A rablógyilkosok köz(ellenes)társasága (4/2)
Avagy: A kommunisták által kifosztott proletárok
Az előző részben megnéztük, mit és hogyan műveltek a magyarországi szovjetköztársaság felfegyverzett alakulatai. A szabad kezet kapott vérszomjas csőcselék a folyamatos uszítás hatására bárkit bármikor meggyilkolt és kirabolt. Mindezt büntetlenül, mert elég volt áldozatukról az hazudni, hogy a kommunizmus ellensége volt, és máris felmentették a rablógyilkosság bűne alól.
Most nézzük, hogyan élt az egyszerű
„munkás és paraszt proletariátus” azon kormány alatt, ami
(hazug) ideológiájuk szerint őket képviselte.
A harmadik tévhit:
„Csak a burzsujok vagyonát kobozták el, amit aztán szétosztottak a szegények között.” Na, ez a kommunista Robin Hood eposz végkép nem igaz. Már az eddigiekből is látható,
(lásd: előző rész) hogy nemcsak a gazdagokat fosztották ki, hanem általában az egyszerű, szegénységben élt áldozataikat is.
A valóság az, hogy kivétel nélkül mindenkitől igyekeztek mindent elszedni.
A Tanácsköztársaság néven rablógyilkos haramiák közellenes társasága működött, akinek csak volt valamije, potenciális áldozatukká vált.
Mielőtt e téma kibontására térnék, előbb pár szó a Szovjetházról.
A népbiztos elvtársak zöme jómódú családból származott. Szamuely
(született: Sámueli) Tibor apja pl. gazdag terménykereskedő volt, Korvin
(született: Klein) Ottó apja jómódú üzletvezető, Kun
(született: Kohn) Béla sem nyomorgott gyermekként, hiszen az apja jegyző volt.
Lukács
(született: Löwinger) György apja az Angol-Osztrák Bank magyarországi igazgatója
(!!!) volt. Vágó
(született: Weisz) Béla is tehetős kereskedőcsaládba született, ahogy Rónai
(született: Rosenthal) Zoltán is, stb., stb., stb…
A nép eme
„(sosem volt) egyszerű gyermekei” jól ismerték és szerették a jómódot. De az ember mindig többre vágyik – ők pedig egyenesen mindenre, de azonnal. Ez jellemezte őket attól a pillanattól fogva, hogy ravasz puccsal megszerezték a hatalmat. Mivel Budapesten
(is) az összes értékesebb épületet azonnal kisajátították
(szocializálták), kezdetben mindenfelé laktak.
Természetesen nem akárhol, hanem a legjobb és legelegánsabb szállodákban pöffeszkedtek, ki ebben, ki abban, kinek melyik tetszik alapon. Közölték a tulajdonossal, hogy ez mától
„a nép nevében” az övék, aztán beköltöztek az embereikkel. Akinek nem tetszett, lelőtték.
A fényűzés és a luxus azonnal az életük részévé vált – ahogy példaképüknek, Leninnek is, akinek első dolgai közé tartozott, hogy az elkobzott javakból magának választott két Rolls Royce mellé Londonból is hozatott magának egy Roll's-Royce Silver Ghost típust, sőt még Amerikából is vásárolt luxusautót.
Lenin (hátul) és felesége a legdrágább Roll's-Royceban
A retorika szerint egyszerű, puritán életet élő Lenin udvarán annyi luxusautó állt, hogy egy arab sejk is megirigyelte volna. A nemzetközi elvtársak legfőbbike a cárokhoz hasonlóan élvezte az életet - melyet a nép kifosztása és terrorizálása biztosított neki.
Ez az életmód volt magyarországi csatlósainak célkitűzése is.
Ám ahogy telt-múlt az idő, a magyar emberek kezdték kiismerni őket. És ez egyre inkább félelemmel töltötte el a népbiztos elvtársakat – bár a halálos ítéletek kiszabását imádták, ők nem szerették volna, ha valaki agyonverés céljából rájuk ront.
Mindannyian arra vágytak, hogy nagy őrség álljon az ajtajuk előtt – de nem volt annyi nélkülözhető és megbízható vörösőr. Így aztán egy kupacba gyűltek, mert ahhoz csak egy helyen kell
(jó nagy) őrség.
Természetesen nem építettek egyet maguknak, de még csak nem is vásároltak, hanem választottak egyet
(az önmaguknak) elkobzott javakból.
A Duna-parton levő Hungária Szállóra esett a választás. Nagy volt, fényűző és főként: jól védhető. De mivel zsigerből gyűlöltek mindent, ami magyar, átnevezték Szovjetháznak. Szépen berendezkedtek, hisz volt szoba bőven – az alagsorban pedig pont úgy lehetett kínozni és agyonverni az erre becibáltakat, mint úgy 30 évvel később az Andrássy út 60.
(ÁVH) épületében.
Az összeköltözés hivatalos magyarázata az volt, hogy így könnyebben tudnak összeülni, hogy megvitassák a teendőket. Vajon amikor megalakultak és kinézték maguknak a székhelyükül szolgáló szállodákat, nem tudták, hogy a tanácskormány tanácskozni is szokott? Dehogynem. Csak ez a magyarázat jobban hangzott a valóságnál.
A biztonságról
Szamuely Tibor öccse, Szamuely László jelentős számú őrség katonai parancsnokaként gondoskodott, aki addig a Vörös Hadsereg 5. vörös hadosztályának politikai megbízottja volt.
Lenin fiú a szovjetház erkélyén
Ebből is látható, hogy a
„burzsoázia” elleni harc vezérei nagyobb luxusban éltek, mint az általuk kiirtani hirdetett burzsujok.
A régi burzsujok helyett ők lettek az új főburzsujok – ezerszer rosszabbak és kegyetlenebbek, mint a régiek. Ráadásul az általuk gyűlölt burzsujok nem rablógyilkossággal jutottak a vagyonukhoz, és nem ölték kedvtelésből a népet.
"Mi nem hiszünk az örök erkölcsben sem,
a kommunista erkölcs alapja a kommunizmus
megszilárdításáért és betetőzéséért folyó harc."
(Lenin)
Persze nemcsak a szállodák, gyárak vagy épp nagybirtokok kerültek kisajátításra.
1919. március 24, hétfő.
„Minden üzlet, az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák és az egészségügyi cikkeket árusító üzemek, könyv-, és papírkereskedések, dohánytőzsdék kivételével, azonnal lezárandó és azokból további intézkedésig semminemű áru és anyag semmilyen célra a szocializáló népbiztosság engedélye nélkül el nem vihető és ki nem adható.
Üzemfenntartáshoz szükséges cikkek kiadására a szocializáló népbiztosság (Tőzsdepalota) áruosztálya ad engedélyt.
Mindazok, akik ezen rendelkezést megszegik és árukat vagy anyagokat a szocializáló népbiztosság engedélye nélkül üzleteikből elvisznek, kiadnak, vagy elrejtenek, forradalmi törvényszék elé állíttatnak és halállal büntettetnek!
