Avagy: Érdekek belső világa - erények helyett.
Sokan gondolják, hogy a média világa elkötelezett, elvhű emberek bátor harca az igazságért.
Ez szép mese, kár hogy nem így van.
A valóságban a média is milliárdos üzlet, csak a tulajdonos cége itt nem cipőket, hanem híreket árusít. A személyes elkötelezettsége pedig pont annyi, mint amit egy cipő iránt érez. Semmi.
Itt sem szól másról a dolog, csak a kiadások/bevételek összesítésének eredményeiről. És ha egy tulajdonos több üzletet is birtokol, elindul az üzletek közti belháború azért, hogy ki kapjon többet a főnök pénzéből.
Ilyen esetekben, ha az egyik jóval kisebb és fiatalabb, mint a másik, ha a kicsi nem elég szemfüles (és alattomos), az „öreg róka” hamar kitekeri a nyakát, majd röhögve berugdossa a tetemet a kukák közé. Onnantól megint csak ő van: a nagy, aki minden pénzt megér – pláne hogy a feltörekvő kicsi már feldobta a talpát. Ahogy a történelem tele van testvérgyilkosságokkal és hatalmi belharcokkal, úgy a tévécsatornák világa sem nélkülöz ilyesmit.
A végeredmény önmagáért beszél. A TV2 könnyebben tudja folytatni örök versengését az RTL klubbal a nézettségért, a Hív tévének többé nincs párja, az ATV pedig megszabadult egy ellenféltől.
A Pesti TV nézői pedig le vannak szarva. Magasról, nagy ívben.
Nézzünk az ködösítések mögé, lássuk a gazdasági és nézettségi érdekek belharcát, amiben a jobboldali média épp kiherélte saját magát.
Részemről a közéletben semmit nem tartok undorítóbbnak, mint egy jobboldali belháborút. Szerintem Magyarország jövője nemzeti csapatjáték, ami NEM szólhat(na) arról, hogy egymást gáncsoljuk vagy szúrjuk hátba. Még akkor sem, ha ezzel privát érdekek, vagy épp nyereségek csökkennek. Viszont nem árt tudni, hogy attól, hogy valaki nagy jobboldali hírében áll, még egyáltalán nem biztos, hogy tényleg az.
két külön dolog - még akkor is, ha látszólag nem így van.
A médiaüzlet tulajdonosi köreit nem érdekli semmi más, csak a haszon. Nekik egy újságolvasó, vagy tévénéző csak vevő, egy újságíró vagy tévés műsorvezető produktuma csak árucikk. Magyarország meg az a hely, ahol e termékkínálatot el lehet adni.
Pillantsunk rá a tulajdonosi érdekeltségre.
A Pesti TV kiadója a TV2-csoporthoz tartozó Progress Media Hungary Kft.
A Progress Media felét Vaszily Miklós birtokolja. Ő egyben a TV2 elnöke, és az Index tulajdonosa is.
Ennyit a képzeletekben létező, elvhű elkötelezettségről.
Hogy egy kereskedelmi csatorna vezetőségének szúrja-e a szemét egy olyan tévécsatorna, amit egyre többen néznek, nem részletezném. Legyen elég annyi, hogy minden kereskedelmi téve lételeme, hogy hányan nézik a műsorait. A vezetőinek pozícióját pedig ez a szám erősíti vagy gyengíti.
Egy televíziós műsor készítése is egészen más, mint egy Youtube vlogger által készített és feltöltött videó. Még akkor is, ha időnként nem látható minőségbeli eltérés. A főbb különbség az elkészítés módja, illetve a háttérmunkák. Ám itt sem a személyes teljesítmény dominál, hanem az, hogy ki és mennyiért csinálja. Ha ezt külső cégek, akkor ennek költsége a horribilis és az égig érő közötti.
A Pesti TV működésére már első perctől rátelepedtek a TV2-höz tartozó körök.
A TV2 szerető nagy testvérként fonta karjait a PS tévé köré. Pontosabban: költségvetése által a zsebébe.
A kulcsszó a filmes világból (talán) jobban ismert: gyártás. (Bővebben erről lásd ide kattintva)
Operatőri, hangmérnöki, vágási és egyéb munkálatok. Aki már készített filmet, annak nem tűnik nagy etvasznak. Profi felszereléssel és hozzáértéssel a mai, digitális világban nem is az. Az ára annál inkább.
Hogy ennek mibenléte érthetőbb legyen, egy személyes példát mondok. Sok-sok évvel ezelőtt egy ismerősöm reklámfilmet akart egy új szolgáltatásához, amit a honlapjára akart kitenni. A forgatókönyvet megíratta egy profival, az már adott volt. Az egész úgy cirka egy perces jelenet volt, egy teljesen átlagos lakásban, 2 ember beszélget benne összesen max. 8 mondatot. Valahogy úgy adódott, hogy nem az ilyesmire szakosodott átlagos cégeket kérte fel ennek elkészítésére, hanem egy olyan céget, amelyik a TV2-nek szokott alvállalkozóként bedolgozni. Valaki ajánlotta.
A fickó megnézte a forgatókönyvet majd közölte, hogy szuper meg semmi akadálya, egyszerű és könnyű, bármikor hozzá is tud kezdeni - majd közölt egy 7 számjegyű összeget, mint a videó elkészítésének ára.
