Vitathatatlan tények: Mítoszrombolás: az ateisták hitrendszere

2026. augusztus 15., szombat

Mítoszrombolás: az ateisták hitrendszere - 3.

Avagy: univerzum vagy „furiverzum”?

Az áltudományossá vált materializmus hamis állításai.

Az első részben a modern ateizmus természetét és működését elemeztük. Rámutattunk, hogy az állításaik messze nem a logikán és az igazolt tudományos tényeken alapulnak, hanem marxista gyökerű, antikeresztény ideológiákon. A természettudományok, a tudományfilozófia (pl. a cáfolhatóság elve és Ockham borotvája), valamint a részecskefizika példáin keresztül világítottunk rá a tudományos igazolás és a keresztény hit közötti alapvető különbségekre.

A második részben az univerzum keletkezésének és finomhangoltságának fizikai-matematikai valószínűségeit vizsgáltuk, rámutatva az ateista magyarázkodások minden realitást nélkülöző mivoltára. Olyan tényezőkön keresztül néztük át a „Világegyetem finomhangoltságát”, mint a kozmikus infláció, a nukleonok képződése, az anyag-antianyag aszimmetria és a gravitáció, rámutatva, hogy ezek véletlenszerű egybeesésének esélye gyakorlatilag a lehetetlennel azonos.
Rámutattunk arra, hogy az ateizmus a tudományra hivatkozva a vakvéletlenben hisz; noha a valószínűségszámítást nézve a magát tudományosnak beállító ateista dogmatizmus valójában irracionális alapokon nyugszik.

Ebben a részben az univerzum keletkezésének elméleteit járjuk végig. Sok van belőlük, és mindegyik a többitől homlokegyenest más eseménysorozattal akarja magyarázni ugyanazon végeredményt. Elemezzük a populáris tudomány csapdájába esett elméleti fizikát, és annak olyan elterjedt elképzeléseit, mint a multiverzum-, a húr- vagy a szimulációs elmélet.
Rámutatunk arra, hogy az ateista gondolkodók miközben elutasítják a keresztény teremtésmodellt, a saját matematikai egyenleteikkel meghökkentően irracionális és spekulatív elképzeléseket tálalnak tényként. Kitérünk arra is, hogy a modern elméleti fizika egy része ideológiai kényszerből miért tért át a szigorú mérésektől és tényektől az ezoterikus jellegű mítoszteremtés mesevilágába.

Lássuk hát azokat a teóriákat, melyek a nyilvános térben valóságnak hazudva, egyfajta „szekuláris teremtésmítoszként” működnek; és ezzel a tudomány álcája alatt ideológiai szerepet töltenek be.

Tartalom:

3. Fejezet: Univerzum vagy „furiverzum”?

A végtelen új elméletei

A kritikus gondolkodás mibenléte

A repülő nyúl bizonyítása

Multidimenzionális multikulturalizmus

A modern okkultizmus hárfája

Az örök élet kvantumateizmusa

A bölcsek köve: az asztrofizika multiverzuma

A multiverzum antitézise

Harry Potter furiverzuma

Kvantumos monoverzum

A szükségszerűség szükségessége

Tüköruniverzum

Élet egy fekete lyukban

Az önbeteljesítő jóslat dogmája

A valóságból szimulációs valótlanság

Az illúziók kvantumvarázsa

Prof. Dr. Harry Potter tudománya

A furiverzumok kultusza

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

A végtelen új elméletei

Mi volt az univerzum előtt? Hogyan keletkezett? Mi van a kozmoszban körülötte?
Megannyi kérdés, ami az embert régóta foglalkoztatja, és a tudománytól komoly válaszokat vár rá. De nem kap. Van helyette szekuláris képzelgések tömkelege. Pedig amikor a tudomány elengedi a puszta tényeket és a méréseket, óhatatlanul a világnézeti és politikai csatározások terepén találja magát.

- A kritikus gondolkodás mibenléte

Bencze Gyula (1936-2019) magyar elméleti fizikus és tudományos ismeretterjesztő, az egyik, ma is tananyagnak számító tanulmányában részletezte a tudomány és az áltudomány közötti különbségeket, valamint a kritikus gondolkodás tudományos mibenlétét.

(Forrás: galaxy.elte.hu)

A tudomány egyik kötelessége (lenne) tehát különbséget tenni értelmes és értelmetlen, lehetséges és lehetetlen között.

Az előző fejezetben az univerzum finomhangoltságát jártuk körbe, a matematikai véletlenek valószínűtlenségeit részletezve.
Ebből elég nyilvánvalóan kitűnt, hogy a lehetséges és a lehetetlen közti különbség szemléletével a „sok véletlen egyszerre” ideológia a lehetetlen kategóriába tartozik.

Ha valaki úgy gondolta, hogy a logikát és a racionalitást nélkülöző véletlenszerűségek magyarázkodásai kimerítették az ateizmus lehetetlenbe vetett hitének tárházát, az tévedett.
Az igazi lehetetlenségek és értelmetlenségek az univerzumunk létrejöttének magyarázatai.
Mindezt paradox módon a fenti, kritikus gondolkodásnak mondva.

Eme ellentmondás látszólagos feloldására a matematikai számítások és egyenletek bizonygatása szolgál, mintha ez bármire is valós bizonyíték lehetne.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- A repülő nyúl bizonyítása

Matematikailag azt is le lehet vezetni, hogy 2*2=5.
Nézzünk erre egy könnyű példát:

A nyilvánvaló csalások mellett tévedésekkel is könnyen lehet hibás eredményt kapni. S mi több: az, hogy egy számítás hibátlan, nem jelenti azt, hogy nem egy hatalmas marhaságot próbálna igazolni.

Lássunk erre is egy tudományosnak tűnő példát: a nyúl tud repülni. Az állítást igazoljuk matematikailag, egyszerű módszerekkel:

Aki a számok bűvöletében él, annak tehát bármit be lehet adni „tényként”.
De attól az még nem lesz valóság, és a nyúl sem fog repülni.

Ha nincs kritikus gondolkodás, vagy olyan helyen vizsgáljuk a nyúl képességeit, ahol egyetlen élő (vagy holt) nyuszi sincs, és információk sincsenek róla, akkor bizonyos, magát tudományosnak tartó, elméletgyáros körökben a repülő nyúl hipotézise tényként elfogatott nézetté válik. Mivel a gyakorlatban bizonyítva nem lett, csak elméletek által, a repülő nyúl nem szekta jellegű vallási (tév)hit lenne, hanem tudomány?

A MATT ateistái szerint, a tudomány az filozófia, amit elméleti matematikával igazolni lehet. Ez esetben a nyúl repül - és mást állítani világnézeti elnyomás.

Az elméleti tudomány mára átlépte az ezotéria határvonalát, és olyan elképesztő dolgokat állítanak a „valószínűségszámítás” dogmáival, amihez képest a repülő nyúl igazán semmiség. Logikájuk szerint nincs lehetetlen, csak roppant valószínűtlen, ami bármikor megvalósulhat. Innentől mivel senki se látta az összes nyulat egyszerre (pláne a múltban és a jövőben), valamint senki se mondhatja biztosra, hogy az univerzumban nem élnek máshol is nyulak, a nyúl igenis képes lehet repülni.
Mivel a téridő-kontinuumban senki sem rendelkezik részletes, empirikus adatokkal a kozmoszban található, valaha élt és a jövőben létezni fogó nyulak összességéről, így a repülő nyúl hipotézise helytálló - de legalábbis nem lehet minden kétséget kizáróan cáfolni.

E viccesnek tűnő példa azonban tragikus valósággá válik, ha belenézünk, miket is állítanak manapság „tudományos felfedezés” címen.

Vajon az értelmes és az értelmetlen, a lehetetlen és a lehetséges erőltetett összemosása a „kritikus gondolkodásnak” megfelelő? Vagy ilyenkor a kritika tilos, mert a matematika mindenhatósága megkérdőjelezhetetlen? És ha igen, akkor ez nem egy fanatikus valóságtagadáson alapuló hitrendszer?

Mára az elméleti ateisták zsákszámra öntenek a nyakunkba olyan elméleteket, amelyek nemcsak a racionális logikát, és az értelmes gondolkodást dobják sutba, hanem egyenesen a debil és infantilis gondolkodást igyekeznek kötelezően elfogadandóvá tenni.
Nézzünk erre néhány példát.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- Multidimenzionális multikulturalizmus

A sci-fi irodalom spekulatív fikcióinak célja a társadalmi, etikai és filozófiai kérdések boncolgatása, miközben az emberiség fejlődésének vagy fennmaradásának lehetőségeit vizsgálja.
A tudománynak viszont nem lenne célja az irodalmárok ötleteit elméletekkel bizonygatni, hogy aztán a fanatikus rajongók a meséket bizonyított valóságnak képzeljék. Egy ideje mégis ez történik.

Nyilván mindenki látott már fantasztikus filmeket, melyekben emberek egy ketyerével különféle dimenziókba csúszkáltak. Ezen alternatív világok nagyjából olyanok, mint a miénk, némelyikben még önmagunkkal is találkozhatunk.

Ezt a témát több fizikai elmélet is boncolgatja.

Ezek egyike a húrelmélet, amit a japán származású amerikai fizikus, Michio Kaku alkotott meg. Hogy ezt tényleg komolyan gondolta-e, vagy valamiféle bosszúként Hirosima miatt, csak ő tudja.

A fizikában a bulk kifejezés elsősorban egy anyag belső, összefüggő tömegére utal, szembeállítva azt a felülettel vagy a nanoméretű részecskékkel.
A húrelméletben és a modern kozmológiában a bulk (magyarul gyakran tér vagy hipertér) a minket körülvevő világ magasabb dimenziós „belsejét” jelenti. A mi ismert univerzumunk (a három térdimenzióval és az idővel) olyan, mint egy vékony, kifeszített hártya, a membránhoz hasonló.
A húrelmélet kontextusában a hártya egy magasabb dimenziós térbe (bulkba) van beágyazva, amelynek a határán a megfigyelhető fizikai világunk létezik.

