Mítoszrombolás: az ateisták hitrendszere - 2.

Avagy: az univerzum matematikája

Mennyire lehetséges a valószínűtlen? Hogy lett a matematikából tudományoskodó számmisztika? Lehet-e ámítás a valószínűségszámítás?

Az előző fejezetben végigjártuk a tudomány mibenlétének kérdéskörét, elemezve a bizonyított tények és az elméletek közötti különbségeket. Rátértünk a MATT (Magyar Ateista Társaság) által hangoztatott, vallásról és tudományról alkotott elképzelések valótlanságára.
Rámutattunk arra, hogy az idők során egy rakás tudományos elméletről derült ki, hogy fatális tévedés. Részleteztük a „bölcsészkék” filozofálgatási és ideologizálási mániájának okát és haszontalanságát. Kitértünk arra is, hogyha az ő „tudományuk”-ra épült volna az emberiség fejlődése, még mindig az erdőben rohangálnánk bunkósbottal. És arra is, hogy milyen hatalomvágyak adta alattomosságoknak köszönhető az, hogy korunkban oly sokan mégis őket képzelik a világ eszének, és hogy uralták le diszharmonikus tévképzeteikkel a köztudatot.
Részleteztük, hogy a mindenben bulvár szintre süllyedt média, legyen az újság, rádió vagy tévé, már rég nem a fontos dolgok alapos megismertetését tartja céljának. A szenzációhajhász, meg népszerűség hajkurászó cikkekben és műsorokban, ha egyáltalán felmerül egy tudományos kérdés, az általában sokkal inkább köztudatrongáló dezinformáció, mint hasznos információ.
Így aztán a mindenkit érdeklő, „az élet, a világmindenség meg minden” kérdéskörében mára akkora zűrzavar lett a dezinformációk tömkelegéből, amit lehetetlen pár mondattal rendbe tenni.
Ezután rátértünk arra, hogy a valódi hasznot hozó tudomány már az univerzum keletkezéséről is mást mond, mint amit a marxisták valóságferdítői mondanak - és hogy nekik köszönhetően a magukat ateistának mondó/gondoló emberek zöme nincs is tisztában azzal, hogy mi a kettő közötti különbség.

Az előző fejezetet az „univerzum finomhangoltsága” néven ismert esemény bemutatásával zártuk, most ennek részletei következnek.

És most lássuk az univerzum kezdetét.
Mi történt az univerzum létezésének legelső másodpercében, és miért esnek hasra az indoklásra szánt számítások a megfigyelésekben meg a szimulációkban?

Tartalom:

2. Fejezet: Az univerzum matematikája

A világegyetem első perce

- A kezdeti univerzum tágulása
- A nukleonok rejtélye
- Az anyag és az antianyag harca
- A bayesiánus statisztika


A korai univerzum története

- A gravitáció csodája
- Az esélytelenség esélye
- Porból lettünk ...


A matematika kritikája

Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:



A világegyetem első perce

Az ősrobbanásról mindenki hallott. De ez egy hibás megnevezés, az elmélet megalkotásakor (ősatom-elmélet) annak ellenzői ragasztották rá, gúnyos és pocskondiázó címkeként. Idővel ez a gúnynév annyira elterjedt, hogy ez a megnevezés maradt rajta. Akkoriban a statikus (állandó, és nem változó) univerzum elmélete volt az elfogadott, és a fizikus, aki azzal állt elő, hogy régen nem minden így volt ahogy most van, hanem volt kezdete; katolikus pap is volt. Ezzel az ateisták minden gyűlölete rázúdult, és kapta az elmélete a „Nagy BUMM” gúnynevet. Mára minden mérés és megfigyelés azt igazolta, hogy a papnak volt igaza.
De itt nem robbanásról van szó, amihez a képzelet rögtön egy kézigránáthoz hasonló eseményt társít, amiben minden mindenfelé repül, hanem egy egyenletes tágulásról.

Nem ez az egyetlen, a logikus gondolkodást félrevezető megnevezés. Ilyen a kozmosz=univerzum=világegyetem is. Ezzel a szemlélettel önmagában esik hasra minden magyarázat, és válik értelmezhetetlen varázslattá. Próbáljuk ezt most könnyen felfoghatóvá tenni. A mi Napunk, az összes körülötte keringő bolygójával, azok holdjaival és a különféle méretű aszteroidákkal (ez utóbbiak újabban: kisbolygók, hogy még nehezebb legyen értelmezni, mi micsoda) a Naprendszerünk. Milliárdnyi ilyen naprendszer kering egy irgalmatlanul nagy fekete lyuk körül, ez a mi galaxisunk, a Tejútrendszer. Galaxisból is rengeteg van, egy bizonyos távolságon belülieket lokális (helyi) csoportoknak nevezik, több ilyet együtt pedig szuperhalmazoknak. Ezek összessége az univerzumunk.
Ezt tudjuk megfigyelni, ez a tér számunkra a minden - ebből kilépnünk lehetetlen, és ugyanígy soha nem leszünk képesek semmiféle információt gyűjteni arról, mi van ezen kívül. Ahogy arról sem, hogy mi volt előtte, és arról sem, hogy egyszer mi lesz a helyén, ha (sok trilliárd év múlva) megszűnik létezni. Ettől a ténytől függetlenül az elméleti fizikusok jó ideje azon törik a fejüket, hogy mi lehet az univerzumon kívül - és azon is, hogy lett számunkra a semmiből egy pillanat alatt valami. (Ennek részleteit majd a következő fejezetben elemezzük.)

Azt is mondják, hogy a világegyetem végtelen. Viszont kiszámolták, hogy az univerzumunkban fellelhető atomok száma 10⁸⁰ darab, +/- pár milliárd. De ha az atomok száma véges (hisz megszámlálható) akkor egyértelműen az ezekből összeállt galaxisok száma is véges - tehát a galaxisok összessége eleve nem lehet végtelen.
Másik logikai buktatója ennek a szemléletnek, hogy a táguláshoz tér kell. Ha akkor keletkezett a tér, hogyan tudott önmagába tágulni?
Mivel a köztudatban megnevezésünk sincs arra a valamire, ami az univerzumon kívül van, mert minden a mi univerzumunkat IS jelenti, az értelmezhetetlenség egyre nagyobb méreteket ölt.

Lépjünk ki gondolatban ebből a „minden egy és ugyanaz” szemléletből, nézzük mindezt másként.
Van a kozmosz, ami végtelen. Hogy ez az abszolút semmi végtelen vákuuma, vagy van benne valami és ha igen micsoda, lépjük most át, mert erről képtelenség bármit is bizonyítani. Egy végtelen nagy, sötét térség.

Megjegyzés
Elvileg erre szolgálna az „omniverzum” megnevezés, ami az összes lehetséges univerzumot, multiverzumot és dimenziót magában foglaló legvégső egység, de ez valójában megint más, mert ez csak a gagyi elméletek széles tárházát hivatott igazolni. (Ezeket majd később alaposan körbejárjuk.)
Ezért maradjunk inkább a kozmosz névnél.

Ebben van az univerzumunk. Ami nyugodtan tágulhat bármekkorára, a végtelen méretű kozmoszban bőven elfér.
Tehát az univerzumunk (avagy: világegyetemünk) nem más, mint az ismeretlen tartalmú végtelen űrben (kozmosz) a galaxisok összessége (univerzum). Ez utóbbi a számunkra megismerhető tér, és a kezdetétől a végéig zajló kronológiai folyamat az idő. (E kettő együtt a téridő.)
Ha így nézzük és értelmezzük, akkor már nem önellentmondások halmaza mindaz, ami erről szól.



Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:



- A kezdeti univerzum tágulása

A bizonyítható „világmindenség meg minden” ott indult, hogy egy szupersűrű, gombostűfejnyi pontba gyűlt össze felfoghatatlanul sok kvantumrészecske. Mindez hirtelen, elképzelhetetlenül magas hőmérsékleten (amihez képest a legforróbb nap is csak jéghegy) tágulni kezdett.
Ez volt a fizika tudománya szerint, az általunk ismert mindenség (az univerzumunk) kezdetének kezdete.