Ez pont a tízszerese (ismétlem: tízszerese) volt annak, amennyiért bárki más csinálta volna, szintén tökéletes minőségben. Az ártól mindenki rögvest hanyatt esett. Az indoklás az volt, hogy ő nem akárki, őt meg kell ám fizetni, az ő neve jól ismert a szakmai körökben. Hogy kik ezek a szakmai körök? Nos, a tévéseké. Pontosabban azon belül is a gyártási munkákkal foglalkozóké. Rajtuk kívül ember nincs, aki tudná róla, hogy ki a jófranc, de nem baj, az ő neve olyan szakmai, hogy lazán tízszer annyit ér, mint bárki másé.
Talán mondanom sem kell, hogy némi alkudozási próbálkozások után végül nem lett megkérve a munka elvégzésére.
Tény, hogy Budapesten nem kevés olyan cég van, amelyik háromszor, négyszer annyiért adja a szolgáltatásait, mint egy vidéki cég, de a tízszeres ár azért még ott is combos.
De hát ő egy nagy televíziónak szokott alvállalkozóként bedolgozni, szóval az a minimum, hogy nála már az is 50 ezer, hogy felveszi a telefont. És ha azt mondja bele: „halló” az még 50 ezer.
És ez csak egy alvállalkozó volt, és csak egy kisvállalkozásnak mondott ára. Nem ragoznám, mennyit kér ott, ahol nem számolgatják a milliókat.
Ez egy jelenség. Nem véletlen kerülnek annyiba a filmek és műsorok, amennyibe. Ennek nincs köze politikához, nincs köze sem jobb-, sem baloldalisághoz. Ennek egy dologhoz van köze: a végtelen pofátlansághoz, ami bizonyos köröket jellemez.
Ilyen árakat három típus szokott elfogadni:
- A sznob, akinek minél drágább valami, annál értékesebbnek hiszi, így ha dupla vagy tripla áron vásárol, nagyon boldog, mert jó nagy összeg kifizetésével dicsekedhet a hozzá hasonlóknak
- A naív, akinek fogalma sincs arról, mit mennyiért lehet megcsináltatni, így jóhiszeműen fizet bármennyit
- Akinek nincs más választása, tetszik, nem tetszik, ez van.
- A naív, akinek fogalma sincs arról, mit mennyiért lehet megcsináltatni, így jóhiszeműen fizet bármennyit
- Akinek nincs más választása, tetszik, nem tetszik, ez van.
Ez utóbbi kettő volt a Pesti TV szerkesztőségének végzete.
Bár minden tiszteletem Huth Gergelyé azért az elképesztő teljesítményért, amivel létrehozta a nagy álmot és ezzel a PS tévét; lehetett volna körültekintőbb is a befektetők keresésekor.
A régies túr szó fekélyes sebhelyet jelent, a közmondásban szereplő lóé a túlzott használat miatt dörzsölődik ki.
A Vaszily Miklós és általa a TV2-vel történő együttműködés ugyanezt okozta.
A tévé indulásához rögvest kaptak a TV2-től egy csodafőnököt, Zsuppán Beáta személyében, aki (ahogy e körökben szokás) nyilván a személyes ismeretségi körén kívül egyéb munkatársakat is eddigi munkahelyei által szerzett - ez is így szokás arrafelé. Így aztán rögvest sikerült horror összeget elkölteni még a legelső adás elkészülte előtt. Hiába, a TV2-nél megszokott költségvetés meg kiadások része volt a vezető szerkesztő szakmai tudásának.
Igaz, ő dolgozott már azelőtt az Echo tévének, a Hír tévének, a Duna tévének - és az RTL klub híradójának is. Meg a közigazgatásban és az államigazgatásban is, és az Egervári Várkastély sajtóreferenseként is.
Hogy ezek közül melyik volt az a munkakör, ahol megtanult spórolni, és nem a piaci ár sokszorosáért dolgozó neves műszaki szakmaisággal rendelkező kollegákat favorizálni, nem tudom. De úgy tűnik nem is sikerült, mert bár 2021 áprilisának végén távozott, és Georg Spöttle lett a vezető szerkesztő, a frissen indult tévé költségei jóval magasabbak voltak, mint ami ilyenkor reális lenne. Pontosabban nagyjából azonosak a hatalmas tévécsatornák műsorainak gyártási költségeivel.
Megjegyzés. Bár a mai napig elérhető, régi impresszum Zsuppán Beátát ír (lásd: ide kattintva) a leköszönésekor vele készült riportban Manninger Beátaként látható.
Ennek oka az, hogy a Manninger a férjezett neve, a Zsuppán pedig a leánykori. (Lásd itt, 16:10-nél: Köszönjük az elmúlt évet)
A távozásakor azt mondta, hogy egy online tevékenységű cégnél folyatja, ám idén februárban már a Keszthelyi Televízió programigazgatója lett. (Lásd ide kattintva)
Valahogy számomra ez az életút nagyon hasonlít a nagyvállalati topmenedzserekéhez. Ez utóbbi egy jelenség a modern nagyvállalatoknál. Nemcsak nálunk, világszerte.