Itt jönnek az extra dimenziók ötletei, mely szerint mi csak 3+1 dimenziót (téridő) érzékelünk, ám a bulk tartalmazhatja a húrelmélet által megkövetelt többi (összesen 10 vagy 11, vagy akár ki tudja hány) dimenziót is. (Ez azóta az ezoterikusok egyik rögeszméje lett.)
Az elmélet diszkrét bája, hogy semmi módon nem igazolható, hiszen nemhogy az érzékelésünk, de a fizikai lehetőségeink mellett a megértésünk határán is túlmutat.

Akik ezen az elméleten agyalgattak, elég gyorsan egy érdekes problémába ütköztek.
Nevezetesen abba, hogy ha léteznének ilyen dimenziók, és abban bármiféle, életként értelmezhető létforma, akkor az a bulkban (a hipertérben), számunkra szó szerint „isteni képességekkel” rendelkeznének, legalábbis a mi korlátozott, 3D-s nézőpontunkból.
Az elmélet szerint egy ilyen lény csak ki-be lépne a mi háromdimenziós „hártyánkon” (bránánkon), és ezzel átsétálna a falon, eltűnne itt és megjelenne ott, belelátna a tárgyakba és az emberekbe (akár Superman a röntgenszemével), külsérelmi nyom nélkül képes lenne kivenni a testünkből a vesénket és eldobni, miközben ő maga sebezhetetlen.
Mellé olyan és akkora alakot venne fel, amilyenhez csak kedve szottyan, mert a spekulációk szerint nem hús-vér lényről, hanem más frekvencián létező energiaformáról van szó, amely valós lénye számunkra láthatatlan. Ja, és képességei és intelligenciája is a miénk milliószorosa.

Ennek az elméletnek két diszkrét bája van.

Az egyik, hogy ugyebár tudományosan tesztelhetetlen. A másik, hogy lényegileg eljutott oda, hogy Istent akarja matematikailag igazolni, csak a szokott módon nem a Megváltót magát, hanem rögtön egy világegyetemnyi istenséget egyszerre.
A fizikusok jelentős része szerint az egész húrelmélet nemhogy téves, hanem bizonyíthatatlansága okán nem valódi tudomány.

De legalább létezik Hugh Everett, amerikai kvantumfizikusnak hála a „Sokvilág-elmélet” is, ami szintén dimenziós téma, csak nem természetfeletti lényekhez jut, hanem valamiféle, a sors fonalát már előre megszőtt Nornákhoz.
Ebben az elméletben, ha bármilyen döntést is hozunk, mondjuk, hogy egy kereszteződésben jobbra vagy balra megyünk, akkor mindkettő megtörténik egyszerre, két külön dimenzióban. Vagyis a dimenziók száma minimum az összes valaha élt, most élő és a jövőben létező emberek száma, szorozva ezek életük során hozott összes döntésével.
Itt már nincsenek istenségek, csak emberek, de azok közel végtelen számú variációban.

Az előbbihez képest itt az is fontos különbség, hogy a húrelmélet extra dimenziói (a bulk) egymás mellett vagy fölött létező geometriai irányok, addig a Sokvilág-elmélet ágai egyfajta absztrakt matematikai térben (a Hilbert-térben) léteznek elkülönülten.

Tehát ilyen jellegű matematika itt, olyan jellegű ott, és hopp: máris két, homlokegyenest eltérő elmélet a bizonyíthatatlan dimenziókról. És ez még csak a kezdet.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- A modern okkultizmus hárfája

A multidimenziós sokvilág elméleteknek és a húrelméletnek van egy univerzumos verziója is. Gyakorlatilag ez is egy tudományos köntösbe bújtatott abrakadabra.
Ezen elméletben a kozmoszt valahogy úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas hárfát, amiben rengeteg húr van. Ezek egyike a mi univerzumunk. Ahogy a hárfán minden húr más hangot ad, úgy e kozmikus hárfán is mindegyik univerzum másmilyen. Ahogy az okkultizmus „rejtett” meg „éteri” síkokról beszél, a húrelmélet is olyan extra világokat feltételez, amiket sosem láttunk.

Míg a hagyományos fizika a mérésre épül, az ilyesmiket kutatók azért hisznek az elméletekben, mert a matematikai szépsége és eleganciája túl tökéletesnek tűnik ahhoz, hogy ne legyen igaz.
Noha a matematikába vetett hit és a valóság megismerése messze nem ugyanaz, az elméletgyárosokat ez nem érdekli.

A húrelmélet eme kozmikus hárfájának matematikai megoldásai (mint különböző lehetőségek) azt sugallják, hogy rengetegféle fizikai környezet létezhet. Ebben a „kozmológiai tájban” a mi univerzumunk csak egy olyan változat, ahol a paraméterek éppen alkalmasak az élet kialakulására. Mivel a többi meg másmilyen, azok meg így jártak, nem volt szerencséjük.
Ebben a kategóriában vannak olyan elképzelések is, amelyek szerint a fizikai törvények alapjai (mint a kvantummechanika) ugyanazok, de a fizikai állandók (például az elektron tömege) értéke minden univerzumban más és más.

Ráadásul ez egy elméleti svájcibicska, mert mindenre jó magyarázatként szolgál, ugyanis a matematika itt

10⁵⁰⁰
számú különböző univerzum-változatot enged meg. Innentől bármilyen mérési eredményre ráfogható, hogy „ebben a buborékban épp így van”.
Aki figyelmesen olvasta az eddigi részeket, azonnal érti, hogy ez a szám minden eddiginél is irracionálisabb, hiszen még az univerzumunk összes galaxisát és mindenét alkotó atomokból is „csak” kb. 10⁸⁰ darab van.

Sok fizikus is kritizálja emiatt, „matematikai teológiának” vagy egyenesen „tudományos fantasztikumnak”(!) nevezve ezt az elméletet, mert az ilyesminek a tudományos módszertan eredeti szigorához semmi köze, ez már az ezotéria halandzsavilága.
Ettől függetlenül napjainkban a „pop-science” (népszerű tudomány) kényszere miatt a kutatók és az egyetemek a figyelemért és a támogatásokért versenyeznek. Ennek eszköze a szenzációhajhászás, ahol a matematikai spekulációkat (11 dimenzió, multiverzum stb.) kész tényként, „felfedezésként” tálalják a laikusoknak.
A szintén szenzációhajhász média mindig jó vevő erre, és ezzel irracionális képzeletvilágok garmadája ömlik a tudomány iránt érdeklődők nyakába. Az átlagember már rég képtelen különbséget tenni a gravitáció és a levitáció, a víz forráspontja és a sokvilágelméletek között. A köztudatban az irracionális így lett racionális, az elképzelés pedig ez által vált képzelt valósággá.

A „Sokvilág-elmélet” (hogy finoman fogalmazzunk) nem nyert osztatlan sikereket a fizikusok világában. Talán ennek köszönhető, hogy az ennek kvantumos változatát megalkotó Hugh Everett 51 évesen agyvérzésben halt meg, de elméletét mára több fizikus is próbálja igazolni.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- Az örök élet kvantumateizmusa

Hugh Everett elméletének diszkrét bája, hogy ő maga elkötelezett ateista volt - de csak Istennel kapcsolatban, mert (a maga módján) a saját lelke halhatatlanságában nem kételkedett.
Ő az úgynevezett kvantumhalhatatlanságban hitt, ami azt jelenti, hogy attól, hogy valaki meghal a mi világunkban, egy párhuzamos világban még tovább él, és amelyekben már feltalálták a halhatatlanságot, azokban örökké.

Eme kvantumhalhatatlanság-elmélet hívei gondolatkísérletekkel (értsd: ötletelgetés) meg matematikai számokkal próbálják egymásnak bizonygatni azt, hogy ez nem hit meg vallás, hanem tudomány, mert ők ateisták.

Érdekes tény, hogy noha az önjelölt kvantumhalhatatlanok az Everett féle „Sokvilág-elmélet” hívei, ugyanezen elmélet fizikusai közül sokan bődületes marhaságnak tartják.

Még érdekesebb, hogy lényegileg a halhatatlanságról szól a híres fizikus, Stephen Hawking elmélete is arról, hogy amikor majd egy napon (nagyon sokára) eljön a világ vége, és minden létező anyagot elnyelnek a fekete lyukak, azok információi mégis megmaradnak.
Úgy tűnik, ateistaként valahogy mégse lenne olyan remek dolog a halállal való teljes és végleges megsemmisülés, legyenek már valami örökké megmaradandó dolgok is az emberekből - hogy az másik dimenziókban, vagy a fekete lyukak eseményhorizontján, már részletkérdés.

Ha valakinek mindez nem elég jó, mert ateistaként még kételkedik abban, hogy örökké fog élni, csak nem úgy, ahogy a kereszténység mondja, annak is van tudományos magyarázat.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- A bölcsek köve: az asztrofizika multiverzuma

Korunk áltudományos Jolly Jokere egy olyan, mindenre alkalmazható, de az égvilágon soha, sehogy és semmivel sem bizonyítható elmélete:

a multiverzum elmélet.
Manapság a csapból is ez folyik valódi tudományos felfedezések helyett; és okkal, mert a maga nemében valóban zseniális. Tényleg mindenre rá lehet húzni, meg az ellenkezőjére is, választ ad az „élet, a világmindenség meg minden” összes valaha is feltett kérdésére, és mellé bónuszként a kvantumhalhatatlanságot is igazolja.

Ez maga a bölcsek köve, amit a középkor szélhámosai oly nagy hévvel bizonygattak, hogy senki nem merte feltételezni, hogy átverésről van szó.

