II. Lajos
1526. augusztus 29 - a magyar történelem egyik legtragikusabb dátuma.
Igen, a Mohácsi csata évfordulója ma van...
Sajnos erről az egész további történelmünket befolyásoló sorscsapásról kevesen emlékeznek meg.
Közismert, hogy a Tomori Pál vezette magyar had I. Szulejmán oszmán szultán seregeitől vereséget szenvedett. A csata után II. Lajos királyunk is életét vesztette.
Ezután a nagy és erős ország három részre szakadt. A déli része Török kézre került 150 évig. Nyugati részén magyar királyként a Habsburg I. Ferdinánd, míg a keletit szintén magyar királyként Szapolyai János uralkodott.
A mohácsi csatát a későbbi történetírásunk joggal emlegette úgy, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”.
Az előzményeket azonban kevesen ismerik, II. Lajosról pedig jobbára annyi ismert, hogy a csatavesztés után, menekülés közben lovával ugratás közben megcsúszott, és a Csele patakba fulladt.
A közkedvelt Szulejmán (eredetileg: A csodálatos század) című filmsorozat pedig tovább rongálta az utolsó igazi lovagkirályunk emlékét.
A film uralkodónkat egy jó 50-es, kövér, beképzelt és pökhendi, ellenszenves fickónak állította be.
Ez több mint hiteltelen. Kezdjük ott, hogy valójában a csata napján, 20 évesen vesztette életét…
Szelleme, külseje, virtusa révén mintha csak isten
Volna, reményünk, dísze királyoknak, ha engedi sorsa.
Kortársai így írtak róla:
Brodarics István:
"Csinos ifjú volt Lajos, a vele egyívásúaknál nemesebb testalkatú, természetének páratlan jóságával és erényre való kiváló hajlandóságával annyira jeles, hogy ha érettebb kort érhet meg, őbenne kétségtelenül messze a legjobb és legkiválóbb fejedelmet tudhattuk volna magunkénak.
Jámbor lélek és a legkevésbé sem vad, minden igazra, tisztesre csodamód fogékony és önmagától hajló, ezenfelül fegyverforgatásban, lovaglásban, vadászatban és más efféli ifjonti meg vitézi foglalatosságokban szorgalmas; őszinte, állhatatos és a rábízott titoknak biztos őrzője.”
Vincenzo Guidoto velencei követ:
„Lajos, Magyarország felséges királya … nyúlánk, kortársainál magasabb, széles vállú, szép testű ... Jól fejlett, erőteljes, minden fáradságra alkalmas, igen kiváló a fegyverhordozásban, az ő sajátos lovagjátékukban, vadászaton is a legjobb, nem fél a hidegtől, sem melegtől.
Szereti a nyilat, a kézíjat, a puskát és hasonló dolgokat, melyeket használ is.
Amikor szabad ideje van, gyönyörködik a zenében és főként a zenejátszásban, jó felfogása van, és emberséges mindenkivel, sohasem bánkódik, mindig vidám, bőkezű, minden tanulmányra alkalmas.
Gyönyörködteti a saját kezű faragás és más, hasonló munkák. Beszéli a magyar, cseh, lengyel, latin és német nyelvet, ért olaszul is.
Őfelsége szeret mindenkit, és nem tud haragudni vagy megsérteni bárkit, nem kíván semmit másoktól, nem tud senkitől semmit megtagadni, nagylelkű, jámbor, mindennap misét hallgat.”
Egy másik velencei követ, Massaro:
„áhítatos, kegyes, jósággal teljes, nem lobban haragra, de nem is bosszúálló, mindenkor megbocsát, és az őt érő csapásokon keveset töpreng.”
II. Lajos magas, erős és sportos fiatalember volt. Intelligens, hat nyelven beszélt folyékonyan. Kiváló vívó és táncos, vidám, kedves természetű, nem lobbanékony és megbocsátó.
Voltak rossz tulajdonságai is – ha ezeket annak lehet venni: könnyelmű, fiatalos életvitelt folytatott, és a gyűlölködő magyar belpolitikával szemben közönyös volt. A politikában pedig inkább az esztergomi érsekre hallgatott.