Bekerül a topmenedzser a céghez - azonnal vezető pozícióba, hatalmas fizetéssel - és rögtön van egy rakás módosítási ötlete. Ezek kivitelezéséért felvesz horribilis összegű jutalmakat, aztán amikor kiderül, hogy a cégnek mindezek nemhogy előnyére, de hátrányára váltak - ráadásul erre egy zsák pénzt dobtak ki az ablakon - a topmenedzser távozik, és egy másik cégnél megismétli ugyanezt.
Közben cégről cégre járva növekszik a „szakmai tudását” bizonyító referencia listája, aminek hatására az őt nem ismerő cégek boldogan veszik fel topmenedzsernek. Az állandó munkahelyváltásra is van sablon szövegük: „Számomra az új és újabb feladatok, az új típusú kihívások és a szakmai tudásom bővítése a legfontosabbak, amivel a cégek gazdasági mutatóinak növekedését segítem bla, bla, bla, blablabla.”
Ennek oka az, hogy a Manninger a férjezett neve, a Zsuppán pedig a leánykori. (Lásd itt, 16:10-nél: Köszönjük az elmúlt évet)
A távozásakor azt mondta, hogy egy online tevékenységű cégnél folyatja, ám idén februárban már a Keszthelyi Televízió programigazgatója lett. (Lásd ide kattintva)
Valahogy számomra ez az életút nagyon hasonlít a nagyvállalati topmenedzserekéhez. Ez utóbbi egy jelenség a modern nagyvállalatoknál. Nemcsak nálunk, világszerte.
Bekerül a topmenedzser a céghez - azonnal vezető pozícióba, hatalmas fizetéssel - és rögtön van egy rakás módosítási ötlete. Ezek kivitelezéséért felvesz horribilis összegű jutalmakat, aztán amikor kiderül, hogy a cégnek mindezek nemhogy előnyére, de hátrányára váltak - ráadásul erre egy zsák pénzt dobtak ki az ablakon - a topmenedzser távozik, és egy másik cégnél megismétli ugyanezt.
Közben cégről cégre járva növekszik a „szakmai tudását” bizonyító referencia listája, aminek hatására az őt nem ismerő cégek boldogan veszik fel topmenedzsernek. Az állandó munkahelyváltásra is van sablon szövegük: „Számomra az új és újabb feladatok, az új típusú kihívások és a szakmai tudásom bővítése a legfontosabbak, amivel a cégek gazdasági mutatóinak növekedését segítem bla, bla, bla, blablabla.”
A magas működési költségeket egy TV2 vagy akár egy RTL klub megengedheti magának - egy új tévécsatorna azonban még messze nem rendelkezik annyi nézővel, ami a leadott reklámokból bejött pénzből ezt rentábilissé teszi.
Hamarosan meg is érkezett az első jelzés. 2021 nyarán Vaszily Miklós tulajdonos nehezményezte, hogy az ekkor egy éves Pesti TV nem hoz neki akkora hasznot, mint a 22 éves TV2.
A történet azért is lett itt érdekes, mert Huth Gergelyék Zsuppán Beáta távozása után gőzerővel próbálták lefaragni a nyakukba tett, jó kis TV2-s árfekvéssel dolgozó csapatoknak köszönhető költségeket.
Ez bár sikerült, már 2021 nyarán a Pesti TV likviditási gondokkal küzdött, ekkor ugyanis Vaszily Miklós átszervezte a Pesti TV gyártását.
2021. szeptember 9-én Huth Gergely nyílt levelet tett közzé, amiben megírta, hogy a Pesti Srácok és a Pesti TV tartalmait „két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban” készítik. Ez nagy örömöt váltott ki a bal-liberális lapokban, a HVG is gúnyolódva írt róla: lásd ide kattintva.
Vaszily Miklós vizsgálatot indított a Pesti TV gazdálkodása ügyében. Noha ez olyan eredményre jutott, hogy minden rendben van, és semmiféle visszaélést nem találtak, mégis a teljes gyártást és minden technikai feladatot és gazdálkodást elvett Huthék cégétől, a Gerilla Press Kft.-től, és odaadta az IKO Broadcast Centrum Kft.-nek. Ez utóbbi annak az IKO Holdingnak a tagja, ami a TV2 és más cégek műsorait is készíti. (Erről a Jobbik magazinja, az Alfahír is adott boldogan a PS tévét lejáratni szándékozó tájékoztatást, lásd ide kattintva)
Lényegében tehát amikor a TV2 által adott technikai szakemberek le lettek cserélve, jött egy tulajdonosi morcizás, és erővel tett be egy másik, TV2-s szakembergárdát. Nem akárhogy, mert a reklámoktól és a felvételek készítésétől azok vágásán át a takarításig immár mindent ez a cég intézett.
Cserébe Vaszily Miklós megígérte, hogy egy év múlva, a tévé második születésnapján újból felülvizsgálják a csatorna helyzetét, és ha kell, további lépéseket tesznek. (Erről pl. az MSZP napilapja, a HVG itt írt)
Vaszily úr nyilván megbízható, csak a naptárral lehetnek gondjai, mert az ígért egy év 2022 szeptemberében telt volna le, ám ő 2022 májusában úgy döntött: bezár a bazár, nem módosít se költségvetést, se kiadásokat, de véletlenül se a gyártásért felelős céget, hanem inkább a Pesti TV-t szünteti meg, úgy ahogy van, tokkal-vonóval.