Az univerzum finomhangoltsága során már levezettük, hogy a „világmindenség meg minden” kérdésére is van matematikai egyenlet:

Univerzum = (teljesen valószínűtlen * közel lehetetlen * elképzelhetetlenül nagy véletlen)
Ezen belül az, hogy mi itt vagyunk, így lenne definiálható:
Élet = (teljesen valószínűtlen * közel lehetetlen * elképzelhetetlenül nagy véletlen) * (hatalmas mázli * irracionális számértékek)

Mivel a valószínűségszámítás végeredménye sokak számára erősen kétséges, ezen valószínűtlenség-generátor adta számokat problémamegoldásként hatványra emelték.
Ez most már így néz ki:

Élet = ((teljesen valószínűtlen * közel lehetetlen * elképzelhetetlenül nagy véletlen) * (hatalmas mázli * irracionális számértékek))^∞

Igen, a végtelen hatványára emelték az irracionálisan valószínűtlent, mondván: a végtelenben minden valószínűtlenség bekövetkezik, s mi több: nem egyszer, nem kétszer, hanem végtelenszer.
És ezzel részükről befejeződött annak boncolgatása, hogy minek mennyi az esélye, mert

a végtelen eme új elméletében
immáron mindennek végtelen esélye lett.
Ezt a körmönfont logikai trükköt úgy nevezik: multiverzum elmélet (avagy: a párhuzamos univerzumok hipotézise).

Az alapötlet tulajdonképpen egyszerű. Miután az emberek komolyan vették, hogy tele a galaxisunk pont olyan bolygókkal, mint a Föld (noha ez nagyon nem így van!) és azok mindegyikén emberszerű intelligens lények élnek (pl. a nagy szemű, szürke ufókok) és komolyan vették, hogy az élet szokása, hogy magától jön létre (mint az univerzum a semmiből), és a sokdimenziós agymenés is népszerű lett, akkor ezt kell tovább gondolni. Mármint ezt az egészet egyben.

Dióhéjban arról, hogy mi is ennek az elméletnek a lényege:

A kozmoszban (vagyis az univerzumunkon kívüli térben) hatalmas (mem)bránok lebegnek. (Ezek mibenlétét részleteztük fentebb, a dimenziók elméleteinél.)
Hogy ezek anyag, vagy valami energia, a fene se tudja, a lényeg, hogy (hozzánk képest) irdatlanul nagyok, és egy részük erre haladva lebeg, más részük arra, a többi pedig amarra.
Mivel a kozmoszban nincsenek közlekedési lámpák, ezek (ismeretlen gyakorisággal) össze szoktak ütközni. Amikor ez megtörténik, ahol egymáshoz értek, ott egy (ismeretlen típusú) kölcsönhatás okán létrejön egy kezdeti univerzum. A miénk esetében ez az ősrobbanás nevű eseménnyel kezdődött.
Ahol más típusú bránok ütköztek, ott ilyenkor más típusú univerzumok jönnek létre.
Ez a brán-kozmológia lényege. Ebben nagyon fontos tényező, hogy a bránok más (akár az ezotériában: magasabb szintű) dimenziókban vannak, így a létrejött univerzumok között egy olyan, eltérő dimenzió alkotta fal van, amit fizikai képtelenség áthatolni, s mi több: semmi módon nem lehet keresztüllátni rajta. (Innentől mindez bizonyítottan bebizonyíthatatlan.)

Akiknek ez bonyolult, van egyszerűbb verzió az univerzumok keletkezésére: ez arról szól, hogy a kvantumtérben semmi sem lehetetlen, csak maximum nagyon valószínűtlen. De mivel az idő örök (illetve nem is létezik) a kozmosz meg végtelen, és tele van kvantumállapotú bránokkal, teljesen valószínűtlen helyeken és időpontokban, meg módon hopp, kipukkad belőlük egy univerzum. Lényegileg ez a kaotikus infláció (vagy örök infláció) nevű elmélet, melyben a kvantumfluktuáció során a semmiből (pontosabban: kvantumvákuumból) részecskék vagy akár egész univerzumok bukkanhatnak elő. Ez a mi sokkal nagyobb, fizikai világunkból újfent mérhetetlen és bizonyíthatatlan.

És akkor itt jön a csavar.
Akár a hatalmas bránokból, akár az ici-pici, szubatomi kvantumkákból, az univerzumok milliárd számra jönnek létre abban a kozmikus térben, ami megint nem bizonyítható semmivel sem.

Ezen elméletekben ez az egyetlen olyan dolog, amivel az összes fizikus egyetért: a fizika törvényszerűségei lehetetlenné teszik a multiverzum ötletének bármiféle bizonyítását.

Félreértés ne essék: nem most, a mai technikával nem lehet; hanem soha a büdös életben, 1000 év múlva és 10 millió év múlva sem, mert az eltérő anyag meg dimenziók meg minden adta korlátok ezt lehetetlenné teszik.

Ennek ellenére ez mostanság úgy ömlik minden szinte minden, tudománnyal foglalkozó csatornából, hogy: „Íme a minden kérdésre választ adó, nagy kozmikus igazság: Isten nincs, csak a végtelen számú valóságtípusok egyike vagyunk univerzumostul, Föld bolygóstul, emberestül, mindenestül.”

Természetesen vannak bőven matematikai egyenletek, amelyek a létezését bizonygatják, és ennek hála mára ott tartunk, hogy a köztudatban tudományos tényként és minden kétséget kizáró, mindenre racionális választ adó tényként szokás kezelni.

Ez a kép nem tudjuk, hogy kerülhetett ide, valószínűleg a multidimenzionális tér valamelyik bránjában, a kvantumtér fluktuációja okozta véletlenszerűség manifesztálta ide, egy másik univerzumban e helyett minden bizonnyal egy csokor rózsa (tövis nélkül) jelent meg itt, saját magától.

Ám az ateisták által a bölcsek köveként kezelt, eme hipotetikus mese kizárólag egy dolgot bizonyít, nevezetesen azt, hogy szerintük:

Lenin élt,
Lenin él,
Lenin élni fog.
Látszik, hogy népmesék helyett ezen nevelkedtek, és most vért izzadva próbálják igazolni, hogy a kozmikus multiverzumban most is él egy Lenin, meg a jövőben is lesz belőle rengeteg mindenfelé, olyan is végtelen számban, aki megvalósította a világkommunizmust. Bolygó-, és univerzumszinten egyaránt.
Ja, és ezzel persze a kvantumhalhatatlanság ideája is „tény” lett, csak multiverzumos módon.

Lenin-generátor

Lenin örökkévalósága tehát „tudományosan igazolható”, Isten viszont semmiféleképpen sem.

Mielőtt továbbmennénk, foglaljuk össze a multiverzum mibenlétét, az ateisták által annyira szeretett, empirikus definícióval, matematikai logikával:

Az élet, a világmindenség meg minden = semmivel sem bizonyítható dolgok garantáltan bizonyíthatatlan közegben, sehogyan sem igazolható módon viselkednek.

Ez igen! Lássuk be, ezért megérte nekik elvégezni az egyetemet!

Szóval ennek alapján lényegileg minden lehetséges, csak mert csak oszt’ jónapot. Ha megkérdeznénk erről egy kulturális antropológust, minden bizonnyal azt mondaná, hogy ez a neandervölgyi kultúra hiedelemvilága, csak ők még nem tudták ezt ennyire a mai tudományos szemlélet elvárásai szerint megfogalmazni.

Mielőtt továbbmennénk, mit is állítanak ezen multidimenzionális multiverzumos multikulturális ateisták? Lássuk a MATT (Magyar Ateista Társaság) kijelentését erről:

E fenti elméletek viszont szerintük teljesen racionális, koherens gondolkodást bizonyítanak, ami a nem bizonyítható dolgokban való (buta/tudatlan/stb.) hit helyett valós, bárki számára bármikor ellenőrizhetően igazolható dolgokat állítanak.
Mert kérem ez ám a tudomány és a megkérdőjelezhetetlen valóságokon alapuló világnézet.
Remek. Haladjunk tovább.

Most lássuk, hogy mit mondanak a multiverzum elméletről a komoly tudósok.

Nahát! A tollnokok és az ateisták agyát zsongító, tudományhamisító ideológusokkal szemben vannak komoly fizikaprofesszorok, akik szerint a multiverzum dolog egy szemenszedett, alattomos hazugság? Hajaj, nem is kevesen.

És igen, mára a tudomány legfontosabb kérdésévé az lett, hogy mi számít tudománynak?
Az ezoterikus halandzsa, az ateista halandzsa, vagy mindkettő, ha semmi által nem igazolható, de sokaknak tetszik?

Olybá tűnik, a Bibliában ez a rész:

„Számos hamis próféta fellép,
és sokakat tévedésbe ejtenek.”
(Máté 24:11)
már nemcsak a kereszténységre, hanem a tudományra is vonatkozik.

Ilyen az, amikor a politikai térből kitört ideológiák mindent megpróbálnak leuralni.
És még ezen ateisták vihorásznak hogyha Istenről van szó, és fecsegnek kitalált spagettiszörnyekről, mint elméleti hasonlat.

Gyalog Galopp, 1975:

- Bámulatos, hol tart már a tudomány! Mond csak el még egyszer, hogy lehet birkavesével földrengést megelőzni?
- Roppant egyszerű, Uram. Végy egy ...

Akkor a válasz félbeszakadt, de egy mai modern, ateista tudós így folytatná:

- Számításaink szerint a multiverzumban több olyan világ is van, melyek multidimenzionális terében, a birkavese kvantumállapota ellentétes szubatomi hatást fejt ki a szeizmikus tevékenységekre, amennyiben katalizátorként kvantumhabot alkalmazunk.

Kedves ateisták, ez igazán remek, köszönjük, nincs több kérdés. Ez tényleg bámulatos.

Samuel Benjamin Harris, a népszerű amerikai idegbiológus és filozófus, aki a valláskritikájával vált ismertté, és „az új ateizmus négy lovasának” egyikeként tartják számon, erről így nyilatkozott:

„Nem tudom, hogy a mi univerzumunk,
ahogy JBS Haldane mondta:
’nemcsak furcsább, mint gondolnánk,
hanem furcsább, mint amit feltételezhetünk’.