Ez a tágulás több szakaszra bontható, az elsőben a fizikai modellek szerint az ősrobbanás utáni első pillanatban (valahol a 10^-36 és 10^-33 másodperc között) az univerzum a fénysebességnél is gyorsabb ütemben tágult. Ez a szakasz a másodperc egy elképzelhetetlenül kicsi töredékéig tartott, és ez alatt a porszemnél is kisebb univerzum mérete milliárdszorosára nőtt.

Ezt hívják a kozmikus inflációnak, avagy a hirtelen „létrejött” tágulásnak. (A kezdeti robbanásszerű infláció után aztán a tágulás lelassult, majd később újra gyorsulni kezdett.)
Az érthetőség kedvéért úgy lehet elképzelni, mintha egy luftballont fújna fel valaki, szép lassan, egyenletes sebességgel.
Mindez a megfigyelések, a részecskegyorsítókban végzett kísérletek és a számítógépes szimulációk alapján jelen pillanatban nem képezi vita tárgyát. Ha az első pillanat így volt, hát így volt.

Ami itt kérdés, az a „hogyan”. Erre ugyanis alapvetően két, igencsak eltérő magyarázat van, összehasonlíthatatlanul különböző eredménnyel.

Ugyanis a fizika törvényei szerint ennek a tágulásnak az eredményeként az egész világegyetemnek abban a legelső pillanatban egyszer és mindenkorra szét kellett volna szóródni a kozmoszban - tehát jóval előbb, mint hogy a legelső napok létrejöttek volna.
Ha viszont ez a tágulás lassabb lett volna, a következő pillanatban azonnal összeomlott volna önmagába.

Ehhez képest az univerzum eme kezdeti szakaszában egy olyan irreális sebességgel tágult, ami ellentmond a logikának és minden ismert fizikai törvényszerűségnek.

Hogy ezt jobban megértsük, lássuk a matekot.

Elsőre úgy tűnik, egyszerű a dilemma.

a.) minden az első pillanatban szétrepül mindenfelé
b.) semmi sem megy messzire, így minden visszazuhan önmagába
c.) se túl messze, se túl távol, minden pont jó helyen ahhoz, hogy univerzum legyen belőle

Ez tehát látszólag olyan, mint az „itt a piros, hol a piros” játék, a három kártyalap közül kettő fekete, és aki a piros kártyát választja, az nyer.
Ha a klasszikus valószínűség képletét használjuk:

P(A) = kedvező kimenetelek száma / összes kimenetel száma.
Ebben az esetben a nyerési esély pontosan 1/3, azaz kerekítve 33,33%.
Szuper, ez nem valószínűtlen, akkor mi a probléma?

Egyrészt az, hogy bár a matematika 33%-ot mond, a gyakorlatban ez a játék szinte soha nem a szerencséről szól. Az osztó általában bűvészeket megszégyenítő kézmozdulattal csalni szokott, így a piros kártya gyakran már nincs is ott, ahol a játékos látni véli. Mellé gyakran alkalmaznak „beépített embereket”, további félrevezetés céljából.
Így a valóságban a nyerési esély matematikailag 0%, azaz: lehetetlen.

Valami ilyesmi történt a kozmikus inflációval is.

A fizika törvényei szerint ugyanis mindennek kötelezően szét kellett volna repülnie.
Tehát:

az univerzumnak
nem lenne szabad léteznie.
De mégis létezik.

A tudománynak erre is van matematikai magyarázata.

Megjegyzés Ennek megértéséhez elengedhetetlen legalább a legfontosabb egyenletek megemlítése. Ha nem tennénk, rögtön sokan azt mondanák: „Hazugság! Ez nem így van!” De így van. Aki nem hiszi, ott a Google, a Bing vagy a Yahoo! kereső, esetleg az utánajárást leegyszerűsítő Mesterséges Intelligenciák, mint pl. a ChatGPT, a Gemini, a Copilot, a DeepSeek stb.
Aki nem szereti a matekot, nyugodtan átugorhatja azt, a magyarázathoz. Aki szeretni, nyugodtan utánaszámolhat.

A fenti problémára adott tudományos válasz a Friedmann-egyenlet adta számításokra épül.

(a(t): skála faktor, p: sűrűség, k: görbület)

Ennek tudományos magyarázata röviden így hangzik: „A Friedmann-egyenletek számszerűsítve leírják a megfigyelt univerzum tágulását, ahol a kozmológiai állandó (Λ) értéke rendkívül kicsi a kvantumtérelmélet becsléséhez képest.”

Lássuk, mit jelent ez a rendkívül kicsi: „Ez a diszkrepancia (kb. 1 a 10¹²⁰-hoz arány) okozza a ’rendkívül kicsi valószínűségű véletlen’ kifejezést.”

Számszerűsítsük ezt.
Tehát eme piros kártyalapnak, vagyis, hogy az univerzum nem röppent szét a kezdeti állapotban, irracionálisan kicsi az esélye: A 10^-120 százalékban kifejezve: 10^-118%.
Mindenki számára érthetően: az, hogy ez teljesen véletlenül, önmagától történt így, a valószínűsége:

0, 000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 01%
Összehasonlításként a dobókockával pontosan 16,67% az esélye annak, hogy 6-ost dobunk. Az 5-ös lottón a nyerési esély: 0,000 002 275%.

Megjegyzés Hogy jobban érthető legyen, tegyünk egy gondolatkísérletet. Fogjunk egy nagy zsákot, és tegyünk bele fekete golyókat. Szám szerint másfélszer annyit, mint ahány atom van az univerzumban(!). Tegyünk bele egyetlen darab piros golyót, és rázzuk úgy össze, hogy teljesen összekeveredjenek. Mivel csak egy próbálkozásunk van, vegyünk nagy levegőt, és bekötött szemmel, elsőre húzzuk ki a pirosat.

E fenti, irracionálisan kevés esélyt pedig úgy szokás tálalni: ez rendkívül alacsony valószínűséggel történt így. Mázlink volt, na...
És ez a szerencsefaktor végig követte létezésünk minden pillanatát. Így nézve már csak az nem világos, hogy a kaszinókban miért nem nyer mindig mindenki.

Ezt a „véletlent” az ateisták teljesen logikus és racionális valószínűségnek mondják. Szerintük nincs itt semmi látnivaló, ez egybevág a kritikus gondolkodás azon alapvető tételével, miszerint különbséget kell tudni tenni a logikus és a logikátlan, a racionális és az irracionális között.
És nekik ez a meghökkentően valószínűtlen számsor: racionális, a hatás-ellenhatás adta, egyértelmű ok-okozati összefüggés.
Érdekes, hogy ennek bizonyítására e fenti, valószínűtlenségi számsort soha nem szokták mutogatni.

Velük ellentétben természetesen a tudomány maga is érzi, hogy ez nem logikus.

Ha az univerzum egyenleteit nézzük, a matematika nem lát „esélyt” a kezdeti infláció ezen okára. A matematika csak lehetőségeket lát - ami közel egyenlő a nullával. De mivel az univerzum létezik, itt valami mégis történt.
Az általános relativitáselmélet ennek az eseménynek értelmezésekor összeomlik, és a matematika végtelent dob ki. Ez az a pont, ahol a fizika tudománya megáll, és ahol matematikailag bármilyen „külső ok” (pl. egy kvantumfluktuáció) elhelyezhető, de számszerűsíthető valószínűsége nincs.

Létezik másféle számítás is, nem kevésbe bonyolult, és annak eredménye viszont 100% valószínűség. (Erről majd később.)
Csak az tilos, mert abban az isteni beavatkozás is az egyenlet része.
A tudomány magyarázata az, hogy teljesen egyértelműen fogalmuk sincs, miért történt így, minden bizonnyal olyan tényező(k?) is szerepet játszottak ebben, amit nem ismernek. De hogy mi, azt nem tudják. (Nincs ezzel gond, az őszinte ember, ha nem tud valamit, elismeri.)

Az ateizmus magyarázata: ez egy teljesen logikus véletlen.

A kreacionizmus magyarázata: tessenek megkérdezni Istent, hogy oldotta meg. Ha úgy gondolja, ránk tartozik, meg fogja mutatni. Ha nem úgy gondolja, akkor meg kár firtatni.