Ez utóbbinak fiatal kora mellett más okai is voltak.
Lajos herceg koraszülöttként jött a világra, kisebb csoda volt, hogy életben maradt. Anyja (Candale-i Anna) nem sokkal a szülés után meghalt.
Apja, II. Ulászló ekkor már idős, beteg uralkodó. A felesége tragikus elvesztését követően súlyos depresszióba esett: „az udvarban szótlanul járt föl-alá, az ország ügyei nem foglalkoztatták, külsejét elhanyagolta, nem borotválkozott, nem királyhoz méltó ruhákat viselt, és azokat se váltotta.”
Az alig 2 éves herceget még apja életében magyar- és cseh királlyá koronázták.
II. Ulászló 1516-ban halt meg, utóda, Lajos ekkor 10 éves volt.
Apjától az egymással torzsalkodó bárók miatt anarchiába hajló országot, üres államkasszát és pusztuló végvári rendszert örökölt.
A nemesség kizárólag önmagával és az egymással folytatott acsarkodással törődött, a II. Lajos király pedig képtelen volt ez ellen bármit is tenni.
16 éves korában vette feleségül a 17 éves Habsburg Máriát. A fiatalok hamar egymásba szerettek, Mária erélyes kézzel állt ki férje mellett.
Ő is többször próbálta megerősíteni a központi hatalmat, de törekvései elbuktak a rendek ellenállásán.
II. Lajos Magyarország és Csehország királya. Nagybátya I. Zsigmond lengyel király. Apósa V. Károly német-római császár. Sógora pedig Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg.
Ilyen háttérrel, kamaszként ki gondolná, hogy bárki is veszélyt jelenthetne?
II. Lajos király azonban nem lett ettől arrogáns, és háborúzni sem akart senkivel.
Ám 1520. szeptember 22.-én meghalt I. Szelim szultán, utóda pedig I. Szulejmán lett, akinek világhódító álmai voltak.
Tomori Pál kalocsai érsek, valamint néhány főúr világosan látták, hogy egy törökkel vívott háborút Magyarország elveszítene. Sikerült rávenniük a királyt, hogy béketárgyalásokat kezdeményezzen, de a törökök ismerték a két fél erőviszonyait, Magyarország zilált belpolitikai helyzetét és súlyos pénzhiányát is.
A török seregek még ebben az évben megindultak Magyarország ellen.
Az elkövetkező években kisebb-nagyobb ütközetek követték egymást, sikertelenek és sikeresek egyaránt.
Köztük volt a méltatlanul elfeledett szávaszentdemeteri csata, 1523 augusztusában. Ebben magyar részről Tomori Pál katonái vettek részt, Bárdy István udvari huszárkapitány vezetésével. Török részről pedig Ferhád pasa és Bali bég seregei. A magyarok három ütközetben megsemmisítették a török átkelést biztosító szávai flottillát.
Ebben a csatában a korabeli krónikák szerint életét vesztette 600 jó magyar katona – és 7000 török!
De nem mindig sikerültek csodák a hatalmas túlerővel szemben. Egyre nagyobb terület került török kézre, köztük Nándorfehérvár is.
nagy ütközet elkerülhetetlen.
A magyar udvar 1525 végén már tudta, hogy I. Szulejmán célja Buda megszerzése. Azonban II. Lajos hiába kért, nem kapott segítséget az európai uralkodóktól. Hiába adott parancsot a nemességnek a felkészülésre, a főurak egymással viszálykodtak. Az sem érdekelt senkit, hogy a hadak fenntartására az üres államkasszából nem jut pénz, és a végvári katonák már egy éve nem kaptak zsoldot…
Bár Csehországban - mely ugyancsak a Jagelló uralkodó birtoka volt - a tavasz során megkezdődött a toborzás, az 1526-os rákosi országgyűlésen tárgyaló rendek ismét találtak maguknak „fontosabb” kérdéseket a határok védelménél.