De biztos vagyok benne, hogy furcsább,
mint amit mi ateisták,
hajlamosak vagyunk elképzelni,
miközben az ateizmust hirdetjük.”
A helyzet az, hogy nem az univerzum furcsa, hanem a megfigyelésekre adott magyarázatok, és erre az egészre ráhúzott, semmivel sem bizonyítható elképzelések, amikkel egyesek új mítoszokat teremtve, a saját tudásuk hiányosságait próbálják leplezni.
Aki azt gondolja, ezzel vége a tudománynak mondott ateista humbugnak, nagyot téved.
A nagyon realisztikus és mindent tudó ateistáknak egyéb meséi is vannak a világmindenségről, egyiket sem lehet bizonyítani, de attól még szerintük ezek nem valamiféle torz vallás dogmái, hanem az ész és értelem diadalai.

Ha valaki nem ért velük egyet, az ellen azonnal látványos boszorkányüldözésbe kezdenek, mert az ateizmust cáfolni szerintük tudományos eretnekség.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- A multiverzum antitézise

Bár erről nem szokás tudományos körökben beszélni, manapság is van sok olyan tudós, akik ateistaként kezdték, és pont a tudomány racionális kényszerei vezették őket a hithez.

Michael Guillen amerikai fizikus, matematikus és csillagász is közéjük tartozik.
Ő díjnyertes fizikaoktató volt a Harvard Egyetemen, és Emmy-díjas tudományos szerkesztő az ABC News-nál. Rendszeresen szerepelt a népszerű „Good Morning America” című televíziós sorozatban, és ő vezette a népszerű „Where Did It Come From?” című sorozatot a History Channelen. Mellette az egyetemi kampuszon is népszerű előadó.
Az „Isten nem halott” című rendezvényei nagy érdeklődést váltottak ki.

Egy 2026 januárjának végén, a Fox New-on megjelent véleménycikkével és annak levezetésével azonnal maga ellen haragította a magát ateista tudományos közösségként definiálók hadát. Rögtön provokatívnak és tudománytalannak minősítették - pedig semmi mást nem tett, csak a népszerű, meg „a többség által elfogadott” elméleteket és egyenleteket a fizika szabályainak megfelelő módon alkalmazta.
Csak nem arra, amire az ateisták elvárják.

Michael Guillen összetett elméletében a fizika Hubble-Lemaitre törvényére hivatkozik, miszerint a távoli galaxisok a tér tágulásával gyorsabban távolodnak, mint a közeliek, a kozmikus horizont - az univerzumunk széle - pedig a tudomány által valaha is megfigyelhető dolgok határa.
Az ezen kívüli kozmikus dolgokra viszont az egyenletében Guillen nem „bránokat”, szingularitásokat és hasonlókat tett, hanem a Mennyországot.

És erre az összes, a bizonyíthatatlan multiverzum elméletet mindenre végső bizonyítékként mutogató ateista a torkának ugrott, mert hogy merészel ilyen bizonyíthatatlan dolgot kijelenteni.
Ha az ember ezt egy vígjátékban látná, harsányan röhögne, hogy íme az ateizmus paradoxonja, az elméletek tragikomédiája. De ez a történet nem a moziban, hanem a tudományos szaklapokban játszódik.

Guillen elmélete csak tovább vitte egy másik asztrofizikus, Niayesh Afshordi tavaly publikált elméletét, amiben az elméleti fizikusok módszereivel, az ősrobbanással Isten létezését próbálta bizonyítani.

Michael Pravica, a Las Vegas-i Nevadai Egyetem fizikaprofesszora az egyik elméletében az agyban található neurális hálózatokként kezelt emberi elme mibenlétére keresett választ. Szerinte a fokozott tudatosság pillanataiban, a dimenziók által képes a tudat átlépni a fizikai világon, és így kapcsolatot létesíteni Istennel.

Ez sem más, mint az elméleti fizika hiperdimenzionalitás elmélete, csak a dimenziók között járkáló, multidimenzionális űrlények változóit cserélte más értékre az egyenletében.
Elmélete szerint Jézus hiperdimenzionális lény lehetett, és így ment fel a mennybe stb.
A tudományos közösségekben mindketten azonnal közutálat tárgyává lettek, és a narratívákban kozmológia professzorokból értelmi fogyatékosokká váltak.

Michael Guillen új elmélete lényegileg csak ezeket gondolta tovább, és bár ezen ötletek mindegyike az ateisták által elfogadott hipotézisek, mivel nem a semmire és a véletlenekre építette az elképzelését, ő is persona non grata (nemkívánatos személy) lett.

E történet diszkrét bája, hogy Guillen elméletében az univerzumon kívüli, kozmikus Mennyországban az idő állandó és örök. Emiatt is a torkának ugrottak, mert hogy lehet egy olyan területről bármit feltételezni a feltételezéseken alapuló elméleti fizikában egy olyan helyszínről, amiről semmit sem tudunk. Noha az idő a fizika szerint elég szubjektív dolog, függ a sebességtől és a gravitációtól, és egy halom olyan tulajdonsága van, amiről szintén nem tudunk semmit. De azt igen, hogy mivel az idő és a tér szorosan összefügg (téridő), ha a fizikai törvények vagy a tér szerkezete megváltozik, az az idő természetét is alapjaiban érintheti. Azt is tudjuk, hogy az univerzumunkban a 13,8 milliárd évvel ezelőtti ősrobbanáskor elindult fény számára máig egy másodperc sem telt el, és a fekete lyukak eseményhorizontján belül az idő elképesztően lelassulna annak, aki belezuhan, de sebaj: ha keresztény tudós számolgat az idő lehetőségeiről, az csak hibás lehet.

A végtelen valószínűségek logikájába ez már nem férhet bele, noha a kozmosz szerintük is végtelen, és öröktől fogva létezik és soha nem fog megszűnni. A kozmosz országának tehát soha nem lesz vége, de Isten országa még elméletben sem rendelkezhet ilyen tulajdonsággal.

Hosszan lehetne még sorolni neveket és hipotéziseket e téren, de felesleges.
Ebből is jól látható, hogy korunkban van jó fizika professzor, aki bármit állíthat, ha ateista. És van rossz fizika professzor, aki ha az előbbiek elméleteibe és egyenleteibe Istenről, Mennyországról vagy bármi hasonlóról tesz valamit, akkor csak és kizárólag tudománytalan mániákus elmebeteg lehet.
Mindezt persze az elfogulatlan tudományos objektivitás szemléletével, a lehetségest a lehetetlentől megkülönböztetni képes kritikus gondolkodással.

Hogy ez utóbbi mit jelent pontosan, annak megértéséhez nézzük meg a legismertebb és legelfogadottabb elméleteket arról, hogy jött létre az univerzum - Isten nélkül.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

Harry Potter furiverzuma

A legőrültebb elképzelések korát éljük, melyben a totális valótlanságokat lehetséges valóságokként tálalják. A középkor okkultistáinak ostobaságait korunkban az elméleti tudósok újracsomagolt változatokban kínálják a fogyasztói társadalomnak.

- Kvantumos monoverzum

Akinek - minden bizonygatás ellenére - nem jött be az asztrofizikai multiverzum dogmája, azoknak készült a kvantumfizikai monoverzum elmélete.
Ennek alapja az a kvantumfizikai tétel, mely szerint a kvantumtérben a szubatomi részecskék az összes létező állapotukban egyszerre vannak (szuperpozíció) mindaddig, amíg valaki meg nem méri - abban a pillanatban felvesz egy pozíciót és értéket, majd úgy marad.
Eme hipotézis szerint magának az univerzumnak a létrejöttéhez „gyárilag” (avagy: a fizika ismeretlen törvényei szerint), eleve szükséges az intelligens élet.
Így amíg nincs intelligens élet, addig az univerzum is szuperpozíciós kvantumállapotban létezett, és egyszerre volt mindenféle. Majd, amikor elsőként szemügyre vette valaki, azonnal az ő elvárásainak megfelelő, működő formát vett fel. Ezért van a finomhangoltság, meg minden - ez az állapot az, ami nekünk a leginkább megfelel.
Ezen elmélet igazán frappáns, már csak Harry Potter varázspálcája hiányzik hozzá.
Szóval valaki egyszer gondolkodva felnézett az égre, és a világegyetem reagált rá.

Remek. És ha valaki nem gondolkodva nézett az égre, az miért nem számít? Netán azért, mert ha az első égre-néző egy egér lett volna, akkor most a Hold sajtból lenne, a fekete-lyukak pedig kozmikus egérlyukként funkcionálnának, a kvazárok pedig rádiójelek helyett vészjósló macskanyávogást küldenének az űrbe?
Ezen tudományosnak mondott feltételezés diszkrét bája, hogy akkor Haiti azért van ott, ahol, mert Kolumbusz ott kötött ki. Addig nem volt ott semmi, és ha Kolumbusz másholt kötött volna ki (véletlenszerűen az óceánon) akkor most Haiti ott lenne.
A Föld pedig azért nem lapos, mert valaki egyszer úgy döntött, hogy körbejárja - addig a Föld nevű bolygó szuperpozícióban egyszerre volt lapos, gömb alakú, és csokoládétorta formájú.

Ebben az elméletben is az a legjobb, hogy lehetetlen bizonyítani, de megcáfolni sem lehetséges. Ehhez időgép kellene, visszamenni az elmélet kitalálói által megjelölt időpont elé, és valami egészen más módszerrel végeztetni el azt a bizonyos első megfigyelést. Mondjuk csimpánzzal, és ha onnantól azt látjuk, hogy galaxisok helyett banánfák alkotják az univerzumot, akkor ezen elmélet bizonyítást nyert. Bár az elmélet szerint sanszos, hogy ehhez intelligens megfigyelés kell. Hogy mi köze az intelligenciának a fizikához, arra sincs válasz, de az ember akkor sem a teremtés koronája és punktum. Ezt bizonyítani esetleg még úgy lehet, hogy az időben visszautazva egy hihetetlenül kreatív fantáziájú ember végzi az első megfigyelést - és akkor hátha valami más jön létre.

