vitathatatlan.blogspot.hu
Főoldal (nyitólap) | Tartalomjegyzék
(x)

2022. március 23., szerda

Keresztény-e Márki-Zay Péter? (4/4)


Avagy: Mikor az ördög templomba ment.

Egy politikai hazárdjátékos leleplezése.

Az első részben bemutattuk a pszichopaták gondolkodását és agyuk működését, valamint részleteztük azt is, hogy számukra az emberélet semmit sem jelent. Elemeztük azt is, hogy MZP milyen életellenes változásokat tervez.

A második részben részleteztük, mit is jelent a „szabad vallásgyakorlás” az MZP által elképzelt „szeretetországban”, ami nem más, mint az összes világvallás meggyalázása, minden hit sárba tiprása. Elemeztük, hogy a marxizmusból eredő hangzatos szavak mögött minden vallásos hit kiröhögése áll, az adófizetők pénzének lenyúlásának szeretetével.

A harmadik részben átnéztük azt a köztudatba sulykolt, blaszfémikus ostobaságot, mely szerint Jézus Krisztus ma baloldali lenne, és lelkesen támogatná a bal-liberálisok összes óhaját. Rátértünk arra is, hogy egy katolikus egyáltalán szavazhat-e marxista, vagy liberális pártra.

Most, sorozatunk befejező részében 2, további pontban elemezzük, miféle álkeresztény valójában az összellenzék miniszterelnök-jelöltje, és milyen sorsot szánna a magyaroknak.


Tények arról, hogy Márki-Zay NEM keresztény

(4. rész)



- Farizeusok

Az egyre furcsább és egyre emberalattibb világban a valóság hamissággá, a becsület becstelenséggé alakul.
Egy keresztény ember (még) tudja, mi a különbség - ám a magát humánusnak mondó bal-liberális világ az embert folyamatosan, lépésről lépésre dehumanizálja.
Aki ezt támogatja, az rég elvesztette a kapcsolatát a kereszténységgel, értékrendje a sátán által meghatározottá vált, üdvözülés helyett a gyors gazdagodás a célja, Isten helyett önmagát imádja, miközben képmutató módon a valótlanságokat hazudja valóságnak. És mindezt Isten akaratának hazudja.
Az ilyen ember nem keresztény, hanem egyenesen antikeresztény.

„Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók!
Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt.
Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni,
azokat meg nem engeditek be.

Jaj nektek, írástudók és képmutató farizeusok,
mert felemésztitek az özvegyek és árvák vagyonát.
Közben nagyokat imádkoztok, ezért nagyobb ítélet vár rátok.

Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók!
Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek,
s ha sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.

Jaj nektek, vak vezetők!

Azt mondjátok, hogy ha valaki a templomra esküszik, nem érvényes,
de ha a templom aranyára, akkor az kötelezi. Esztelenek és vakok!
Hát mi több, az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat?

Ugyanígy: Ha valaki az oltárra esküszik, az nem érvényes,
de ha a rajta levő áldozati ajándékra esküszik, az kötelezi. Ti vakok!
[...]

Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók!
Mentából, kaporból és köményből tizedet adtok,
közben ami fontosabb a törvényben,
az igazságosságot, az irgalmat
és a hűséget elhanyagoljátok.
Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni.

Ti vak vezetők!
A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek.

Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók!
Tisztára mossátok a pohárnak és a tálnak a külsejét,
belül azonban tele vagytok rablással és mértéktelenséggel.
Te vak farizeus! Előbb belül tisztítsd ki a poharat és a tálat,
akkor majd kívül is tiszta lesz.

Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók!
Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok,
amelyek kívülről szépnek látszanak,
de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal.
Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében,
de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.”
(Mt23,13-28)



V., Keresztény ember NEM teszi tönkre mások életét

Márki-Zay Péter többször is nyíltan kiállt nemcsak a rezsicsökkentés ellen, hanem azért is, hogy az energiaárak - nyugati mintára - nyugodtan növekedjenek az égig.

A baloldali tábor szerint az energiaszektor helye amúgy sem állami, hanem magánkézbe való. Lehetőleg külföldibe.
Azzal szoktak érvelni erre, hogy az energiaszektor is üzlet, ahol a cégek közti verseny tartja alacsonyan az árakat.
Persze ez alapból hazugság, hiszen egy lakótelep közepén élő Mari néni az „energiaszektor versenye” terén két dolog közül választhat:
1.) Fizeti a szolgáltató által meghatározott árat
2.) Kikötteti az áramot, a gázt - és esetleg a vizet is.