Beszédes, hogy Lajos kezében ekkor még csak a VII. Kelemen pápától kapott 50 000 arany volt, és egy levél, melyben VIII. Henrik angol király segítséget ígért számára. De ez utóbbi is csak 1527 elején érkezett meg.
1526. augusztus végére két sereg vonult fel egy Mohács mellett lévő, mocsaras területen, hogy megvívják a régóta esedékes, nagy csatát.
A törökök féltek ettől az ütközettől, a magyar részről, mint Európa Védőbástyájától nagy erejű ellenállásra számítottak – ezért igyekeztek akkora erőt hozni, amekkorát csak tudtak. A pontos létszámról máig megoszlanak a vélemények. Bizonyos források 170 000, mások 240 000 fős sereget említenek, és 300 ágyút, a legmodernebb típusból.
Egy szemtanú így írta le:
„... Közben a török császár a maga nagyszámú, háromszázezer főnyi hatalmas seregével csak két mérföldnyire volt tőlük. Mikor mind együtt voltak, még három nap múlott el a csata előtt részben előcsatározásokkal, ami gyakran megesett, és mindig az ellenségnek okozott több kárt, részben tanácskozások közepette, hogy mi módon és hol csapjanak össze az ellenséggel, milyen rendben álljon fel a csatasor, hol legyen a király helye a csatasorban, hová tegyék a lovasokat, a gyalogosokat, az ágyúkat, amikből nyolcvan darabunk volt, és még csak nem is lehetett őket összemérni az ellenségéivel ...”
A magyar sereg mindössze 24 800 emberből állt, 85 ágyúval...
II. Lajos nem volt ostoba. Pontosan tudta, hogy ekkora túlerővel szemben csak kiállni lehet az ország becsületéért, hogy ne legyen harc nélkül a töröké.
Királyként megtehette volna, hogy nem vesz részt az ütközetben, hanem biztos távolból (Pl. Budáról) várja meg a kimenetelt. A mai politikusok bizonyára így is tettek volna.
A mindössze 20 éves uralkodó nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor felvállalta a csatát, aminek kimeneteléről nem voltak kétségei.
Az V. Károly császárhoz írt, 1526. augusztus 27-én kelt levele feltehetően Lajos király utolsó üzenete Európának.
A mindenki által szeretett ifjú király így látta a világot negyvennyolc órával halála s az önálló magyar állam összeomlása előtt:
„
... Személyem holnap inkább a kétségbeesés, semmint az orvosolhatás reménykedése küldi a csatába ... Tizenkét méltósága vesztett főpap van kíséretünkben, akik most eljöttek, hogy együtt haljanak meg velünk, hogy – úgy, ahogy társaink lesznek a vértanúságban – vezetőink legyenek üdvösségünk felé is, jó halálunk(nuestro buen morir) fejében.
...
Lévén pedig ez az írás az utolsó bötü, amit még Felségednek írhatok, azt terveztem, hogy számot adhatok benne e török ellenségünk túlságos erejéről, hanem útjába áll e szándéknak a holnapi nap, amire várakozunk, s meg nem tűri a mai, amit ebben a nyomorúságban töltünk.
De egy dologra még felhívom azért Felséged figyelmét: Ha nem sietsz a segítségére annak, ami most majd még megmarad, úgy semmi sem fog fennmaradni a Római Városból, amit el ne ragadna ez a vérengző farkas, mert ... seregeit Olaszország telt zsákjaira reményli majd uszíthatni, fegyveres hadát Velence meg Szicília szigeteire.
Ha hiszünk is abban, hogy Urunk, az Isten föl fogja tartóztatni lépéseit, s meg fogja zavarni kártékony terveiben, mégis csupán akkor, ha Tefölséged is megkísérel ellenállani annak, amire ember aligha elégséges.
...
már nem könyörgök tovább ezért a lélekért, amely ebből a mi testünkből kiszállni törekszik, s éltükért azoknak, akik ebben a veszedelemben leledzenek. Növelje a mi Urunk Fölséged állását a hitetlenek fölötti győzelemmel.