És mivel a fúziónak köszönhetően a Pesti Srácok online újság gazdaságilag is integrálva lett a PS tévéhez - és ezzel Vaszilyhez meg a TV2-höz, sanszons, hogy a Pesti Srácok is megszűnik létezni.
Mondhatnám, hogy szemlátomást így ért véget a „normálisok lázadása”, ám a történetnek még nincs vége, ugyanis felvet igencsak érdekes kérdéseket.
A Pesti Srácok hosszan részletezte a Pesti TV nézettségének alakulását és növekedését. E szerint a csatornának szép számmal voltak nézői. (Lásd ide kattintva)
Csakhogy Vaszily Miklós nem ezeket, hanem egy egészen másik cég adatait vette alapul a tévécsatorna nézettségének megállapításához. Ő a Századvég számai helyett inkább a Nielsen nézettségi adatait vette alapul. (Erről a 444 is írt, nagyon jó szórakozva a PS tévé megszűnésén, lásd ide kattintva)
De ki az a Nielsen? Nos, ez olyan cég, ami kiterjedt és reprezentatív televíziós paneljükkel méri a nézettségi szokásokat. (Lásd ide kattintva)
Velük csak egy a gond. Nevezetesen azon apróság, hogy pont abba a táborba tartoznak, mint a „nagyon megbízható”, bal-liberális közvélemény-kutató cégek. Talán még emlékszünk, hogy ezek az idei választásokon mind azt regélték, hogy nagy győzelmet arat majd az ellenzéki összefogás, mert nagyon hiteles, nagyon precíz nagyon pontos felméréseik szerint (kis túlzással) Magyarországon mindenki Márki-Zay Péterre fog szavazni, még Orbán Viktor is. Aztán hopp, meglettek a választások, és az állításaikkal meg a felméréseikkel szemben a valóság azt mutatta, hogy e neves kutatók, akár a kedvenc politikusaik és újságíróik, végig hazudták az egész kampányt.
Érdemes ezen elgondolkodni a Pesti TV valódi nézettsége terén.
De van más apróság is.
Nevezetesen az, hogy egy televíziós csatornának a műsorok között/közben lejátszott reklámokból van pénze.
Namost... Egy tévés reklám nem olyan, mint egy Facebook hirdetés. Nem úgy megy, hogy a hirdető betesz egy összeget és látja, hány emberhez ért el, hányan kattintottak rá stb.
Ez úgy történik, hogy a reklámfilm megjelenéséért másodpercenként kell fizetni. Csúcsidőben megjelenésért a legtöbbet, a többi időpont ára változó. Mindegyik időszakban a szolgáltató GARANTÁL egy nézőszámot, mert annak megfelelő a kért összeg, ahányan nézik.
Fentebb részleteztük, hogy a gyártást és a hirdetéseket a tulajdonos által (erővel!) betett cég intézte.
Ha tényleg egyedül Jeszenszky Zsolt édesanyja nézte a Pesti TV-t, ő is csak félszemmel és vasalás közben, akkor a hirdetők mind át lettek verve. Ugyanis ahogy nincs olyan cég, ami buszok alvázára ragaszt hirdetéseket, olyan sincs, ami a senki által nem nézett csatornán való reklámspotért pénzt adna. Pláne milliókat. Másodpercenként.
Ez esetben viszont a hirdetők jobban teszik, ha azonnal kártérítést követelnek a TV2-től (illetve a hozzá köthető hirdetésszervező cégektől) ugyanis jól át lettek verve, mert a semmire fizettek milliókat.
Ha viszont nem lettek átverve, mert tényleg az ígért, magas nézőszámhoz jutottak el a hirdetések, akkor a Pesti tévé nézői lettek átverve, mert olyan indokkal semmisítik meg a kedvenc csatornájukat, ami nem fedi a valóságot.
Ez esetben viszont a hirdetők jobban teszik, ha azonnal kártérítést követelnek a TV2-től (illetve a hozzá köthető hirdetésszervező cégektől) ugyanis jól át lettek verve, mert a semmire fizettek milliókat.
Ha viszont nem lettek átverve, mert tényleg az ígért, magas nézőszámhoz jutottak el a hirdetések, akkor a Pesti tévé nézői lettek átverve, mert olyan indokkal semmisítik meg a kedvenc csatornájukat, ami nem fedi a valóságot.
De kiknek volt az érdeke a Pesti TV lemészárlása?
Hosszú a lista.
- A kommunistákból bal-liberálissá változott ellenzékünk...
A PS tévé műsorait valóban különleges, színvonalas és tényfeltáró oknyomozások, számtalan helyszíni riport jellemezte - amivel rekordidő alatt lett a teljes bal-liberális tábor legfőbb ellensége.
Hogy mennyi pénzzel honorálná G. Soros, vagy akár Gyurcsány Ferenc (és mind a többiek) egy ilyen tévé megszűnését, csak tippelni lehet: nem kevéssel.
A multimilliárdosok élete pedig a pénzről szól. Így Vaszily Miklós „médiaszakember” (valójában: csak médiatulajdonos üzletember) vagyonát nem a szél hordta össze, hanem az, hogy mindig tudta, merről fúj a szél, mibe kell befektetni, vagy épp mit kell megszüntetni.
Hasonló életútja volt pl. a XVIII. században élt Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord úrnak.
