire Dobák őt is lelőtte. Holtan rogyott a segédlelkész a szintén halott plébánosra. A gyilkos pedig nyugodt léptekkel odébb állt a vállára vetett karabéllyal.

Amikor tettéért kérdőre vonta Verő Henrik, a dandár parancsnoka, indokként csak annyit mondott, hogy gyűlöli a papokat. Ha rajta múlna, valamennyit kiirtaná. Magyarázatát elfogadták, büntetést nem szabtak ki.

Az általuk legyilkolt, fegyvertelen, és ellenük semmit sem tett emberek közül a papokat mindig külön élvezettel gyilkolták. De ha nem volt kéznél pap, jó volt a káplán is. Íme egy példa:

1919. június 25, szerda.

Szentendrén előző nap megkongatták a római katolikus templom harangját a budapesti ellenforradalom hírére.

Lázításnak minősítve a cselekményt, mindenáron büntetni akart a szentendrei és a pomázi direktórium. Úgy vélték, a bűnös nem lehet más, mint dr. Kucsera Ferenc káplán.
Elhatározták a letartóztatását.

Este fél tízkor vette őrizetbe erős fedezettel Chudy Ferenc, Szentendre városparancsnoka, 22 éves pincér. Ő vallatta a káplánt, aki a hosszadalmas és makacs kérdezősködésre állhatatosan ismételte, hogy nincs mit bevallania. A pincérből lett városparancsnok önhatalmúlag, a vallatásnál jelenlévő direktóriumi tagok helyeslésével úgy döntött, hogy ki kell végezni a 'megátalkodottan tagadó' papot.

Hárman kísérték dr. Kucsera Ferencet a Duna-partra: Darázs István 28 éves géplakatos, Chudy helyettese, Marinovits Miklós 24 éves szabósegéd, Dudás János 20 éves vasesztergályos, vörösőrök.

Áldozatukat a víz mellett arccal Leányfalu felé állították, s hátulról lőttek rá. A káplán hanyatt vágódott, de tagjai még mozogtak. A három kivégző legfiatalabbja, a húszéves Dudás János lépett hozzá.
- Megadom a büdösnek a kegyelemdöfést! - Mondta és a káplán fejébe lőtt.

Chudy Ferenc városparancsnok utasítására reggelig a kivégzés helyszínén kellett hagyni dr. Kucsera Ferenc tetemét, s akkor is csak a temetőárokban hantolhatták el.

Sajnos álhírek 102 éve is terjedtek. És ez sokszor szörnyű következményekkel jár.

1919. május 6, kedd.

Előző nap (hétfőn) Devecserben az terjedt el, hogy a Tanácsköztársaság végre megbukott. Ennek örömére lefegyverezték a vörös őröket, a helyi munkástanács tagjait pedig a járásbírósági fogházba zárták.
Egyik elvtársat sem bántalmazták.

Kedden reggel a férfilakosság fegyverbíró része, néhányan puskával, legnagyobb részt azonban vasvillával és doronggal felszerelve, a vasútvonal közelében foglalt állást az ajkai bányászok részéről várt támadás kivédése végett.

De nem ők jöttek. A környék vörös őreiből álló csapat élén Szamuely László érkezett. Nem, nem Szamuely Tibor, mert neki épp máshol volt dolga a Lenin-fiúkkal, hanem a testvéröccse, László. (Róla majd később)

Kezdetnek géppuskatüzet zúdítottak a devecseriekre, csak úgy köszönésként, majd bevonultak a községbe.

Mikor elérték a járásbíróság épületét, látták, hogy a 20 esztendős Bónyi Gyula áll őrt a járásbírósági épület kapujában. Mellesleg pont úgy, ahogy az összes többi járásbíróság előtt.

És itt jöjjön Markos János vörösőr vallomása a történtekről. Az elvtárs ezt a bíróságon jóval később, az úgynevezett „fehér terror” idején vallotta a bírósági tárgyaláson:
„Én, jóllehet parancsom nem volt rá, Kovács József és Révay Antal társaimmal több gyalogsági katona kíséretében a járásbírósági épület felé mentem, megpillantottam az ott tartózkodó Bőnyi Gyula devecseri lakost, aki azonban a nála levő fegyvert közeledésünkkor nem használta.
Ennek dacára Kovács barátommal feltettem magamban, hogy Bőnyi Gyulát lelőjük. Először én lőttem rá, mire ő összeesett. Erre Kovács is lőtt rá.
Mivel Bőnyi arcra esvén, még nem halt meg, én a puskatussal kétszer hátba vágtam.
Bőnyit megfordítottuk, és a szájára hugyoztam. Bőnyi ekkor sem volt még halott.
Ekkor azt indítványoztam Kovács társamnak, hogy szúrjuk ki Bőnyi szemeit. Én Bőnyi jobb szemét, Kovács pedig a balt szúrta ki oldalfegyverrel.
Az áldozat zsebeit átvizsgáltuk s miután meggyőződtünk, hogy abban különösebb értéktárgy nincs, és hogy Bőnyi most már halott, ott hagytuk őt az utcán heverve és tovább mentünk.”


A valósághoz hozzátartozik még az is, hogy ezután az áldozatuk körül tolongó elvtársak még közvetlen közelről a vonagló testbe lövöldöztek, csak úgy unaloműzés gyanánt.


Hosszan lehetne még sorolni a Vörös Őrség tetteit. De belőlük legyen itt elég, helyette ugorjunk egyet az időben.

2012. március. 29, csütörtök

Elbontották a Kossuth téren álló Károlyi Mihály-szobrot. (Károlyi nemcsak lelkes csodálója és hű szolgája volt a szovjet kormánynak, hanem a trianoni döntéshez vezető úton egymagában kártékonyabb volt, mint 1919 összes kommunistája együtt.)

