vitathatatlan.blogspot.hu
Főoldal (nyitólap) | Tartalomjegyzék
(x)

2026. szeptember 26., szombat

Az egyházi iskolák jövője


Avagy: a MATT újabb hazugságai

Az egyházi iskolákról is visszatértek a régi elvárások: be kell zárni, de minimum elvenni a nekik adott pénzeket. De ezen juttatások tényleg jófej adományok, vagy valami más van a háttérben?

A Magyar Ateista Társaság (röviden: MATT) nemrég nyílt levélben fordult az oktatásügyi minisztériumhoz, azzal az igénnyel, hogy vonják meg az egyházi iskoláktól a támogatásokat.
Nem ismeretlen óhaj ez, Dobrev Klára is ezt szajkózta, ahogy a posztkommunista szervezetek is oly régóta.
Tekintettel Lannert Judit eddigi kijelentéseire, talán nem véletlen, hogy e kérelem az ő szájízének megfelelően lett összeállítva, láthatóan javaslatként egy új törvényre. Mivel a Tisza kormány finoman szólva is nyitott ilyen jellegű változtatásra, érdemes és fontos ezt komolyan kezelni, és részletesen elemezni.


1.)
Maga a kérelem zömmel főleg gazdasági jellegű és hangzatos, ám a valósággal ellentétes indoklásokból áll. Tipikusan az a narratíva, mely szerint pl. a Katolikus Egyházat az állam jópofaságból támogatja, ideje lenne a szekularizáció okán ezt megszüntetni. Az ilyen kijelentések harsogói állandóan a demokrácia, meg az igazságosság köpönyegében tetszelegnek, ám mindig elfelejtik megemlíteni azt a tényt, hogy ez nem jófejségből történik.

Hogy ennek részleteit megértsük, tegyünk egy kitérőt a múltba. 1945. április 4.-én a Szovjetunió az utolsó náci megszállót is kiűzte Magyarország területéről, és onnantól a saját megszállásuk adta gyarmatosításba kezdtek. A világháború miatt amúgy is romokban heverő magyar gazdaságra olyan plusz terheket róttak, mint pl. az itt állomásozó csapataik térítés nélküli ellátása. Ez 1,5 millió (azaz: egymillió-ötszázezer) szovjet katonát jelentett, élelem, szállás stb. Összehasonlításként ebben az évben 350-400 ezer közalkalmazott (állami és közigazgatási tisztviselő, közszolgálati alkalmazott, vasutas, postás, pedagógus stb.) állt alkalmazásban. De ők legalább hasznára voltak az országnak, miközben közel 4-szer annyi haszontalant minden jóval el kellett látni. Mellé a Vörös Hadsereg - a nemzetközi „hadijogban” rögzítetteket figyelmen kívül hagyva - hadizsákmányként foglalta le mindazon készleteket, melyek a németek evakuálása nyomán még megmaradtak. De ez sem volt elég nekik. Miközben a (főleg ukránokból álló) katonáik szabadon rabolták ki az embereket, és erőszakolták meg a nőket, meg akit csak tudtak „málenkíj robot”-ra vittek (amit sokan nem is éltek túl), ott volt a „jóvátételi kötelezettség” nevű hadisarc is.
De ez sem volt elég nekik, így a megszálló (Szovjet)Uniós hadsereg nekiállt szakmányban hamisítani a magyar pénzt. A köznyelvben „vöröspengő" nevet kapott, fedezet nélkül, ám teherautószám nyomtatott bankjegyeket, aki nem fogadta el, azt haditörvényszék elé állították. Innentől azt is megkapták ingyen, amiért elvileg fizetniük kellett. Ez nagyon gyorsan brutális inflációt okozott, és hogy ez ne legyen az ő hibájuknak mondható, az általuk bábként kormányra ültetett figurákkal is ezt csináltatták. Így a bábkormány és a szovjet szinte versenyben nyomtatták a fedezet nélküli magyar pénzt, melynek következtében akkora hiperinfláció, és azzal gazdasági válság lett országszerte, amihez foghatót még nem látott a világ. A pénz immár semmit nem ért, egy talicskányi billpengőért egy szelet kenyeret se lehetett már kapni.
Mindezek eredményeként Magyarországon soha nem látott nyomor és éhínség vette kezdetét.

Mivel bezzegnyugattal ellentétben Magyarország segélyeket sem kapott, a problémák Uniós megoldása egyszerű volt: a gazdaság helyreállításához mindenkit ki kell rabolni. Az egyenlőség nevében kivétel nélkül mindenkit. A „gazdasági szakemberek” 1945-ben a legnagyobbak kifosztásával kezdték, majd a kisebbekkel folytatták, végül 1948-tól a padlássöprésekkel a legkisebbeket is kifosztották. És persze akinek nem tetszett valami, vagy feltételezték róla, hogy nem tetszik, azt bebörtönözték, koncentrációs táborba szállították, vagy egy hazug váddal gyorsan kivégezték.
Erre a folyamatra emlékeznek a mai napig könnyes szemmel a kommunisták, ez volt a szerintük oly csodás felszabadulás és a népi demokrácia igazságossága. (Lásd pl. ide kattintva)

Mivel a médiától a kulturális téren át a közoktatásig mindenhol ezt dicsőítették, a lakosság zöme elhitte, hogy a valóság nem az, amit megéltek.
Hogy mindez kísértetiesen hasonlít arra, amit napjainkban tapasztalunk, nem a véletlen műve. A széthazudott múlt ködében leledzőknek mindez csodás retro élmény. Ehhez a kommunizmus egykori haszonélvezőinek utódainak csak a zászlót kellett lecserélni, a jól bevált módszereiket nem.


Nincs új a nap alatt. A régi retorika visszatért, csak most „a baráti, és mindenben a segítségünkre siető” Unió központja nem Moszkva, hanem Brüsszel. A támogatandó háború célpontja nem a németek, hanem az oroszok. A jóvátételi kötelezettségek ideológiai gender-, és migrációközpontú elvárások lettek. A brutális létszámú, eltartani köteles hadsereg nem a Vörösé, hanem az Iszlámé. A „Vöröspengő” helyett lesz majd az Euró.
A célok nem, csak a narratívák változtak. Az elsőként kirablásra jelölt burzsoázia a „fideszesek”. Az elpusztítandó arisztokrácia a jobboldal lett. És a Marx által is megsemmisíteni parancsolt, régi-új ellenség a „klerikus reakció”.

Ezek ismeretében válik érthetővé a MATT nyílt levele, és szekuláris igénye is.

A MATT szellemi elődei, a korabeli „Uniós gazdaságpolitika” miniszterei ahogy mindenkit, a Katolikus Egyházat is kirabolták. Pedig a vagyonát nem a szél fújta össze, és nem fegyverrel rabolták el, mint a kommunisták, hanem az eltelt ezer év alatt pl. sokan végrendeletükben rájuk hagyták a vagyonukat. Ez a mai napig lehetséges, vannak, akik alapítványokra, vagy civil szervezetekre hagyják. Érdekes módon ez nem zavarja a MATT-féléket, de ha az általuk gyűlölt vallási szervezetre, akkor az már (nekik) felháborító.

Kezdjük ott, hogy a szovjet kommunistákat szolgáló, akkori kormány már 1945-ben a Katolikus Egyház 862 704 kataszteri holdnyi birtokából 765 684 holdat sajátított ki, majd 1951-ben a maradékot is. (Lásd pl. ide kattintva)
Hogy ez mennyire volt „demokratikus”, az akkori lakosság arányából is látható:


A fent említett, elrabolt földterület összesen kb. 4 850 km². Összehasonlításként Veszprém vármegye


4 463 km², vagyis csak a Katolikus Egyháztól elrabolt földek területe kb. 9%-kal nagyobb Veszprém vármegyénél.
Ezeket a földeket soha a büdös életben nem kapták vissza. Nem, az 1989-es rendszerváltoztatáskor sem, és azóta sem.
És az értékét sem fizette ki nekik senki.
Ráadásul nem kizárólag a „felesleges” nagybirtokról volt szó: az oktatási és szociális intézményeket fenntartó célvagyonokat is érintette. A kisajátított épületek egy részét már visszakapták, de messze nem az összeset, mert azok egy részét azóta lebontották, más részét átépítették, vagy ezzel-azzal összeépítették, így nem lehetett visszaadni. Ezek kompenzálása összességében a manapság oly sokat hangoztatott „EU-s pénzeknél” is sokkal több pénz lenne.

A probléma megoldására egy áthidaló megoldás született: ingatlanjáradék, mely kifejezetten azokhoz a volt egyházi ingatlanokhoz kapcsolódik, amelyeket az állam nem adott vissza természetben. Tehát az állam és az egyház megállapodása alapján ezt járadékká alakították, amely valorizált, és a törvény szerint az egyház jogutód nélküli megszűnéséig folyósítandó. Erről szól az 1997. évi CXXIV. törvény is. Ráadásul ekkor Horn Gyula vezetésével az MSZP-SZDSZ koalíciója volt kormányon. Tehát nem az MDF, nem a Fidesz, és nem is az ufók - és most mégis ezen posztkommunista pártkoalíció utódai hőbörögnek a legjobban egy olyan pénzügyi járadék ellen, amit ők maguk hoztak törvénybe, azt hazudva erről, hogy a kereszténydemokrata jobboldal kreálta 2010 után.

Azokat az épületeket, amiket visszaadtak, azokat sem olyan állapotban, mint amilyenben anno elvették tőlük, hanem pont olyan lepusztulva, ahogyan minden épület volt a kommunista uralom idején. Természetesen a posztkommunisták már akkor is óbégattak, mert nem tetszett nekik, hogy az általuk elraboltak egy része visszakerült annak jogos tulajdonosához. De persze egyikük sem jelentkezett, hogy szeretne anyagilag hozzájárulni a felújítási költségekhez.

Mindez még csak az ingatlanok, nem beszéltünk az elrabolt (és sosem kárpótolt) ingóságokról: pénzről, szakrális aranytárgyakról, festményekről, bútorokról, lovakról stb.

És nem beszéltünk a lerombolt szerzetes-, és apácarendekről, az elvtársak által megerőszakolt és megölt apácákról, a brutális kegyetlenséggel brahiból megölt papokról, az internálótáborokba hurcolt, vagy a koncepciós perek hazug vádjaival bebörtönzött és kivégzett papokról sem. (Több ezer emberről beszélünk!) Kárpótlás e téren sem történt.

Vagyis kárpótlások ide, kárpótlások oda, a magyar állam a mai napig tartozik a Katolikus Egyháznak. És nem is kevéssel, hanem olyan összeggel, amiért a kedvenc ukrán elnökük fényesre nyaldosná Ursula von der Leyen cipellőjét. Ha úgy tetszik, az a magyar államadósságnak ugyanolyan része, mint amire a rendszerváltoztatáskor azt mondta az akkori kormány, hogy természetesen ki fogják fizetni, hiába a kommunisták halmozták fel. Pedig az bankok által kölcsönadott pénz volt, melyet kamatos kamatjai okán valójában rég visszafizettünk, így ez messze nem azonos egy folyamatosan nyereséget hozni képes ingatlanvagyon elmaradt hasznával.
Tehát amit a Katolikus Egyház kap évente az államtól, az nem valamiféle nagylelkű adomány, hanem egy évtizedekre visszanyúló vagyonrendezési konstrukció része. Ugyanis a ’90-es években született megállapodás szerint, leegyszerűsítve az állam továbbra is használja a katolikus ingatlanokat és földbirtokot, de kompenzációként évente fizet cserébe egy összeget, mintha (nagyon olcsó, baráti áron) bérelné.
A jogi mechanizmus is ezt támasztja alá: a vissza nem adott ingatlanok pénzbeli igényét az egyház és az állam megállapodással járadékká alakíthatta, és az összeget évente valorizálják. (Lásd pl. ide kattintva)

Félreértés ne essék: mindez nemcsak a Katolikus Egyházra vonatkozik, hanem az összes többi történelmi egyházra is. Csak azért nem foglalkozunk a többivel, mert érdekes módon csak a katolikust támadják, és akarják elvenni tőle mindazt, ami neki jár.

Vagyis mindazok, akik azt hangoztatják, hogy meg kell szüntetni a Katolikus Egyház „támogatását”, valójában a rablógyilkos kommunista példaképeik tetteit legalizálják és dicsőítik.
Tipikus példa erre a Gyurcsány házaspár. Clara Dobreva, amikor kilépett a politikai térbe, első perctől azt harsogta, hogy meg kell szüntetni végre az egyházi támogatásokat és az egyházi iskolákat. Miközben alig pár évvel azelőtt, amikor még a férje volt a miniszterelnök, aki kéthetente új és újabb megszorításokkal sarcolta a népet, sem nyúlt az egyházaknak járó pénzekhez. Nem jófejségből, nem vallási elkötelezettségből, és pláne nem azért, mert tömve lett volna az államkincstár - hanem azért, mert ez jogilag lehetetlen. De Gyurcsánynét ezen tények sem zavarták abban, hogy a kampánya alatt felelőtlenül valótlanságokat állítson.
Érdekes, hogyha arról lenne szó, hogy fogjunk fegyvert és raboljuk el a MATT, a DK és a Tisza kormány vezetőségének vagyonát, akkor sikoltozva szaladnának Strasbourgig, ám ha a katolikusok elleni rablógyilkos hadjáratról van szó, akkor az szerintük nagyszerű és csodálatos. Meg főleg: demokratikus. Így bármit tenni ennek visszaállítására szerintük jogállamiság ellenes.

Ugyanerre a vonatra szállt fel a „nagyonkeresztény nagyonteológus” hírében álló Perintfalvi Rita is, aki egy ideje a progresszív liberálisok önjelölt főpapnőjének szerepében tetszeleg. Ő arra biztatja a posztkommunista pártok Tiszába olvadt kormányát, hogy a Katolikus Egyházzal is azt kell tenni, mint a Fideszesekkel. Narratívája szerint nem jártak a Katolikus Egyháznak (aminek ő állítólag tagja, és aminek állítólag az érdekeit fontosnak tartja) a felújításra kapott pénzek, tőlük is vissza kell venni mindent. (Lásd pl. ide kattintva) Hogy ezt mi módon képzeli az zavaros, talán bontsuk vissza a templomokat, kaparjuk le a falakról a felújítás során felkerült festéket, és szedjük ki a tetőkből az új gerendákat, hogy ráomoljanak az emberekre, vagy életveszélyes állagukra hivatkozva le lehessen azokat bontani, mint pl. Németországban szokás.


A felújításokat intéző papokat meg nyilván be kell börtönözni, a Rákosi Mátyás által előírtak szerint. Mindszenty bíborost pl. naponta meg is verték, csak úgy, indok nélkül; hisz előírásuk szerint: „Ne csak őrizd, gyűlöld is.”


2.)
Nézzük az egyházi iskolákat, melyek a MATT szerint más iskolákkal szemben extra támogatásokat kapnak.
Állításaik szerint az egyházi iskolák indokolatlanul kapnak az államtól pénzt (s mi több: az ilyen narratívák szerint eleve egy fillért sem kellene kapniuk), ráadásul a „Fideszes” 2026-os költségvetéssel - szerintük - újfent indokolatlan, ahogy ők mondják: „extra támogatásokat” kaptak.
A liberális újbeszél nyelven, nyílt levélként megfogalmazott követeléseik ebben is nélkülözik a valóságot.
Alapvetően a Magyar Ateista Társaság itt is durva fogalomzavarban van. A képzeletvilágukban az egyházi iskolák azonosak az általuk favorizált CEU-val. Ez nem meglepő, hiszen eme Újkommunista Kiáltványként is felfogható követelésük megfogalmazója az a Békés Gáspár, aki a G. Soros egyeteme melletti tüntetéseken is felszólalt. Az nem meglepő, hogy a CEU-n végzett liberális zöld(ség) bölcsészként nem érti a különbséget, az viszont annál inkább, hogy szellemi holdudvarukból senki sem szól rájuk, amikor több dolgot összemosva, valóságellenes állításokat harsognak.

A MATT az egyházaknak járó juttatásokról így nyilatkozott:

„Hangsúlyozzuk, hogy [...] az újonnan vagy újraalakuló civil és önkormányzati fenntartók helyzetét kiegyenlítse intézményfelújítási támogatásokkal és oktatásra alkalmas ingatlanok használatba adásával.”

Vagyis amit eddig az egyházak kaptak, a CEU féléknek kell adni, mert hát a szekularizáció, meg minden.

Először is az egyházi iskolák nem multimilliárdosok által kitalált oktatáson alapulnak, és nem általuk kreált kamu diplomákat osztogatnak, hanem az állam által elfogadott és kijelölt oktatási rendszerben működnek.

Másodszor az államnak jó ideje nincs elegendő pénze a szükséges mennyiségű iskolák működtetéséhez, így az oktatás egy részét - mert így olcsóbb - kiszervezte. Ez azt jelenti, hogy pl. a katolikus általános iskolák nem az államtól független intézmények, hanem az állam megbízásából, a saját intézményeikben folytatnak általános iskolai oktatást.

Ez ugyebár messze nem azonos az Amerikából dirigáló G. Soros megbízásából, az ő elképzelései szerint folytatott oktatással. Ezért van az, hogy e kettőből az egyik kap pénzt az államtól, a másik meg nem. Ha a CEU-n lenne a magyar oktatási rendszer követelményeinek megfelelő általános, vagy középiskolai oktatás, és erről lenne a felek között megállapodás, akkor a CEU is kapna erre pénzt. De nincs ilyen, nem is tesznek ilyet - tehát nem kap.
Az egyházi iskolák viszont igen, így ők kapnak. Tehát azt állítani, hogy ha a CEU nem kap, az egyházak se kapjanak pénzt az iskolák működtetésére, finoman szólva is vagy nagyfokú tudatlanság, vagy annál is nagyobb alattomosság, melyet ideológiai elvakultság szült. Még akkor is, ha ezt a hangzatos „egyenlőség”, vagy a „szekularizáció” nevében teszik.

És itt jön a MATT (meg hasonlók) szerint egy egyházi iskoláknak adott „extra finanszírozás” valósága. Az ateistáknak minden bizonnyal nem tűnt fel, hogy a víz, az áram és a fűtés költségei emelkedtek. Másoknak viszont igen. És mivel az állam a saját intézményeiben önmaga fizeti ki az egyes intézményeinek számláit, ám a „kiszervezett” oktatással mások intézményeiét már nem, így az állam köteles ezen fenntartási költségeket inflációkövetően kezelni. Mert azt elvárni, hogy valaki a saját zsebéből fizessen olyan költségeket, mely az állam dolga, eléggé irreális elvárás. Ehhez szemlátomást zöld-liberálisnak kell lenni.
Hogy alapban vagy extrán, nehéz eldönteni.
Azt már sokkal könnyebb, hogy vajon miért is van a MATT logójának közepén egy sötét paraszt.



3.)
A posztkommunista követelés további érdekes indoklásokkal is rendelkezik:

„A Magyar Ateista Társaság határozott álláspontja, hogy nem támogatjuk az egyházi iskolák állami fenntartását és extra finanszírozását, mivel ez súlyosan sérti a szekularizmus elvét. Ezek az intézmények valójában ideológiailag profitorientált tevékenységet végeznek azáltal, hogy a diákokat hitéleti oktatásra kötelezik az állami forrásokból fenntartott oktatás során. Kiemelendő továbbá, hogy az egyházi fenntartású iskolákban [...] nem garantálható a gyermekek törvénybe foglalt világnézeti szabadságának tényleges érvényesülése sem, hiszen a hitélet és a vallási gyakorlatok kötelezőek számukra.
[...]
A lelkiismereti, világnézeti és vallásszabadság csak akkor élő jog, ha az állam nem hozza hátrányba azokat a polgárokat, akik vallási, hittérítési árukapcsolás nélküli közszolgáltatásokat szeretnének igénybe venni (például az egyházi fenntartók kedvezőbb finanszírozásával).”

Fordítsuk le ezt magyar nyelvre: „Az egyházi iskolákban elfogadhatatlan módon az adott egyházra jellemző világnézeti és hitoktatás folyik.”

Hogy mik vannak?! Döbbenetes! Például egy testnevelés tagozaton sportolni szoktak. A matematika tagozaton hihetetlen módon emelt szintű matematikát oktatnak. A művészeti iskolákban táncot, zenét, képzőművészetet stb. tanítanak a gyerekeknek. Ilyesmiről egy olyan liberális csúcsértelmiségi, mint a MATT e követelésének megfogalmazója, nyilván soha nem hallott. Így szerintük azok a szülők, akik egyházi iskolába íratják a gyereküket, megdöbbenve háborodnak fel azon, hogy ott vallási szemléletet oktatnak. Aki pedig sporttagozatba adta a gyerekét, elsápad a döbbenettől, amikor megtudja, hogy a gyereknek tornaórán futnia kell. Hihetetlen visszaélések ezek - legalábbis egy liberálisnak. Ezért aztán az öklét rázva ordít eme társadalmi igazságtalanság ellen.
Mi is van a logójuk közepén? Sötét paraszt? Tényleg nem is értjük, vajon miért?


4.)
Mindezekkel még mindig nem értünk a csúcsértelmiségi ateisták eme társaságának vádaskodásainak végére. A követelésük egyik indoklása az, hogy - újfent szerintük - az egyházi iskolákban a nők alsóbbrendűségét tanítják, meg elnyomják és kínozzák őket.
Ezt elég nehéz értelmezni. A Perintfalvy-félék szerint tényleg, de szerintük az egész világon nincs egyetlen hely, ami nekik elfogadható lenne. Az ő „felszabadulási” képzeletvilágukban az egyházat Leninnek kellene vezetni, és az ősközösség alapú társadalomban a férfiak szülnének.
A feministák szerint is el vannak nyomva, de őszerintük akkor jön el a szép új világ, amikor az utolsó férfit is agyonlőtték. A MATT nem részletezte, pontosan melyik vallásra gondolt itt. A katolikus egyházra biztosan nem, mert a protestánsok által folyamatosan pocskondiázott Mária-kultusztól a női szentekig, reálisan nézve sok mindennek mondható, csak nőgyűlölőnek nem.

Lehet, hogy a zsidó vallásra gondoltak, hiszen nekik Budapesten négy nagy oktatási intézményük is van: a Lauder, a Scheiber, a Bét Menáchem és a Maszoret. A liberálisok kedvenc Netflix stúdiójában készült el az Unorthodox (A másik út) c. sorozat, amely Deborah Feldman önéletrajzi könyve alapján készült. Ez a sorozat egy Szatmárból New Yorkba költözött zsidó közösség életét mutatja be, egy olyan nő szemszögéből, aki miután nem bírta sokáig, hogy csak egy bármikor pótolható, alantas tárgyként kezeljék, elmenekült otthonról és egy másik országban kezdett új életet. Ha viszont erre a filmre gondoltak, akkor nem látták a legnagyobb zsidó YouTube csatorna, a Neshama TV reakcióvideóját.
Ennek címe: Ezért dühít fel minket a Netflixes Unorthodox. Ebben 3 ortodox zsidó nő beszélget arról, hogy pl. náluk nem vágják kopaszra egy lány haját az esküvő előtt, valamint ők a filmben látottakat egészen másként élik meg, és nagyon jól érzik magukat benne. Ha tehát a MATT a zsidókat akarja megvédeni önmaguktól, akkor szemlátomást rendesen mellé lőttek.

Alternatíva lehet még az iszlám. Ott egy nő tényleg csak fele annyit ér, mint egy férfi. Bizonyos ágaiban a nők köztudottan szemeteszsáknak öltözve járkálnak; náluk a válás annyiból áll, hogy a férj háromszor kimondja a feleségnek: „elválok tőled” és ezzel véget ért a házasságuk, a nőt szó szerint ki lehet dobni az utcára. Ha pedig még feleségként engedetlen, rendszeresen el kell verni, a Próféta javaslatára. És az iszlám vallású szülők eleve csak iszlám iskolába adják a gyereküket, ahol ennek megfelelő módon oktatják őket.
Viszont az iszlám még nem jellemző Magyarországon, épp mostanság akarják pont a MATT ideológiai közösségébe tartozók százezerszám betelepíteni őket - és ezzel mindenben megvalósítani az általuk követelteket.

Így nézve az ember pláne nem érti, mire gondoltak az ateisták élharcosai a nők sanyarú sorsa és alsóbbrendűsége kapcsán, de bármerről nézzük a képletet, valahogy itt is a logójukban látható, sötét paraszt sejlik fel.


5.)
Az ateisták részéről gyakori vád a hittan is, mely szerintük káros tananyag. Érdekes módon ha megnézzük a sorozatgyilkosokat, nemhogy papokat, lelkészeket vagy rabbikat nem találunk közöttük, de még (valóban) vallásos embereket sem. Viszont mind tökéletesen tisztában volt a modern erkölcs mibenlétével, látszólag tisztességes életet éltek - miközben otthonuk mélyén feldarabolt áldozataik testrészei oszladoztak. (Lásd pl. ide kattintva)
Ha a közel 400 gyermekgyilkossággal vádolt rekorder, Luis Garavito ma és Budapesten élne, minden bizonnyal együtt tüntetett volna Lakatos Márkkal a „valódi” gyermekvédelemért, az „igazi” gyermekszeretet nevében.

Mindezek tudatában az egyházi iskolák elleni posztkommunista követelés egy okoskásan megfogalmazott, kommunista fröcsögésnek tűnik. A Népszava propagandistájából a Halál Népbiztosává lett, tömeggyilkos Szamuely Tibor harsogott hasonló szellemiségben, amikor a Lenin-fiúk élén, állig felfegyverkezve, „hősiesen” ment fegyvertelen emberek tucatjait lemészárolni. (Lásd pl. ide kattintva) De ő sem az eszével írta be magát a történelembe. Ahogy a MATT esszéi, vagy a Tisza kormány megnyilvánulásai és tettei sem tűnnek a kimagasló értelem bizonyságainak.


Ha azt nézzük, hogy a MATT az egyházi iskolák ellenes követeléséihez hasonló kijelentéseket tett Lannert Judit, tiszás oktatási miniszterasszony a közelmúltban, akkor egy érdekes kép sejlik fel.
És ez az iskolarendszer átszervezésével kapcsolatos.
Egyrészt jellemző módon az egyházi iskolák nem vettek részt a különféle ál-tanárkodós mozgalmi eseményekben. Nem mentek tüntetni, hogy miért kell az iskolákban a valóságot tanítani a kommunisták által széthazudott 20. századi események helyett. Nem hőbörögtek azért sem, hogy csak a kommunista szemléletnek megfelelő költőkről akarnának tanítani. Nem az utcán tüncikéztek, „Tanítanék!” feliratú táblákat lóbálva, hanem az iskolákban tanítottak.
S mi több, a saját fizetésük a Holdig való emelésére sem vergődtek az utcán, a csak Budapesten több mint száz(!) erre szervezett tüntetésekkel. És a diákokat sem vették rá arra, hogy tanulás helyett a tanáraik fizetéséért hőzöngjenek az utcán, a posztkommunisták gyermekkatonáiként. Mert ezeknek a gyerekeket kihasználni csak akkor rossz, ha nem ők csinálják, hanem Thaiföldön, vagy Afrikában. De ha ők teszik, akkor az erkölcsi piedesztál.

Vagyis a munkaidejükben nem kommunista agitátorként, hanem tanárként tevékenykedtek. Nem az újkommunizmus megvalósulásán fáradoztak, hanem tanítottak. Ez egy liberális számára elfogadhatatlan, üldözendő és megsemmisítendő. Bosszút kell állni, és ahogy Rákosi elvtárs mondta: „A klerikus reakciót meg kell semmisíteni!”


Kizárólag azok az iskolák maradhatnak, ahol arra tanítják a gyerekeket, hogy ami magyar az undorító, a magyarok merjenek végre kicsik lenni, hiszen országuk egyetlen célja a nyugati nagytőke maximális, és feltétel nélküli kiszolgálása. És aki boldogságra vágyik, azt LMBTQI(xyz) házasságban keresse.

Most, hogy az oktatási minisztérium több iskolát is be akar záratni, új harc indult arra, hogy melyik maradjon és melyik tűnjön el. Elég egyértelmű, hogy az állami iskolák lesznek a verseny győztesei.
Alternatíva lehetne még, amivel átmeneti kegyelmet kapnának, ha megszűnnek egyházi iskoláknak lenni, és egyház által fenntartott állami iskolává módosulnak. Vagyis lecserélik a hitoktatást gendertanodára, és a vallási erkölcs helyett világi ideológiákat tanítanak. Ez olyan lenne, mint egy testmozgás nélküli sportiskola, művészet nélküli művészeti iskola, vagy olyan matematika tagozat, ahol nem oktatnak matematikát. A liberális elit számára mindez nyilván csodás lenne, elvégre nemhogy az erkölcs vagy a testmozgás, de a kultúra vagy a számolás sem erősségük, ők mindezeket ideológiai lózungok puffogtatására cserélték.

Ebben boldog partnerek azok a tanárok, akik a saját szakterületükben is annyira profik, hogy az iskolai órákon a tankönyvből olvassák fel a tananyagot, mert még azt se értik. Cserébe minden nap előadják magukat, mint a világ esze, elvégre egy gyerekkel bármit el lehet hitetni. Az így felnőttekből aztán jó kommunisták és szivárványos aktivisták lesznek.

Érdekes módon bezzegnyugaton mindebből egyedül a mohamedán iskolák kivételek, mert ha ott egy tanár bármi hasonlót mond, még aznap az ölében viszi haza a levágott fejét.


KONKLÚZIÓ:

Az egyházi támogatások tehát nem adományok, hanem járandóság. Amit a liberális demokrácia jogállamisága pont úgy el akar lopni, mint az EU teszi a Magyarországnak járó pénzekkel.
Mellé az aktuális világgazdasági érdekek feltétel nélküli kiszolgálása a legfőbb cél, ezt hazugságokkal és a tisztesség megsemmisítésével kell elérni.
Az egyházi iskolák megsemmisítésével, vagy átformálásával pedig ugyanaz a cél, mint a Szovjetunióban volt: mindenkiből egyforma kommunista rabszolgát kell nevelni. Persze demokratikusan.

Nem muszáj mindezt észrevenni. Lehet úgy is tenni, ahogy a Fidesz tett 16 éven át a fenti vádakkal, és ahogy a „Zsoltibácsis” ügy kapcsán is tette: vihogva félrenézni, és közben öntelten legyintgetni.

És lehet a MATT (és hasonlók) javaslataival is ugyanezt tenni. Mert az kényelmes, és nem jár plusz konfliktusokkal.
A szülőknek sem muszáj fellépni az ilyesmi kapcsán, ahogy a több száz tanártüntetés ellen se tettek semmit.
Cserébe amikor a gyerekük az iskolában átnevelték, és kislány vagy kisfiú helyett transzförmedvény akar majd lenni, akkor lehet szépen fizetni a hormonkezeléseket, aztán felvenni nagy összegű bankkölcsönt a nemváltó műtétre.

Mert a félrenézés és a megengedés mögött mindig csak lustaság és gyávaság van, melynek kimagyarázásához az egyik kifogás legalább olyan jó, mint a másik. De a végeredmény mindig ugyanaz: a semmittevés a legdrágább tevékenység, mert a ma kényelméért a holnapot áldozza fel, és holnapután már ezt a legnehezebb helyrehozni.



(by L.W.L.)
2026.09.26.





A témához hasonló, előző bejegyzések:

- 2026.08.15. Mítoszrombolás: az ateisták hitrendszere - 3.
Avagy: univerzum vagy „furiverzum”?. (megnyitom)


- 2026.06.20. A politikai kamuvideók története
Avagy: a hazug riportok sikertörténetei. (megnyitom)


- 2026.04.03. Támogathat-e egy keresztény sátánistákat?
Avagy: Szodomától Gomoráig. (megnyitom)


- 2025.07.12. A „másság” misztériuma: hazudhatnak-e a pszichológusok?
Avagy: álmodnak-e az ideológusok afgán kecskékkel? (megnyitom)





Kiemelt bejegyzések

Közérdekű

Elektronikus könyveinket kis részekre bontva tettük közzé.
 

 

Kereszténység kontra liberalizmus:
(A témakör legnépszerűbb bejegyzéseinek listája)
 

 

A visszatérő múlt csapdái:
     


Aktuálpolitika:

     

(A liberalizmus világa)
             
 
Az öt legolvasottabb bejegyzés:
         
 
Történelem:
   
   
 
Nyugat alkonya:
   


Vitathatatlan.blogspot.hu

Tények a világról és ami mögötte van
Főoldal (nyitólap) | Tartalomjegyzék

Facebook

2018. február 19.
Ez az oldal a Facebookon is követhető


 

Kérdés, kérés, észrevétel?

A Facebook alkalmazásaival az üzenetküldés is egyszerű.


VIDEÓK!

Legújabb videóink immár elérhetőek a vk.com oldalán is.

VITATHATATLAN TÉNYEK
A világról és ami mögötte van.

Fontos dolgokról, vitathatatlanul érthetően és egyszerűen.
Kövesse a vitathatatlan.blogspot.hu híreit videó csatornánkon is: https://vk.com/vitathatatlan