Ő megdöbbentően magas beosztást töltött be XVI. Lajos, a Jakobinusok, majd Napóleon, XVIII. Lajos, X. Károly és I. Lajos Fülöp szolgálatában. Öregkorában pedig a burzsoá liberalizmus nevű politikai társulatot támogatta, akik a király politikai ellenzéke voltak.
De ettől még a királyt is támogatta, halálos ágyán pár órával a halála előtt még személyesen biztosította erről az uralkodót. Legendás személye és életútja annak volt köszönhető, hogy mindig felismerte, melyik a nyertes oldal, a kellő időben átállt bárkihez, bárkit eladott és elárult, mindezt úgy, hogy minden diplomáciai tevékenységekor mindig minden résztvevő horribilis összegeket tolt a zsebébe. Nemcsak Franciaországban, hanem Európa összes államából folyamatosan kapta az érdekeik támogatásáért járó juttatásokat.
Ő megdöbbentően magas beosztást töltött be XVI. Lajos, a Jakobinusok, majd Napóleon, XVIII. Lajos, X. Károly és I. Lajos Fülöp szolgálatában. Öregkorában pedig a burzsoá liberalizmus nevű politikai társulatot támogatta, akik a király politikai ellenzéke voltak.
De ettől még a királyt is támogatta, halálos ágyán pár órával a halála előtt még személyesen biztosította erről az uralkodót. Legendás személye és életútja annak volt köszönhető, hogy mindig felismerte, melyik a nyertes oldal, a kellő időben átállt bárkihez, bárkit eladott és elárult, mindezt úgy, hogy minden diplomáciai tevékenységekor mindig minden résztvevő horribilis összegeket tolt a zsebébe. Nemcsak Franciaországban, hanem Európa összes államából folyamatosan kapta az érdekeik támogatásáért járó juttatásokat.
- TV2...
Szóval hatalmas hiba azt gondolni, hogy attól, hogy valaki a TV2 alelnöke és társtulajdonosa, már tényleg olyan lett, mint Gróf Széchenyi István, aki ha kellett, saját jövedelmei jelentős részét is feláldozta a nemzet érdekében.
Mellesleg a TV2 vezetői székeiben is szép számmal vannak minden jobboldali érzelemtől mentes figurák.
Az, hogy a TV2 egy ideje jobboldali tévécsatornaként tetszeleg, csak üzleti fogás. Rájöttek, hogy több jobber néző van mint libsi, így az RTL klubbal folytatott örök versenyben ha politikai retorikai irányt is váltanak, több nézőjük lesz. Ennyi.
Teljesen felesleges ebbe bármiféle más okot beleképzelni. S mi több: nagy hiba. Ahogy egy nagyvállalatot, őket is kizárólag a haszon motiválja.
Az, hogy a TV2 egy ideje jobboldali tévécsatornaként tetszeleg, csak üzleti fogás. Rájöttek, hogy több jobber néző van mint libsi, így az RTL klubbal folytatott örök versenyben ha politikai retorikai irányt is váltanak, több nézőjük lesz. Ennyi.
Teljesen felesleges ebbe bármiféle más okot beleképzelni. S mi több: nagy hiba. Ahogy egy nagyvállalatot, őket is kizárólag a haszon motiválja.
Tény: a Pesti TV megszűnésével a nézők egy része eztán TV2-t fog nézni. Ez jelentős nézőszám növekedés. A vezetői székekben ülők büszkén döngetik majd a mellüket (és tartják a markukat a pénzjutalomért) eme szuper eredmény eléréséért. És ehhez még politikai irányultság sem kell. Elég a pénz iránti elkötelezettség.
A TV2 tehát jól járt. A tulajdonos, Vaszily Miklós még jobban. Hogy menyire, ezt egyedül ő tudja – de soha nem fogja a nyilvánosság tudtára adni.
Ennyit arról a balos meséről, hogy „a Pesti TV közpénzből működött”.
Ha ez így lenne, Vaszily Miklós nem zárná be anyagi és nézettségi okokra hivatkozva.
Elvégre nincs olyan üzletember a Földön, akit érdekelne, mi mennyibe kerül, ha nem neki kell kifizetni.
Ha ez így lenne, Vaszily Miklós nem zárná be anyagi és nézettségi okokra hivatkozva.
Elvégre nincs olyan üzletember a Földön, akit érdekelne, mi mennyibe kerül, ha nem neki kell kifizetni.
És ennyit arról a szintén balos meséről is, hogy „Vaszily Miklós csak a Fidesz bábja, valójában csak Mészáros Lőrinc strómanja”.
Nos, a Pesti TV tavaly szeptemberi gondjai, vagy az idei bezárásakor hallotta/látta valaki Mészáros Lőrincet nyilatkozni? Nem? Miért is? Netán csak nem azért, mert az ő tevékenysége a Progress Media cégben annyi, hogy betette a pénzt, de nem ő az ügyvezető, és nem ő az, aki bármiről is dönt? (Ha nem így van, miért nem csinált vele senki riportot e témákról a médiákban?)
A csendestárs szerepe minden cégben annyi, hogy beszáll egy nagy összeggel, évente kiveszi a neki járó osztalékot – ezen kívül csendben van. Ezért csendestárs. Nem szól bele semmibe (általában a szerződés szerint nincs is joga beleszólni semmibe), nem hoz (nem is hozhat) döntést semmiben, nem nyilatkozik (nem is nyilatkozhat) semmiről. Ennyit arról, ki kinek a „strómanja”.