Mindenki maga döntse el, melyik választ tartja reálisnak. Nyugodtan lehet használni közben a kritikus gondolkodás szempontjait.

Haladjunk tovább. Az univerzum tehát kezdetben gyorsan tágult, majd ez le is lassult, nehogy aztán túl messze kerüljenek egymástól a kvantumrészecskék, mert akkor semmivé sem álltak volna össze, pláne nem atomokká, anélkül meg nem lennének égitestek.



Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:



- A nukleonok rejtélye

A világegyetemünk teljes mértékben véletlenül létrejött(?), fix és stabil működésének a kozmikus infláció (tágulása) után következő, nagyobb lépése a későbbi atomok létrejöttéhez szükséges nukleonok voltak.
Megérkeztünk a protonhoz és a neutronhoz.

Periódusos rendszert mindenki látott,

és talán azt is tudja mindenki, hogy ha egy atommagból elvennénk vagy hozzáadnánk egy protont, az elem megváltozna (pl. az aranyból higany lenne).

Ha viszont a neutronok számát változtatjuk meg, az elem ugyanaz marad, csak egy más tömegű izotópja jön létre. (Az elektronok számának változása pedig az atom ionizációja.)
Talán sokan azt is tudják, hogy a proton, ahogy a neutron is, három kvarkból áll.

A protont két U (up) és egy D (down) kvark erős kölcsönhatása tartja össze, a neutront egy U és két D kvark. (A kvarkok ugyanúgy szubatomi részecskék, mint az elektronok, vagy a fotonok.)

Látszólag megint az „itt a piros, hol a piros”, csak vagy két fekete meg egy piros, vagy két piros meg egy fekete. Mi itt a gond, hiszen a kártyalapok egyformák? Nos, a „fel és le” (piros, fekete?) kvarkok nem olyan egyformák, mint a kártyalapok.

És itt jön a következő, nagy tudományos talány, mert elvileg teljesen máshogy is összeállhattak volna. Ám ha nem pontosan ez a felállás, akkor megint nem másmilyenek az atomok, hanem:

NEM LÉTEZNÉNEK ATOMOK.
Atomok nélkül meg napok, bolygók se lennének, élő sejtek és ember meg pláne nem.

A köztudatban az van, hogy a protonok és neutronok jelen állapotukban történő kialakulásának esélye gyakorlatilag 100%. De ez nem igaz, ez valójában csak a jelenség tényként való elfogadása. Ez olyan, mint azt állítani, hogy annak esélye, hogy 1 db holdunk lett (se több, se kevesebb) az 100%. Ez fordított igazolás, tudománytalan és megtévesztő.

Ha abból indulunk ki, hogy a természet állandói (kvarkok tömege, kölcsönhatások ereje) véletlenszerűen is alakulhattak volna, a következő számítást kapjuk:

Ha minden a véletlenen múlt, a nukleonok a jelenleginek megfelelő összeállási esélye 10^-60, ami érthető valószínűségi számban így néz ki:

0, 000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 001%
Ez a 17 szubatomi részecske terén annak valószínűsége, hogy a nukleonokat alkotó három az ismert módon állt össze. Hasonlítsuk ezt össze az 52 lapos francia kártyával játszott, 5 lapos pókerrel.
Annak esélye, hogy rögtön kézbe, a legelső leosztásnál Royal Flush legyen nálunk,
0,000 154%. Aki szokott pókerezni az tudja, hogy az ilyesmi finoman szólva sem gyakori, az meg, hogy valaki életében egyetlen partit játszott, de akkor is mindent vitt, mert nála volt a legjobb leosztás, a képtelenség és a lehetetlen között mozog.

Mivel az ateisták szerint nincs itt semmi látnivaló, szerencsénk volt és ennyi, nézzük tovább, miért volt mázlink a nukleonokkal.

A proton és a neutron tömege között 0,14% a különbség, ami látszólag semmi, de valójában mindent eldönt.

Ez a parányi tömegkülönbség a világegyetem egyik legfontosabb „finomhangolt” értéke. Ha ez az arány akár csak egy kicsit is megváltozna, az életre alkalmas univerzumunk létre sem jöhetett volna.

Világegyetemünkben első perctől a neutron nehezebb, ezért a szabad neutronok elbomlanak protonná. Ha ez változna, és a proton lenne nehezebb (akár csak 0,1%-kal is):

- A hidrogén eltűnne: A világegyetem legegyszerűbb eleme, a hidrogén (amely egyetlen protonból áll) instabillá válna. A protonok elektronbefogással neutronokká alakulnának.
- Nem lennének csillagok: Hidrogén nélkül nem alakulhattak volna ki a Naphoz hasonló csillagok, és nem lenne nukleáris fúzió, ami az élethez szükséges energiát és nehezebb elemeket (pl.: szén, oxigén) biztosítja.

Az univerzum nagy része ritka neutrongázból, elektronokból és pozitronokból állna, és ebben a neutronvilágban nem léteznének atomok.

Ha a különbség kisebb lenne, a neutronok stabilabbak lennének. Az ősrobbanás után szinte az összes proton neutronná alakult volna a héliumfúzió során, így nem maradt volna hidrogén a csillagok kialakulásához, nem lennének se fémek, se kövek, se bolygók, nem lenne víz (H₂O) sem, és úgy általában semmi sem.

Ha a különbség még nagyobb lenne (vagyis a neutron sokkal nehezebb lenne, mint most) akkor a szabad neutronok még gyorsabban bomlanának le. Ám ekkor az ősrobbanás után nem maradt volna elég neutron a hélium és a nehezebb elemek kialakulásához - tehát megint nem lenne semmi olyan, amit anyagnak nevezünk.

Innentől jól érthető, hogy a proton és neutron tömege közötti 0,14% különbség egy igencsak precíz, „finomhangolt” érték. A különbség oka a kvarkok tömegében és az elektromágneses kölcsönhatásban rejlik. Ez a hajszálnyi eltérés biztosítja, hogy a hidrogén stabil maradjon, legyenek csillagok, és kialakulhasson a kémia, amely az élet alapja.
Minimális eltérés esetén univerzumunk egy mindenfelé céltalanul repkedő részecskék kaotikus köde lenne. A modern fizika nem tudja, miért pont ekkorák ezek az alapvető állandók - egyszerűen adottnak vesszük őket, tudomásul véve, hogy lehetett volna másként is.
A hivatalos válasz erre a véletlen. Lássuk a matekot, milyen véletlen kellett erre.

Matematikailag ennek (vagy bármilyen) konkrét értéknek a valószínűsége egy folytonos skálán nulla lenne. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fenti, „itt a piros, hol a piros” játékban a három lap helyett csak a két fekete lenne előttünk, amiből már mindegy, melyiket választjuk, az nem piros, tehát vesztettünk.
De mivel mégis sikerült a pirosat választani, a tudomány inkább azt számolja ki, hogy mekkora itt az a tolerancia-küszöb, ameddig a fizika még „működik”.

Ha a természet(?) véletlenszerűen „dobta ki” a kvarkok tömegét egy reális fizikai skálán, akkor annak az esélye, hogy a proton és a neutron tömege közötti különbség pont a stabilitáshoz szükséges sávba essen:

1 a 2 500 000-hez,
vagyis 0,000 04%.
Ám rögtön itt van még egy furcsaság. Az atommagokat összetartó, erős kölcsönhatás (a magerő) esetében a számítás még kritikusabb. Ez az erő tartja össze az atommagokat a protonok elektromos taszítása ellenében. Itt a „túlélési ablak” még szűkebb, mint a tömegkülönbségnél.

A magfizikai szimulációk szerint az erős kölcsönhatás ereje mindössze +/- 0,5–1%-ot változhatna, más esetben szétesnének az atomok.

Annak esélye, hogy pont ez a két érték álljon be véletlenül a stabil anyag létezéséhez:

1 az 500 000-hez,
azaz 0,000 2%.
Itt még mindig nincs vége az irracionális számoknak.

Az elektromágneses erő finomhangoltsága tovább szűkíti a „működő” univerzum esélyeit. Ez felelős az atommagban lévő protonok taszításáért, valamint az elektronok atommag körüli megtartásáért. A fizikai modellek szerint ennek ereje mindössze néhány százalékot változhatna. Ha 4%-kal erősebb, vagy 1%-kal gyengébb lenne, megint szétesne az egész.