Mert ezen elmélet igazolásának módja nincs. Így időgép hiányában marad az, hogy el kell hinni, mert egy okos ember mondta. Aki tévedhetetlen. És ha idővel kiderül, hogy mégis tévedett, akkor majd jön helyére egy másik, tévedhetetlennek kikiáltott. Nem gond ez, korunkban nincs hiány sem önjelölt tévedhetetlenekből, sem őket követő elvakultakból.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- A szükségszerűség szükségessége

Egy másik, a multiverzummal párhuzamos elmélet szerint, az univerzum azért ilyen, mert csak. Pontosabban: az univerzumnak pontosan ilyennek kell lennie, ezért lett ilyen. És itt a hangsúly a „KELL” szón van. A fizika törvényei egyszerűen így működnek, és ennyi. Hogy ki alkotta meg ezeket a törvényeket? Természetesen senki, ez saját magától alakult ki így. Ez egy érdekes nézet, talán a fizika törvényeinek evolúciós elméleteként funkcionál? Addig kószálgattak az atomok, amíg rá nem jöttek, hogy tudnak hatékonyan együttműködni?
És ezt a hipotézist mi bizonyítja? Semmi. Csak a hívei bizonygatják.
Mellé azt is, hogy az élet lényege is ugyanez: azért alakult ki, mert kötelezően ki KELL alakulnia. Nem logikus, roppant valószínűtlen, de mivel KELL ezért megtörtént. Hogy miért kellene, arra csak zavaros filozofálgatások vannak.

Ennek a semmivel sem bizonyítható ateista hittételnek(!) a bizonyításként tálalt magyarázata az, hogy mi most itt vagyunk. És mivel itt vagyunk, ezért szükségszerű és automatikus, ok-okozati összefüggésekként: mert így kellett lennie. Csak mert csak. Természetesen van hitük abban is, hogy ennek okára egy napon majd rájönnek. De addig el kell hinni, hogy minden automatikusan magától történt, mert ez egy szükségszerű, rejtélyes tulajdonsága az univerzumnak.
Ennyi erővel Haiti azért létezik, mert az univerzum törvényei szerint Kolumbusznak fel KELLETT fedeznie - nyilván ez is része a fizika törvényszerűségeinek. E szerint, ha Haiti nem létezett volna akkor, amikor Kolumbusz felfedezte, akkor összeomlott volna az univerzum - de mivel létezett, egyben maradt.
A fizika törvényei meg azért ilyenek, mert így KELL lennie. Senki sem alkotta, magától ilyen, ismeretlen szükségszerűségek okán.
Ez ám a teljesen logikus tudományos elmélet, külön jó benne, hogy semmi módon nem lehet sem cáfolni, sem bizonyítani - e helyett el kell hinni, hogy ez van.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- Tüköruniverzum

A más néven anti-univerzum elmélet is egy izgalmas fizikai modell, amely azt próbálja megmagyarázni, miért olyan „szabályos” a világunk.
A lényege, hogy az ősrobbanás pillanatában nem egy, hanem két univerzum jött létre, amelyek az időben ellentétes irányba indultak el. Az elmélet magyarázói szerint egy homokórát kell elképzelnünk. Ennek a középső, szűk része az ősrobbanás pillanata. A mi világunk, akár a homokórában lepergő homokot tartalmazó rész, lefelé halad; a másik pedig annak a felső része. Így időben a mi nézőpontunkból a miénk „előre” halad, míg a tüköruniverzum az időben „visszafelé”.
Gyakorlatilag ez olyan, mintha a mindenség egy kozmikus tükörkép lenne, ahol az ősrobbanás nem a semmiből való felrobbanás volt, hanem egyfajta „átfordulási pont”.

A CPT-szimmetria elmélete szerint e két univerzum együtt alkot egy tökéletesen szimmetrikus egészet. Ami nálunk anyag, ott antianyag; ami nálunk jobbos pörgésű, ott balos, ami nálunk a múlt, az ott a jövő stb.
Az elmélet egyik nagy előnye, hogy magyarázatot adhat a galaxisokat összetartó sötét anyagra, ami eszerint valójában egyfajta „steril neutrínó”, ami a tüköruniverzumból származó gravitációs hatásként jelentkezik nálunk.

A végtelen számú világot feltételező multiverzum-elméletekkel szemben itt csak kettő van, ami matematikailag sokkal letisztultabbá teszi a modellt, és ezzel elvileg lényegesen működőképesebb is.
És amikor az egyik tüköruniverzum (vagy tükör-verzum?) a végére ér, a másiknak ott van a kezdet, aztán átfordulnak, és kezdődik minden elölről - lényegileg ez a már megbukott, oszcilláló univerzumhoz hasonló ötlet, ami azon alapult, hogy a mindenség folyamatosan tágul, majd összehúzódik, újra és újra, örökkön-örökké.

E tükörvilág elméletről egyszer írt valaki egy remek sci-fi novellát, arról szólt, hogy milyen lehet ott az élet. A főszereplőt a temetkezési vállalat kiszedte a sírból, elvitték a holttestét a kórházba, ahol öregen és betegen életre kelt, aztán a betegsége visszafejlődésével meggyógyult, majd ahogy teltek az évek folyamatosan fiatalodott, ám egyre többet felejtett a kezdeti teljes élettapasztalatából, végül csecsemőként visszamászott az anyjába.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- Élet egy fekete lyukban

Egy másik elmélet szerint a világegyetemünk egy (számunkra) gigantikus fekete lyukban van, az eseményhorizonton belül, és épp a szingularitásba zuhan.

Ennek az elméletnek is az a szépsége, hogy bizonyíthatatlan. Ráadásul alig tudunk ezekről valamit, először 2015-ben a gravitációs hullámok mérésekor, majd űrteleszkóp által készített fotóval 2019-ben sikerült bizonyítani, hogy léteznek. Mivel a legközelebbi fekete lyuk 1560 fényévre(!) van tőlünk, a távolság okán az elkövetkező 10 ezer évben garantáltan nem tudunk oda szondákat küldeni, hogy mérésekkel ellenőrizzük az elképzeléseket.
Mivel ami egy ilyen eseményhorizontján belülre kerül, az soha többé nem térhet vissza (még a fény sem képes erre), ha a közelében lennénk, se lenne lehetséges megtudni, mi is van benne. Nemhogy most, hanem a fizika törvényi szerint sohasem, legyen később bármennyire a fejlett a technológiánk.

Innentől matematikával szó szerint bármit bele lehet képzelni egy fekete lyukba, az ellenkezőjét is, meg egy sor egyéb dolgot a kettő között.
Úgy 150 évvel ezelőtt, ugyanilyen szellemi gigászok arról értekeztek, hogy a Holdon unikornisok szaladgálnak.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- Az önbeteljesítő jóslat dogmája

Bár az ateisták egyetértenek abban, hogy a jóslás - történjen birkacsontokból, madarak röptéből, kristálygömbből vagy kártyából, az mind az ostoba babonaságok tárháza. És ebben igazuk is van. Ám érdekes módon, ha ők jósolnak jövőt, az már más. Az ateista jóslat szerint egy napon a tudomány kivétel nélkül, minden kérdésre tényszerűen bizonyító választ fog adni. S mi több, meg fogják alkotni a „világmindenség végső elméletét”, amely tartalmazni fogja az összes fizikai elvet, és összeköti a kvantummechanikát az asztrofizikával, és az élet létrejöttével és fejlődésével. Sőt: e tudás birtokában az ember maga is létrehoz majd mini-univerzumokat, benne tetszése szerinti életformákat.
Vagyis: Istenné válik.

Lépjük át azt az apróságot, hogy voltak olyan vallások a történelemben, amik szintén az ember istenségekké válásának módszereit tanították, meg azt is, hogy napjainkban is számtalan ezoterikus szekta hirdet ilyesmit.
Azt se vegyük észre, hogy eme „végső, mindent bizonyító és megalkotó elmélet” lényegileg a középkori alkimisták által ígért „bölcsek köve”. Jó pénzért ők is ezt ígérték: örök élet, bármiből aranycsinálás stb. Ez csak idő és befektetett pénz kérdése, hisz már a küszöbön a végső, bármire alkalmas bölcsek kövének elkészítése. Ez az üzletág évszázadokon át virágzott, mert mindig volt balek, aki a mindenség ígéretéért nagy összegeket adott. S lám, ma egyesek ugyanezt ígérik, csak más megnevezéssel, de ugyanúgy ebből élnek és ugyanúgy nem kevés pénzt kérnek a beígért, nagy csodáért.

Mi bizonyítja azt, hogy ez egy napon meg fog történni? Semmi. Ez egy remény. Ahogy mondani szokták: „Én hiszek abban, hogy a tudomány egy napon mindent megold!” Hisz benne. Ám a hit nem vallás? Vagy csak akkor nem vallás, ha az ő hitükről van szó?

Valójában ez nem más, mint a saját vágyaiknak az egójuk általi tudományos köntösbe csavarása, amiben egy önbizalomból épített jóslatot imádnak. Noha ezt a jóslatot semmi nem támasztja alá a reményen kívül, az ebből épített bálvány imádatát nem vallásnak, hanem tudományos meggyőződésnek mondják. Hogy miféle meggyőződés az, amit racionálisan semmi sem támaszt alá, azt nem szokták elemezni.

Van helyette a jóslat, amin dolgozva ezer, tízezer, százmillió év múlva (nem tudni!) egyszer majd be fog teljesedni. Mert be KELL teljesednie (megint egy hittétel!), másként nem lehet. És azért nem, mert csak.

És hogy e jóslat könnyebben hihető legyen, a magukat elméleti tudósoknak mondók ki is dolgoztak erre egy virtuális „bizonyítékot”.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- A valóságból szimulációs valótlanság

Akiknek nem sikerült fenntartás nélkül letolni a torkán a multiverzumos ötletet, kaptak másik mesét az ateizmus álomgyárából. Ebben a történetben valójában sem a világegyetem, sem a benne élő emberek nem léteznek. Körülöttünk minden egy virtuális valóságban létezik, és ezért tűnnek benne bizonyos dolgok ennyire logikátlannak és valószínűtlennek. Ebben mi emberek, csak olyanok vagyunk, mint a számítógépek városépítős játékainak szereplői. Virtuális létezés, mesterséges tudattal, egy idegen kísérlet fehéregerei, megfigyelési/kísérleti célra épített, sajátságos labirintusban.

Ez az elmélet több szempontból is érdekes. Egyrészt alapban feltételez egy tervező/létrehozó valakit. Természetesen ebben az elméletben sem Isten, hanem egy szuperintelligens szupercivilizáció szupertudósai. Vagyis eme elmélet megalkotói, önnön képzeletvilágukban.
Tételezzük fel, hogy nem puszta agymenésről van szó. Mi utal arra, hogy közösség alkotta a szimulációs világot, nem egyetlen lény? Semmi. Mi utal arra, hogy egyáltalán élőlény, és nem egy mesterséges intelligencia? Semmi.

Ezzel meg is érkeztünk Douglas Adams, „Galaxis útikalauz stopposoknak” c. ikonikus könyvéhez, amiben egy hatalmas számítógépnek teszik fel a nagy kérdést: „Az élet, a világmindenség, meg minden”. Az pedig ki is számolja a pontos választ: 42! Ám hogy mi 42, arra további szimulációkat futtat - ami a Föld nevű bolygó. Némileg másként, de ugyanerről az elméletről szól a Mátrix c. filmsorozat is.

Ennek a hipotézisnek is az egyik diszkrét bája az, hogy semmiféle módon nem bizonyítható, és nem is cáfolható. S mi több: ha e szimulált világban valaki rájönne, miként lehet bebizonyítani a szimulációt, akkor a virtuális világ rendszergazdája azonnal, egy gombnyomásra a létezésének emlékét is kitörölné, és helyette 10 megcáfoló elméletet hirdetőt hozna létre benne, nehogy lebukjon a virtualizáció üzemeltetője.

S mi több: szerintük minden, a múltra utaló bizonyíték semmire sem bizonyíték, mert a szimuláció okán könnyen lehet, hogy hamis; amit a fondorlatos építők azért plántáltak a világba, hogy a naiv (szimulált) embereket megtévesszék.
És még itt sem ér véget eme elmélet, mert e szerint az érzékelt dolgok, noha valóságosan hatnak, könnyen lehet, hogy csak az agyunk mesterségesen betáplált szüleményei. Innentől már tudományos értekezés „magasságába emelkedett” a régi filozofálgatás arról is, hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét, vagy a lepke álmodja Dsuang Dszit.

Tehát a szimulációs megközelítés újfent nélkülözi a bizonyítás kötelezettségét, helyette el kell hinni és punktum. Vagyis ez innentől nem tudományos érv, hanem vallási dogma, amiben feltétel nélkül hinni kell.

Ráadásul ez megint annak a másolata, hogy Isten megteremtette a világot - csak annak ateista, földönkívülizős változatában.
Még érdekesebb, hogy ezen ötletet támogató, elméleti tudósok szerint ez elképzelhető tudományos valóság, de a kreacionizmus egy tévedéseket hirdető áltudomány.
Vagyis: „az általunk kitalált teremtő(k) léteznek, mert hiszünk benne, de a ti hitetek teremtője nem létezik.”

Vicces, hogy a mesterségesen létrehozott, szimulációs univerzum elméletét matematikai számításokat mutogatva próbálják igazolni - de aki a keresztény teremtéstörténetet akarja matematikailag bemutatni, azt azonnal ostoba, tudománytalan eszelősnek bélyegzik.
Tehát a jó és rossz teremtéselmélet mellé van már jó és rossz matematika is.
Még viccesebb, hogy ezt tudományos megközelítésnek, és nem vallásháborúnak mondják.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- Az illúziók kvantumvarázsa

A vadabbnál vadabb elméletek zöme abból a tényből indul ki, hogy az atomokat alkotó (meg egyéb) szubatomi részecskék viselkedésének megfigyelésekor egy sor, az emberi ésszel felfoghatatlan jelenségre bukkantak.

Az úgynevezett kvantumtérben szinte minden egészen másként működik, mint a számunkra értelmezhető fizikai térben. Amit látunk, hallunk, tapintunk és tapasztalunk, a kvantummechanikában egészen másként történik.
A fizika tudománya korunk legnagyobb feladatának tartja rájönni arra, hogy e kettő között mi a pontos kapcsolat, és erre alkalmas, egyértelmű és fixen működő egyenleteket kidolgozni. Jelen pillanatban erre valamirevaló ötlet sincs.

Hogy értsük, mi is itt a gond, lássunk pár, megfigyelt és bizonyítható jelenséget a szubatomi részecskék világából.

- Az iskolában mindenki megtanulta, hogy az atomon belül, az atommag körül önnön pályájukon keringenek az elektronok. Ez szép, jó és egyszerű, ám ez mégsem mindig így történik. Az elektronok időnként a saját pályájukról másikra váltanak. Elvileg akkor, amikor a töltöttségi szintjük változik. De ekkor nem „átlebeg” egy külsőbb vagy belsőbb pályára, hanem az egyik pillanatban még itt van, a másikban pedig ott lesz. Innen eltűnik és ott felbukkan, mint a sci-fi filmekben a teleportáló.
S mi több, néha teljesen irracionális helyeken bukkan fel, felfoghatatlan távolságra attól az atomtól, aminek elektronfelhőjében eddig volt. Ott eltölt egy kis időt, majd megint eltűnik és az atommag körül kering tovább. Ilyen furcsa szokása más kvantumrészecskéknek is van.

- Az elektronok (is) képesek egymással egy érdekes párkapcsolatba lépni. Ez az úgynevezett spinjük vizsgálatakor derült ki. Az ilyen kapcsolatban lévő részecskék - mondjuk úgy - együtt forognak. Ha az egyik forgását megfordítjuk, a másik is azonnal megfordul. Elvileg teljesen mindegy, milyen távolságra vannak egymástól, és mi van közöttük. Ötlete sincs senkinek arra, hogy mi a fene adja ezt az összefonódott kapcsolatot, de attól még ezt teszik. (A kvantumszámítógépek ennek alapján működnek.)

- A megfigyelések szerint nemhogy az elektronok és más kvantumrészecskék, de még a protonok is képesek furcsán viselkedni. Ha épp A-ból B-be tartanak, és útközben van valami előttük, nem jobbra vagy balra kerülik ki, hanem hirtelen két helyen lesznek egyszerre, és így mindkét irányból egyszerre kerülik meg, majd hopp, megint egybeforrnak. Nem fele-fele alapon kettévált, hanem ugyanaz két helyen lett egyszerre.

- Atomfizikai szinten a kémiában tanult molekuláris kötések sem úgy jönnek létre, mint gondolnánk. Mert hát az egyik atom a másik közelébe ér, és akkor annak egyik elektronja, ha a töltöttség úgy hozza, kiterjeszti a pályáját a hozzá legközelebbire. De a kis huncut ezt nem ilyen egyszerűen teszi. Nem a hozzá legközelebbit „veszi észre”, hanem kvantumhullámként körülötte az összeset egyszerre „vizsgálja meg” - és lesz ugyanazon elektron egyszerre mindegyiknél - majd megint egy helyen a számára legkedvezőbb helyen.

- Mindezek együttes okán az elvileg üres vákuum sem üres, mert hol itt, hol ott bukkan fel benne valami, majd tűnik el. Nem beszélve a mindenségen eleve keresztülhaladó fényről és gammasugarakról, vagy gravitációs hullámokról.

Legalábbis ezt mutatják a műszeres megfigyelések és a mérések.
A tudomány valójában mindezzel semmit nem tud kezdeni. Egyértelműen itt olyan hatások is vannak, amelyek létezését sem sikerült felfedezni. De sebaj, profi mérnöki munka helyett létezik kontár barkácsolás is.
Fogalmunk sincs, hogy egy részecske hol a fenében van, meg mi a spinje, amíg meg nem mérjük. Viszont mindent állandóan méregetni lehetetlen. Itt jön képbe a valószínűségek latolgatása. Arra már vannak egyenletek, hogy milyen valószínűséggel hol lesz, meg milyen tulajdonsággal.

És hogy ez ne tűnjön találgatásnak, lett új definíció is: szuperpozíció. Ez annak magyarázatára hivatott, hogy ha valamiről nem tudjuk, hol és milyen pozícióban van, akkor az a dolog (számunkra) egyszerre mindenfelé és mindenhogy létezik. És amikor megmérjük, akkor nem megtudjuk az eredményt, hanem az a kis huncut részecske akkor vette fel a pozícióját. A dolgot tovább bonyolítja, hogy vannak kísérletek, amik azt bizonyítják, hogy más eredmény születik, ha nincs megfigyelés és más, ha van. Ám hogy ennek nem-e a megfigyelésre használt detektorok elektromágneses tere az oka, arra még nem sikerült rájönni. Pedig ez választ adhatna arra is, hogy sok esetben miért eltérő eredmények születnek, amikor különböző emberek (és műszereik) végzik a megfigyeléseket.

Valójában e téren korunk tudománya ott tart, hogy saccolgat. Nagy valószínűséggel itt lesz a kis huncut, és talán erre fog nézni. Vagy nem. De ekkora esély van erre, és akkora arra. És persze mágikus módon addig mindenhol volt és egyszerre, majd a megfigyelő kedvéért került egy értelmezhető állapotba.
Ez valójában pont olyan, mint amikor az ókorban nézegették az égen a Vénuszt, és tippelgettek arra, hol lesz a jövő héten, meg hogy egyáltalán mi a fene lehet az.

A kvantumvilág furcsaságaira több magyarázat is létezik.

Az egyik szerint a minket körülvevő fizikai világ csak illúzió. Valójában még mindig minden ugyanúgy egy pontban és egyszerre van, mint az ősrobbanás előtti pillanatban. Legalábbis a szubatomi részecskék számára minden egy helyen és egy időben van, ezért működnek ennyire furcsán a mi észlelésünk számára.
Ez azonban felvet egy másik kérdést. Ha minden csak illúzió, mert minden egy helyen és egy időben van, akkor mi a helyzet a Bibliával, amiben az áll, hogy Isten mindenhol ott van, mert számára minden egyformán közeli, és a múlt, jelen és jövő neki egyszerre elérhető?
Innentől ezt az elméletet inkább kerülni szokás, mert az ateisták számára bosszantó válaszokat szülhet.

A másik magyarázat arról szól, hogy nem mi vagyunk kevesek ahhoz, hogy megértsük a szubatomi részecskék sajátságos működését, hanem simán a kvantumtér idióta, és a pontos törvényszerűségek helyett időnként teljesen véletlenszerűen működik.

Manapság ez a legnépszerűbb, és legelfogadottabb elképzelés. Ebből fakad az a kijelentés, hogy a kvantumok világában semmi sem lehetetlen, csak roppantul valószínűtlen. Ám legyen bármennyire is valószínűtlen valami, az előbb-utóbb megtörténhet.
Ez borzasztóan kényelmes hozzáállás, és mint láttuk, a szó legszorosabb értelmében mindenre rá lehet fogni. És ami erre épül, ott a matek is kijön, maximum nagyon valószínűtlen lesz az eredmény - de ugyebár ez lényegtelen; a lényeg az, hogy elvileg van rá lehetőség.
És ebben nem zavarja őket az, hogy pl. a részecskegyorsítókban végzett kísérletek során soha nem álltak össze a részecskék véletlenül egy cserép muskátlivá.

Létezik harmadik magyarázat is, de annak pláne nem szeretnek teret hagyni, helyette úgy tesznek, mint ami nem létezik. Mert ez arról szól, hogy totális tévúton járnak, teljesen elhibázott megközelítéssel. Léteznek ugyanis más megközelítések is, sokkal logikusabbak és azokkal a kvantummechanika és a newtoni fizika is összehangolható.
Viszont nem ad választ mindenre, a véletlen-abrakadabra varázsigéjével.

A negyedik magyarázat Isten misztériuma lenne, ráadásul ez az előbbivel is kompatibilis. De ilyesmin még gondolkodni is tilos, mert az ateista vagy mindent tud, vagy mindent sejt - de soha nem tévedhet.

Marad tehát a véletlenszerűségek latolgatása, amit (nem véletlenül) mindenre rá lehet húzni magyarázatként. Innentől az univerzumunk egyszerre ilyen, olyan és amolyan (szájíz szerint választható változatokkal), meg ilyen dimenziók és olyan bránok alkotják.
A lényeg: a valószínűtlenség kultusza, amely megkérdőjelezhetetlen dogmaként funkcionál a magát ateistának mondók hitvilágában.

Ráadásul egyre többen vannak azok, akiket cseppet sem zavar az a tény, hogy a kvantummechanika részecskevilága és a minket körülvevő világ newtoni fizikája messze nem azonosan működik, a kettő ég és föld. Helyette a kvantumok működéséről alkotott elképzelésekkel szövögetik tele a megfigyelhető világunkat, mintha a Hold is időnként eltűnne az égről, hogy egy kicsit a Jupiter körül keringjen. Persze tudjuk: szerintük ez is lehetséges, csak ki kell várni, hogy megtörténjen.

Aki azt hinné, hogy e tudományágban már nincs mit érdemben tenni, az téved. A részecskefizika a részecskék tulajdonságaival, a kvantumfizika (avagy: kvantummechanika) ezek egymással való kölcsönhatásaival foglalkozik - ám egy új, még bizonyításra és elismerésre váró proto-tudomány, a kvantumbiológia, a szubatomi részecskéknek az élő szervezetekkel való együttműködését kutatja. Ez utóbbinál keményen kell dolgozni, valami konkrétat letenni az asztalra, többszörösen bizonyítva - itt (még?) kevés az elméleti álmodozások halandzsája. Talán épp ezért foglalkoznak ezzel oly kevesen.

A köztudatban oly nagy zseniális varázslatként elkönyvelt atomfizika lényegileg az atommagok tulajdonságaival foglalkozó kémia. Olyan dolgokat kutat, mint pl. hogyan mozognak az elektronok a mag körül, hogyan hatnak rájuk a mágneses terek stb. De létezik kvantumkémia is, ez már az atomok molekuláris kapcsolatait vizsgálja, és olyasmin pörög, hogy egy bonyolult gyógyszermolekula hogyan fog kötődni egy fehérjéhez. Bizonyíthatóan, hasznosíthatóan.

Hát nem érdekes, hogy ezekről alig tud valaki, mert a kvantumokkal kapcsolatos dolgok terén csak az ateizmust bizonyítani vágyó „multiverzum” ötletek folynak a csapból is, meg a „véletlen, véletlen, minden csak véletlen” ideológia jellegű hipotézise?!

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- Prof. Dr. Harry Potter tudománya

Hosszú lenne még a világmindenségről (meg minden) tudományosnak beállított, spekulatív hipotézisek tárháza.
Vak az, aki nem látja, hogy mindez lényegileg egyetlen dologról szól: „fogalmunk sincs, hogyan és minek létezik a világ, magunk se értjük, miért élünk benne, de attól még a kreacionizmus ostobaság, eleve és elvből kizárt. És mivel bizonyítani nem tudjuk ezt, ezért meséket találunk ki, amit tényekként tálalunk!”
És mivel a mai ateizmus a marxizmusból ered, osztályellenségként kezelik azokat, akik nem velük értenek egyet.

A filozofálgatásokból matekozások lettek, és bár mindkettőről azt állítják, hogy a minket körülvevő világot vizsgálja, valójában csak az emberi képzeletvilágot akarják valóságként beállítani. A téziseket és antitéziseket matematikai egyenletek formájában tálalják, melyeknek egyetlen közös eredménye a totális eredménytelenség; a kételkedésekből a kétségek, majd a kétségbeesések kaotikus zűrzavarát okozva. A valódi vizsgálat a tényleges megfigyelések és mérések lennének, az űrteleszkópoktól a mikroszkópokon át a részecskegyorsítókig, a mi mekkora, milyen súlyú, milyen gyors, milyen hideg valódi eredményeivel.
Ez sikerült „meghaladni” a mindenféle filozófiákkal és ideológiákkal egyenértékűvé vált elméleti tudományokkal.

Mi is a tudomány célja? A minket körülvevő fizikai világ megismerése és megértése az igazság keresésével, ami az emberiség jólétének növelését szolgálja?! A furiverzumos ötletelések beállítása minden kétséget kizáró „tudományos valóság” címen mennyiben teszi jobbá az emberek életét? E számtalan, saját bevallásuk szerint is bizonyíthatatlan elmélet melyike alkalmas valami hasznosra? A multiverzum, vagy a szimulált valóság elmélete hozza el az emberiségnek a végtelen mennyiségű, ingyen energiát? A multidimenziós, vagy a kvantumos agymenések hatására élnek majd az emberek 150 évig? Melyiktől lesz olcsóbb/gyorsabb a közlekedés? Melyik alkalmas olcsóbb és gyorsabb űrhajók építésére?

Egyáltalán mi haszna van ezeknek az elméleteknek - azon kívül, hogy ideológiai nézeteket lehet velük bizonygatni azoknak, akiknek Marx kommunista kiáltványa nem elég?

S mi több: mi a különbség az ilyen elméletek, meg a bölcsészek filozofálgatásai között? Hogy az előbbi tudományosnak és valósnak tűnik? Vajon nem arról van szó, hogy azonos világnézetű emberek, a nemzetközi politikai trendinek megfelelve, a saját szakterületükön próbálnak a hatalomhoz (és annak pénzéhez) dörgölőzve előnyökhöz jutni? Talán nem ugyanezt a jelenséget látjuk a kultúrában is, a színházaktól a filmeken át az irodalomig? S mi több, a teljes közéletre nem ugyanezen ideológiai megfelelési kényszer lett jellemző? És ha igen, ez mit bizonyít? Valóságnak, vagy hatalmi érdekeknek megfelelő világnézetet?

És itt értünk el az első fejezetben vázolt tényhez: mint mindent, korunk nyereségalapú, ateista világnézete a tudományt is előbb aprópénzre váltotta, majd bulvárrá alacsonyítva beletaposta a sárba.

A tudománynak a vad elméleteket, akár a vadállatokat, ketrecben kellene tartania. Figyelniük illene arra, hogy azok ne szivárogjanak ki, mert az az átlagembernek megtévesztő és a köztudatot rongálja. És ha valamelyik elmélet bizonyítást nyer, csak akkor lenne szabad a nyilvánosság elé vinni. De nem ez történik, mert manapság ebből már nem lehet megélni.

(Forrás: galaxy.elte.hu)

Így lettek a valódi, komoly tudósokból a köztudatban mára krumpliorral felszerelt bohócok, akiket nehéz komolyan venni, hiszen egymásnak ellentmondó fantazmagóriákat mondanak, meg egymást cáfolgatják a népszerűség pódiumán.
Az őket hallgató ateisták egy része mindent elhisz, mert inkább ebben akar hinni, mint Istenben. Elvégre a multiverzum nem vár tőle semmit, az értelmetlen létezés eszméje pedig egy olyan szabadságérzetet hoz, amiben bármilyen becstelenséget meg lehet tenni, csak ne derüljön ki. Az ateisták másik része már a tudománnyal szemben is szkeptikussá válik, és ezzel megnyílik előttük egy másik halandzsavilág, az ezotéria kapuja.

A valódi tudás már nem megbecsülendő érték, hanem lényegtelen és unalmas, így eladhatatlan. És ami eladhatatlan, az pénzt se ér. A tisztelet és a megbecsülés már rég nem jár annak, aki a tisztesség és becsület útján járva tudóskodik. A kutatóintézetek és egyetemek egymással való versengésében (mely arról szól, melyikük kapjon több pénzt) a „tudomány népszerűsítése” lett az elsődleges célkitűzés.
Innentől a kutatócsoportok termékké váltak egy piaci versenyben, aminek menedzseléséhez nem szükséges holmi tényekre támaszkodni. A valódi, komoly tudós, aki a tudományos szemlélet szerint gondolkodik, és megfontoltan s mindenki számára érthetően csak bizonyított dolgokról beszél, egyszerűen értéktelenné vált. Az új érték a harsány melldöngető, aki a bulvárt is lepipáló szégyentelenséggel képes az eszement ötleteket valóságként előadni. Erre mindig van felvevőpiac, ami a szenzációhajhász médiában indul, a közélet többi részében folytatódik, és végül a politikai térben teljesedik ki.

Ha jobban belegondolunk, a „popular science” lényegileg egy tudományos fekete lyuk. Minél több pénzt vonz magához, annál nagyobbá válik, és minél nagyobb, annál több pénz dől bele. A tudományos elméletek piaci szellemi termékké váltak, értéküket az határozza meg, hogy ki értékesíti.
Minél híresebb (és gazdagabb) helyről származik, annál többet ér, mert annál nagyobbnak és fontosabbnak árazzák be. Mivel ahogy a piacon mindenből, itt sincs túl sok minőségi termékből, tehát gagyit és bóvlit kell gyártani, és azokat értékesíteni minőségi árucikként.

Ahogy egy mosópornál is a gyártó cég logója árazza be a terméket, úgy árazza be az elméletet azon intézet neve, ahonnan az új tudományos elmélet szellemi terméke származik.

Ezt hozta el a tudomány számára az ateista nihil, amely szerint a tisztesség és a becsület csak bigott, idejétmúlt kulturális valami, amit meg kell haladni. És akinek ez nem tetszik, az maradi meg buta, hiszen nem nyitott és befogadó a „tudományra”.

Hatalmas képzeletvilágú emberek mindig voltak, most is vannak és lesznek is, így az ilyen jellegű „tudományos” ötletelések valószínűleg soha nem fognak elfogyni. Pláne, hogy a szenzációért, és az ezzel járó siker/pénz/csillogás pillanatnyi öröméért mindig valami ötletet kell kreálni - manapság ezt hívják fejlődésnek.
Mindig lesznek újabbak és divatosabbak, hiszen ezeknél bármi lehet, ha megfelel az alábbi, minimalista elvárásoknak:

- Mondjon ellent a keresztény világnézetnek. Ez nagyon fontos, mert különben nem lehetne az ateizmus világvallását felsőbbrendűként, pláne igazságként hirdetni. Áligazságból meg mindegy, mennyi van, sőt: minél több, annál jobb, mert akkor egyszerre sok irányból lehet a keresztény tanokat cáfolni.
- Legyen viszonylag könnyen érthető narratívája. (Különben nem lehet eladni az átlagembereknek, kötelező hittételként.)
- Legyenek róla matematikai számítások. Nem baj, ha hibás, az sem baj, ha totálisan valószínűtlen, nem baj, ha irracionális - a lényeg, hogy legyen.

És kész, ennél több nem szükséges. Ha jópofa lett, a tudomány elméletgyáros közössége megtapsolja és elfogadja. A racionális, bizonyítási/cáfolási lehetőségeket elváró (valódi!) tudósok pedig nem baj, ha dühükben kitépik a hajukat, velük úgysem foglalkozik senki. Mesélni jóval egyszerűbb, mint realitással foglalkozni, és hosszú távon legalább annyira jól jövedelmez, mint a holmi kézzel fogható, minden irányból bizonyítottan működő dolog felfedezéséért járó Nobel-díj.

Érdekes, hogy pont ugyanezek a szempontok jellemzik az ezotériát is. A fene se gondolta, hogy a(z elméleti) tudomány egy napon erre a szintre fog süllyedni. Így nézve lehet, hogy az ateistáknak mégis igazuk van a lehetséges lehetetlenek kapcsán, hiszen megvalósult az, ami régebben teljesen valószínűtlennek tűnt.

Szemlátomást a halandzsák terjesztésére is van bőven jelentkező, pont ahogy Lenin leírta, a hasznos idióták kapcsán.
Az átlagember pedig se a matematikát, se a fizikát, se a biológiát nem érti olyan szinten, hogy ne lehetne neki beadni a valószínűtlenség-generátor bálványának létrejöttéről szóló meséket.

Akinél sikerült, azt úgy hívják: ateista.
Ő onnantól harsányan, büszkén és melldöngetve fogja harsogni, hogy a megkérdőjelezhetetlen, minden kétséget kizáró tudás birtokában van, mert a valószínűtlenség-generátor által teljesen véletlenül létrejött, finomhangolt világ irracionális valószínűtlensége a racionalitás szükségszerűsége.
Mivel ő ezt észérvnek gondolja, szerinte mindenki más (főleg, aki tud számolni, meg gondolkodni) az ostoba.

Az ateista mitológiában mindehhez további legendák és mesék is vannak, amik a képzeletvilágok alkotta művalóságot erősítik.
Ilyen a földönkívülizés is, amit egy matematikai valószínűtlenséget imádó ateistának kötelezően el kell fogadni - de erről, és az ezzel kapcsolatos paradoxonról majd máskor.

Hosszan lehetne még erről a rendkívül izgalmas területről beszélni, de felesleges, mivel a tudomány mára Harry Potter abrakadabrája lett, amiben minden realitást nélkülöző Voldemortok számítanak komoly és nagy tudású embereknek. Velük visszatértek az ősi mágusok (más néven: a régi korok szélhámosai), csak most varázsigék helyett valószínűségszámítást és matematikai egyenleteket kántálnak, és az ateizmus diadaláról prédikálnak.

Tényleg bámulatos, hol tart már a tudomány.

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:

- A furiverzumok kultusza

Még érdekesebb, hogy az ateisták szerint a hitviláguk nem vallás, mert (akár a szcientológia) nincs benne istenség. Érdekes, mert a panteizmus (mely szerint az univerzum - vagyis az abban lebegő tárgyak összessége - maga az Isten) meg vallás, noha annak is vannak olyan ágai, mely szerint a „világegyetem-istenség” nem értelmes lény, hanem bizonyos törvényszerűségek működtetik. De ha ugyanezt az elméleti tudósok mondják, akkor már nem vallás, hanem tudományos racionalitás.
Ha a keresztények beszélnek Istenről, akkor ostoba kreacionisták. Ha az elméleti okoskák a szimulációs-valóság elméletről, akkor ez egy hihető, és kötelezően elfogadandó tudományos nézet.
Jó lenne tudni, hogy a minden elképesztő ötletre irracionális esélyt adó valószínűtlenség-generátor kultusza mitől nem bálványimádat és vallás?

Kulturális szempontból még érdekesebb, hogy ebből ez egészből már jó ideje a kabbalisztikus irodalom köszön vissza, csak az éteri szférákból dimenziók, misztikus lényekből multidimenzionális földönkívüliek, a kártya és kristálygömbös jóslásból jövőkutatás, a számmisztikából meg tudományos matematikai egyenletek lettek. Az okkultizmusból elméleti tudomány, a Tóra útmutató tanításából pedig számtalan elképzelés kaotikus zűrzavara.
Az új elméletek jó részénél már eldönteni is lehetetlen, hogy az ateizmus mindent kimagyarázni vágyó kényszere, vagy az ezotéria valláspótló álmiszticizmusa hozta-e létre. Ez nem meglepő, hiszen e kettő mára egymás tükörképe lett. Az emberek mindkettőben szájíz szerint választanak tanítót maguknak, és igazságkeresés helyett nekik tetsző elméletekre mutogatnak.

Albert Einstein gyakran beszélt arról, hogy az univerzumban az a legcsodálatosabb, hogy az megismerhető és az emberi elmének megérthető.
Ebből mára az lett, hogy a legelképesztőbb furiverzumos ötletek közül azok a legjobbak, amik ép ésszel felfoghatatlanok, érthetetlenek és értelmezhetetlenek. Minél irracionálisabb, annál pompásabb.
Szent Ágoston híres mondásából: „Hiszem, hogy megérthetem (Credo ut intelligam)” így lett mára az ateizmus dogmája: „Hiszem, hogy képtelen vagyok bármit is megérteni”, de legalább elutasítanak mindent, „szkeptikus”-nak mondott hozzáállással még a természet törvényeinek legalapvetőbb axiómáit is.

Az ateisták szerint az ő nézetük az epistemológia (ismeretelmélet), ami a filozófia azon ága, amely a tudás, a megismerés természetét, eredetét, határait és érvényességét vizsgálja. Azt kutatja, mi a tudás, hogyan szerezhetünk ismereteket, miként különíthető el az igazság a vélekedéstől. És közben egy rakás, fantasztikus irodalomnak is ócska vélekedést elfogadandó igazságnak mondanak.

A pszeudotudományok (avagy: áltudományok) elleni látszat-harcukban a tudományra hivatkozó ateistáknak elsődlegesen önmaguk ellen kellene küzdeni. A „kamu-tudományok” egyike a rakománykultusz-tudomány (cargo cult science), ami olyan tevékenységet jelöl, amely külsőségeiben tudományosnak tűnik, de hiányzik belőle a valódi tudományos integritás, az őszinteség és a tényekkel való szembenézés. Legalábbis ezt mondta erről Richard Feynman, a nemzetközi szkeptikus mozgalmak úttörője, aki mindig elkötelezett ateista mivoltát hirdette.

A semmivel sem bizonyítható elméleteket tényeknek beállítani lenne az őszinteség? A lényegileg lehetetlen és a teljes képtelenség közötti valószínűségszámítási eredmények lennének a tényekkel való szembenézés?
Vagy mindez csupán a tisztesség teljes hiánya mindazoknál, akik szerint hazudni nem bűn, mert az csak egy vallásos tévképzet?

... legközelebb

A következő részben az univerzumunk mai működésével kapcsolatos elméleteket, és azok hátterét elemezzük. Mellette bebizonyítjuk, hogy a kereszténység nem a tudományt, hanem csak a vad, és semmivel sem bizonyítható ötleteket utasítja el.
A precízen megfigyelt dolgok és az arra adott válaszok irreális mivolta e témakörben is jól érthetően nyilvánul majd meg.

(hamarosan folytatjuk)

(by L.W.L.)
2026.08.15.

« Előző rész