- HÍR TV...
Talán sokaknak feltűnt, hogy a Pesti TV indulása után a Hír tévében maradtak nem tűntek fel a PS tévé képernyőjén vendégként sem, a Hír TV pedig úgy tett, mintha az új TV csatorna nem is létezne.
Ennek oka egyszerű. A Hír TV önnön létezését/bevételeit veszélyeztető konkurenciaként tekintett a PS tévére, és igyekeztek ott tenni nekik keresztbe, ahol lehetett.
Sok víz lefolyt a Dunán, mire hajlandóak voltak e sértődöttség vezérelte belharcot félretenni.
Mindenesetre most ismét egyedüli jobber politikai TV lettek - tehát ha valakik, ők nem bánkódnak a Pesti tévé megszűnése miatt. Max. csak az illem kedvéért, látszatból. Ők is nyertesei az ügynek, a PS tévé eddigi nézőinek egy része visszakerül hozzájuk. (Ezzel drágábban lehet adni a reklámspotokat, több a nyereség, stb.)
- ATV...
Ha valaki, ők jártak a legjobban. A valóságtalanító, Gyurcsányi igazmondással rendelkező csatorna hazugságait a Pesti TV folyvást levadászta és leleplezte. Immár sokkal nyugodtabban hazudhatnak.
Ráadásul a Pesti TV megszűnésével felszabadul egy, földfelszíni digitális sugárzásra való lehetőség. Ezt ingyenesen lehet fogni egy antenna és egy olcsó Set-top boksz segítségével.
Az ATV tulajdonosi körében sem hülyék ülnek. Márpedig ha csak kis eszük van, már akkor rástartolnak erre a lehetőségre - kerül, amibe kerül - és onnantól jóval több emberhez tudnak eljutni a műsoraik, mint amennyiről a bal-liberális tábor valaha is reménykedni mert.
Kiknek NEM volt az érdeke a Pesti TV lemészárlása?
Azoknak, akik valami igényesebb műsorokra vágytak, mint a TV2 (és az RTL klub) képernyőjéből „szórakoztató műsorok” néven ömlő médiaszemét. Igen, médiaszemetet írtam. Mert a szenny, és az anti-kulturális szemét teljesen mindegy, hány embert ültet a képernyő elé, hogy aztán ott nasizva bután nézzék a bűvös dobozt, attól még médiaszemét.
Azoknak, akik nem elalvás előtt szoktak tévézni. Ugyanis a köztévé másra nem való, mint arra, hogy a krónikus álmatlanságban szenvedők végre elszenderedjenek. Ehhez már 10 perc is elég a roppant széleskörű és módfelett izgalmas műsorai bármelyikéből.
Azoknak, akiknek nem jön be a finomkodó, eltartott kisujjas politizálás, ami a Hír TV jellemzője. A köztévé hírei itt kerülnek elemzésre, elég egy (max. 2) műsort megnézni egy héten, az összes többi ugyanazon témákon rugózik.
De legalább rég ellaposodva, fantáziátlanná és egysíkúvá válva.
Ám ezt is finoman és visszafogottan, mert különben úgy repül a műsorvezető, mint még Echo TV korában repültek Szaniszló Ferenctől Ambrózy Áronon át Vésey Kovács Lászlóig vagy akár Megadja Gáborig.
(Erről is se vége, se hossza a balos lapok szórakozásának, pl. itt, itt vagy itt)
Mert az eltartott kisujjas kommunikáció fontos ám, a megjátszott műmájerség és látszat úriemberkedés a jobber nézők egy részének bejön. Sőt, el is várják.
A jobber nézők másik része pedig - mint fentebb is írtam - le van szarva. Hogy kormányzati támogatással vagy a nélkül, mindenki maga döntse el.
Megjegyzés. A finom és visszafogott stílusú kommunikációnak a parlamentben lenne a helye.
A bizonyos lapokban/tévében oly sokszor hangoztatott „jaj, ha mi ezt írnánk/mondanánk, bejönnének a kéksisakos ENSZ katonák” duma simán hazugság. Ezek akkor jönnének be, ha polgárháború tört volna ki nálunk, aminek vége lett, és a rend kialakításáig a békét kellene felügyelni.
A nemzetközi véleményeken pedig amúgy sem változtatna semmi. Már így is úgy jellemzik Magyarországot, mint legutóbb a világháború alatt Hitlert. Akkor meg nem mindegy, miket brekegnek a bal-liberális oldalon? Ennél rosszabb megítélést már akkor sem tudnának kreáltatni, ha fejen állva körbepattognák Brüsszelt.
A bizonyos lapokban/tévében oly sokszor hangoztatott „jaj, ha mi ezt írnánk/mondanánk, bejönnének a kéksisakos ENSZ katonák” duma simán hazugság. Ezek akkor jönnének be, ha polgárháború tört volna ki nálunk, aminek vége lett, és a rend kialakításáig a békét kellene felügyelni.
A nemzetközi véleményeken pedig amúgy sem változtatna semmi. Már így is úgy jellemzik Magyarországot, mint legutóbb a világháború alatt Hitlert. Akkor meg nem mindegy, miket brekegnek a bal-liberális oldalon? Ennél rosszabb megítélést már akkor sem tudnának kreáltatni, ha fejen állva körbepattognák Brüsszelt.