Tisztán statisztikai alapon

1 az 50 millióhoz
vagyis 0,000 002%
az esélye annak, hogy ez a három alapvető fizikai paraméter véletlenszerűen pont úgy állt be, hogy az anyag stabil maradjon és a kémia (ez által később az élet) lehetségessé váljon.

Ha az eddigi számokat összeadjuk, válik igencsak kétségessé a „véletlenek” elmélete - de ezt majd később.

A vak is látja, hogy kicsit sok a véletlen. Itt fontos megérteni, hogy nem egyetlen irracionális véletlenről van szó, hanem a véletlenek egész sora követi egymást abban az eseménysorozatban, amit „az univerzum finomhangoltsága” néven szokás említeni.
És ezen teljesen valószínűtlen véletlenek mindig elsőre történtek. Olyan ez, mintha valaki bemenne a kaszinóba, és egész nap csak nyerne. Odamenne a ruletthez, rátenné elsőre az összes pénzét a 42-re, és nyer. Aztán egy játékgéphez lép, egyetlen érmével megnyeri a jackpotot, majd a pókerasztalnál mindent feltesz egyetlen All-in leosztásra - és megint nyer. Ezután egy kör Blackjack, ahol megint nyer, és így tovább egész nap. Másnap újra elmegy, és ugyanaz történik, és élete végéig minden nap ugyanígy.
Ja nem, nem olyan - mert egy ilyen kaszinómázlistának lenni sokkal nagyobb a matematikai esély, mint arra, hogy finomhangoltsága okán véletlenül(?) működik az univerzum.

Az eddigiekből jól látható, hogy messze nem egyértelmű, ok-okozati összefüggésekről van szó. Az univerzumunk kialakulása nem olyan volt, mint amikor a sivatagi szél a homokot összefújja buckáknak.

E téren a tudomány álláspontja az, hogy bőven van még mit kutatni.

Az ateizmus természetesen erre is azt mondja, hogy „mindez véletlen oszt’ jóvan”.

A kreacionista hozzáállás szerint mindez a Teremtő Isten hatalmát és hozzáértését mutatja.

Megjegyzés
Talán itt vált teljesen érthetővé, amit az előző fejezetben részleteztünk az olyan parttalan vitákról, amikor a fizikus a teológussal vitázik.
Az egyikük a „hogyan”, a másikuk a „miért” szemszögéből nézi ugyanazt, és innentől a süketek párbeszéde kezdődik, ami végtelen idő múlva sem lenne képes érdemi eredményt hozni.

Haladjunk tovább az univerzum finomhangoltságának rejtélyeiben. Ott tartunk, hogy a nukleonszintézis folyamata során kialakultak az első atommagok.
1 perccel járunk az ősrobbanás pillanata után. De közben történt még valami rendkívüli.



Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:



- Az anyag és az antianyag harca

Elérkeztünk az univerzumunk első, nagy csatájához. Ez némileg módosította azt a tökéletes rendezettséget, ami a kiindulási állapotot jellemezte. Ez a változás segítette elő a későbbi folyamatokat, melyek során a hidrogénatomok néhol egy kupacba álltak össze, hogy aztán csillagokká növekedjenek.

Mint láttuk, a nukleonok létrejötte után atomok alakultak ki, amikből aztán minden egyéb dolgok. De ez nem volt ennyire egyszerű. A proton, mint tudjuk, pozitív töltésű. Az elektron pedig negatív. Ám nem volt ez mindig így. A kezdeti univerzumban volt bőven negatív proton és pozitív elektron is - ezek voltak az antianyag. (Ezeket laboratóriumban elő is tudjuk állítani.)

Amikor az anyag és az antianyag találkozik, egy nagy robbanással kisütik egymást, majd nagy és tiszta energiájú fotonokká, gammasugarakká stb. szakadva szétrepülnek a mindenség minden irányába. (Ennek neve: annihiláció)
Ez az esemény olyan heves volt, hogy a mai világegyetemben található kozmikus háttérsugárzás jelentős része valójában ennek a hatalmas, ősi anyag-antianyag megsemmisülésnek a „visszfénye”. Ez az életre olyan hatással van, mint a csernobili atomreaktorban az uránium rudak mellett ácsorogni, de a bolygónk mágneses mezője megvéd minket a pusztító gamma-sugaraktól. (Persze „véletlenül”.)
Sokáig úgy gondolták, hogy ha az antianyag került volna ki győztesen, akkor minden fordítva működne. Newton almája nem lefelé zuhanna, hanem felfelé repülne stb.
A CERN kutatói (a részecskegyorsító segítségével) nemrég pontot tettek a találgatások végére: az antianyag bizonyítottan lefelé esik, pontosan úgy, ahogy a normál anyag.

Ez megerősítette Einstein általános relativitáselméletét, miszerint a gravitáció mindenre ugyanúgy hat, függetlenül attól, hogy miből van. (Ezzel a sci-fi rajongók által harsogott „antigravitációs hajtómű” ötlete is megsemmisült.)
Így viszont maradt a nagy kérdés: ha az antianyag ennyire „szabályosan” viselkedik, akkor mégis mi okozta azt a pici eltérést, ami miatt mi itt vagyunk, az antianyag meg sehol?

E „kozmikus csata” viszonylag gyorsan lezajlott. A kezdeti rendezettség okán logikailag kb. azonos mennyiségnek kellett volna lenni mindkettőből. Csak akkor (újfent) nem létezne az univerzum. De mivel létezik, megint valami meglepő történt.
Mire az univerzum elérte az 1 másodperces(!) kort, az antianyag gyakorlatilag eltűnt, és csak az anyag maradt meg, amelyből ma a csillagok, a bolygók és mi magunk is állunk.
E téren a létezésünk kulcsa, és egyben újabb rejtélye ott van, hogy valamiért egy hajszálnyival (kb. egymilliárdból egy részecskével) több „normál” anyag volt, így az annihiláció után ez maradt meg. (Ebből épült fel a ma ismert univerzum.)

Ennek mi volt a matematikai esélye?

A tudomány itt (végre!) nem egy klasszikus „szerencsejáték-esélyt” számol ki, hanem a megfigyelt anyag-foton arányból (vagyis abból, mennyi anyag maradt a hatalmas sugárzás mellett) következtet vissza.
Ezért a fizikusok itt már statisztikai aszimmetriáról beszélnek:

az esély 1 a milliárdhoz
(pontosabban kb. 10^-10)
vagyis 0,000 000 000 1%
Arányosítva: Ez olyan, mintha egyetlen embert kellene kiválasztani a teljes emberiség tizenháromszorosából (kb. 100 milliárd emberből).
És nem egy pénzfeldobásról van szó, ahol az anyagnak „mázlija volt”, hanem egy rendkívül finomhangolt fizikai „torzításról”. (Ami persze „teljesen véletlenül” történt.)

Ám itt jön a következő, roppant izgalmas kérdés.
Mi lett volna akkor, ha nem annyi anyag marad meg, amennyiből a mai univerzum épül fel, hanem több vagy kevesebb?

Ha KEVESEBB anyag marad meg (pl. 10^-12 arány):

- Az univerzum egy szép nagy, üres sötétség lenne.
- Ritka galaxisok: Olyan kevés anyag maradt volna, hogy a gravitáció nem tudta volna elég hatékonyan összehúzni a gázfelhőket.
- Nincs élet: A csillagok túl messze lennének egymástól, vagy meg sem születnének. Az elemek (pl. szén, oxigén), amikből mi vagyunk, sosem jöttek volna létre a csillagok belsejében.
- Foton-tenger: Az univerzumot szinte csak az annihilációból maradt fény (sugárzás) töltené ki.

Ha TÖBB anyag marad meg (pl. 10^-8 arány):

- Az univerzum egy zsúfolt, kaotikus pokol lenne.
- Túl gyors összeomlás: A rengeteg anyag miatt a gravitáció sokkal erősebb lenne. A világegyetem tágulása hamar megállna, és az egész visszazuhanna önmagába egy „Nagy Reccs” (Big Crunch) kíséretében, mielőtt még lehetőség lenne bármiféle életre.
- Fekete lyukak mindenhol: A gázfelhők olyan sűrűek lennének, hogy a legtöbb csillag helyett azonnal óriási fekete lyukak születnének.
- Sugárzásveszély: A csillagok olyan közel lennének egymáshoz, hogy a sugárzásuk sterilizálná a bolygók felszínét.