A mohácsi táborból, 1526. augusztus 27-én
”
A csatáról egy nagyszerű, 22 perces videó is készült, ami ide kattintva tekinthető meg:
A sors fintora, hogy végül nem az ütközetben halt meg, mert testőreinek sikerült kimenekítenie. Lovával megcsúszott, és egy mocsaras árokba zuhanva vesztette életét. A Csele patak, mint helyszín csak később merült fel – talán mert jobban behatárolható.
(A korabeli források mindig mocsárra, ingoványra, Duna-ágra utalnak, néha tóra, folyóra, de a patak szó az egykorú forrásokban sehol se fordul elő. Mivel a csata eleve mocsaras környéken zajlott, amit előzőleg nagy esők töltöttek fel, ilyen mocsaras árokból számtalan volt arrafelé.)
A csata után a magyar seregeket vezető Tomori Pál, és sok más elöljáró fejét a törökök levágták, és Szulejmán szultán sátra elé tűzték. Másnap reggel pedig, szintén a szultán sátra előtt, lefejezés lett 2000 magyar fogoly sorsa.
Brodarics István maga is részt vett az ütközetben.
Az 1527-ben, Krakkóban megjelent műve, „A magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról” részletes és átfogó képet nemcsak az ütközetről, hanem annak előzményeiről és az utána történtekről is.
Akit érdekel, itt olvashatja el: http://mek.oszk.hu/05800/05872/html/gmbrodarics0002.html
Néhány részlet:
„ Azt gondoltam, megéri a fáradságot, ha a háborút, melyet az isteni Lajos, Magyar- és Csehország királya, az igaz derekasság századunkban egyetlen példája a leghatalmasabb török császár, Szulejmán ellen inkább bátorsággal és kényszerből, … vívott nemrégiben, és amelyben elesett, röviden leírom
...
a Barát (Tomori Pál, kalocsai érsek) az első sorokban esett el bátran küzdve. Fejét a törzséről levágták, és a következő napon az ellenség táborában diadalmenetben vitték körül hosszú lándzsára tűzve, majd, mint mondják, utóbb a török császár sátra előtt állították föl.
...
A mocsár is nem egyet nyelt el mély örvényeiben: sokan azt mondták, hogy a király is ott pusztult el. Azonban később egy meredek part hasadékában lelték meg Mohács fölött, fél mérföldnyire a Csele nevezetű falu alatt. Ezen a helyen akkor a Duna áradása miatt a szokottnál magasabban állott a víz: itt fulladt bele a vízbe lovával együtt úgy, ahogy fel volt fegyverkezve. Még mások is vesztek itt el, valamivel arrább találták Trepka András és Aczél István holttestét.
...
Azon a napon, mely a csatát követte, a foglyok közül ezerötszázat, nagyrészt főnemeseket, körbeállítottak és lefejeztek a győzelmes sereg szeme láttára: így áldozott a török császár az ő vérükkel isteneinek. Keveset hagytak meg a foglyok közül: éppen csak hogy legyen, akiktől a császár és Ibrahim basa kitudhassa, amire szükségük volt.
...
Éjjel és a csatát követő napon az ellenség a környező vidéken gyorsan szerteözönlött, s amit előtaláltak, azt elpusztították, fölperzselték, halandó embernek nem kegyelmeztek, nemre, korra, vallásra való tekintet nélkül mindenféle iszonyatos és kegyetlen dolgot műveltek a szerencsétlen néppel.
Nincs elég erőm hozzá, hogy annak az éjszakának és a rákövetkező napoknak a pusztításait megsirassam. Mert az akkora volt Innenső-Magyarországnak azon az egész részén, hogy el nem hihetem, miszerint valaha ellenség bőszebben dühöngött volna. … „
II. Lajos holttestét Szapolyai János kerestette meg, Székesfehérvárra vitette és a királyi kápolnában temettette el.
(by L.W.L.)
2018.08.29.
Bejegyzések