Ugyanis e téren NINCS lehetősége szolgáltatók közt válogatni, ez nem olyan, mint a tévé előfizetés, és nem is lehetséges ahhoz hasonlóan kivitelezni.
A svédeknél az idén már a háromszorosát fizetik az emberek az áramnak, és egész nyugaton az égig emelkedik az energiaár.


Márki-Zay Péter erről azt mondta, hogy mindenkinek érezni kell az energiaárak növekedését, rezsit csökkenteni pedig spórolással kell.

Márki-Zay szerint a közüzemi szolgáltatók számára kifizetett összeget inkább az energiafelhasználás csökkentésével kellene csökkenteni.
A miniszterelnök-jelölt egy interjúban arról is beszélt, hogy a háztartásonként havonta 32 ezer forintba kerülő rezsicsökkentés fenntarthatatlan és nem lehetséges a világpiaci árakat a határon megállítani. (Lásd pl. ide kattintva)

„... ennek iszonyatosan tovagyűrűző
káros hatása van a környezetvédelemre is.
Az igazságosság szempontjából is”.

„Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne:

kevesebb vizet kell használni,
kevesebb áramot kell használni,
kevesebb gázt kell használni."

(Márki-Zay Péter)

Hogy ezzel és a mögötte álló gazdasági (inkább: garázdasági) szakemberekkel baloldali szokás szerint megint csak lerabolnák az embereket, azt sokan részletezték már. (Példaként itt egy 5 perces videó, dr Hortay Oliver jóvoltából)


Persze jó szokása szerint igyekszik mindezt letagadni, erről itt az M1 Híradó összeállítása: a video ide kattintva tekinthető meg.
Máskor is letagadta már a saját állításait, ilyen volt az is, amikor kijelentette, hogy ő egyszerre képviseli a kommunistákat és a nácikat (Erről itt írtunk: Ki képviseli a horogkeresztes vörös csillagot?), de az amerikai külügyminisztériumban tett (kamu) látogatását – és a hazugságának leleplezését sem szabad vele kapcsolatban elfeledni.
(Erről annó itt írtunk: Márki-Zay, az NGO tábla és Kész)

Egy keresztény ember azonban nem akarja eltörölni a rezsicsökkentést, nem támogatja az energia cégeket, nem támogatja, hogy a rezsi a multicégek vágyai szerint az égbe emelkedjen, és nem mondja erre cinikusan, hogy kevesebb energiát kell használni, úgy lehet csökkenteni a rezsit.
Ezzel nyomorba és nélkülözésbe döntené családok tízezreit, csak azért, hogy megfeleljen a külföldi milliárdosok elvárásainak - így keresztény ember soha nem tenne ilyet.

Az emberek nyomorba, és a kilátástalan élet végtelen szenvedésébe döntése a sátán kedvenc időtöltése.

Keresztény ember sosem tenne ilyet - ilyet az tesz, aki a sátán kedvében akar járni.

Igaz, az is lehet hogy csak a civilizáció adta luxust ellenzi, és a puritán életmód híve. Elvégre Amerikában évekig élt a 17. században megrekedt Amishok között. Az biztos, hogy ha ő irányítaná a gazdaságot, az emberek számára az Amishok színvonala is hamar elérhetetlenné válna...

Polgármestersége kezdetét is az jellemezte, hogy úgy döntött, akár az Amishok, ő is birkákkal nyíratja a füvet.
Erről 2 éve írtunk, itt:

Márki-Zay és a 17. századi városvezetési program
Avagy: a beeeeevezetett birkaprojekt.

Igaz, előtte volt egy találmánya is. Kitalálta, hogy nem nyírja a parkok füvét. Az égig érő gazt pedig elnevezte diverzgyepnek. Azóta sok baloldali városvezetés átvette tőle ezt a megoldást. Budapesten ugyanezt Méhlegelőnek hívják, máshol meg csak gaznak.

De legalább épített is valamit. Egy szép, nagy szemétdombot, Olaszországból importált szeméttel. A külföldi cégek szemétlerakójává tett város vajon kinek szolgálta az érdekét? A Hódmezővásárhelyiek régi vágya lett volna szeméthegyek között élni, vagy megkapták azt, ami Márki-Zay értékrendszerében járt nekik? (Lásd pl. ide kattintva)


Egy katolikusnál a rend (és a tisztaság) alapkövetelmény. Márki-Zay Péter polgármesterségét viszont a káosz, a kosz, a gaz és a szemét jellemzi. E tények tudatában az általa hangoztatott „szeretetország” inkább a „szemetesország” vágyának tűnik. Így nézve értelmet is kap MZP szlogenje:
- Merre növekszik a szemétdomb?
- Csak felfelé!



VI., A szentmise nem rock koncert

„Álarcok néznek rád,
Menekülni nincs hová
Az arénában kezdődik a show.

Ne sajnáld az életed,
Az emberek között nincs helyed,
Az arénában tied a főszerep (...)

Kezdődik a pokoli színjáték
Add el nekünk a lelkedet!”
(Pokolgép: Pokoli színjáték)


„Mikor az ördög templomba ment
Siri csend lett odabent.
A pap szájából kihullt a beszéd,
Mindenki tördelte a kezét.
És leült az ördög az orgonához (...)
A zsoltár metálba váltott (...)
Ördög testvér, játssz még!
A hideg ráz, ha zenédet hallgatom.

Késő volt bezárni a reteszt,
Megfordult a tornyon a kereszt.
Éjfélkor megkondult a harang,
Földre szállt egy sátáni hang.
Mert leült az Ördög az orgonához (...)

Készülj az útra ember!
Magammal viszem a lelked.
Ha nem jössz, viszlek erővel”
(Pokolgép: Éjféli harang)

Ha egy fanatikus rajongó rock koncertre megy, tudja, mit kell ott tennie. Tombol, csápol, és közben időnként - pihenésként - gyorsan csinál is pár fényképet közben. A koncert végén pedig szelfit a zenekar tagjaival.


Aztán hazamegy, kicsavarja az izzadtságot a farmeréből, majd kiposztolja a képeket a közösségi oldalán, némi élménybeszámolóval.


A Márki-Zay család templomba is ment. Szentmise közben szent áhítattal: fényképezgetett maga körül mindent, meg szelfizgetett.

Aztán MZP csináltatott a pappal közös képet magáról, és kiposztolta a közösségi oldalán az élménybeszámolót.

Ez igen. Ez ám a keresztény elkötelezettség, az erős hit és a keresztény kultúra. Ja, nem. Ez az ördög, amikor pofátlanul a templomban fényezi magát.

Amikor megszólalt az orgona és felcsendült az „Isten báránya”, Márki-Zay talán még fel is ugrott, és „Na végre, kezdődik a buli, yeeeaaaah!” - felkiáltással, ördögvillákat mutatva lelkesen csápolni is kezdett.
Személy szerint ezt is kinézem belőle. És az is, hogy a vele érkezők ekkor sem szólnának rá - mert ők maguk sem tudják, milyen rendezvényen vannak.


Aztán gyorsan csinált egy közös képet is a zenekarral a pappal, mert hát mi másért is menne egy keresztény ember templomba, ha nem azért, hogy később fényképen tudja mutogatni, hogy ott is volt már. Hurrá.
Bakancslistán ez is kihúzva, jöhet a következő. (Mondjuk egy mecset? Vagy egy Thaiföldi kupleráj?)


Majd ki is posztolta a képeket. (Lásd ide kattintva)

Külön tetszett, hogy azt is leírta, miről szólt a mise. Sőt, saját szavaival össze is foglalta mindezt:
„Amikor elfogynak az érvek, jön a személyeskedés. Ne engedjünk ennek! A szeretet nem behódol, nem is dominál, hanem egyenrangúnak tartja a másik embert. Mi, keresztény emberek a vitában is tiszteljük a másik embert!”

Mivel ő maga mondta a saját videóiban, hogy aki nem rá szavaz, az ostoba, analfabéta, keresztrejtvényt kitölteni sem tudó, aberrált, trágyával etetett gomba; vajon miket mondana, ha nem személyeskedne, ha nem tartana mindenkit egyenrangúnak, és nem tisztelné a vitákban is a másikat?
Lennének ötleteim, de mivel MZP azt is megmondta, hogy én csak egy vidéki bunkó vagyok, aki délelőtt 10-ig agymosott, utána pedig teljesen részeg, felesleges lenne leírnom. De jut eszembe, leírni se tudnám, hisz a véletlenül sem személyeskedő és senkit le nem néző MZP megmondta, hogy analfabéta (is) vagyok.

Szerencsémre az idők során azt is megtudtam az összellenzék kapitányától, hogy sötétben vagyok tartva, meg hát nálunk internet sincs. E sorokat is a pincéből, csörlővel húzom fel az internetre. Ja, és részegen, mert már elmúlt 10 óra. (Márki-Zay további, válogatott sértései pl. ide kattintva olvashatók)

Vajon ha megnyeri a választásokat, feldarabol, és Gyurcsány Ferenc a konyhájában gombapaprikást főz belőlem, majd megetet a DK aktuális rendezvényén résztvevőkkel? Vagy csak merő szeretetből, humánusan agyonlövet? Ez utóbbinak a baloldalon komoly hagyományai vannak. Erre 100 millió meggyilkolt ember a bizonyíték.

„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára.

A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!

Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

(Alekszandr Szolzsenyicin /1918-2008/)

Persze, persze, ők már nem kommunisták. Azóta már meggondolták. Megjavultak. Ők baloldali beállítottságú, liberális demokraták, akik mindig csak a javunkat akarják. Mindig az összes javunkat, az utolsó fillérig.


Zárszó

Hosszasan lehetne még sorolni a tényeket arról, hogy Márki-Zay Péter pont annyira keresztény, ahogy Ferenc pápa muzulmán imám. Lehetne, de felesleges.
Aki sorozatunk 6 pontjából nem látja, hogy MZP csak egy önimádó álkeresztény sátánista, azzal komoly gondok vannak.


Egy dolog biztos: a Márki-Zay Péter által elképzelt „szeretetország” kormányában sem Jézus Krisztust, sem a magyar emberek érdekeit nem szeretné senki.

A Jóisten óvja meg tőlük Magyarországot!



(by L.W.L.)
2022.03.24.



« Előző rész

Keresztény-e Márki-Zay Péter? (3. rész) (2022.03.19.)
Támogathat-e keresztény ember bal-liberális ideológiákat?
  Első rész »

Keresztény-e Márki-Zay Péter? (1. rész) (2022.03.12.)
Ki támogat halált és gyilkosságot?


A témához hasonló, előző bejegyzések:

Keresztény-e Márki-Zay Péter? (2. rész)
(2022.03.17.)
A támogatni vágyott „kisegyházak” valódi arca. (megnyitom)



- 2022.02.14. Ki képviseli a horogkeresztes vörös csillagot?
Avagy: MZP véletlenül igazat mondott, de visszavonta. (megnyitom)


- 2021.10.21. Márki-Zay minden magyar ellen
Avagy: Önleleplező vágyak a szavak mögött. (megnyitom)


- 2021.05.22. A rablógyilkosok köz(ellenes)társasága
Avagy: Ami a 133 napról szóló filmből (sajnos) kimaradt. (megnyitom)


- 2019.05.16. Márki-Zay, az NGO tábla és Kész
Avagy: A NAGY LEBUKÁS. (megnyitom)





Kiemelt bejegyzések

ÚJ!

Új, elektronikus könyveinket kis részekre bontva tesszük közzé.
 

 

A visszatérő múlt csapdái:
     


Aktuálpolitika:

   

(A liberalizmus világa)
           
 
A négy legolvasottabb bejegyzés:
       
 
Történelem:
   
   
 
Nyugat alkonya:
   


Vitathatatlan.blogspot.hu

Tények a világról és ami mögötte van
Főoldal (nyitólap) | Tartalomjegyzék

Facebook

2018. február 19.
Ez az oldal a Facebookon is követhető


 

Kérdés, kérés, észrevétel?

A Facebook alkalmazásaival az üzenetküldés is egyszerű.


VIDEÓK!

Legújabb videóink immár elérhetőek a vk.com oldalán is.

VITATHATATLAN TÉNYEK
A világról és ami mögötte van.

Fontos dolgokról, vitathatatlanul érthetően és egyszerűen.
Kövesse a vitathatatlan.blogspot.hu híreit videó csatornánkon is: https://vk.com/vitathatatlan