Tehát a jelenlegi anyagmennyiség egyfajta „Aranyfürt-zóna”: épp elég anyag maradt ahhoz, hogy galaxisok és bolygók formálódjanak, de elég kevés ahhoz, hogy az univerzum ne omoljon össze azonnal önmagába.

Az anyag-antianyag harcának alakulására van tudományos elképzelés, mely szerint ez a neutrínó nevű kvantumrészecskéknek köszönhető. Mivel ezeknek nincs elektromos töltésük, elméletileg lehetséges, hogy ezek önmaguk saját antirészecskéi is egyben (ezt hívják Majorana-részecskének). Ha ez igaz, akkor a korai univerzumban a neutrínók olyan folyamatokat indíthattak el, amelyek során több anyag keletkezett, mint antianyag.
Ezt a folyamatot a fizikusok leptogenezisnek nevezik. A kutatók most óriási detektorokkal (mint például a föld alatti DUNE kísérlet) azt figyelik, hogy a neutrínók és az antineutrínók egyformán változtatják-e a „típusukat” (oszcilláció) repülés közben.
Ha igen, ez lehet a végső bizonyíték arra, hogy a neutrínók „csalták el” a meccset az anyag javára. Ám ez ekkor is csak a „technikailag hogyan” kérdésre ad választ, a „miért”-re és a tényszerűen valószínűtlen esélyre már nem.

Az univerzum ezen eseménye is a finomhangoltságok egyike volt.
Az ateisták szerint mindez véletlenül lett így.
A teológusok és egyes filozófusok ezt gyakran az „intelligens tervezés” (avagy: teremtés) egyik bizonyítékaként kezelik, mivel a matematikai esély a véletlenre - ahogy láttuk - szinte elhanyagolható.

Ezzel átnéztük az univerzum első percét, amit szabad akaratból, szájíz szerint, matematikával vagy így írunk le:
((elképesztő véletlenek * irracionális véletlenek) * (felfoghatatlan véletlenek * értelmezhetetlen véletlenek) * (nagyon nagy véletlenek + annál is nagyobb véletlenek))
vagy pedig így:
Isten csodáinak egyike.

Ez utóbbi esetén a tudomány és a matematika másik számolási lehetőséget is ad.



Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:



- A bayesiánus statisztika

A matematikusok jól ismerik a Bayes-tétel nevű módszert, mai napig gyakran alkalmazzák.
A valószínűségszámításban ezt használják az un. bayesiánus statisztikai eljárások.
A Wikipédia ezt így ismerteti:

Használjuk az egyenletet az univerzum korai kialakulásának esélyének megállapításához, a matematika szabályai szerint.

És ennyi. Nem túl bonyolult, és a valószínűségszámításkor kapott érték nem nulla egész, aztán annyi nulla, hogy felér a holdig, hanem:
közel 100%
Pedig semmi mást nem tettünk, csak annyit, hogy az egyenlet egyik változójában a „fogalmam sincs” helyett Isten művét alkalmaztuk a számoláshoz.
Érdekes mód rögtön nem irracionálisan valószínűtlen, hanem racionálisan valószínű eredményt kaptunk.

Pedig pont ugyanezen matematikai egyenlettel számolták ki a fizikus-matematikusok, hogy a proton-neutron tömegkülönbsége 10^-60 valószínűtlenségű. Ezt fentebb, a nukleonok rejtélyeinél részleteztük is. Ők persze a „teljesen véletlenül, önmagától történnek a dolgok” alapján számoltak - és jött ki egy irracionálisan valószínűtlen eredmény.

Milyen érdekes az is, hogy abban egyetlen matematikus sem kételkedik, hogy egy egyenlet eredményének kiszámolásakor, ha nem adunk meg egy fontos értéket, akkor hibás eredményt kapunk.
Olyanokat, mint pl. 0, 000 000 (és még száz darab nulla) 001%.
De ha pontosan adjuk meg, akkor 100% közeli lesz az eredmény.

Jó, persze tudjuk: az univerzum (és az élet, meg minden) létrejöttének számításakor olyan focimeccset kell nézni az ateizmus - teizmus nézetkülönbsége kapcsán, amiben Isten le lett léptetve, semmi módon nem lehet a pálya közelébe sem engedni. Sőt, ebben a játékban a kreacionista hozzá sem érthet a labdához.
Ilyen szabályok szerint játszik az ateizmus, és hirdeti fennen önnön dicsőségét.
Így alakult az univerzum első perce olyanra, amilyenre: véletlenül.
Az ateizmus válasza mindezekre nem az, hogy csalnak, hanem hogy az eredmény alacsony valószínűségen finomhangolt lett.
Hogy a példánkban a Bayes-tétellel kiszámolt tézisnek pont a Bayes-tétellel számolt eredmény az antitézise? Bizonyára az is véletlen. Vagy a huncut neutrínók kreáltak Bayesből anti-Bayest. Ha már egyszer nincs lehetetlen, csak nagyon nagy véletlen, akkor ez is lehetséges.

Ha ezt az ellentmondást valóban objektíven vizsgáljuk, akkor egy még érdekesebb dolgot kell megérteni. Nevezetesen azt, amit az előző fejezetben is említettünk: a természettudomány nem filozófia.

A fizika például megmutatja, hogy bizonyos állandók kis tartományban engedik meg a komplex struktúrákat.
De hogy ebből mi következik:

- tervezettség?
- multiverzum?
- antropikus kiválasztódás?
- véletlen?

Ezek már filozófiai vagy metafizikai értelmezések. A fizika egyik mellett sem tud dönteni, mert nem ez a feladata.

Ugyanígy a fizika meg tudja mondani, hogyan viselkedne az univerzum, ha egy állandó értéke kicsit más lenne, vagy hogy milyen tartományban működnek az atomok, a csillagok, a galaxisok.
De azt nem tudja megmondani, hogy miért ilyenek a fizikai állandók, vagy hogy miért pont ezek az értékek vannak.
Ez megint egy filozófiai kérdés, mert nincs mérhető, empirikus alapja.

Ebből következik, hogy a jakobinusoktól a marxistákon át a különféle mai ateista társaságok (pl. MATT) és egyéb okoskodók kijelentései arról, hogy a tudomány bebizonyította, hogy a létezésünk egy sor véletlennek köszönhető, tudománytalan és hamis állítás.
S mi több: ha az általuk hangoztatott véletleneket azzal a matematikával vizsgáljuk, amire ők maguk hivatkoznak, mint láttuk, mindig irracionális eredményeket kapunk. Ha ugyanezzel a matematikával másként számolunk, és logikus, racionális eredményt kapunk, azt azonnal ostobaságnak nyilvánítják. Ha ezt logikusan nézzük, akkor ebből az következik, hogy az ateizmus egy irracionális alapokra épített világnézet. És közben azt állítják maguktól, hogy kritikusan gondolkodnak, és a nem logikus dolgokat elvetik.

Vannak tehát a megfigyelések tényei, amikkel nincs mit vitatkozni. És vannak az ezekre adott válaszok, amiben az ateizmus „véletlen, véletlen, véletlen” magyarázata nem más, mint egy sajátságos vallás fanatikus dogmája.

Hogy a köztudatra mégis ez az ateista világnézet lett ráerőltetve, meg „tudománynak” hazudva, az már a politikai és hatalmi érdekeket kiszolgálók tevékenységeinek eredménye, az iskolai oktatástól a médiáig.

Haladjunk tovább. Ne álljunk meg az univerzum első percénél, a későbbi dolgok talán még az eddigieknél is sokkal izgalmasabbak.



Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:



A korai univerzum története

Ott tartunk, hogy az univerzumon keresztülszáguldó fotonok fényei világosságot hoztak a sötétségbe, majd a mindenféle részecskék jelentős része stabilan összeállt hidrogénatommá, óriási gázködöt alkotva.