Az MSZP aktivistái hetekig élő láncban ácsorogtak a szobor előtt, nehogy lebontsák.
És hogy hívták magukat?
VÖRÖS ŐRSÉG

Erről a híradó egyperces videója itt: https://hirtv.hu/video/52149

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője pedig arról beszélt: a szobor elszállítását fizikailag nem tudják megakadályozni, ugyanakkor jelenlétükkel azt demonstrálják, hogy a köztársaság eszméjét "se hat ökörrel, se lánctalpas tankokkal nem tudják innen elvonni".
Ó igen, a Vörös Őrség, a bárkit bármikor agyonlövő, haláltusájában vonagló áldozatát levizelő majd kirabló elvtársak még mindig fennkölt és követendő példa a baloldalon.
Számukra minél pszichopatább egy rablógyilkos, annál nagyobb dicsőséget érdemel minden szocialista köztársaságban, örökkön örökké.


Az MSZP 2012-es vörös őrséges tüntetésének van néhány történelmi bája is:

- Károlyiról (a mai baloldal által rajongott) nyugati sajtó egyhangúan azt írta, hogy vele sikerült a leghülyébbet tenni az ország élére.

Vajon mennyi esze van annak, aki a leghülyébbért rajong?


- Károlyi nemcsak politikai báb volt, de a hozzá köthető teszetosza politika miatt Benes Csehszlovák (1918. október 28. – 1939. március 15.) katonái az (ideiglenesen) megállapított határra fittyet hányva ellenállás nélkül jöttek lefelé a magyar településekre, Károlyi ugyanis kifejezetten megtiltotta a fegyveres ellenállást.
Így aztán 1919. május 5-én már Miskolcon jártak, ahol Krisko Bohus Csehszlovák kormánybiztos kijelentette, hogy már ez is az övék, s mi több: a város hivatalos nyelve a tót, és mindenkinek meg kell tanulnia tótul. (1919. május 20-án - tehát Károlyi lemondása után - a Stromfeld Aurél vezette hadsereg kergette ki őket Miskolcról, majd a többi területről is.)

Milyen ember az, aki olyan vezetőt dicsőít, aki azt is tétlenül nézte volna végig, ha Benesék önkényesen egészen Röszkéig tolják a Csehszlovák határt? (Dél-Magyarország francia és szerb megszállását és az Alföldön mélyen benyomult románokat ne is említsük...)


- A Magyar Szovjet-köztársaság (ami jóval később lett Tanácsköztársaság néven ismert) egy ravasz politikai puccsal került hatalomra. Károlyi miközben az új szocialista kormány kinevezésére várt, kedvencei, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) a tudta nélkül megegyezett a Kommunisták Magyarországi Pártjával (KMP).
Pontosabban e kettő nevében Landler Jenő Kun Bélával.
A két párt 1919. március 21-én Magyarországi Szocialista Párt (MSZP) néven egyesült. (Később módosították a nevüket a Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjára.)
Első dolguk volt kikiáltani a Tanácsköztársaságot, és ezzel a proletárdiktatúrát, élén velük, akik így nevezték el magukat:
„a magyar sovjetköztársaság forradalmi kormányzótanácsa”.
Miután Károlyival (mint legális államfő) önmaguk legalizálásához aláíratták ezt, Károlyit lemondatták – aki június 4-én külföldre költözött.
Tehát 2012-ben az MSZP annak a szobrát és emlékét őrizte,
akit az általuk istenített 1919-es MSZP elkergetett.

A baloldalon az ilyesmi mindennapos. A valóság és a történelmi tények lényegtelenek, mindig mindent az aktuálpolitikai érdeknek megfelelően hazudnak.


A második tévhit:


„A Lenin-fiúk volt az egyetlen terrorszervezet.” A helyzet az, hogy nem. Ott volt még pl. a Kalocsa környékén vérengző Petzkay-féle zászlóalj.

1919. június 23, hétfő.

Miközben Szamuely Tibor Hartán és Dunapatajon végeztette ki elítéltjeit, Kiskőrösön Braun Mór elnökletével működött a vészbíróság. A 23 éves Braun Mór mellett Gábor Károly, Lévai Oszkár és Mikula György vett részt a statáriális ítélkezésben.

Hét embert ítéltek halálra minden vizsgálat nélkül, az azonnali végrehajtást Spang Józseffel kezdték.
Miután félholtra verték, úgy akasztották fel, hogy közben az egyik elvtárs a nyakába ült, hogy minél feszesebbre szoruljon a hurok.

Petzkay János zászlóaljparancsnok felesége, Telek Ilona Márta orvosnő eközben végig fogta a haldokló csuklóját, hogy megállapítsa, meddig pulzál a verőér. Amikor tapasztalta, hogy Spang Józsefben igen szívós az életerő, csodálkozásának adott kifejezést és úgy döntött, hogy huzamosabb ideig függeni kell hagyni az elítéltet.


1919. június 24, kedd.

A Solt és Kiskőrös között lévő Akasztó községet lerohanta a Petzkay-féle terrorzászlóalj egy különítménye Fuchs Gyula századparancsnok vezetésével.

Noha Akasztón semmi különösebb ellenforradalmi cselekmény nem történt, itt is példát akartak statuálni megfélemlítési céllal.

Fuchs Gyula a vésztörvényszék elnökének nyilvánította magát, vádbiztosként Braun Gyula huszonhárom éves betűszedő, a terrorzászlóalj politikai biztosa szerepelt.
Szavazóbíráknak Zombori Endrét, Huber Istvánt, Niemetz Gyulát, a büntetőszázad terroristáit tették meg.

Mondvacsinált vád alapján halálra ítélték Melvik Antal 47 éves földművest és rögtön agyonlőtték.


1919. június 26, csütörtök.

Akasztó községet továbbra is rettegésben tartotta a Petzkay-féle terrorzászlóaljhoz tartozó század, amelynek Fuchs Gyula volt a parancsnoka, egyúttal a vésztörvényszék elnöke.

Ugyanaz az összetételű rögtönítélő bíróság - Braun Andor vádbiztos, Zombori Endre, Hubert István, Niemetz Gyula terrorista szavazóbírák -, akik 24-én halálra ítélték és agyonlövették Melvik Antal földművest, ezen a napon hat akasztói parasztember fejére mondtak halált. A kivégzési ceremónia előkészületei után azonban kegyelmet hirdettek.