Szocializáló népbiztosság.”
A budapesti mentőszolgálat naplója szerint e napon a lipótmezei elmegyógyintézetbe szállították Drexler Sándor 26 éves Szondy utcai kereskedőt. Amikor a fiatalember tudomására jutott, hogy minden magántulajdonú árukészletet kisajátít a kormányzótanács, szó szerint megőrült.
Ugyanezen kisajátítások miatt rövid időn belül tucatnyi ember lett öngyilkos, valamivel később országszerte egyre többen. Általában emeleti ablakból vetették magukat a mélybe, vagy sósavat ittak.
A mindennapok később sem hoztak reményt, a népbiztos elvtársak kormányzása alatt a kilátástalanság és nyomor miatt több ember lett öngyilkos, mint valaha.
Egy példa:
1919. június 24, kedd.
Budapest
A Vörösmarty utca 59-ben mellbe szúrta magát Henczel Albert 31 éves vasutas, - haldoklás közben találtak rá.
A 22 éves Baum Ernőné leugrott az Angol utca 1/b. második emeletéről. Szörnyethalt.
Ugyanez a sors érte a 64 éves Zoltán Antal kereskedőt, aki a Murányi utca 41. számú ház második emeletéről vetette magát a mélybe.
A megemelt adók és a kötelező beszolgáltatások mellett nemcsak a kisajátításokkal, szocializálásokkal, rekvirálásokkal (hatósági lefoglalás) gyűlt a rabolt vagyon.
Az elvtársak mindezek mellett még hadisarcot is szedtek. Igen,
hadisarcot... Igaz, eddig hadisarcot csak háborúban szedtek az elfoglalt ellenséges területeken, de a népbiztos elvtársak újításával az általuk „kormányzott”
(rabolt és fosztogatott) Magyarország településeitől is.
Ebből is látszik, hogy
az elvtársak a népet ellenségnek tekintették, akivel háborút vívtak, majd - vae victis – sarcolták és sanyargatták.
A sarcolás módszere egyszerű volt. Ahol bármiféle ellenállás szerveződött ellenük
(ezt hívták „ellenforradalomnak”) ott a kivégzések után megsarcolták a települést. Ez kezdetben termény, liszt, tojás, haszonállat volt – aztán
(mert már sehol sem volt ilyesmi) horribilis pénzeket kellett adni nekik.
Ezt a település lakóinak
(mint kollektív bűnösök) kellett összedobni, mert ha nem tették, pár nap múlva visszajöttek az elvtársak, és a jussuk követelve annak sokszorosát vették el. Persze a kollektív sarc mellett személyre szabott sarcokat is szedtek.
Idővel a sarcoláshoz már valós „
ellenforradalmi tevékenység” sem kellett – az elvtársak mindenhol tudtak találni valakit, akire ráfoghatták, hogy ilyesmire készült, és máris lehetett gyilkolni majd a megfélemlített embereket megsarcolni.
Néhány példa, arra, hogy ünnepelték pünkösdöt az elvtársak:
1919. június 6, péntek.
Kőszeg
Waisbecker Jenő századost összelövöldözték és szuronnyal átdöfködték. A velemi Hercsics György fejét puskatussal roncsolta szét Kómán József.
A kivégzések befejeztével Szamuely egymillió korona hadisarcot rótt ki Kőszegre kollektív büntetésként, majd folytatta útját különvonatán Sopron felé.
1919. június 7, pünkösdszombat.
Sopronkövesd.
Miután a helyiek eltemették a két Schmidt Mátyást
(apát és fiát), szemes terményben, lisztben, zsírban, tojásban, sertésben, vágómarhában és kékpénzben hatalmas sarcot róttak a község lakosaira, annak okán, hogy különösen vétkesek az ellenforradalomban.
1919. június 8, pünkösdvasárnap.
"PARANCS!
Szavakkal nem lehet eléggé megbélyegezni azt a galád merényletet, amelyet Kapuvár és Garta ellenforradalmi banditái követtek el a magyarországi forradalmi proletariátus tanácshatalma ellen.
...
A legkérlelhetetlenebb és legkönyörtelenebb eszközökkel válaszolunk minden olyan esztelen és galád kísérletre, amely azt célozza, hogy megfojtsa a proletariátus forradalmát, megdöntse a munkásság és a földmíves szegények hatalmát, hogy visszaállítsa a régi rendet, a régi rabságot, a régi kizsákmányolást. Az ellenforradalom vezérei már megbűnhődtek, de még százával és ezrével vannak, akik e latrok munkáját támogatták, sőt abban részt is vettek. Ezt Magyarország győzelmes proletariátusa megbocsájtani nem fogja.
Mindenkinek el kell nyernie méltó büntetését.
Az eddigi munkástanácsot ezennel feloszlatom és az új munkástanács megválasztásáig az ügyek vezetésére ideiglenes forradalmi bizottságot nevezek ki, amelynek tagjai: Lajkó János, Lukács Mihály, Becsics Máté, Pap József és Ezsöl József elvtársak lesznek.
E bizottság feladata lesz az új választások elrendelése és megejtése.
Úgyszintén feladatuk a Kapuvárra és Gartára kirótt, következő hadisarc beváltása:
300 vágómarha, 100 disznó, 20 mázsa zsír és vaj, 3.000.000 korona készpénz.
Megparancsolom, hogy e hadisarcot mindenki a forradalmi bizottság által megállapított mértékben legkésőbb június hó 11-én déli 12 óráig a forradalmi bizottsághoz beszolgáltassa.
Amennyiben a beszolgáltatásra vonatkozó parancs teljesítését valaki megtagadja, a reá kirótt bírságot kétszeresen fogják tőle behajtani.
Minden fegyver június hó 9-én délután 6 óráig a vörösőrséghez beszolgáltatandó. Amennyiben ez időn túl bárkinél fegyver találtatik, az illetőt a helyszínen fogják azonnal kivégezni.
Kapuvárt és egész környékét ostromállapotban levőnek nyilvánítom.
Bármely ellenforradalmi cselekedetért a Rögtönítélő Törvényszék előtt kell felelni mindenkinek.
Úgyszintén a Rögtönítélő Törvényszék elé kerül mindenki, aki a Forradalmi Kormányzótanács összes rendeleteit nem teljesíti, aki a 200 és 25 koronás fehér bankjegyek elfogadását megtagadja, vagy e jelen parancsom végrehajtását bármely módon is megtagadni merészeli.
Kapuvár, 1919. június hó 8.
Szamuely Tibor s.k.
népbiztos, a rögtönítélő törvényszék elnöke."
Itt személyenként külön hadisarcot is kiszabtak. Nem kaptak mentesítést a kivégzettek hozzátartozói sem.
Steiger Pál malmos özvegyére hatvanezer korona készpénz és egy tehén sarcot róttak ki.
Mesterházy Zsigmond özvegyének ötezer, Szalay Gyula özvegyének háromezer koronát kellett fizetnie. Pintér Pál és Schemmel Károly udvaráról két-két sertést vittek el.
1919. június 9, pünkösdhétfő.
Csorna.
Mivel a kivégzésekkel elment a nap, a sarcolás másnapra maradt.
A templom kapu előtti első akácfa alá állították Tarcsai István rábapordányi segédjegyzőt. Amíg székeket hoztak a főtér túloldalán lévő házakból, addig a hóhérok összekötözték az áldozatok kezét-lábát. Marton Guno Wencel a Lenin-fiúk körül fontoskodott. Akóts Gyula mintegy siettetve az elkerülhetetlent, önkezével tette a hurkot a nyakára.
A legszerencsétlenebb áldozat, Takács Ferenc kínszenvedései még a bitónál is folytatódtak. Mintha ő tehetett volna arról, hogy elszakadt a nyakára szorított kötél, megrugdosták földre zuhant testét, és amikor másodszor is kirántották alóla a széket, addig verték, amíg gyanították, hogy van még benne élet.
Laffer Lajos vaskereskedőt szándékosan választották negyediknek,
mert az ő akasztására kijelölt akác pontosan szemben volt a tér túloldalán lévő házával. Mindent látni lehetett a magasföldszintes ház ablakaiból, ezért a családtagok a kétségbeeséstől fogvacogva becsukták a spalettákat, elhúzták a függönyöket, hogy ne legyenek szemtanúi a tragédiának.
Laffer Lajos ájult édesanyját zokogva élesztgették.
Maga a halálraítélt levette kaucsuk inggallérját, hogy nyakát szabaddá tegye a hurok számára. Átnyújtva a gallért hóhérjának, imához illesztette két tenyerét, de a Lenin-fiúk fölöslegesnek tartva az ilyesmit, kezét hátracsavarták és megkötözték.
A szívós ember sokáig vonaglott, miközben verték.
(Gyakori volt az ilyen verés, mert a hóhérokat idegesítette, ha áldozatuk még a kötélen is tiltakozott a halál ellen.)
A farádi idős Németh Gyula nyugodt méltósággal fogadta sorsát, gyorsan elvégeztetett rajta a komor művelet.
Daliás termetű, magas ember volt a rábacsanaki Pozsgay Bálint. Szék nélkül is elérte feje az ágat, amelyre a hurkos kötelet erősítették. Ezért Marton Guno Wencel egy hosszú kötéllel összegúzsolta az áldozat bokáit, a lábakat térdben hátrahajlította, s a bokán lévő kötelet átvetve az ágon, kettős hurokkal ölték meg Pozsgay Bálintot.
Tarcsai István kivégzésétől Pozsgay Bálint életének körülményes kioltásáig mind a hat áldozat elveszejtését
(kötelezően) végig kellett néznie a legelső elítéltnek: Glaser Ferencnek.
A hetediknek felakasztott Glaser Ferenc önérzetét mindvégig megőrizve, a bántalmazásokkal mit sem törődve vált meg az élettől.
A rendezvény ezzel még nem ért véget.
Az akasztottak sora elé gördült Kellner Sándor autója és a teljhatalmú politikai biztos szónoklatot tartott a tér közepén a nyitott gépkocsiról:
- "Így jár mindenki, aki a vörös proletariátus ellen fordul!" - Kezdte, s egyenként rámutatva a kivégzettekre, megbélyegzőn és fenyegetőn marasztalta el az ellenforradalom megátalkodott képviselőit.
A tetemeknek este hatig a fákon kellett maradniuk.
Judt Ferenc, a csornai vörös bosszú egyik legirgalmatlanabb hóhérja hantoltatta el az áldozatokat. Személyesen választott ki nyolc embert a csikóistállóban őrzött foglyok közül. Ezekkel ásatta meg este hat és hét óra között a csornai temető délnyugati, elhagyatott sarkában a közös sírt. Seregnyi vörös különítményes vigyázta és siettette a kiparancsolt sírásókat.
Parasztszekereken hozták el a főtérről az áldozatokat és mielőtt eltemették volna őket, leszedtek róluk minden használható holmit, még a nadrágövet és a zoknitartót is.
A Judt Ferenc vezette osztagra hárult, hogy elvtársaival másnap a bűnösnek mondott csornai járásban hadisarcot szedjen.
Tudósítás a keszthelyi Testvériség e napi számában:
„Proletár Színház.
Pünkösd két napján, négyszer kerül színre derék proletár műkedvelőgárdánk bravúros előadásában a „Kellemetlen vőlegény" című bohózat. Mind a négy előadás a zsúfolt nézőtér zajos tapsai közt folyt le.
...
Minden pártfogást megérdemel a kultúra ügyét tehetséggel és buzgalommal szolgáló proletár gárda."
1919. június 10, kedd.
A csornai járásban különösen Bősárkánnyal, Barbaccsal, Dörrel, Bágyogszováttal, Rábapordánnyal, Földszigettel, Faráddal és Rábacsanakkal bántak kíméletlenül.
Prexval Flórián és Weisz Béla győri terroristák szünet nélkül folytatták kedden is a farádiak sarcolását. Újra és újra megjelentek a kivégzett idős Németh Gyula házában, s minden alkalommal más-más ingó értékekkel távoztak, mígnem alig maradt némi bútor a falak között.
Hasonlóan bántak Böjtös Sándorékkal is. Elhajtották valamennyi szarvasmarhájukat, 141 ezer korona értékben. Házkutatásaik során 28.690 korona kékpénzt találtak. Ezt hadisarcnak nyilvánították és a tanácsköztársaság nevében maguknál tartották.
Rábacsanakon Király Sándor terrorcsapata cselekedte ugyanazt, mint Prexval Flóriánék Farádon. Amikor befejezték a razziát és a sarcolást, megtelepedtek pihenni az előző nap felakasztott Pozsgay Bálint házában.
Kényszerítették a kivégzett házigazda feleségét és lányait, hogy lakomát rendezzenek számukra az ellenforradalmárok feletti győzelem megünneplésére.
Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök e napi keltezésű följegyzése:
„Néhány nappal ezelőtt idejött egy terrorcsapat, melynek vezetője egy nem tudom miféle Szvetozár, szerb rabló, aki korábban a nezsideri fogolytáborba volt internálva, ott is haldokló társainak óráit és pénzét ellopta, s ezért külön büntetésben részesült.
Bemutatkozott az itteni rendőrkapitánynak, Zavarosnak, aki Nezsiderben táborfelügyelő tiszt volt:
- Hát maga itt van? - kérdi Zavaros az érdekes ismerősétől.
- Igen, a pécsi különítmény élén! - hangzott a martalóc forradalmár válasza.”
1919. június 11, szerda.
"Kun Béla népbiztos elvtársnak, Budapest.
A Sopron megyei ellenforradalmároktól szerzett zsákmány első részleteként a következőket indítottam útnak a közélelmezési népbiztosság címére:
Nagycenk állomásról a 351. vonattal Szombathely - Székesfehérváron át Budapest Ferencváros pályaudvarra
16 vagonban 4 tehén, 15 ökör, 45 növendékmarha, 4 bika, 15 disznó, 35 süldő, 2 malac, 15 darab baromfi.
Németlövő állomásról 24 vagonban ugyancsak Szombathelyen át tegnap este a következőket indítottam el:
25 tehén, 14 bika és 96 tinó, 5 ökör, 39 borjú, 166 darab sertés, 3 birka, és 3 vagon baromfi, körülbelül 4000 darab.
Fertőszentmiklós állomáson a mai nap folyamán feladatott 100 darab marha.
Iván községből holnap indul útra Sopronon át 100 marha, 60 malac, 3 mázsa zsír, 1 mázsa füstölthús, 400 szárnyas.
A szállítmányt saját kísérőkkel láttuk el; úgyszintén saját kísérőt adtunk egy 25 vagonos cukorszállítmányhoz, amelyik ma indul el Budapestre. Megérkezésükről kérek értesítést.
Szamuely Tibor."
Kun Béla és Szamuely Tibor
És ez csupán 6 nap volt abból a 133-ból, melynek mindegyikére jutott ilyen esemény.
De nem csak Szamuely szedett hadisarcot. Egy példa:
1919. július 17, csütörtök.
Jászberényben Vágó Béla hadseregparancsnok megállapította, hogy az ellenforradalmi zendüléssel főbenjáró vétket követtek el a tanácsköztársaság ellen, ezért a büntetést el nem kerülhetik.
De nagylelkűen kijelentette, hogy mivel a jogos karhatalmi beavatkozás emberek életébe került, senkit nem kíván még pluszban agyonlövetni, vagy felakasztatni.
Ellenben könnyíthet
„rossz lelkiismeretén” a város azzal, hogy hárommillió
(!) korona sarcot fizet.
Vágó Béla a városparancsnok Heiszler Károlyt utasította a hadisarc hiánytalan behajtására.
Heiszler pisztollyal hadonászva, szidalmakat szórva járta be a várost és a közismert vadnyugati jelszót:
„Pénzt, vagy életet!” - Ismételgetve órákon keresztül, maradéktalanul végrehajtotta Vágó utasítását.
De még a beszedett hadisarcok zsákmánya sem volt nekik elég, így eljött az idő arra is, hogy a kisajátítások is szintet lépjenek. Lefelé.
Hatalomra lépésük előtt
azt ígérték, hogy a nagybirtokosok földjeit szétosztják az egyszerű gazdálkodók között. Ez persze nem történt meg, mivel eszük ágában sem volt, első perctől termelőszövetkezeteket akartak létrehozni.
A vidéki szegények lelkesen várták a beígért földosztást, de mást kaptak helyette.
1919. június 30, hétfő.
Miközben a vörös hatalom igazi központja a szovjetház volt, a nyilvánosság számára a népképviselet látszatát keltő központi intézőbizottság kirakatműködése jelentette az államélet csúcsát.
Külsőséges tekintélyét kívánták növelni azzal, hogy a bizottság az Országházban, a képviselők üléstermében működött.
Tagja volt Szamuely Tibor is, aki egyebek között az alábbiakat mondta e napi felszólalásában:
„Akarjuk-e valóban a proletárdiktatúrát, akarjuk-e valóban a munkásság hatalmát megszilárdítani?
Tessék nyilatkozni!
Elvtársaim, most már beismerhetjük, hogy a mi ingadozásunk, a mi álhumanizmustól áthatott politikánk az ellenforradalmárokkal szemben a Magyar Tanácsköztársaság helyzetét csak meggyengítette.
Így például nem tudom megérteni, mi szükség volt már hetekkel az aratás előtt dobra ütni, hogy a paraszttól elveszik ám az utolsó szem gabonáját is, ami fejkvótán felül neki jár?
Nem tudom megérteni, mi szükség volt arra, hogy hetekkel előbb köztudomásra hozzák, hogy a cselédnek csak a fejkvótát fogjuk kiadni, és minden kommencióját, ami a fejkvótán felül jár neki, pénzzel fogjuk megvásárolni - hogy fehér- vagy kékpénzzel, ezt nem is említem.
Ezek az intézkedések mindenesetre nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a parasztságban a legteljesebb mértékben nyugtalanság, elégedetlenség van, amelytől én nem túlságosan félek, mert a proletariátusban van annyi erő, hogy leszámoljon a parasztság nyugtalanságával is, ha éppen erre sor kerül.
Azt nem kifogásolom, elvtársaim, hogy a fejkvótán felül elveszik a gabonát a paraszttól, - de ráértünk volna ilyen intézkedést tenni akkor, amikor legalább le van vágva a gabona.”
Hát igen...
Földosztás helyett padlássöprés.
Meglepő(???) módon már 102 évvel ezelőtt is bevett baloldali szokás volt teljesen mást csinálni, mint amit ígértek. Mindezt úgy, hogy már akkor is jól tudták, hogy az ellenkezőjét fogják csinálni, amikor megígérték.
1994.
„Nincs más alternatíva!” – Mondogatta a szocialista Horn Gyula, és ígért sok szépet és jót. Lett helyette új adók Bokros csomagja, nyomor és munkanélküliség.
Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc
– mondta Gyurcsány Ferenc, szocialista miniszterelnök. Aztán az égbe emelték.
„Vasútvonalakat építünk!” – mondta Gyurcsány. De egyet sem építettek, viszont nagyon sokat megszüntettek.
„Nem lesz gázáremelés!” – mondta Gyurcsány. Aztán mégis lett. Abban az évben háromszor. És mellé nyalánkságnak energiaár-emelés is.
„Teljesen világos volt, hogy
amit mondunk, az nem igaz.”
(Gyurcsány Ferenc)
A 2019-es önkormányzati választásoknál is ígértek mindent, de cserébe homlokegyenest az ellenkezőjét tették. Adóemelések, adóemelések, adóemelések. Mellé égig érő parkolódíjak és minden szolgáltatás árának drasztikus növelése.
Mindebből még a parkokban a füvet sem vágják, helyette patkánybúvóhelyül szolgáló hatalmas gazt növesztenek, az embereket hülyének néző „Diverzgyep”, „Méhlegelő” stb. megnevezéssel. Így még a fűnyírás árát is megspórolják maguknak. A „közjó érdeke” náluk mindig a főelvtársak zsebét jelenti.
1994-ben az MSZP-SZDSZ koalíción sokan meglepődtek, pedig Kun Béla is a szocdemekkel állt össze, hogy aztán megpuccsolva a kormányt megszerezze a hatalmat. A hatalomért a baloldal mindig kész volt bárkivel összeállni – ahogy most,
2021-ben is teszik.
És most is pont úgy ígérnek mindent, ahogy régen. És most is pont úgy tudják, hogy eszük ágában sincs betartani, mint régen.
102 év alatt bár a módszerek kivitelezése változott, a lényeg ugyanaz maradt: lopni, rabolni, gazdagodni, és ennek érdekében hazudni reggel, éjjel meg este. Az ellenállást pedig minden rendelkezésre álló eszközzel megtörni. Ez 1919-ben agyonverés és akasztás volt. 2006-ban vízágyú, lovasroham, fémviperás rendőrterror és szemkilövés. Csak a módszer változott, a lényeg ugyanaz. A beszolgáltatás és a rekvirálás új neve pedig a megszorítás és adóemelés.
2006, Budapest
Természetesen 2011-ben az Európai Parlamentben, amikor a 2006-os eseményekről kellett számot adniuk, az elvtársak bátran, hősiesen felelősséget vállalva tagadtak le mindent, szemrebbenés nélkül.
„(A rendőrök) senkit sem lőttek meg, senkit sem kínoztak meg” – fröcsögte Heller Ágnes - a liberális gondolkodók példaképe, aki a saját embereit is lelövető 1919-es népbiztos, Lukács György leglelkesebb tanítványa volt.
Ugyanígy tagadták le a
„dicsőséges 133 nap” alatt elkövetett gaztetteiket is. Ők soha nem tehettek semmiről, soha semmiért nem voltak felelősök, soha semmi rosszat nem csináltak, ami megtörtént az mindig
„csak úgy, magától” történt, nekik semmi közük hozzá, valaki más tehet róla.
De térjünk vissza
1919-be.
Az ország kirablása ekkor félúton járt a végső cél felé. A végső cél pedig az volt, hogy senkinek ne legyen semmije, és a puszta létezése is az elvtársakon múljon. Aki nem engedelmeskedik, enni sem kap – és akkor ott pusztul éhen, ahol van. Ez a módszer hozta Leninék végső győzelmét az orosz nép felett, és ezt valósította meg Rákosi Mátyás is.
Távirat a penzai bolsevik
kormányzóság vezetőinek:
„Elvtársak, a körzeteitekben zajló
parasztlázongásokat le kell verni!
Járjatok el kíméletlenül!
Intézzétek úgy, hogy a lakosság
több száz versztányi körzetben
tanúja legyen a megtorlásoknak,
reszkessen és adja tovább a hírt,
hogy a bolsevikok
minden kulákot megölnek.
Akasszatok fel haladéktalanul
(úgy, hogy az emberek lássák)
legalább száz ismert kulákot,
gazdag embert, vérszopót.
Tegyétek közzé a nevüket.
Kobozzátok el tőlük az összes gabonát.
Táviratozzatok, hogy
megkaptátok-e az üzenetem,
és hajtsátok végre
ezeket a parancsokat!
Utóirat: Keressetek ehhez
még több könyörtelen embert.”
(Lenin, 1918. 08. 11.)
(Robert Service, brit történész)
Lenintől saját elvtársai is rettegtek. Amikor az 1980-as évek végén megkérdezték a mindkét vezér idején magas rangú tisztséget betöltött Vjacseszlav Molotovot arról, hogy ki volt keményebb: Lenin vagy Sztálin, ő a következőt felelte:
„Természetesen Lenin. Nagyon szigorú volt. Némely dologban szigorúbb, mint Sztálin.
Olvassák csak el Dzerzsinszkijhez írt leveleit. Nemegyszer nyúlt a legszélsőségesebb módszerekhez.
A tambovi felkelés hírére parancsba adta annak leverését, és hogy mindent égessenek fel. Éppen ott voltam azon az ülésen, amikor ezt tárgyalták. Semmiféle ellenkezést nem tűrt volna el, ha egyáltalán lett volna ilyesmire lehetőség.
Emlékszem, ahogy puhánysággal és liberalizmussal vádolta Sztálint. 'Miféle diktatúra a miénk? Lekvárhatalom ez, nem diktatúra.' - Mondta Lenin utódja, Sztálin vezetéséről.”
Lenin első rendeletei közé tartozott a munkások béreinek radikális csökkentése, mellé a sztrájkok
– halálbüntetés terhe mellett – történő betiltása. Azonban a városokkal ellentétben a falvakban élőkkel nehezebb dolga volt, ott nem volt ilyen egyszerű az emberek puszta létezését is kézben tartani. Ám ezt is hamar megoldották, a szovjetek több, sikeres próba után Ukrajnában
(1932–1933) vetették be legdurvábban a kiéheztetős módszert.
A
holodomor nevű eseményről persze manapság szégyenlősen hallgatnak a baloldalon, pedig akkor még nagyon büszkék voltak rá.
Mendel Hatajevics jelentése Sztálinnak:
„Az ukrán parasztok és kormányunk között kíméletlen harc dúl. Élet-halál harc. Ez az év erőink és az ő ellenállásuk próbája volt. Az éhség megmutatta nekik, ki itt az úr. Milliók életébe került, de a kolhozrendszer egyszer s mindenkorra megalapozódott. A csatát megnyertük!”
És tényleg… Miután minden élelmet elvettek az emberektől, kb. 7,5 millió ember halt éhen. Köztük úgy 3 millió gyerek.
De az ellenállást megtörték,
„a csatát megnyerték”. Természetesen a szokott jópofizás sem maradt el közben, mert a kirabolt falvakban röpcédulákat osztogattak, melyben tájékoztatták a lakosságot, hogy a halott családtag húsát nem illendő megenni.
Hiába no, a család a baloldalinak is fontos. Ahogy Lukács György, 1919-es népbiztos, aki máig a magyarországi baloldal legjobban rajongott ideológusa írta és hirdette:
„Az ember nem ölheti meg az anyját, csak akkor, ha az osztályárulóvá válik.”
Dögei Imre, 1919
Visszatérve Szamuely felszólalásához, egyértelmű, hogy a
„dicsőséges” Tanácsköztársaság főelvtársai pont olyan padlássöprést terveztek, mint amit később Rákosiék csináltak.
Szamuely a fenti
(június 30.) beszédében is csak azért tiltakozott, hogy ez a terv kiszivárgott.
Az elvtársak ahogy most, 102 éve sem szerették,
ha idő előtt kiderül, mire is készülnek
a szép és hangzatos szavak és ígéretek álcája mögött.
Mint írtam, ekkora már megvolt a vagyontárgyak zömének elrablása. A módszer a Leninéktől tanultak szerint gyors és határozott volt.
„A Forradalmi Kormányzótanács elrendelte, hogy a magán műtárakban lévő műkincseket foglalják le.”
(Népszava, 1919. március 30, vasárnap.)
„XV. SZÁMÚ RENDELET
1. Azokat az aranytárgyakat, ékszereket és drágaköveket, amelyek jelenlegi értéke darabonként 2000 koronát meghalad, a szociális termelés biztosa által kijelölendő helyen és napon elismervény ellenében be kell szolgáltatni. A beszolgáltatási kötelezettség azokat is terheli, akik másnak a tulajdonát képező ily értéktárgyakat tartanak birtokukban.
Az érték megállapítása végett az aranytárgyakat, ékszereket vagy drágaköveket a szociális termelés népbiztosa által kijelölendő becslőhelyen be lehet mutatni. E becslőhelyek a becslés eredményéről tanúsítványt adnak.
A beszolgáltatott értéktárgyakért megtérítés nem jár.
...
3. A forradalmi törvényszék ítél azok fölött, akik e rendelet szabályait megszegik.
A Forradalmi Kormányzótanács
Garbai s. k. elnök
Böhm s. k. szocializálási népbiztos.”
Az egyszerű gazdálkodók kifosztására már nem maradt elég idejük. Bár a Duna–Tisza közén fekvő települések egy részén azért sikerült a padlássöprés, mire le lett aratva a gabona, már nem volt elég emberük arra, hogy mindenhonnan elvigyék a termést.
De mielőtt napjaink városi proletárja vihogni kezdene, hogy milyen jó, hogy elvitték az ennivalót a vidékiektől, térjünk rá a városokra.
A „
szocializált”
(tehát elrabolt/kisajátított/államosított) gyárakban is változásokat hoztak a munkásosztály érdekében. 8 órában maximálták a munkaidőt
(túlóra tilos) mellette a teljesítményalapú bérezést
(szovjet példára) lecserélték – onnantól mindenki ugyanannyit kapott. Az összeg eredményeként a szorgalmasak jóval kevesebbet, a nagyon lusták valamivel több bért kaptak, mint ezelőtt. Így az egyedülállók még viszonylag megéltek, de
a családos dolgozó munkások gyerekei már éheztek.
Ez volt az általuk hirdetett
„egyenlőség, testvériség” a gyakorlatban.
A
„szabadság” pedig azt jelentette, hogy szabadon lehetett tapsikolni, ám aki hangot adott a nemtetszésének, azt keményen eltaposták.
De nem ez volt az egyetlen gond. A nagyvárosi embernek nincs földje se kertje, nem tud termelni semmi ehetőt. Neki csak pénze van, amin vásárolhat. Csakhogy a
„nagy és dicsőséges” 133 nap alatt a pénz maga, mint fizetőeszköz sem volt egyszerű.
És itt jön a fenti Szamuely idézet a pénzzel kapcsolatos részének lényege:
„pénzzel fogjuk megvásárolni - hogy fehér- vagy kékpénzzel, ezt nem is említem.”
Akkoriban ugyanis még a Monarchiából „örökölt” pénz volt forgalomban. A „Korona” volt a hivatalos pénznem, a bankjegyek színe kék volt. Ez volt a
„kék pénz”.
Ez világszerte, de főként a szomszédos országokban is elfogadott, legális pénz volt. Kun Béláék is csak ezzel tudtak fizetni bármiért, amit külföldről vettek, stb.
Csakhogy ezekből a bankjegyekből ekkorra már elég kevés volt az országban. A népbiztos elvtársak pedig azt szerették, ha milliószám van belőle a fiókjukban.
Kitalálták, hogy nem gond ez, nyomtatnak belőle sokat.
Csakhogy csupán az egyik nyomdai klisét tudták megszerezni – és egy bankjegynek ugyebár két oldala van.
Nehéz eldönteni, hogy az elvtársak ahhoz is hülyék voltak, hogy legalább valamilyen klisét csináljanak, vagy csupán ennyire igénytelenek. Mindenesetre nekiálltak saját pénzt nyomtatni – egy klisével.
Az eredmény a
„Monopoly” nevű társasjáték papírpénzéhez lett hasonló. Az egyik oldalán volt nyomat, a másik üresen fehér volt.
Ezt hívták az elvtársak
„fehér pénz”-nek. És ők ezzel fizettek.
A világon sehol nem fogadták el, sőt, a környező országok is HAMIS PÉNZ-nek nyilvánították az elvtársak fehér pénzét, de ez nem zavarta őket abban, hogy az országon belül ez
az értéktelen játékpénz legyen a kötelező fizetőeszköz.
És mivel mindenki tudta, hogy a fehér pénz valójában kb. egy falevéllel azonos értéket képvisel, nem nagyon tolongtak becserélni a náluk lévő, valódi értéket képviselő kék pénzt a fehér játékpénzre.
A népbiztos elvtársak nagyon dühösek reagáltak az emberek hozzáállására – ezért rendeletbe hozták, hogy mindenkinek
kötelező becserélni a kék pénzeket a fehérre. Erre egy rövid határidőt adtak, onnantól kezdve
„aprópénz rejtegető” lett mindenki, aki kék pénzt birtokolt.
A vörös nyomozók utcáról utcára járták az ország településeit, és ahol kék pénzt találtak, azt elkobozták. Természetesen ellenszolgáltatás, megtérítés nélkül – örüljön, ha nem lőtték ott helyben agyon, mert ez sem volt példa nélkül való.
Az I. Világháború eleve megviselte a gazdaságot. A nyomort és a nélkülözést a háborúból hazatért katonák helyzete sem javította. A közhangulatot a széttépett országot több irányból is támadó ellenség tovább rontotta.
Az embereket minden gondok gyors megoldásának hangzatos ígéretével könnyű volt becsapni, csakhogy az ígéretet megenni nem lehet, az emberek életkörülményei pedig napról napra csak romlottak.
A március 21-én létrejött Forradalmi Kormányzótanács első dolgai közé tartozott a háború miatt testileg/lelkileg/anyagilag megrokkantaknak járó segélyt ...
„HIRDETMÉNY
A magyar Tanácsköztársaság Hadügyi Népbiztossága 140954/26-1919. számú rendelete értelmében közhírré tétetik, hogy miután 1919. évi április hó 1-től az illetmények szabályoztattak,
a hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek stb. ideiglenes segélye 1919. évi június végével beszüntettetik.
Felhívatnak a hadi rokkantak, hadiözvegyek, árvák és ideiglenes segélyesek, hogy fehér vagy piros fizetési könyvecskéiket adják le”
... is elvenni. Természetesen az egyenlőség nevében, hiszen miféle dolog az, hogy valaki kap valamit, más meg nem. A halott apa helyett ott van Lenin, minden proletárok atyja, akinek meg a lábát vitte le egy gránát, majd a kommunizmus talpra állítja. Minden más csak a régi rendszert visszavágyó burzsoá csökevény.
A városokban az élelem vásárlásának legfőbb helye a piac volt. A hajdan roskadásig dús hetivásárok helyett csaknem teljesen elapadt a forgalom. Ha hoztak is némi portékát a falusiak, fehérpénzért még tököt, vagy spenótot sem adtak.
Ráadásul a
„dicsőséges” 133 nap idején az elvtársak még azt is betiltották, hogy valaki
„csak úgy” vásároljon a piacon. Ehhez külön, egy alkalomra szóló engedély, a batyuzási igazolvány kellett.
A „munkás-paraszt” rendszerben a munkások és parasztok
mindennapjait az éhezés és a nyomor jellemezte.
(Ahogy Lenin Szovjet-Oroszországában is.)
Szamuely és Lenin találkozása a Vörös téren, Moszkvában
Két példa, egyetlen napon:
1919. július 30, szerda.
A győri asszonylázadás.
Kékpénz nem volt a szegény lakosság birtokában, amellett büntetendő cselekményként üldözték a régi fizetőeszköz forgalmazását. Végső szükségükben használati tárgyaikat cserélték élelemre a városiak. De ezt is csak a batyuzási igazolvány birtokában tehették, különben a feketézők, spekulánsok elleni rendszabályok vonatkoztak rájuk.
Így vált megszokottá, hogy a hetipiacokon szerencsét próbáló asszonyok, ha még nem birtokolták az engedélyt, először a közellátási hivatalba siettek igazolványért.
Ezen a szerda reggelen is sűrű asszonytömeg lepte el a városházán lévő közellátási hivatal folyosóit még a hivatalkezdés előtt. Ám ahelyett, hogy bebocsátották volna őket, egy táblát akasztott a hivatalszolga a zárt irodaajtóra:
„A batyuzási engedélyek érvényét
és további kiadását felsőbb helyen megszüntették!”
Pillanatok alatt vihar kerekedett. Zúgó kiabálás közben rázták a kilincseket, s ököllel verték a zárt ajtókat a szidalomözönt árasztó asszonyok. Schneider Lajosné zokogva, szitkozódva panaszolta a tömegnek, hogy lányát ártatlanul, valami csekélyke közellátási szabálytalanság miatt letartóztatták, most is börtönben tartják.
Erre Bernát Ferencné a lázongó asszonyok élére állt és sikongva, kiabálva, jajveszékelve a bíróság épülete felé tódultak. Közben az utcáról, piacról hozzájuk csatlakozókkal félelmetes tömeggé sokasodtak. Követelték a fogva tartottak szabadon engedését. Semmi választ nem kapva haragos sürgetésükre, törni-zúzni kezdtek. Féltéglákat, bazaltköveket dobáltak a törvénykezési épület ablakaira. Az utcai járókelők közül véresre verték még azokat is, akik csak a fejüket csóválták rosszallón.
Még jobban feldühödve a bíróság elleni roham eredménytelenségén, átözönlöttek a szomszédos börtönhöz. Az ostromlók vészjósló tolongása láttán kétségbeesetten telefonálgatott a börtönparancsnok, hogy mitévő legyen. A fegyverhasználat mellőzésére utasították.
A mindenre elszánt asszonyok valósággal legázolták a börtönőröket és dühös mámorukban valamennyi cellából kiengedték a rabokat. Ezek aztán hálából csatlakoztak szabadítóikhoz és rombolva, kirakatokat zúzva szét, utcáról utcára bejárták Győr egész belvárosát.
Sorra megrohamozták az ismertebb vezetők lakását. Senkit nem találtak otthon, az egyetlen Draskovits Jolán kivételével.
Ez a tanítónőből lett kommunista funkcionárius vezette a direktórium közellátási osztályát. Amikor lakása közelébe ért a tömeg, puskalövéseket hallott. Azt hitte, vele akarnak végezni. Megelőzendő a lincselést, az udvaron lévő kútba ugrott és főbe lőtte magát.
Hosszú órákon át tombolt a győri lázadás.
Nem használt semmiféle karhatalmi intézkedés. Végül saját izgalmaiktól merültek ki a zendülők, meg a rossz táplálkozás miatti erőtlenségtől. Kora délután a Judt Ferenc parancsnoksága alatt működő vasútbiztosító különítményt is mozgósították ellenük. Judt Ferencék nagy lövöldözéssel rohamozták meg a csatatérhez hasonló belvárost. Noha a levegőbe lőttek, a sűrű puskaropogásra a tömeg foszlányai is elszéledtek.
Győrbe riadóztatták a pápai vörös karhatalmat is, de mire megérkezett, már véget ért az asszonylázadás. A pápaiak egy része a városban maradt, megerősíteni a fontosabb helyek - hivatalok, raktárak, közlekedési csomópontok, laktanyák - őrzését.
1919. július 30, szerda.
Budapest
Részlet Ágoston Péter külügyi népbiztos naplójából:
„Itthon tele vannak panasszal, s az ember kénytelen megállapítani azt, hogy a hangulat a rendszer ellen fordult.
A mindennapi kellemetlenségeket nem hajlandók az emberek az eszméért eltűrni, s elszenvedni.
Márpedig az ellátás elégtelen voltánál és annálfogva, hogy a lumpenburzsoázia és a lumpenproletariátus nagyon belekapaszkodott a Kun szekerébe és ennek révén szabadon lop, sikkaszt és zsarol, a közönség nagyon elégedetlen.
Egyeseknek nagyon sok, - másoknak alig jut valami.
S a sok svihák meg éppen úgy gyűjti a pénzt, mint a kapitalista rendszer alatt.
Ezek kifelé hangos kommunisták, de maguknak erős individualisták!
S ezekkel szemben tehetetlen a rendszer.”
(Nos, Orwell nem fantazmagóriából írta az 1945-ben megjelent Állatfarm című könyvét, és abban a mindenkori kommunizmus alaptörvényét: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”)
Az elvtársak természetesen élelmiszerjegyeket is adtak, amiket főként
olyan boltokban lehetett beváltani, ahol nem volt semmi az üres polcokon kívül.
„Közlemény
Értesítjük a közönséget, hogy a június havi zsírjegyeknek 1-10 között érvényes szelvényére személyenként 5 dkg szalonnát és 5 dkg ételzsírt lehet vásárolni.
A szalonna ára dekagrammonként 24 fillér, az ételzsíré pedig dekagrammonként 16 fillér.
Miskolc, 1919. május 31-én.
Munkástanács intézőbizottsága”
A népbiztos főelvtársak természetesen mindeközben nem nélkülöztek.
Csak egy példa: Kedvessy, a Nemzeti Kaszinó vendéglőse 1919. március 30.-án
(vasárnap) este így számlázott a rendelkezési alap
(értsd: közpénz) terhére, a kormányzótanács számára küldött vacsoráért:
„30 tea cukorral 75 Korona
60 drb. sonkás szendvics 480 Korona
35 katona részére füstölt hús és kenyér 295.50 Korona
35 drb uborka 35 Korona."
És persze
azok sem nélkülöztek, akik nap mint nap, keményen harcoltak a valóság ellen az újságírói irodákban.
A hazugság, ha újságban jelent meg jól fizetett, ha könyvben, még jobban.
Így aztán tolongtak a bértollnokok, akik folyamatosan lehazudva az égről a napot és a holdat, az égig magasztalták a „Forradalmi Kormányzótanács” eget s földet rengető dicsőségét.
Csak pár példa, mert a 133 nap majd’ mindegyikén voltak ilyenek:
1919. május 2, péntek.
Kifizetések az írói Direktórium pénztáránál:
Balázsfi Dezsőnek 1000 korona cikkelőlegként;
Rudnyánszky Gyulánénak 500 korona egy versért;
Sándor Imrének 2050 korona előleg „Az úton" című készülő munkájára;
Sándorffy Kornélnak 5901 korona 60 fillér munkaügyi bíráskodásért;
Sándor Mihálynak 1562 korona 50 fillér jegyzőkönyv fordításáért;
Sarlós Jakabnak 600 korona másodállásért, 1200 korona röpiratért;
Sebestyén Károlynak 2625 korona fordításért;
Sebess Árpádnak 8500 korona a „Tegnapi bűn fiai” című műért.
1919. május 8, csütörtök.
Nagy forgalom volt az Írói Direktórium pénztáránál.
Gallovich Károly röpiratért 1000 korona.
Palásthy Marcell röpiratért 1000 korona.
Pauer Adrienne röpiratért 500 korona.
Pásztor Mihály mellékállásért 800 korona.
Pogány Imre „Emberek s a háború" című írásért 600 korona.
Rajna Ferenc jegyzőkönyvfordításért 750 korona.
Redlinger Adolf fordításért 300 korona.
Révész Géza fordításért 360 korona.
Rovónyi Vilmos fordításért 750 korona.
Ugyancsak fordításért bizonyos Roóznak, utónév nélkül, 1150 koronát fizettek.
Relle Pál 4.025 koronát kapott szintén fordításért.
Radó Antal „A magyar rím" című tanulmányát pedig 4.125 koronával jutalmazták.
Igaz, voltak kisebb forgalmú napok is:
1919. június 20, péntek.
Déry Tibor elbeszélésekért összesen 12.900 koronát kapott.
Bán Ferenc, az Ujság munkatársa 12.400 korona honoráriumban részesült "Huszár Pál Predicatur" című szépirodalmi művéért.
Lengyel Géza „Kis házak között", műfajilag meg nem határozott írását 3.000 koronára értékelték.
1919. június 24, kedd.
Moly Tamás vehetett fel a „Szegedy Emma" című írásért 26 ezer 480 koronát. (Ez egy vezető hivatalnok egész évi fizetésével volt egyenlő.)
Baktay Ervinnek 3.400 koronát utalványoztak „A hibák lámpája" című írásért.
Markó Miklós 1.500 koronát, kapott a „Zene a kommunista társadalomban” című eszmefuttatásért.
Magyar Elemér „Egyház és vallás” című cikkét 1000 koronára értékelték.
Dr. Merényi Józsefnek 625 koronát fizettek fordításért
1919. június 25, szerda.
Singer Arthurnak 3.110 koronát fizettek ki aktuális cikkeiért és „Szerkesztő úr” című röpiratért.
Erdősi Dezső novelláit 2.500 koronával honorálták.
1919. június 28, szombat.
Lukács György (közművelődési népbiztos és az Írók Direktóriumának elnöke) 400 korona honoráriumot vett fel a direktórium pénztáránál a "Proletárdiktatúra és kultúra" című cikkéért.
Lukács elvtársnak tehát kevés volt a két fizetés, meg a rabolt zsákmány rá eső része, ha cikket írt, azért is felvette a honoráriumot, nyilván mert szerinte ez nem fért bele a népbiztosi munkakörébe.
Persze a népbiztosok a népről sem feledkeztek meg: megnyitották a Margitszigetet, hogy bárki szabadon sétálhasson rajta.
1919. április 14, hétfő.
Részlet az Ifjú Proletár nevű újság „Vörös avatóünnep a Margitszigeten” című vezércikkéből:
„Budapest tündérszigetén, amely eddig a nagyurak és kiváltságos burzsoák zártkörű szórakozóhelye és kéjkertje volt, április 14-én délután a dolgozó proletariátus lett az úr. Gyönyörű forradalmi bíborköntöst öltött a sziget, piros zászlók és drapériák özöne köszöntötte a heti munka fáradalmaiból érkező proletárt.
Sápadt munkások és vézna kis proletárgyermekek élvezettel szívták magukba a sziget üdítő, friss levegőjét, forradalmi muzsika pezsdítette az emberek vérét, ezrek és ezrek hullámzottak a vörös sziget minden zugában, s Budapest népbiztosai lendületes beszédben méltatták a sziget átadásának szimbolikus jelentőségét...”
Hát nem csodás? Enni nem volt mit, aki kiment az utcára bármikor lelőhették csak úgy, aki csak lehetett ki volt rabolva, de lehetett sétálni a Margitszigeten! Csuhaj!
Persze az elvtársak ezt is úgy szervezték, ahogy minden mást.
1919. június 21, szombat.
Az e napi Népszavából:
„Elvtársaink több oldalról panasszal fordulnak hozzánk, hogy a Margitszigeten nem tudnak egy pohár ivóvízhez hozzájutni. A proletár gyermekeivel kimegy a szigetre, hogy egy kis levegőhöz jusson.
A gyermek szomjas lesz, megéhezik, és ha nem juthat hozzá sem ivóvízhez, sem ennivalóhoz, akkor a kirándulás inkább gyötrelem, mint fölüdülés."
A Margitszigeti trükk az elvtársaknak egy fillérjébe sem került, viszont sokakkal el lehetett hitetni, hogy most aztán milyen jó nekik.
És főleg a kommunisták utódaival, mert még ma is vannak közöttük, akik ezt a parasztvakítást nemcsak elhiszik, hanem minden másról elfeledkezve azt állítják, hogy ez bizonyíték arra, milyen jó és dicsőséges is volt a Tanácsköztársaság.
Mivel az erről szóló rendeletet 1919. március 28-án hozták, 100 évvel később, 1919. március 28-án Csunderlik Péter, a baloldal történésze hosszú cikket írt arról, milyen felemelően remek dolog volt ez.
Nem meglepő: már eddig is publikált számtalan, az 1919-es elvtársait dicsőítő
(és mosdató) írást.
(Plakát 1920-ból)
Az önfényezés és az önmosdatás a baloldalnak mindig is a legfőbb kommunikációs eszköze volt. A tetteikért való felelősségvállalás helyett a legelképesztőbb hazudozásban és önmosdatásban már 100 évvel ezelőtt is profik voltak. Nem véletlenül, hiszen egyedül a szószátyárkodáshoz értettek.
Az újságírókból lett népbiztosokról és „szakértelmükről” majd legközelebb.
(Hamarosan folytatjuk!)
(by L.W.L.)
2021.05.29.
Ha úgy gondolja, a fentiek hasznosak, vagy érdekesek lehetnek másoknak is, kérjük ossza meg ismerőseivel, barátaival, és kedvenc Facebook csoportjaiban is.
Ha úgy gondolja, a fentiek valamiféle náci, rasszista szörnyűség, kérjük ossza meg haragosaival, ellenségeivel, és megvetett Facebook csoportjaiban is.
Ezt
ide kattintva is megteheti.
Ha nem használ Facebookot, ismerőseivel az oldal linkjének bemásolásával E-mailben is megoszthatja. Köszönjük.
Bejegyzések
