Trianon

Avagy: magyar az, akinek fáj Trianon... (videóval!)


1920. június 4-én, 16 óra 30 perckor íratták alá a trianoni békeszerződést.
A történelmi Magyarország területének kétharmadának elvesztése máig élő trauma.

Trianonra emlékezve nem csak magunkat kell siratni, hanem inkább a csonka ország határain kívül rekedtek sorsát. Azokét, akik elnyomott, jogaikban korlátozott kisebbségként lettek kénytelenek élni. De a határon túli magyarok minden tiszteletet megérdemelve, ennyi időn át, ennyi szenvedést és támadást kiállva, mégis megmaradtak magyarnak.


Elment az erdő nyugatra, keletre.
Elment a madár, elment a falu.
Fölállt s elment az ősi rónaságtól,
Elment a Kárpát: a hegykoszoru.

Elment a gulya, ménes, a juhnyáj,
Vadak, halak, az arany és ezüst.
A só, a vas, a szén, a gáz, a gép.
Mint tunya pipából a lenge füst.

Elment a tenger, ős-sir, unoka,
Elment a bor, a szabadság, a dal . . .
S nem ment utána, tétlen nézte el,
1920-ban, a magyar.

(Boross Sándor)

Magyarország legnagyobb tragédiáját feldolgozni, elfogadni máig nem tudjuk.
Mély és fájdalmas nyomokat hagyott a magyar történeti tudatban és a politikában.

„Magyar az, akinek fáj Trianon – a többi csak állampolgár!”
(Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára)


A fiatalok kedvéért egy rövid összefoglaló nemzetünk tragédiájáról:



Az alábbi videóban Tőkéczki László történész-politológus a nemzeti összetartozás alapvető fontosságát hangsúlyozza, a hazugságokon alapuló békediktátum elemzésével.




Van-e ennek aktualitása napjainkban is? Az alábbi dal egy Quimby feldolgozás (átírva) melyet a Csík Zenekarnak és Majorosi Mariannának tulajdonítanak, bár az érintettek mindettől elhatárolódtak. A népszerűség szempontjából ez már szinte mindegy.
Bárki is készítette, a dal azóta is siker a hallgatóság köreiben.

"Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen.
Kígyók a kebleden, szitok a neveden,
tovább nem engedem, tovább nem engedem!

Azért mert hont adtál, mindenkit fogadtál,
zsoldosok, kufárok, tolvajok kezére jutottál.
Hittél a Nyugatnak, s mindenkor becsaptak,
elvennék múltadat, ásnák a sírodat.

Táltosok repülnek át az éjen,
s kitűzik az ökör-koponyát.
Sebeinket begyógyítják szépen,
s megvédik majd Árpád otthonát.
De addig szüntelen, légy résen nemzetem,
nézd a sok csillagot, ′48, ’56 ott ragyog.

Értsd meg a lényegét, fogjuk egymás kezét,
fogjuk egymás kezét, ahogyan soha még!

Tartsd magad, nemzetem, tipornak rendesen.
Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen.
Kígyók a kebleden, szitok a neveden,
tovább nem engedem, tovább nem engedem!"




És végül egy dal az Anatole katalógusából:




Trianon...

Határon innen és túl. Sem feledni, sem belenyugodni nem lehet.

„Magyar az, akinek fáj Trianon – a többi csak állampolgár!” - írta Karinthy. Ne feledjük ezt akkor sem, mikor napjaink románozó, ukránozó és szlovákozó politikusait, illetve a nekik tapsoló „Européer”-eket látjuk.

(by L.W.L.)