Hetediknek Dobos László miklóspusztai gazdatisztet vádolták ellenforradalmisággal. Semmilyen konkrét cselekményt nem tudtak felhozni ellene, csupán feltételezték a fehérekkel való együttműködés alapos gyanúját. Amikor Dobos László utalni merészelt az eljárás képtelenségére, Zombori Endre neki ugrott és megpofozta. Ezután kötél általi halálra ítélték.

Azzal az indoklással, hogy tiszteletlenül viselkedett bírái előtt, önkezűleg kellett nyakára tennie a hurkot. Hóhérai voltak Gál József, Geszler Mihály és egy Barna nevezetű terrorista.


Érsekcsanád községet előző nap megszállta a Petzkay-terrorzászlóalj egy százada, mert arról értesültek, hogy Érsekcsanádon is ellenforradalmi zendülésre készülnek.

A század parancsnoka a huszonöt éves Nagy Kálmán volt. Lovaglópálcával a kezében kutatott ellenforradalmárok után, de a zendülésre való készülődés legkisebb nyomával sem találkoztak. Nagy Kálmánnak mégis szüksége volt bűnösökre, mert elhatározta, mindenképpen ítélkezni fog.

Tények hiányában a politikai érzelmeket nyilvánította főbenjáró bűncselekménynek.

Ennek alapján ítélte kötél általi halálra Dancsa Áron földművest és Szuprics György huszonegy éves földbirtokost. A végrehajtást Valkó József és Végh Miklós huszonkét éves terroristára bízta, de maga is jelen volt az akasztásnál, amelyre egy eperfát jelölt ki Érsekcsanád közepén.

Mindkét áldozat bátran viselkedett.

Dancsa Áron alatt leszakadt a kötél. Hivatkozva az ilyen esetben érvényes ősi jogra, (mely szerint a sikertelen kivégzés esetén az elítéltet szabadon kell engedni) kitépte magát hóhérai kezéből. Újra megragadták, s védtelen helyzetében addig verte arcát Nagy Kálmán a lovaglópálcával, amíg el nem borította a vér. Miután kínzója kellően kidühöngte magát, felakasztották.

A fiatal Szuprics György látva Dancsa Áron férfias viselkedését, ártatlansága tudatában nemes önérzettel fogadta a halált.


A Fabik-csoport (avagy: Fabik-féle terrorkülönítmény) sem tétlenkedett. Csak egy példa:

1919. június 22, vasárnap.

A Székesfehérváron állomásozó Fabik-féle terrorkülönítmény egy rohamcsoportja Pákozdra sietett, hogy kikényszerítse a diktatúra iránti engedelmességet, mert a helyiek tiltakoztak a szarvasmarhák elkobzása miatt. A rohamcsoport tagjai csőre töltött puskákkal cirkáltak az utcákon.

Barna Imre 22 éves parasztlegény Szili Anna hajadonnal beszélgetett udvarlóként a lányék kapujában. Eszenyi Imre és Frimmer Gyula terroristák kérdőre vonták, hogy mit keres az utcán. Barna Imre a lány előtti tekintélytartás szándékával önérzetesen felelt a kérdésre.

Az elvtársak sértőnek találták a választ és szó nélkül, közvetlen közelről lelőtték az udvarló legényt.


Persze nem mindig kellett odautazó terrorcsapat a kivégzésekhez, ha tehették, a helyi, vagy a közelből érkezett elvtársak megoldották.

1919. június 23, hétfő.

Dunaföldváron a szekszárdi vörös vezetők nyilvánították magukat forradalmi törvényszéknek.
Kötél általi halált mondtak Miskolczy István 60 éves kisgazdára, Hambalkó János 30 éves fuvarosra, Gál Mihály 21 éves földművesre és Holmár Imrére.
Itt is rettenetesen megverték a kivégzendőket.

A fiatal Gál Mihály nyakán már rajta volt a hurok és abban a pillanatban, amikor kirúgták alóla a széket, zsebéből nemzeti színű szalagot rántott elő. Ökölbe zárt ujjai közül holta után cibálták ki a szalagot a terroristák.

Holmár Imre kétszer is leszakadt a kötélről. A kivégzéshez kényszerrel összeterelt dunaföldváriak kegyelemért könyörögtek, de Rogászka István elvtárs harmadszorra kioltotta az áldozat életét.

A Lenin-fiúk, a Petzkay-féle zászlóalj és a Fabik-csoport és mellett volt még a budapesti Cserny gárda, mellettük Bandl Ferenc budapesti, Stern Mózes debreceni, Tóth (álnéven: Anocskai) Béla makói karhatalmi egysége is. Meg még tucatnyi másik.

És a Korvin Ottó vezette a 60–80 fős osztag sem volt leányegylet... Elvégre terrorból nem lehet hiány.

Ezek a legények nap mint nap bizonyították,
hogy a jó kommunista, ha szabad kezet kap,
szabadon gyilkol és rabol.

Ez a baloldal „Szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavának valósága. Szabadon raboltak ki bárkit, egyenlőséget téve gazdag és szegény, bűnös és bűntelen között, a zsákmányt pedig testvériesen szétosztották önmaguk között.


Példaként lássuk Cserny József, cipészsegédből élet s halál urává lett terrorparancsnokot és embereit.

"Vörös uralom, proletárdiktatúra,
terror alakulatok,Lenin-fiúk!

Alig telt el félév, máris mint a rossz
álmot elfelejtett benneteket az az osztály, amelynek
vagyonát, jólétét és megélhetését elvettétek, minden
napját, sőt óráját megkeserítettétek, s ha a terrornak
nem engedve, ellenetek szóllani mert köztük valaki,
annak egyenesen a vérére pályáztatok.

De nem felejtett el benneteket az az osztály,
amelynek a kommün hamis bőségszarujából előkerült,
másoktól elrabolt tárgyaknak a kiosztásával s a hamis
200 koronásoknak közprédára bocsájtásávál eddig
soha nem képzelt jólétet biztosítottatok, továbbá soha·
nem várt hatalmat adtatok a kezébe, beleültetve őket
magas közhivatalokba, kötelességtudás, hozzáértés és
szív nélkül, persze nem azért, hogy vele éljenek,
hanem azért, hogy vele visszaéljenek.