Az biztos, hogy ígéretek ide, ígéretek oda, a szabadon bármiről műsort készítő, nyílt, őszinte véleményt szókimondó, köntörfalazás és udvarias körtáncok nélküli tévéműsoroknak a Pesti TV-vel együtt
BEFELLEGZETT.
Vagy bárki is azt képzeli, hogy egy ilyen laza, vagány stílus majd menni fog ott, ahol egy Jakab Pétert LYákóbnak nevezésért kirúgják az embert? Nem, ezek a műsorok nem illenek a Hír TV arculatába.
Netán a TV2 fogja lecserélni a Szerencsekerék c. nagy nézettséget hozó médiaszennyet a Pesti TV bármelyik műsorára? Esetleg valamelyik amerikai hősfilm 326. ismétlése helyett láthatjuk majd őket viszont?
DEHOGY. E tévé arculatába és céljaiba sem illeszthető a Pesti TV egyik műsora sem.
Köztévé? Na, ezt viccnek szántam, a válasz egyértelmű.
Végül lássuk, mint mondott erről az egészről maga Huth Gergely, amit boldogan hozott le a liberális 24.hu is.
„Régi mondásom volt, hogy
»a magyarok nem értenek a sörfőzéshez
és a sajtkészítéshez,
a Fidesz pedig nem ért a médiához«.
Azóta annyi történt, hogy mi magyarok
egész jól megtanultunk sört és sajtot készíteni”.
»a magyarok nem értenek a sörfőzéshez
és a sajtkészítéshez,
a Fidesz pedig nem ért a médiához«.
Azóta annyi történt, hogy mi magyarok
egész jól megtanultunk sört és sajtot készíteni”.
Ehhez nehéz lenne bármit is hozzáfűzni. Maximálisan igaza van.
A Fidesz szemlátomást úgy gondolja, nincs szüksége a Pesti TV-re. Gondolom a madarak röptéből megjósolták nekik, hogy immár az idők végezetéig minden választást meg fognak nyerni, nincs többé szükség ingadozó szavazók megszólítására, nem kell többé senki, aki tömegeknek is jól érthető és szórakoztató politikai műsorokat csinál; menjenek hát a PS TV nézők a ...-ba.
Aztán majd jön a következő népszavazás, és lesz nagy sikítozás, hogy megint Karácsony Gergely vitte el Budapestet, és lesz megint kapkodás meg fejetlenség.
Nem mondom, hogy gratulálok. Azt csak teljesítményért lehet. Ostoba, önteltségből fakadó öngólért nem jár elismerés.
Nem kellene visszaélni azzal, hogy mi, elkötelezett (tehát: nem lefizetett) keresztény magyarok akkor sem fogunk másra szavazni, ha minden jobber médium megszűnik, és a csapból is Gyurcsány Ferencet éltető indulók fognak harsogni.
Csendben jelzem az általam (is) választott kormányomnak: nem minden szavazó biztos és határozott. Az ingadozókat most tetszettek átadni az ellenzéknek.
Requiem...
- Mi lesz a sorsa a Pesti TV nézőinek?
Szemlátomást bőven van jelentkező a nézettségre.
Amire NEM LESZ hajlandóság, az a PS tévéhez hasonló műsorok.
Persze másra sincs, régóta. Szemlátomást a jobboldali média bebetonozta magát a jobboldali mainstream egy típusába, és abból kimászni nem óhajt.
Így pl. a humor baloldali műfaj.
Vagy látunk jobboldali humoristákat, jobber témájú Showder Klub-hoz hasonló, stand-up comedy műsorokat?
Nem? Hát akkor a humor baloldali marad.
Baloldali műfaj még a tudomány is.
Esetleg látunk műsorokat, netán az újságban rendszeres cikkeket olyasmitől, mint pl.:
- Biológia
- Fizika
- Csillagászat
- Űrkutatás
- Történelem
- Pszichológia
stb., stb., stb?
- Fizika
- Csillagászat
- Űrkutatás
- Történelem
- Pszichológia
stb., stb., stb?
Nem? Vagy csak keveset, de azok is csak bulvár szintűek? Akkor a tudomány baloldali, náluk ugyanis rendszeresen publikálnak ilyesmit.
Vallás, hit, kereszténység?
Ez is baloldali műfaj.
Bár egy ideig ment a Hír TV-ben a Földi-Kovács Andrea vezette Credo, az is el lett kaszálva.
De legalább rendszeresen beszél kereszténységről a bal-liberális oldalon Lukácsi Katalin, Perintfalvi Rita mindarról, amiket manapság kereszténynek illik hazudni bal-liberáliséknál, noha teljesen ellentétes a Bibliában írtakkal.
Ilyesmivel is minek foglalkozni, pláne jobboldali (állítólag kereszténydemokrata) tévében?
Úgy tűnik, a vallás is baloldali műfaj. Már meg se lepne, ha maholnap Hodász Andrást látnám az ATV-ben arról nyilatkozni, hogy Jézus Krisztus második eljövetele már megvolt, Karl Marx személyében.
Egyetlen politikai téma, azon egyetlen módon rugózó, összes jobber média. Ez kell a népnek, ez ám amire vágyik.
Meg esetleg egy kis trash a TV2 jóvoltából.