- A gravitáció csodája

Ahol a kezdeti tökéletes eloszlási szimmetria módosult, ott új folyamat indult. A hidrogénatomok elkezdtek csoportosulni, és sűrűsödni. És minél több lett egy kupacban, annál nagyobb lett az össztömegük, és ez által több atomot vonzottak magukhoz, a növekedésükkel arányosan egyre messzebbről. Amikor egy ilyen hatalmas csillagközi gázfelhő a saját gravitációja hatására összeomlott, és a közepén a hőmérséklet emelkedni kezdett, kialakultak az első protocsillagok.
Ahogy ezek növekedtek, idővel kigyulladtak az első napok - és ezzel az univerzum egy újabb talányához értünk.
Az univerzumban immáron a legnagyobb fizikai erő a gravitáció lett.
(Bár az általános relativitáselmélet szerint a gravitáció: a téridő görbülete a tömeg miatt, nem pedig erő; most inkább gondolkodjunk egyszerűen és gyakorlatiasan.)

A legvalószínűbb modellezések szerint ezen legelső napok hihetetlenül hatalmasak voltak, a miénknél sok milliószor nagyobbak, és ezáltal sokkal rövidebb ideig működtek.
Logikusan egy ilyen tömegközéppontjától távolodva, arányosan csökkenne annak gravitációs hatása, de valójában a gravitációs erő a távolság négyzetével fordítottan arányosan csökken.

Így e hatalmas égitestek nem képesek mindent magukhoz vonzani.
De itt jön egy újabb furcsasága az univerzum finomhangoltságának.

Ha a gravitációs erő csak pár százalékkal lenne másabb,

megint nem létezne
az univerzum,
vagy egy bármiféle életre alkalmatlan, borzalmas hely lenne.

Ha a gravitáció erősebb lenne:

- Gyors összeomlás: Az univerzum tágulása hamar megállt volna, és a „Nagy Reccs” következett volna be, ahol az egész mindenség visszazuhan egyetlen pontba.
- Rövid életű csillagok: A csillagok sokkal nagyobb nyomás alatt égnének, így sokkal gyorsabban (évmilliárdok helyett milliók alatt) elhasználnák az „üzemanyagukat”. Nem lenne idő az élet kialakulásához.
- Fekete lyukak mindenhol: Szinte minden csillagból fekete lyuk válna, az anyag pedig nem tudna bolygókká állni.

Ha a gravitáció gyengébb lenne:

- Szétszálló anyag: Az ősrobbanás utáni tágulás olyan gyors lett volna, hogy a gravitáció képtelen lett volna „összefogni” a gázfelhőket.
- Nincsenek csillagok és bolygók: Nem alakultak volna ki a galaxisok. Az univerzum csupán egy hatalmas, sötét és híg hidrogénköd maradna, ahol az atomok sosem kerülnének elég közel egymáshoz a fúzióhoz.
- Üres világűr: Mivel nincsenek csillagok, nem jönnének létre nehezebb elemek (szén, oxigén, vas), amik az élet alapkövei.

A gravitáció ereje tehát pont akkora, hogy lehetővé teszi a hosszú életű csillagok és a stabil naprendszerek létezését.
Mi lenne ellenkező esetben?
A csillagok vagy túl forróak lennének és nagyon hamar kiégtek volna, vagy soha nem indult volna be bennük a magfúzió. Ez esetben most nem lenne se Föld, se élet, se író, se olvasó.

Ez a jelenség hasonlít az erős nukleáris kölcsönhatáshoz, ami az atommagokat tartja össze. Itt is egy kb. 0,5–5%-os eltérés már végzetes lenne:

- Kicsit erősebb állapotban az összes hidrogén héliummá alakult volna az ősrobbanás után, így nem lenne víz és csillagüzemanyag.
- Kicsit gyengébb állapotban pedig a hidrogénen kívül semmilyen más elem (szén, oxigén) nem tudna létezni.

Csak ez kicsiben, míg a gravitáció nagyban biztosítja az univerzum működését.

A napok belsejében uralkodó hatalmas nyomás és hőmérséklet hatására a hidrogénatomok magjai összeütköznek és egyesülnek, amiből hélium keletkezik. Eközben óriási mennyiségű energia szabadul fel fény és hő formájában - ennek neve: magfúzió.
Ekkor az univerzum sötétségét ragyogó fény árasztotta el.



Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:



- Az esélytelenség esélye

Hosszan lehetne még sorolni, és bővebben elemezni az univerzumunk működését, melynek legfurcsább tulajdonsága az, hogy működik.
A tudomány álláspontja szerint annak az esélye, hogy mégis működik, rendkívül kicsi és valószínűtlen. Szám szerint ezen finomhangoltságnak az esélye:

Ez a szám annyira kicsi, hogy ha minden egyes nullát egyetlen atomra írnánk rá, elfogyna az összes atom a látható univerzumban, és még mindig nem írtuk le.

Ezt Roger Penrose, a Nobel-díjas brit matematikus és fizikus számolta ki. Ő az Oxfordi Egyetem matematikai tanszékének professzora. A matematikai fizikában és a kozmológiában ért el komoly eredményeket, pl. a kvantumgravitációbeli téridő geometriája terén. 1988-ban a Stephen Hawkinggal közösen elért eredményekért a fizikai Wolf-díjat is megkapta. Ezen Hawking-Penrose tétel szerint az einsteini téregyenleteknek nincs szingularitás (pl. ősrobbanás, fekete lyuk) nélküli megoldása.
Tudományos eredményeinek elismeréseként 1994-ben a királynő lovaggá ütötte.

Ráadásul Penrose nem az egész univerzum minden egyes paraméterét vette bele ebbe az egyetlen számba, hanem csak egy specifikus, de alapvető és mindenre kiható állapotot vizsgált: az univerzum kezdeti entrópiáját az ősrobbanás pillanatában.
Ez a szám önmagárét beszél, minden más a kozmikus inflációtól a nukleonokon és hadronokon keresztül az annihiláción át a gravitációig már csak hab a tortán.
Azokat is hozzá lehetne számolni, de felesleges, mert a kezdeti rend „véletlen” valószínűsége már eleve olyan szám, amit értelmetlen tovább ragozni.
Az eredmény kiszámítása az általános relativitáselméleten és a termodinamikán alapul.

Penrose ezt gyakran egy olyan ábrával szemléltette, amin valaki egy végtelenül hegyes tűvel bök rá a lehetséges univerzumok fázisterére. Ahhoz, hogy élhető világunk legyen, a tű hegyének egy olyan apró pontot kell eltalálnia, amihez képest egy porszem az egész galaxis méretével vetekszik.

Érdekesség: Penrose szerint ez az alacsony entrópia a bizonyíték arra, hogy az ősrobbanás előtt is kellett lennie valaminek (pl. egy előző ciklusnak), ami „átörökítette” ezt a rendet, különben matematikai képtelenség lenne, hogy itt vagyunk. (Az ezzel kapcsolatos elméletekről majd máskor.)

Hogy megértsük ennek a számnak a gyakorlatban értelmezhetetlenül irracionális mivoltát, tegyünk egy gondolatkísérletet.

A világ összes pénze: 10¹² USD.
Tételezzük fel, hogy egy banki hiba okán, ez mind a mi bankszámlánkra kerül.
Szakadjunk el a fizikai realitástól, és tiszta matematikai/statisztikai alapokon nézzük meg a kérdést. Ehhez két fő elméleti megoldást használhatunk.

Az első a véletlen adathiba. Egy banki szervergép memóriájában egy megforduló bit (bit-flip jelenség) átírja a számlaegyenlegünket. Egy átlagos számítógépes memóriában a kozmikus sugárzás okozta hibák esélye rendkívül kicsi, de létező jelenség. Ahhoz, hogy pont a mi számlánk egyenlegét tároló bitsorozat változzon meg úgy, hogy az a világ összes pénzét mutassa, az esély nagyjából 10^-42% körül van.
Ez százalékban: 0,000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 1%.
Ez kisebb esély, mintha 50 éven keresztül, minden héten megnyernénk az ötöslottót.
És ez mégis, egy teljesen reális, hétköznapi esély lenne az univerzum finomhangoltságának valószínűségéhez képest.

A másik matematikai megközelítés statisztikai jellegű. Tételezzünk fel egy globális hibát, ami a világ összes pénzét egyetlen, véletlenszerűen kiválasztott bankszámlára utalja. Jelenleg kb. 4,2 milliárd bankszámla van a világon. Kiválasztási esély arra, hogy a rendszer „kidob” egy véletlen nyertest a kalapból:
P = 1 / 4 200 000 000
Ez a szám leírva: 2,38 x 10^-8, vagyis: 0,000 000 023 8%
Megnyerni a magyar ötöslottót 0,000 002 3% (10^-6) körüli esély, mert ott egy a 44 millióhoz az arány, nem egy a 4 milliárdhoz.

A kaszinókban, az európai ruletten (37 szám) az esélyünk arra, hogy az általunk megjelölt számon álljon meg a golyóbis: 2,70%.

Az univerzum finomhangoltságának esélye:

0,000 000 000
000 000 000 000
000 000 000 000
(és itt még kb.
másfélszer annyi nulla jön,
mint ahány proton van
az egész univerzumban)
000 000 000 000
000 000 000 001%
Egy kaszinóban ki tenné fel az összes pénzét egy ennyire esélytelen lehetőségre?
S lám, az ateisták mégis erre a lehetetlen esélyre alapozzák a világnézetüket.

A fizikában létezik a Boltzmann-agy elmélet, amely szerint matematikailag „valószínűbb”, hogy a semmiből, részecskék véletlen fluktuációjából összeáll egy működő emberi agy, mint az, hogy az egész univerzum a jelenlegi formájában létrejöjjön.

Persze erre azt szokták mondani, hogy ha valami nem eleve lehetetlen (ami náluk Istent jelenti) akkor legyen bármilyen kicsi a valószínűsége, elképzelhető, és ezáltal lehetséges.

Matematikailag arra is van esély, hogy ha magunk elé öntünk egy vödör homokot, abból nem homokbucka lesz, hanem véletlenül összeáll egy működő kakukkos órává. Ha a vödörben tízmillió homokszem van, akkor ennek esélye: 10^{-20 000 000}%.
Ez egy 0-s, majd a tizedesvessző után húszmillió darab nulla, és csak aztán egy 1-es.
(Ha a világ kezdete óta másodpercenként egymilliárd vödör homokot öntenénk ki, az univerzum végső pusztulásáig (hőhaláláig) sem lenne elég időnk arra, hogy statisztikailag esélyünk legyen egyetlen kakukkosórára. De ettől függetlenül persze nem lehetetlen, csak kicsi a valószínűsége.)
Ennek ellenére még eme képtelenségnek is összehasonlíthatatlanul nagyobb az esélye, mint az elsőre, magától működőképesre alakult univerzumnak.

Haladjunk tovább az univerzumunk történetében.



Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:



- Porból lettünk ...

A kezdeti napokban gigászi méretük okán gyorsan elfogyott a hidrogén jelentős része, ezzel új szakaszba léptek.
Egy részük magába omlott, és azóta is irdatlan nagy fekete lyukakként funkcionálnak, maguk köré gyűjtve és forgatva a gravitációjuk által elérhető anyagot. (És létrejöttek a galaxisok.)

Más részük nem volt elég nagy ehhez. Ezek előbb szó szerint magukba roskadtak, majd szétrobbantak, és csak kicsi, ám veszedelmes tömegvonzású szupernóvaként ragyogtak tovább. De előbb olyan erővel préselték össze magukban az atomokat, hogy azok egy része - mondhatni - összeolvadt, és a periódusos rendszer első két eleméből annak újabb elemeit hozták létre: a lítiumtól és a berilliumtól a szénen, nitrogénen és oxigénen át, a mangánon és vason keresztül a platináig, aranyig, uránig és mindenféle ennél is nehezebb fémekig.
És mindezeket a szétrobbanásuk pillanatában szétrepítették a mindenségbe. Az egyik nap a másik után, újabb és még újabb „adagot gyártott” és szórt szét az egyre változatosabb elemekből. (Ma is ezt teszik.)

Ezek aztán újabb gravitációs mezőkben landoltak, ahol más elemekkel együtt sűrűsödtek, növekedtek, üstökösök, aszteroidák, bolygók és holdak lettek belőlük. Bizonyos elemek molekulákká álltak össze, ilyen a H₂O (a víz) is, ami gyakori az univerzumban.
Közben újabb és újabb napok gyulladtak ki, immár messze nem akkorák, mint kezdetben, és az „űrkövek” elkezdtek ezek körül keringeni.

Mi magunk is ilyen csillagporból állunk. De nem léteznénk az „univerzum finomhangoltsága” nélkül. (Mivel a Föld és az élet finomhangoltsága is legalább ennyire összetett, ezt majd máskor elemezzük.)

Bár az univerzum csillaggyártó „üzeme” már túl van a fénykorán, ez csak annak köszönhető, hogy a hatalmas, fényes csillagok (mint a kék óriások, melyek gyorsan elhasználják az „üzemanyagot” és felrobbannak) kora lejárt.

De az olyanokból, mint a mi napunk, még az elkövetkező évmilliárdok során is sok lesz, vörös törpékből (amik ráadásul sokkal tovább bírják) még több.

Ezek olyan lassan „égetik” a hidrogént, hogy az átlagosak legalább 100 milliárd, a kicsik több billió évig is „elélhetnek”. (Még egyetlen vörös törpe sem aludt ki az univerzumunk történetében.)

Kozmikus világvégétől tehát nem kell tartanunk, mert bár a 13,8 milliárd éves univerzum már elhasználta a „puskapor” nagy részét, de a parázs (a vörös törpék) még beláthatatlanul hosszú ideig fog izzani. Ezért valójában még az univerzum idővonalának elején járunk, hiába van mögöttünk „a látványos tűzijáték”.

Leírhatatlanul sok billiárd év múlva aztán már csak fehér törpék, neutroncsillagok és barna törpék lesznek, meg mindenféle bolygók, holdak és aszteroidák - és persze egyre több, kozmikus szörnyként funkcionáló fekete lyuk.

Úgy 10¹⁰⁰ év múlva már csak a fekete lyukak lesznek, minden más a protonok lebomlásával megszűnik. Aztán a fekete lyukak is elpárolognak, és az univerzumunkat alkotó kvantumrészecskék eltűnnek a végtelen kozmosz mélyén.

Porból lettünk, és porrá leszünk. Nemcsak a testünk, hanem a látható, fizikai világmindenségünk is.

Ám ami újfent meglepő, hogy a tudomány álláspontja szerint, az emberiség a lehető legjobb időben létezik:

- még vannak jól látható, nagy és ragyogó csillagok
- még láthatóak a galaxisok (melyek folyamatosan távolodnak egymástól)
- de már túl vagyunk a kezdeti állapotokon, nem záporoznak ránk hetente hegy méretű aszteroidák, és nem robbannak fel a közelünkben napok, és a szomszédságunkból szupernóvák gyilkos gammasugarai sem pusztítják az életünket.

Néhány milliárd év múlva egy civilizáció:

- már nem látná a legtöbb galaxist - nem is tudná, hogy volt ősrobbanás (mert már nem lesz lehetséges észlelni) - kis méretű, halványabb napok fényénél hunyorogna

Ráadásul nemcsak időben, hanem térben is jó helyen vagyunk a galaxisunk szélén, de ez már másik történet. Nyilván ebben is mázlink volt.



Ha még nem osztotta meg
ezt az oldalt, itt is megteheti:



A matematika kritikája

Mint láttuk, az univerzumot le lehet írni a fizika törvényeivel, de ebben a folyamatban igencsak sok a megmagyarázhatatlan furcsaság. Ez utóbbiakat nézve teljesen egyértelmű, hogy ez messze nem egy egyszerű, magától értetődő űrbéli mechanizmus. Ez felvet egy logikus kérdést:

KI HOZTA LÉTRE A FIZIKA TÖRVÉNYEIT?
Az ateizmus válasza erre is az, hogy senki. És azért tesz időnként ilyen furcsa dolgokat, mert csak. Véletlenül.
Így aztán a Föld nevű bolygó az élethez való finomhangoltsága (erről majd máskor) is véletlen, az élet is véletlenül jött létre, az intelligencia meg maga a vakvéletlen. Semmi sincs okkal, semminek sincs értelme, minden csak a káosz valószínűtlen kaotikájának eredménye. Érdekes módon az alma mégis mindig lefelé esik a fáról, és nem véletlenül.

Mindezzel - és csak dióhéjban! - elértünk oda, hogy az élet és a világmindenség nagy kérdésének válaszaként van egy matematikai egyenletünk:

Univerzum = (hatalmas mázli * irracionális számértékek) * (teljesen valószínűtlen * közel lehetetlen)

Nem véletlen, hogy az ateisták mindezt „nagyvonalúan” azzal szokták letudni, hogy kicsi volt a valószínűsége. Esetleg azzal, hogy a jelenség nem gyakori.
Hogy mennyire kicsi, azt nem illő számszerűsíteni, mert akkor netán a vakhitű, fanatikus ateisták elgondolkodnának azon, hogy miket akarnak velük elfogadtatni. Van helyette mismásolás, mellébeszélés és ködösítés, meg a filozofálgató bölcsészekre jellemző fellengzős arrogancia.

Olybá tűnik, az ateizmus hitének elsődleges parancsa így hangzik:

NE SZÁMOLJ!
Mert aki megteszi, kísértésbe eshet, és a marxizmus eretnekévé válhat.

Némileg paradox módon mégis a matematikával szokták igazolni az elméleteket, csak nem az átlagember számára is érthető számokkal, hanem bonyolult egyenletekkel, és főleg matematikusok számára érthető egyszerűsítésekkel.
Így például azt, hogy valaminek az esélye 1 a 10 000 000 000-hoz, nem így említik, de nem is úgy, hogy a valószínűsége 0,000 000 01%, hanem elegánsan annyit mondanak, hogy a valószínűségszámítás szerint bár kicsi az esélye, de attól még lehetséges.
Esetleg adnak egy ilyet: 10^-10, ami újfent nem mond sokat egy (vakon) hinni akaró, matematikában járatlan átlagembernek.

Megjegyzés
Ez körülbelül olyan esély, mintha valaki lerakna elénk 10 milliárd fehér golyót, amik közül csak egyetlen darab piros, és nekünk bekötött szemmel, vakon pontosan azt az egyet kellene kiválasztanunk, segítség és támpont nélkül, elsőre.
Lehetséges? Ó hogyne, 10^-10 eséllyel. Mint láttuk ez a szám is semmi ahhoz képest, ami az univerzum finomhangoltságának valószínűtlenségét jellemzi - de sebaj. A számokon nem gondolkodni kell, hanem elhinni.

Ezzel eljött a modern számmágia kora, amiben a számok misztikus varázslattá váltak, csak most nem mágusok, hanem elméleti tudósok mondják az irracionálisan lehetetlent kimutatható és (megvalósuló!) lehetőségnek.
Ebben a mágiában immár minél inkább lehetetlen valami, annál inkább kötelezően megvalósul. Mondhatni, minél inkább valószínűtlen, annál valószínűbben létrejön, önmagától. Hogy ez önellentmondás? Csak ha számolni kezdünk, ami ugyebár tilos.

A matematikai valószínűtlenségek bálványa előtt hódolók mindig azzal szoktak előállni, hogy „ez ám a tudomány, amit csak a rendkívül ostoba, szellemileg a mélysötét középkorban megragadt, értelmi toprongyok kérdőjeleznek meg”.
És mivel senki nem szeretne értelmi toprongyként tekinteni magára, inkább gondolkodás nélkül elfogadja a felkínált irracionális nézeteket. A pszichológiában ezt konformitásnak nevezik, és a megfelelési kényszer okán a mások előtti, feltétel nélküli behódolásnak. Hogy ez mennyire így van, azt a Solomon Asch-féle konformitás-kísérlet is bebizonyította. Ebben a pszichológiai kísérletben a résztvevők harmada még egy nyilvánvalóan rossz választ is elfogadott, csak hogy ne lógjon ki a sorból. Ugyanezt más kísérletek is bizonyították - és ezek nem elméletek, hanem gyakorlati próbák eredményei.
Érdekes, hogy ennek ellenére az ateisták a vallásos embereket azzal is vádolják, hogy csak azért hisznek abban, amiben, mert a környezetükben élőkhöz igazodnak. És az ateisták mihez igazodnak? A logikához és a bizonyított tényekhez nem, azt már tudjuk. Akkor netán egymáshoz?

Persze most sokan tiltakoznak, hogy nem minden ateista ilyen. Azonban egyikük sem tiltakozik a MATT kijelentései és tettei ellen. A hallgatás pedig beleegyezés, de minimum elfogadás.

Az eddigiek alapján már elégé egyértelmű, mit is jelent a marxista szólam, mely szerint az ateizmus „a tudományosan alátámasztott tényeken alapuló gondolkodás”. A következő fejezetben részletezzük, hogy szerintük miként jött létre a világ, és azt is, hogy az ilyen állításokkal ellentétben a valódi tudomány és a kereszténység nem két különálló fogalom. Bemutatunk olyan katolikus papokat is, akik hitük gyakorlása és misék celebrálása mellett sokat tettek (és tesznek ma is) a tudományért - hiszen nemcsak az ősrobbanás felfedezése, hanem a dinamóelvtől a modern genetikáig számtalan dolog nekik köszönhető.

Ezen tények ellenére hülyézik a vallásos embereket az ateisták és bélyegzik „tudományellenes kreacionistának”. A MATT mindezek mellé papokat jelent fel, mert harangozni mertek, és olyan dolgokért lobbizik nyíltan, mint például az egyházak támogatásának megszüntetése. Tehát a papok és lelkészek éljenek a semmiből, a templomok pedig, ahogy az általuk rajongott Kádár idején, felújítás helyett omoljanak a hívek fejére. Mindezt humanizmusnak mondva.

Vicces, hogy az ilyen ateisták szoktak a leginkább dühöngeni a különféle vélt/valós társadalmi elnyomások ellen - miközben a vallásellenes kirohanásaikkal ők maguk azok az elnyomók, akik ellen elvileg küzdenek. De mi mást is várhat az ember olyanoktól, akik szerint Lenin, a tömeggyilkos diktátor egy hős volt?
Így nézve lehet, hogy a MATT logójában a sötét paraszt a szándékosan tudatlanságban tartott proletariátust jelképezi, akiket a kommunisták mindig könnyen rá tudtak venni bármire, a rablógyilkosságoktól a népirtásig.

Mindezzel az univerzum finomhangoltságának rejtélyeinek végére értünk. Ám ezzel még messze nem értünk a minket körülvevő, és általunk valaha is megfigyelhető világegyetemünk furcsaságainak végére.
S mi több, talán csak most kezdődnek az igazán érdekes dolgok.


... legközelebb

A következő részben körbejárjuk az univerzum keletkezésével kapcsolatos elméleteket, a manapság népszerű multiverzumostól kezdve a kevésbé ismertekig.
Rátérünk arra is, mi ez az egész véletlenrajongás valójában, és hogy lett mára a matematika az ateizmus hitvallása.
A megfigyelt dolgok és az arra adott válaszok irreális mivolta e témakörben nyilvánul meg a legjobban.

(by L.W.L.)
2026.03.28.

« Előző rész Mítoszrombolás: az ateisták hitrendszere (1.) (2026.03.07.) Tények a MATT álvalósága mögött.

Következő rész » Mítoszrombolás: az ateisták hitrendszere (3.) (2026.04.?????.) Univerzum vagy „furiverzum”?

A témához hasonló, előző bejegyzések:

- 2024.11.03. Keresztény-e Európa? (1. rész)
Avagy: Az új európai értékek. (megnyitom)

- 2022.05.06. Értelmes-e a bal-liberális értelmiség? (1. rész)
Avagy: Hétköznapi tények a pszichózisok mögött. (megnyitom)

- 2021.06.05. A rablógyilkosok köz(ellenes)társasága (3. rész)
Avagy: A pszichopata újságírók rémuralma. (megnyitom)

- 2020.12.23. Az emberalattiság kora (3. rész)
Avagy: Hitélet - kizárólag hitetleneknek. (megnyitom)