Ezek, a fényes múltat titkon visszasírok, legendás
körbe és glóriába burkolják a hatalom gyilkos
eszközeinek, a terrorfiúknak emlékét, erre vall egy,
borközi állapotban szíve keservét kiöntő "ifjú elvtársnak"
legközelebb tárgyalandó bűnügye, amelynek
adatai szerint ő azért nevezte ki gyilkosoknak a bíróság tagjait
s azért fenyegette őket válogatott kínzások mellett való megöléssel,
mert halálra ítélték "nemzetnek 14 vértanúját",
Cserny Józsefet és terrorista társait.

Ezt a szentségtörést, ezt az őrület diktálta téveszmét
ki kell gyomlálni a szívekből, - az a célja a jelen
füzetnek, hogy a leghitelesebb adatok, valamint a birói
ítélet és megokolása közzétételével levegye a hályogot
a tévelygők szeméről s reámutasson arra, hogy "a
nemzetnek 14 vértanúi" vért szomjazó fenevadak,
közártalmú gonosztevők, közönséges gyilkosok voltak,
nem pedig a népdalok hősei, avagy az eszmének dicsfényű
mártírjai, így százszorosan reá szolgáltak megérdemlett végzetükre."

(Dr. Stocker Antal kúriai bíró,1921)

A tévhit szerint a TERRORISTA megnevezést a (dicsőséges) Tanácsköztársaság tagjaira a gonosz, náci fasiszta horthysta rezsim ragasztotta.

Nos, nem. Ők maguk hívták önmagukat terroristának – és erre még büszkék is voltak.

Már 1919. március végén a budapesti Batthyány-palota (akkor épp: Kun-Vágó laktanya) homlokzatán megjelent a „forradalmi kormányzótanács terrorcsapata” felirat.

A népbiztosok megrendelésére a Vörös Riport május elsejéről készült némafilmjében a Lenin-fiúk szintén terrorcsapat elnevezéssel jelentek meg a filmvásznon.

Cserny József a csapata Mozdony-utcai főhadiszállásának homlokzatáról a terrorcsapat feliratot napokkal később, Kun Béla személyes kérésére vette le. A legfőbb elvtárs meggyőző érve a tábla levételéről az volt, hogy a terrorról nem beszélni kell, hanem csinálni.

Mellesleg a vörös zászló sem véletlenül VÉRVÖRÖS. Szándékosan és szó szerint az általuk kiontott vért szimbolizálja.


Tévhit az is, hogy a Lenin-fiúk = Cserny csoport. A Lenin-fiúk a "Forradalmi Kormányzótanács" politikai karhatalmi különítményeként Korvin Ottó „Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának” volt alárendelve.
Cserny viszont (engedéllyel) egy saját csapatot verbuvált, ami elvileg a Szamuely vezette halálvonatos Lenin-fiúk közé tartozott, de valójában attól különállóan ténykedett.

Csernyék elég hamar még a többi Lenin-fiúknál is népszerűtlenebbek lettek. A közutálat miatt 1919. május 19-én Gödöllőn tényleg lefegyverezték őket – egy egész hadseregre való fegyvert véve el tőlük. A lerakott fegyvereik a következők voltak: hét 140 milliméteres, hat 90 milliméteres aknavető, három 75 milliméteres páncélágyú, hét gyalogsági ágyú, hét gépfegyver, 64 láda bomba, 130 láda kézigránát, 41 rekesz gépfegyver lőszer, 115 láda lőszer gyalogsági ágyúhoz, 807 láda lőszer az aknavetőkhöz. Plusz 8 személyautó és 6 teherautó is rendelkeztek.
A csoport tagjainak nagy részét kivezényelték a frontra. 25 fő továbbra is a Szovjetházat őrizte, és 43 embert Cserny parancsnoksága alatt Korvin Ottó alá, a Politikai Nyomozó Osztályhoz osztottak be.
Ez lett a „második Cserny-csoport”.

Gyakran együttműködtek a Szamuely vezette Lenin-fiúkkal, a Frontmögötti Bizottság embereivel. Szamuely hírhedt páncélvonatán is sokszor besegítettek, ha Szamuely a szokottnál nagyobb létszámot akart. (Talán ennek is köszönhető, hogy manapság oly sokan azt képzelik, hogy a Cserny-csoport = Lenin-fiúk.)

Június elején Korvin Ottó közölte a Kormányzótanáccsal, hogy nem tud tovább együttműködni a Cserny vezette V. alosztállyal.
A június 24-én kitört ellenforradalmi lázadás azonban megváltoztatta a helyzetet, mert Cserny csoportja fontos szerepet játszott a lázadás leverésében. Így Cserny és emberei megint úgy lettek elküldve, hogy maradtak.
A főelvtársak ugyanis hiába szerették volna eljátszani a kedvenc „Jóemberek” című politikai színdarabjukat, a hatalmuk megőrzésére a Cserny féle, mindenre kész terroristák nélkül képtelenek voltak.


Persze az elvtársak nemcsak a kommunizmus, hanem a saját haragosaikkal is szerettek „a nép nevében” leszámolni. Egy példa:

1919. június 17, kedd.

Zagyi József, a vörösőrség orsz. főparancsnokságának egyik osztályra beosztott irodatiszt elérkezettnek látta az időt régi, személyes sérelmei megtorlására. Munkahelyi írógépén névtelen feljelentést írt, melyben öt ellenforradalomra készülő embert nevezett meg.
Amikor elkészült, átsétált vele a vezetőséghez, és még aznap kész is volt a főparancsnok, Chlepkó Ede utasítása, amit a hadügyi népbiztosságoknak, Kun Bélának és a hadsereg főparancsnokságainak is megküldött.
Ez után Chlepkó Ede főparancsnok elvtárs hívatta Cserny Józsefet, hogy embereivel a névtelen feljelentésben szereplőket azonnal tartóztassa le, vigye a Cserny-féle Mozdony-utcai laktanyába és végezze ki őket.

Július 18. és 19. közötti éjjelen a listából Ferry Oszkárt, Borhy Sándort és Menkina Jánost sikerült elfogniuk.
Napokig verték őket, hogy árulják el az ellenforradalomban betöltött szerepüket, valamint nevezzék meg a bűntársaikat is.
Mivel semmit nem tudtak kiszedni belőlük mindabból, amit Zagyi József a névtelen feljelentésében összeírt, 21-22 közötti éjjel a laktanya pincéjében végeztek velük.
A vízvezetékcsövekre hurkos kötelet erősítettek, majd Borhy Sándor addig verték, amíg fel nem ment a létrán és a saját nyakába nem akasztotta a hurkot. Ekkor kihúzták alóla a létrát, majd amikor már holtnak vélték, egy rúddal felemelve leakasztották a kötélről, és jött helyébe Menkina János. Őt nem sikerült akasztással megölniük, ezért bajonettjeikkel szurkálták halálra, majd végeztek Ferry Oszkárral is.

Ezután megérkezett Tóth József egy teherautóval, amire a hullákat a sofőr segédkezésével Csomor Gábor, Neumayer Géza, Pető István és Trailla György felpakolták. Az akasztáshoz használt kötéllel egymáshoz kötözött holttestekhez a tornateremből hozott súlyzókat kötöttek.
A rakományukkal a folyópartig mentek, ahol meggyilkolt áldozataikat a Dunába dobták.

A végrehajtás utáni jutalomként Cserny József borral és szalonnával vendégelte meg az éjjeli munkát végző terrorfiúkat.

Persze nem mindenkit vittek a későbbi ÁVH elődjeként működő Mozdony-utcai laktanyába.

"Beszámolok végül Szigeti Gusztáv déghi kereskedő
bűnéről is, akit Csomor Gábor terrorista, a
csendőrtiszteknek egyik gyilkosa, az eszme lovagja,
2 lövéssel, 16 késszúrással s haldokló állapotban a
Balatonba dobással fosztott meg az életétől, sőt a
jobb fülét is levágta, mert ennek felmutatásával igazolta
Veszprémben a terrorcsapat parancsnoka előtt,
hogy a reábízott feladatot hősiesen végrehajtotta.

Az eszme lovagja azonban nem szerelemből dolgozott,
hanem az összelopkodott terror kasszából részére kiutalt
'szerény' 5000 korona jutalomért végezte
ezt a tökéletes munkát."

(Részlet a Cserny gárda perének vádiratából)


1919. június 24, kedd.

Budapesten az elvtársak 22:00-kor mindenki számára kötelező villanyoltást rendeltek el.
Ennek egyetlen oka az volt, hogy a vörösőrök nyugodtabban alhassanak, elvégre vaksötétben csak nem szervezkedik az ellenforradalom, helyette mindenki alszik.

Madarász Béla orvostanhallgató azonban a közelgő vizsgájára készülve elfeledkezett erről, és tanulás közben nem nézte az óráját.
Cserny embereire jutott, hogy megvizsgálják, a tilalom ellenére miért ég a villany abban a lakásban úgy este fél 11 felé...

Az akciót Max Miksa vezette, aki (akár a társai) Cserny-gárdistaság mellett vörösőr is volt, tehát a tanácskormány fegyveres erejének tagja. Az elvtársak dühösek voltak, hogy pihenés helyett dolgozniuk kell, így már útközben megbeszélték, hogy ők itt ölni fognak.

Az emeleti lakásban Küvér Lajos, mikor rájött, hogy a szobában csak egy vizsgájára készülő fiú tanul, se ellenforradalmár, se burzsuj nincs sehol, a megbilincselt fiatalembert liften lecibálta a ház elé.

A kapuban várakozó Löbl Mór, Max Miksa, Polánszky Lajos és társai előtt felpofozva, ellenforradalmi tisztnek nevezte, aki fényjeleket adott le. Aztán öten közrefogták, és Lőbl Mór verni kezdte a fejét a nála lévő bottal mindaddig, amíg a bot ketté nem tört.
Ekkor a bajonettjét vette elő és hasba szúrta.
A térdre rogyott orvostanhallgató ekkor azt mondta:
- Hát ti ilyenek vagytok!
Erre Löbl Mór rögtön még kétszer mellkason szúrta, majd az elvtársak a még rángatózó testéről levették az óráját, nyakláncát, de még a tyúkszemvágó kését és noteszát is elszedték.

Aztán a közelben álló szemétgyűjtő tolókocsit idehúzva rátették Madarász Béla élettelen testét, elvitték a Dunához és az Erzsébet-hídról a folyóba dobták.

De előbb még leszedték a cipőjét és a nadrágját is, majd hazafelé a zsákmányon testvériesen megosztoztak.

Ám a történetnek nincs itt vége. A fiatal orvostanhallgatónak ugyanis erős szervezete volt, nem halt (még) meg, útközben magához tért, reszkető kézfejével törölgette a homlokáról ömlő verejtéket, valamit nagyon mondani akart, de beszélni már nem tudott. Ezt látva egy járókelő (Rosenfeld Ármin) könyörögni kezdett a vörösőr elvtársaknak, hogy kórházba vihesse szerencsétlent. Ám komoran azt tanácsolták neki, hogy gyorsan tűnjön el és álmában is hallgasson arról, amit látott. Ezután a szemétgyűjtő kocsiról a gyalogjáróra borították Madarász Bélát, majd megragadták és a Dunába dobták.

Amíg Marton István, Vajda Ignác Náthán és Max Miksa a fiatalember testének Dunába dobásával foglalkozott, Küvér Lajos és Lőbl Mór már jelentést tettek Lukács Györgynek a szovjetházban. Innen Löbl Mór lakására mentek pálinkázni.

Az önmagát harmadik személyben emlegető Lukács György (Heller Ágnes rajongott mentora) emlékezése erre a napra:
„A Tanácsköztársaság idején, a június 24-i ellenforradalom leverésében, szerepe a következő volt: ... Az orvostanhallgató kivégzésének esetéhez csak annyi köze volt, hogy éjjel jött egy patrul és jelentést tett az ügyről. Ő Korvin Ottóhoz küldte őket, hogy mint illetékesnek neki tegyenek jelentést.”

Az áldozatok kifosztása után a holttestek Dunába dobása szokott gyakorlat volt Csernyéknél. A folyóban végezte Ferry Oszkár nyugalmazott csendőraltábornagy, Borhy Sándor és Menkina János alezredes, dr. Berend Miklós is. És még sokan mások.

Szintén a Dunában végezte id. Hollán Sándor és ifj. Hollán Sándor is, de őket egyenesen a partra vitték és belelőtték őket a folyóba.

E társaság áldozatai közül kivétel Szigeti Gusztáv - őt Csomor Gábor Balatonkenesén ölte meg, így a Balatonba dobta. Csomor alapos ember volt, miután közvetlen közelről másodjára fejbe lőtte (elsőre nem találta el!) rohamkésével a haldokló Szigeti Gusztávot addig szurkálta, amíg ki nem szenvedett, azután dobta a Balatonba.

"Veszélyben a proletárdiktatúra! Budapesten dühöng az ellenforradalom,
s hogy nem diadalmaskodott, az kizáróan az én embereim érdeme.
Ezen utolsó három nap megmutatta,
hogy véres kézzel kell átgázolni és vérbe kell fojtani minden ellenforradalmat.
[...]
Lenni, vagy nem lenni, ez most a kérdés!
Ne tétovázzunk, fogják keményen kezükbe a gyeplőt!"

(Cserny József beadványa Kun Bélához)

Cserny és azon 13 embere, akiket sikerült elfogni, 1919. december 12-én a "fehér terror" alatt került bíróság elé. Igazi rablógyilkosokhoz illő módon igyekeztek kígyót-békát kiabálni egymásra, mind azt bizonygatták, hogy ők bizony épp csak ott voltak, a jelen lévő többi vádlott csinált mindent.

Cserny még a kihallgatások alatt megtört, bizonyos engedményekért cserébe hajlandó volt együttműködni vallatóival, azonosítani társait és részletes vallomást tett nemcsak a saját, de elvtársai bűntetteiről is.

Végül a Budapesti Királyi Büntető Törvényszéknek a gyorsított eljárás szabályai szerint ítélkező ötös tanácsa hét rendbeli gyilkosság bűntette és egy rendbeli orgazdaság miatt mondta ki rájuk a halálos ítéletet, amit másnap végre is hajtottak.
A félreértések elkerülése véget: Csernyék nem 7 embert gyilkoltak meg, hanem jóval többet. E tárgyalás csupán az elfogott 14 gonosztevő azon bűneiről szólt, amiket minden kétséget kizáróan rájuk lehetett bizonyítani.
(A perből például kimaradt az is, hogy 1919. június 22-én egy fél század vöröskatona élén rátámadt a krisztinavárosi templom körül úrnapi körmenetet járó hívekre, és több lövést adott le rájuk.)

Mivel gaztetteik egy részét nem dokumentálták, az elkövetők zöme is eltűnt a történelmi zűrzavarban, (így nem lettek kihallgatva), nem tudni, valójában hány embert lőttek a Dunába, vagy kapartak el valahol jeltelen gödörbe.


Cserny József terroristavezér és társainak a tárgyaláson kiderült tetteit „A nagy per: Cserny József és terrorista társainak bűnügye” címmel 1920 februárban könyvként is kiadták.

Részlet a könyvből:

"... ezeknek a rettenetes
gyilkosságoknak az indító okait fogom feltárni,
amivel megvilágítom azt is,
hogy ez esetekben közönséges
rablógyilkosságok történtek,
végrehajtva az erre szövetkezettek által.

...

Dobsa Miklós, a 19 éves viruló ifjú meghalt
azért, mert a szovjet-háznak egy terrorista kapuőrétől
tudakozódott aziránt, hol kaphatná
mását elvesztett igazoló okiratainak.

Ez elfogta s a vörösőrséghez
Goldberger (Schön) Gábor elé vezette,
mert ez az emberi érzésekből teljesen kivetkőzött
porkoláb szolgálatot teljesítő semmiség,
hatalmi gőgjében kihallgatás nélkül gazembernek nevezte,
mire Dobsa Miklós gúnyosan elmosolyodott.

Ez a mosoly volt a végzete, ezért küldte őt
Goldberger (Schön) Gábor a Csernyék
kínzó kamrájába, a halál torkába.

S hogyan halt meg ez a szegény fiú?

A Cserny József utasítására vele
végezni hivatott terrorista pribékek,
Groó Géza és Nyakas Nagy János, ráparancsoltak,
hogy a pincében levő szénrakásban előre ássa meg
a sírját, amikor ezt megtenni vonakodott,
a bestiák összeverték, az állkapcsát és a karjait összetörték,
majd közvetlen közelből 2-2 revolverlövéssel agyonlőtték,
ezután az óráját, a pénzét s a ruháját elrabolták
s a hulláját a Dunába dobták..."

Mielőtt azt hinnénk, hogy csupán Cserny (és „fénykorában” 200 embere) szokása volt kirabolni az áldozatot, íme Szamuely főhóhérja, Kerekes (született: Kohn) Árpád vasesztergályos.
A budapesti büntetőtörvényszék 1919. december 20-án 18(!) rendbeli gyilkosság és 3 rendbeli rablás bűntette címén halálra ítélte.

Természetesen ő is pont úgy vállalta tetteinek következményét, mint Cserny emberei: „Mindent Szamuely Tibor parancsára tettem!” – Mondta.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jóval több embert ölt meg mint 18, csak a bíróság hirtelenjében ennyit tudott rábizonyítani a „bátran” mindent tagadó Kerekesre.

"Szovjet-történetíró!

Ha egyszer valamikor A 'Vörös Újság'
ragyogó stílusában - az
elemi iskolások épülésére - megírod
ennek az ellenforradalmi ténykedésnek
a történetét, mivel okolod meg,
hogy egy mosoly
s az összetört vértanúnak a halála
egymással arányban állanak?

Engedd meg nekem, hogy addig,
míg az idevágó Marx-i elméletet
velem megismerteted,

ezt a cselekedetet
közönséges rablógyilkosságnak minősítsem."

(Dr. Stocker Antal kúriai bíró,1921)

A főhóhér elvtársnak a bíróság előtt már nem volt olyan jókedve, mint amikor még ártatlanokat gyilkolgatott.
Csak két példa Kerekes elvtárs vígan töltött napjaiból:

1919. június 23, hétfő.

Miután az elvtársak megérkeztek Hartára, Szeidl János fiatal parasztlegényt a falu közepén akasztották fel.
Kivégzője, Kerekes Árpád gúnyos udvariassággal kérdezte a fiatalembert, hogy melyik fán lógna a legszívesebben? Amikor a székre állították és a hurkot a nyakára szorították, Kerekes pofozással sürgette:
- „Iparkodj, sietünk! Rúgd már el azt a széket!"
S miközben haláltusáját vívta az áldozat, Kerekes Árpád csúfolódó elégedettséggel dicsérte:
- „Jól van, jól van. Csak megjavulsz a végére. Egészen szépen vörösödsz.”

Amikor Szeidl János kiszenvedett arcon köpte, majd továbbmentek Dunapatajra.
Itt az első 14 embert (Sándor Ernő, Elkán Gyula Lajos, Herold Sándor, Tóth András, Dudás József; Fiteró Miklós, Máté Gáhor, Tüzkő Kálmán, Nagy Lajos, Csizmadia József, Kincses József, Sass Lajos, Rihári József és egy ismeretlen nevű áldozat) úgy végezték ki, hogy miután a nyakukba tették a kötelet, addig verték és szurkálták őket, amíg ki nem rúgták saját maguk alól a széket.
15.-nek Vendég Józsefet is felakasztották, de leszakadt a kötélről. Futva próbált menekülni. Hóhérai lövéssel terítették le, majd amikor beérték, puskatussal verték agyon.

Ugyanígy járt két pesti fiatalember is, akik élelmiszert próbáltak szerezni Dunapatajon. Rossz helyen voltak rossz időben, így bár semmi bűnük nem volt, csak tudomást szereztek a Dunapatajon történtekről, hogy el ne vigyék Budapestre a látottak hírét, őket is meggyilkolták.


1919. június 24, kedd.

Aznap Kalocsa volt soron. A kivégzendők közül elsőnek Csiszár Jenő, 19 éves tanítót akasztották fel. Kerekes Árpád a sorsukra váró elítéltek felé fordította a kiszenvedett fiatalember arcát, mondván:
- „Jól nézzétek meg, mert mintha magatokat látnátok! Így fogtok kinézni!”

Amikor Gallina Zoltán, 37 éves uradalmi intéző leszakadt a kötélről, futni kezdett.
Elkapták, s miközben vonszolták vissza a fához, kiabált:
- „Ártatlan, vagyok, ne bántsatok!”
Kerekes Árpád már az új hurkot csomózta a szeghez.
- „Gazember vagy, nem ártatlan. Erősebb kötelet kapsz.”

Este Kerekes elvtárs a (reggelig) berkenyefákon lógó kivégzettek előtt sétálva rágcsálta a vacsoráról magával hozott kolbászt. A látvány jókedvre derítette, és nevetve nyomta a kolbászcsonkot az egyik halott szájába:
- „Nem venném a lelkemre, ha reggelig koplalnál!”


Aki meggyilkol egy ártatlan embert,
és utána kifosztja, az rablógyilkos.

Ez nemcsak Csernyre vagy Kerekesre volt jellemző. Két másik, akkoriban hétköznapinak számító eset:

1919. május 8, csütörtök.

Szamuely Tibor Szolnok térségében tartózkodott a különvonatán. Ide hozták eléje Dohy Gábort, Jászjákóhalma főjegyzőjét, hogy ítélkezzék felette.

A 42 éves főjegyző, tartalékos főhadnagy május másodikán fehér érzelmű személyeket tett meg rendfenntartóknak a románok elől elmenekült vörösőrség helyébe. Ezután utasította a kisbírót, dobszó útján tegye közhírré, hogy a tanácskormány rendeletei érvénytelenek és ismét a korábbi törvények a mérvadók.

Még egy percig sem tartott a rögtönbíráskodás a különvonaton. Az előre tájékoztatott Szamuely Tibor csak néhány pillanatra méltatta Dohy Gábort.

"Golyó" - mondta, s az elítéltet máris vitték az abonyi református temetőbe, ahol alsóruhára vetkőztették és agyonlőtték.

A kivégzést ceglédi különítményesek hajtották végre a huszonhat éves Farkas László vezetésével. Áldozatuk cipőjét, ruházatát a már megszokott módon a sajátjuknak tekintették.


1919. május 14, szerda.

Jászladányban a "katonai forradalmi rögtönítélő bíróság" golyó általi halálra ítélte Bornemissza Jenőt, a község 38 éves főjegyzőjét.

A Jászladányban időző bihari vörös ezred forradalmi törvényszéke besúgás alapján rendelte el letartóztatását. Bornemissza Jenőnek azt rótták fel főbenjáró bűnéül, hogy a román előretörés idején, amikor az ellenség elérte a Tiszát, összeíratta a rend fenntartására alkalmas megbízható fehér érzelmű embereket.

Délután tartották a tárgyalást, de a vádlott sírját már reggel megásatták.

A katonai rögtönítélő bíróság (elnöke Fodor György politikai megbízott, vádbiztos Hacker Vilmos, tagjai Magyar László vörös ezredparancsnok, Barta László és Breuer István vöröskatonák voltak) ítéletét azonnal végre is hajtották.

Kálmán Henrik irányította a kivégző vöröskatonákat.

Amikor agyonlőtték Bornemissza Jenőt, megrohanták tetemét, levetkőztették, gyűrűit lehúzták, a ruhájában lévő értéktárgyakon megosztoztak, a zsebében talált sonkát és sajtot ott helyben elfogyasztották.

Ez az a „dicső vörösezred”, amely áprilisban felváltotta Pogány József parancsára a Székely Hadosztályt a csucsai fronton, - s azután ellenállás nélkül megfutott a Sebes-Körös völgyében előrenyomuló románok elől.

Ez jellemző volt valamennyi terroralakulatra is. Az élen jártak, amikor fegyvertelen embereket kellett kivégezni, amikor pedig a frontra vezényelték őket, az elsők között futamodtak meg és menekültek, amerre láttak.

Aki képes volt ellenállni, attól mindig nagyon megrémültek a terrorista elvtársak.
De aki nem, azzal szemben nagyon bátrak voltak. Bátrak és mohók.

A fentiekből talán már érthető, hogy a hőstetteikkel dicsekvő, áldozatukkal fotózkodó elvtársak némely képein miért nincs ruha a halotton. Nem, nem volt melege, nem is önszántából vette le – egyszerűen csak a „Dicsőséges 133 nap” forradalmi hősei még az áldozatuk ruháját is elrabolták.

"Egyben azonban következetesek voltak,
sőt a 'testvéri szeretetnek' a ragyogó példáját is mutatták:

az ellenforradalmárnak megtett áldozatokat haláltusájuk
közepette mindig kirabolták, elvették tőle óráját,
láncát, gyűrűit, tárcáját, pénzét, sétabotját,
sőt azoknak vergődő testéről
lehúzták a cipőket és a ruháikat is,
s ezeket maguk között testvériesen felosztották.

A terrorfiúk lelki világának ehhez a hű alaprajzához
még egyet kell hozzáadnom, s ez az, hogy ötletes
ravaszsággal tudták kikerülni bűncselekményeik méltó
megtorlását, - két biztos fogásuk volt, amelyeknek
egyike vagy másika "salvus conductust" biztosított
a számukra, - vagy azt állították a legyilkolt egyénről,
hogy szökni akart, ezért kellett lelőni,
vagy a szánandó áldozatokat
ellenforradalmároknak tüntették fel haláluk után."

(Dr. Stocker Antal kúriai bíró,1921)


Persze megrögzött bűnözőkhöz illő módon, az elvtársak egymástól is loptak. Példaként egy közlemény: (1919. május 31., szombat) „Kérem azon elvtársat, aki a direktóriumban az ezüst pálcámat magához vette, szíveskedjék még a mai nap folyamán átadni a pénzügyi osztályban a V. vörösőr ker. parancsnokságnál. Gombos Adolf.”

Fontos közlemény volt ez, elvégre Gombos elvtárs nem azért rabolta azt a szép ezüstpálcát, hogy az elvtársak csak úgy ellopják tőle…

1919. június 27, péntek.

Egy hír a „Győri Testvériség” e napi számából:

„A megyei intézőbizottság tudvalevőleg (május 22-én) elrendelte, hogy a cigányok lovait elkobozzák. Azóta a cigányok állandóan megszállva tartják a megyeházát, s rimánkodó kéréseik mellett községi igazolványokat mutatnak fel, hogy ellenük soha panasz nem merült fel.

Az intézőbizottság ennek dacára kimondta, hogy a cigányoknak a lovaikat nem adja vissza és részükre lótartást nem engedélyez.
A cigányok elkobzott lovait egyben a legközelebbi napokban elárverezik.”

Hát igen, a kisebbségek védelme az „egyik legfőbb baloldali érték”.


Természetesen ezek nem maradtak ideológiai megalapozás nélkül, amit főképp Szamuely Tibor és Lukács György népbiztosok végeztek.

"A hatalom a kezünkben van.
Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom,
azt kíméletlenül fel kell akasztani.
Az ilyennek bele kell harapni a torkába.
A magyarországi proletariátus eddigi győzelme
nem került különösebb áldozatokba.

Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön.
A vértől nem kell félni.
A vér - acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt.
Hatalmassá fog tenni bennünket a vér.

A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket.
Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!"

(Szamuely Tibor, 1919. április 20, Győr
Húsvétvasárnap)

Persze ahogy minden baloldali rendszerben, itt sem a Cserny vagy a Kerekes félék voltak a legnagyobb rablógyilkosok. E pitiáner gazemberek minden tette eltörpül napjaink „rajongott” Kun Bélája, Lukács Györgye, Korvin Ottója, Szabó Ervinje, Szamuely Tiborja és egyéb főelvtársak tökéletes pszichopatákhoz illő bűntettei mellett.

De róluk majd legközelebb.
( Következő rész megnyitása)



(by L.W.L.)
2021.05.22.


« A témával kapcsolatos régebbi bejegyzés:

Klara Lenina Dobrevics
Avagy: [d]iktatórikus [k]ollaboráció mesterfokon.
(2020.11.27.)
  Következő rész »

Rablógyilkosok köz(ellenes)társasága (4/2)
Avagy: A kommunisták által kifosztott proletárok


Ha úgy gondolja, a fentiek hasznosak, vagy érdekesek lehetnek másoknak is, kérjük ossza meg ismerőseivel, barátaival, és kedvenc Facebook csoportjaiban is.
Ha úgy gondolja, a fentiek valamiféle náci, rasszista szörnyűség, kérjük ossza meg haragosaival, ellenségeivel, és megvetett Facebook csoportjaiban is.




Ezt ide kattintva is megteheti.

Ha nem használ Facebookot, ismerőseivel az oldal linkjének bemásolásával E-mailben is megoszthatja. Köszönjük.




Kiemelt bejegyzések

ÚJ!

Új, elektronikus könyveinket kis részekre bontva tesszük közzé.
 

 

A visszatérő múlt csapdái:
     


Aktuálpolitika:

   

(A liberalizmus világa)
           
 
A négy legolvasottabb bejegyzés:
       
 
Történelem:
   
   
 
Nyugat alkonya:
   


Vitathatatlan.blogspot.hu

Tények a világról és ami mögötte van
Főoldal (nyitólap) | Tartalomjegyzék

Facebook

2018. február 19.
Ez az oldal a Facebookon is követhető


 

Kérdés, kérés, észrevétel?

A Facebook alkalmazásaival az üzenetküldés is egyszerű.


VIDEÓK!

Legújabb videóink immár elérhetőek a vk.com oldalán is.

VITATHATATLAN TÉNYEK
A világról és ami mögötte van.

Fontos dolgokról, vitathatatlanul érthetően és egyszerűen.
Kövesse a vitathatatlan.blogspot.hu híreit videó csatornánkon is: https://vk.com/vitathatatlan