Minden más: baloldali műfaj. Köszi skacok, igazán kedves hogy ilyen nyitottnak, értelmesnek, érdeklődőnek, tájékozottnak és tájékozódni vágyónak láttok minket. Nem is értem, mire alapozzák a bal-liberális megmondóemberek, hogy a jobboldali emberek segghülye (Tóta W. Árpád) analfabéta gombák (MZP).
Pedig oly sokat tesztek a színvonalért. Nem is értem, miért mondta MZP hogy trágyával vagyunk etetve. Pedig annyira jók pl. azok a nagyon jobboldalhoz szóló szórakoztató műsorok a TV2-n, hogy fel is veszem pl. a Szerencsekerék valamelyikét, és eztán csak azt fogom nézni egész nap, örökkön örökké. Csuhaj!
- Mi lesz a sorsa a Pesti TV műsorvezetőinek?
Huth Gergely erről így nyilatkozott:
„A Pesti TV tulajdonosai, azaz Vaszily Úr és Mészáros Úr cégei az alacsony reklámbevétel miatt nem kívánják tovább finanszírozni a Pesti TV működését. Mint üzletembereknek, ehhez minden joguk megvan.
Mivel integrált szerkesztőséget működtettünk, jelen formában a PestiSrácok.hu fenntartása is megoldandó problémává vált. Reméljük, kapunk megfelelő ajánlatot a folytatáshoz, a tárgyalások sikeréhez nézőink és olvasóink most is özönlő, jóleső kiállása sokat hozzá tehet.”
Mivel integrált szerkesztőséget működtettünk, jelen formában a PestiSrácok.hu fenntartása is megoldandó problémává vált. Reméljük, kapunk megfelelő ajánlatot a folytatáshoz, a tárgyalások sikeréhez nézőink és olvasóink most is özönlő, jóleső kiállása sokat hozzá tehet.”
Én az eddig részletezettek miatt nem vagyok ilyen bizakodó. Minden nagyvállalatnál, akit a felmondási idő előtt rúgnak ki, az a divat, hogy hitegetik és mindenfélékkel kecsegtetik addig, amíg le nem jár szerződés. Akkor aztán egy mondvacsinált okkal repül az illető az utcára, és ennyi volt.
Számomra ez csak annyi, hogy a csalódott és felháborodott nézők százezrei ne törjék rá Vaszily Miklós úrra az ajtót. Aztán mikor lecsillapodnak, ki lehet hajigálni mindenkit az utcára és kész. A mór megtette, a mór mehet. De szép csendesen, mert az oligarchák szeretnek csendesen szervezkedni.
Egy szó mint száz, SOKKAL TÖBB MAGYAR OLIGARCHA KELLENE! Mármint olyan, akinek Magyarország és a magyarság tényleg fontos.
Akkor legalább lenne lehetőség keresni közülük egy megbízhatót, aki nem szúrja hátba azokat, akik bíznak benne; e helyett tényleg és szívből akar tenni valami hasznosat a magyar emberekért. Még akkor is, ha nem keresi magát rongyossá vele.
Amíg ez a lehetőség nincs, ne várjunk mást a tévéből sem, csak amit eddig. Egysíkú, műmájer dögunalom, nyakon öntve „szórakoztató” médiaszeméttel, és szedőkanálnyi ismételt dögunalommal. Mert ez jól eladható. Másra meg ne legyen igény. Tessenek azt szeretni, ami van. Mert jövőre ennél is silányabb lesz.
Elvégre minél igénytelenebb valami, annál olcsóbb és eladhatóbb.
HACSAK...
Egy lehetőség talán van még. Ez pedig az, hogy a Pesti Srácok és a Pesti TV kedvelői hümmögés és sajnálkozás helyett kiállnak ezek megmaradásáért.
Első lépésben annak a petíciónak az aláírásával, amit Wittner Mária, 1956-os szabadságharcos, és volt (Fideszes) országgyűlési képviselő indított.
„... A legutóbbi választáson, 2022 április 3-án pedig úgy a PestiSrácok.hu, mint a Pesti TV meghatározó szerepet játszott a FIDESZ-KDNP pártszövetség egyedülálló két-harmados győzelmében.
Szívvel és lélekkel kiállunk a PestiSrácok.hu és a Pesti TV mellett és felkérünk minden hazaszerető honfitársunkat, éljen a Kárpát-medencében vagy bárhol másutt a világon, hogy aláírásával fejezze ki támogatását a két nemzeti médium megmaradásáért!”
Szívvel és lélekkel kiállunk a PestiSrácok.hu és a Pesti TV mellett és felkérünk minden hazaszerető honfitársunkat, éljen a Kárpát-medencében vagy bárhol másutt a világon, hogy aláírásával fejezze ki támogatását a két nemzeti médium megmaradásáért!”
Támogatom a PestiSrácok.hu és a Pesti TV megmaradását.”
https://citizengo.org/hu/207707
Javaslom, ide kattintva írjuk alá mindannyian.
Ez a legkevesebb, amit egyelőre ez ügyben tehetünk.
(by L.W.L.)
2022.05.14.
2022.05.14.
Hogy mindez minél több emberhez jusson el, ide kattintva a legnépszerűbb közösségi médiában is megoszthatja a fentieket ismerőseivel, és kedvenc csoportjaiban: